Szabad Föld, 1980. július-december (36. évfolyam, 27-52. szám)
1980-07-06 / 27. szám
1980. JÚLIUS 0. Az (élet)út és az útiköltség Sinkó László főagronómusi, sőt termelési elnökhelyettesi tisztséget hagyott ott Fábiánsebestyénben, és elment Szentesre , lényegében véve tisztviselőnek. Reggeltől estig Egy cseppben ritkán lehet fölismerni a tengert, mégis érdemesa „Sinkó-esettel” kicsit részletesebben megismerkedni. Szentesen beszélgetünk, a TSZKER Csongrád megyei kirendeltségének egy kölcsönkért szobájában. — Miért jött el Fábiánsebestyénről? Rám néz, kicsit felemelkedik, előre hajtja a fejét, majd kinyújtja a kezét. — Nézze meg! Harmincöt éves vagyok, de már csaknem teljesen ősz. És a kezem is reszket néha. Nagyon sok volt a munka. Nem volt általános elnökhelyettes, nem volt főállattenyésztő, de feladat, az akadt. Egyre több lett a külső partner is. Először csak azon kaptam magam, hogy legfeljebb ha átfutom este a Népszabadságot. Az önképzés már arra szorítkozott, hogy ha egy kocsiban utaztunk, akkor szakmai dolgokról értekeztünk a kollégákkal. Azután észrevettem azt is, hogy a tagokkal, a középvezetőkkel már legfeljebb beszélek, de beszélgetni sose tudok. A gyerekemet volt úgy, hogy napokig nem láttam. Mire hazamentem, már aludt, mikor eljöttem, még aludt. Komolyan kellett tartani attól, hogy összecsapnak a hullámok a fejem felett De nem ezért jöttem el. Ugyanis természetesnek tartottam, hogy a bizalomra munkával kell felelni. — Hanem miért? — Ha csak így, bevezetés nélkül elmondanám, talán nevetségesnek tűnne. Akkor hát beszélgessünk. Beszélgetünk, és lassanként megismerem ennek a kiváló szakembernek az életútját. Szegváron nőtt föl, tanyán. Tanyai tanító volt az édesapja. Később beköltöztek a faluba, és így módja nyílott, hogy az általános és középiskolát megfelelő színvonalon végezze el. Az a bizonyos tanyai iskola a Gorkij Tsz érdekkörébe tartozott, és a téesz felajánlotta, hogy kitaníttatja a fiút. A szülők pedagógusnak szánták volna, de ő boldogan ment téesz-ösztöndíjasnak az agráregyetemre. 1969- ben végzett, és utána magától értetődően lépett be a Gorkij Tsz szakembereinek sorába. Vitte magával diákszerelmét, akkor már feleségét is, aki tulajdonképpen szeretett volna kertész lenni, de mivel a tsz-ben növényvédő szakmérnökre volt szükség, hát azt „fejelte rá” általános agronómusi diplomájára. Házépítés — „csodával" Szegények voltak, ám boldogok, mint a mesében. De amint teltek az évek, úgy érezték, szűk ez a világ. Elzárkózós természetű, kicsi és gyenge adottságú volt a Gorkij Tsz. Látni lehetett, hogy az előrelépésre, a kibontakozásra itt sokáig kell várni. 1974-ben kergette csődbe néhány gyors beruházás a fábiánsebestyéni Kinizsi Tsz-t. A szanálási bizottságban szegváriak is voltak, és azok egyszer magukkal vitték Sinkó Lászlót. Odament, körülnézett. A szanálás szomorú dolog, de ő azt látta, hogy ez nagy gazdaság, jó úthálózattal, részben kitűnő földekkel, egyszóval jó adottságokkal. Elbeszélgetett egy órát az elnökkel, és a dolog vége az lett, hogy meghívták főagronómusnak. — Megsértődtek a szegváriak? — Belátták, hogy egy szakember alkotni szeretne, és azt is elhitték, hogy szanált téeszbe általában nem karrierizmusból megy az ember. De azért azt hiszem, zokon vették az elhatározásomat, illetve elhatározásunkat, mert az asszony is jött velem. — Szerepe volt ennek abban, hogy most elhagyta Fábiánsebestyént? — Az én döntésemet csak az tudná megérteni, aki ismeri a házunk történetét. A ház, a lakás. • Hősköltemény. Amikor 1969-ben a két fiatal elkezdte pályafutását a Gorkij téeszben, boldogan elfogadtak volna egyetlen szobácskát is. A téesznek azonban csak egy lakóháza volt, az is összedőlt. Elmentek albérletbe, és társasházat szerettek volna építeni, három másik házaspárral. De kevésnek bizonyult a pénzük. A szülők felajánlották megtakarított forintjaikat. Nem fogadták el. Ekkor történt a csoda. Az idősebb Sinkó egy személygépkocsit nyert, és azt a fiának ajándékozta. Eladták, a téesz biztosított telket, ők maguk rengeteget dolgoztak az építkezésen, és végül mégis elkészült a társasház. Az ő lakásuk háromszobás lett. Ebben már családgyarapításra is lehetett gondolni. — Tehát most már ismerjük „a ház” történetét. — Igen, ez az oka a döntésnek. A ház, amit a szó szoros értelmében arcunk verejtékével építettünk, és Szegvár, ahol a rokonaink élnek, ahová a gyerekkorom köz Ragaszkodtunk hozzá, nem költöztünk át Fábiánsebestyénre, pedig ott talán kaptunk volna szolgálati lakást De akkor el kell adni a házat, kiszakad a gyökerünk. Bejártunk hát naponta, saját gépkocsival, 30 kilométerre, mert Szegvár és Fábián között nagyon rossz a buszösszeköttetés, illetve mert egy főagronómus nem tud menetrendhez igazodni. Megtanulta megnézni a fillért . Nos, a Kinizsi téeszben igazán szépen boldogultunk. Jó elnököt kaptam, jó munkatársak közé kerültem. A szanálás bilincséből egy év alatt kikerültünk, azután pedig megszokottá váltak nálunk a 80—90 mázsás kukorica-, illetve 350— 450 mázsás cukorrépahozamok, rendbe jött lassanként az a bizonyos csődöt okozó sertéstelep is. Mondom, jó kollektívába kerültem. De a tartalékok feltárását, azt mi valahogy mindig elsiettük. Hozzánk került például a Kertészeti Közös Vállalkozás. Annak volt három gépkocsija, de mi azokat „felszámoltuk”, mondván, elég lesz a téesz három kocsija. Egy volt az elnöké, egy fekete rendszámos Fiatot használtam én szolgálati célokra, egy terepjáró maradt a szakembereknek. Igen ám, de közben rendeletet hoztak, hogy azt a bizonyos, bűvös „bázist” tíz százalékkal csökkenteni kell. Az én szolgálati kocsimat leadtuk. — Maradt a saját kocsim. Azzal jártam be és haza, naponta 60 kilométert, azzal jártam a gazdaságot, azzal futkostam anyag után, azzal jártam a termelési rendszerek tanácskozásaira. Megtettem havonta legalább háromezer kilométert, és kaptam 800 kilométer gépkocsiátalányt. — És ezért? — Ezért ! Értse meg, ketten dolgoztunk, szép beosztásban, és egyik fizetéstől a másikig éltünk. Én arra nem voltam hajlandó, hogy ne utazzak el valahová, mert nem fizetik meg, több ezer kilométer benzinköltségét pedig egyszerűen nem bírtam a saját zsebemből. Ráment a fizetésem. — Ezért hagyta el a termelési elnökhelyettesi tisztséget? — A közösben megtanultam, hogy minden fillért meg kell nézni, hova teszünk. Kénytelen voltam ezt magánéletemre is átvinni. Pedig szívesen dolgoztam Fábiánsebestyénben. Jól elöntött? — És most jobb? — Itt mezőgazdasági termékforgalmazási osztályvezető-helyettes vagyok. Ha úgy veszem, ez is szakmai munka. A fizetésem kétezer forinttal kevesebb, de itt 1500 kilométer gépkocsiátalányt kapok. Szegvár ide csak tíz kilométer, és jó a közlekedés is. A munkaidőm kötött. Otthon lakom, és minden este találkozom a gyerekemmel ... — Biztos, hogy jól döntött? — Biztos. — És mit gondol, innen megy majd nyugdíjba? — Nem, azt nem tartom valószínűnek. Földeák Béla Aratás: még mindig csak a kezdet kezdetén Más ez a Péter-Pál — írtuk a legutóbbi számunkban. S hogy mennyire más, azt most az immáron hagyományos, június végi villámkörutunkon is, lépten-nyomon tapasztalhatjuk. Törökszentmiklós határában például tavaly ilyenkor már javában arattak. A tamási kerület kombájnosai június 28-án reggel kezdték meg a próbavágást a 46-os út melletti búzatáblákon. Kora délután, a 33 fokos, aszályos forróságban aztán annyira belelendültek a munkába, hogy aznap éjjel tizenöt vagon kenyérnek valót hordtak be tőlük a szállítók a malomipari vállalat raktárába. Persze, akkor Karsai Endre ágazatvezető sem volt azért elragadtatva a korai és zökkenőmentes rajttól. Ám csak egyet lehetett tenni: menteni a szárazságtól megsanyargatott „életet”. Most viszont — több szempontból is — az ellenkező véglet jelei mutatkoznak a június végi, július eleji gabonatáblákon. Nemhogy szőkülne, de még haragoszöld a (nagy termést ígérő) törökszentmiklósi búzatenger, s július közepénél előbb semmiképpen sem állhatnak bele az indulásra kész kombájnok. A mezőtúriak megítélése — a szinte naponta visszatérő, kiadós esőzések miatt — még ennél a prognózisnál is óvatosabb: nehéz lesz az idei aratás, a későbbi kezdés időpontját is módosíthatja a medárdi monszun... Felkészülten, bizakodva Tiszaföldváron, a Lenin Termelőszövetkezet központjában egy nagyon lelkes és talpraesett fiatalemberrel váltunk szót Pintér Sándor gyakornok, ő ma az ügyeletes, éppen az aratás forgatókönyvét lapozgatja. — Tulajdonképpen már minden eshetőségre felkészültünk — mutat a sokoldalas, részletes programra —, és remélem, hogy a szem betakarítása előtt ez az áprilisiasan borongós nap az utolsó tétlenségre kényszerített szabad szombatunk. Két kombájn kivételével, amihez még hiányzik az alkatrész, valamennyi gépünk üzemképes állapotban várja a rajtot Ha minden jól megy, s ez már csak az időjáráson múlhat, szerdán vagy csütörtökön megpróbálkozunk az árpával. A 2360 hektár búza a legoptimistább számításaink szerint is csak két hét múlva éri el a viaszérés állapotát Egyébként szoros kapcsolatban vagyunk a környező gazdaságokkal, négy kombájn Csehszlovákiából is érkezik, nem foghat ki rajtunk az idei nyár sem. Nem tudom, ismerik-e, hallottak-e már a mi gárdánkról? Talán a közeljövő kilátásairól is sejtet valamit az a tény, hogy tizenhétszeres, kiváló termelőszövetkezet vagyunk. Szó, ami szó, öröm hallgatni ezt a magabiztos fiatalembert, a stafétaváltók holnapi vezető nemzedékének a képviselőjét Mint ahogy a hajdani kaszásgazda, a szentesi Árpád Tsz portáskodó nyugdíjasának, Keller Jánosnak a tanácsait is érdemes figyelembe venni. — Nemcsak a világ változott meg — mondja a rövid, de megnyugtató tájékoztatás után (hogy tudniillik az ő termelőszövetkezete is felkészült a kétesélyes aratásra) —, de az időjárás is. Kis nyár, hosszú ősz, semmi tavasz. Hát ez a mai modern mezőgazdálkodás egyik legnehezebb leckéje. Ezt a rövidebb terminust kell most az aratóknak amúgy istenigazából derékon kapniok. Az első kísérlet Szeged környékén már szőkül a búza , és itt-ott, a sülevényesebb homokon aranysárga az őszi árpa. Innét röppent országgá az idei első aratási hír, miszerint a szegedi Móra Ferenc Termelőszövetkezet szatymazi üzemében a múlt héten szerdán öt kombájn megkezdte az őszi árpa betakarítását. Így is történt, a rajt sikerült, csupán a lendületes folytatást szakította félbe a hét végi esőzés. Persze, mihelyt újra visszabillen a normálisabb kerékvágásába az áprilisias nyár, az „egy karra” dolgozó, szatymazi aratóbrigád hamar kiköszörüli az időjárás okozta csorbát. Pintér József és kombájnostársai, mondhatni, univerzális szakemberek, szerelők is. Ki-ki maga javította a gépét „magának”, s a kisebb hibákat szintén saját maga hozza majd rendbe a nagy munka idején. A termelőszövetkezet pedig meleg étellel, hűsítő itallal látja el a minden percet kihasználni igyekvő aratókat. Várhatóan tehát Szeged környékén, Bács-Kiskun homokhátságán és az ország más, déli vidékein ezekben a napokban indulnak meg tömegesen is az árpát arató kombájnok. A zavartalan kezdéshez mindenütt megteremtették már a feltételeket: lezajlottak a gépszemlék, két változatban is kidolgozták a betakarítás menetrendjét, készenlétben a szállítók és a terményátvevők, hétfőn szolgálatba lépett a megyei és a központi aratási ügyelet. A hátralevő másfél, két hét pedig — amíg a lassabban érő búza is sorra kerülhet — még mindig jó alkalmat kínál a hiányzó alkatrészek beszerzésére. „Fönt” is meg azért a gazdaságok egymás közti cseréje révén is. Az igazi nagy erőpróba — s ez most már valamennyi szakember előtt nyilvánvaló — július második felében éri el a csúcspontját Összetorlódó tennivalók Kovács László, a Kiskunsági Területi Szövetség titkárhelyettese is főként emiatt az összetorlódó egyéb munkák miatt ítéli — az utóbbi évekhez képest — szokatlanul nehéznek a küszöbön álló aratást. — A világért sem akarok panaszkodni — mondja mentegetőzve —, mert hiszen a gondjainkat örömteljes kilátások szaporítják. Hosszú évek óta ugyanis az idén ragyogó kajszibaracktermés ígérkezik Bács-Kiskun megye ültetvényein. Igen ám, de az érés és a szedés egybe fog esni a szintén jó terméssel kecsegtető aratással. Hogy mi köze a baracknak a búzához? Látszatra semmi, csakhogy mind a kettőhöz rengeteg szállítójárműre lesz szükség. A gabonát is gyorsan kell fedél alá helyezni, biztonságba juttatni. A barack sokkal kényesebb portéka. Ennél, különösen ha nagy a meleg, az órák is számítanak. Kiszámítottuk, hogy rövid idő alatt, 7-8 ezer tonna exportképes gyümölcsöt kell a termelőszövetkezetekből útnak indítani. Többek között még a moszkvai olimpiára is. Egyelőre még nem látszik megoldottnak a szállítás. No, persze ez csak a pillanatnyi aggodalmunk, a legközelebbi elnökségi ülésünk egyik témája. Amivel azt hiszem érzékeltetni tudom a feladatok nagyságát. Közben az egyéb nyári tennivalókat sem lehet elhanyagolni. Permetezni kell a szőlőt, ápolni a kertészeti növényeket, hogy a többi, összetorlódó munkáról ne is beszéljek. És az aratás? A termelőszövetkezetek megkülönböztetett figyelemmel készültek rá. A kombájnok kevés kivétellel rendben vannak, nálunk is lezajlottak a gépszemlék, nincs semmi akadálya a kezdésnek. A gabonatelepek két műszakban fogadják a termést, ha az üzem úgy diktálja, éjszaka is átveszik a szemet. Természetesen a területi szövetség is megad minden tőle telhető segítséget az aratás szervezéséhez, a gépátcsoportosítás bonyolításához. A javító minőségű búza átvételénél egy külön szövetségi megbízott képviseli majd a termelőszövetkezetek érdekeit, hogy ezzel is tehermentesítsük a közös gazdaságainkat. A tiszaalpári Tiszatáj Tsz kombájnosai már megkezdték az árpa betakarítását, remélem a héten üzemszerűen megindulhatnak másutt is az arató-cséplőgépek. —sp— SZABAD FÖLD 5