Szabad Föld, 1982. január-június (38. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-03 / 1. szám
4 SZABAD FÖLD essze még a kikelet... Földig hajolt a téli csend. Vastag hótakaróban, szétszórt csillagokként guggolnak a tanyák, Cibakháza és Nagyrév között. Kopár, szürke, kihaltnak tűnő csillagok ezek a fehér falú, mohás-cserepes épületek. Udvarukon lombja vesztett, alvó akácfák, ágaik közt megreked a december végi ködgomoly. ★ Fagy vicsorít Lugosi Jánosék tanyája ölén, s hogy közelítünk a pipáló házhoz, varjak rebbennek a hó alatt szunnyadó őszi vetés fölött, károgásuk hallatán megrezzen az udvar. Pulykák és tyúkok karattyolnak a magasban mélázó „testvéreik” felé, s a kémény fölött táncolni kezd a vékony füstcsík. Kutyaugatás nyit kisajtót, aztán a — gazdaasszony szavától — megszelídült komondor elkerget mellőlünk három tolakodó jerkét. Fölöttünk a szürkeségben ezüst telihold-színű korong, a nap bukkan elő: halvány tányérja megfürdik a csirkeitató lábas hályogos vizében. A hótól megtisztított tanyaudvar sarkában öreg parasztszekér álmodik a múltról, szakadt bordái között macska surran. Lugosi Jánosné szíves szóval invitál beljebb. Az üvegfalú, zárt verandán üde zöldfüggönyök. A cserepes virágok lombjai — őrzik a nyár hangulatát. Mellettük vízzel telt lavórok, bödönök, fazekak. — Eső és hólé van ezekben — mondja az asszony. — Kemény a kútvíz, abban nem moshatom tisztára a ruhákat, s a virágaim sem érnék meg a tavaszt, ha azzal öntözném tövüket. Bizony, messze van a kikelet, még csak a tél eleje érkezett a Lugosi-tanyába, toppant be az udvarra. Zörgött a jégvirágos szobaablakokon is, ám ebben, a búboskemencés apró helyiségben nincs számára hely... — Ontja melegét a fehér falú, padka nélküli kemence: Lugosi Jánosné szárízikkel eteti. A harmadfél évtizedet leélt sparheltbe kukoricacsutkát rak az aszszony, s hogy föllobban a láng, muzsikálni kezd a platni tetején egy fazéknyi esővíz. Kemence, sparhelt, komód, asztal és egy ágy tölti ki a nappali szobát, s egy apró „műhely”: a gazda, Lugosi János nyugdíjas cipészmester kopott szerszámai és a suszterszék vár munkára a kemencesotban, az apró ablakszem alatt. — Beszaladt a faluba a párom mint fejével Cibakháza felé Lugosiné. — Biciklivel... még bírja... A mindennapiért faluba karikázó férfi hetvenhárom esztendős. Legény lehetett még, amikor e ház fundamentuma készült. Az emberderék-vastag gerendáról villanyvezeték csüng alá. — Két éve kötöttük be a villanyt, előtte majd’ harminc évig petróleumlámpa adta a világot. Azóta van mosógép, centrifuga, rádió, televízió. Hiszen ha villany van, minden van a tanyán ... Tegnap sütött, narancssárga színű tököt tesz asztalra az aszszony. Kemencében pirult, mézédes gyümölcsöt falatozunk. A komód tetején néhány megyei lap és Szabad Föld mutatja magát s egy falba vert szögre spárgán átfűzött Kincses Kalendáriumot akasztottak a háziak. — Hogy kéznél legyen ... Szeretünk olvasni. Időnk is van a betűre, meg aztán jó, ha tudjuk a világ folyását — mondja az asszony. — Család? — Ó, mindkét fiam kirepült már! Az egyik Pétervásárán rakott fészket, a másik Abonyba nősült. Négy unokám is van ... Ha tehetik, eljönnek hozzánk. Ilyenkor, télen látogatóba, nyaranként a szőlőnkben segédkeznek. A jószágnevelés mellett kétezer négyszögöl szőlőt is bírunk. Ide van, nem messze, Nagyréven. Az idén nem sok bogyó termett a tőkében, felét elvitte a fagy, meg a helikopterről leszórt erős vegyszer... Milyen a tél a tanyán? Nekünk egyik évszak olyan, mint a másik. Mindig dolgozni kell. Tavasszal ezt, nyáron amazt. Télen is. Fát vágni, vizet hordani, havat söpörni, begyújtani. Télen azért jobb. Hamarabb sötétedik, korábban ül el a jószág, s olyankor előkerül az olvasnivaló, vagy a tévét lessük. — Szomszédolnak is? — Hogyne. A környező tanyákon összetartó, jó emberek élnek, mindig kilincsel valaki a portánkon. Vagy éppen mi megyünk át tésztázni. Igen, négyöt asszony összeáll s tésztát csigáz, metél, sodor. Nem haszonra, csupán konyhára készítjük a levesbe valót. Közben persze beszélgetünk is, így hamar szaladnak az esték. A férfiak elborozgatnak, múltat idéznek. Legtöbbje idős ember, hát van mire emlékezniük. — Nem vágynak el innen? Nagyobb községbe, városba? — Nem. Majd’ fél életünket itt töltöttük, megszoktuk a csendet, a tiszta levegőt. S a munkát is. Belénk ivódott a mindennapi ténykedés. Különben is, közel van hozzánk minden, ötszáz méterre a bolt, ott mindent kapunk, ami nem terem meg az udvaron. A zöldség megterem, a hús is itt szaladgál. Kenyeret, sót, paprikát ad a vegyes bolt. A gázt, az olajat, a szenet Cibakházáról hozzuk. A betonút is itt van, egy kőhajításnyira ... ★ Csöndesen ketyeg a vekkeróra, s a szobaablakon túl mind jobban homályosul a távoli tanyák, kerítések imént még éles kontúrja. Alkonyodik. Kinn, az udvari ólban jussát kéri a két süldő. Lugosi Jánosné a kapuig kísér. Kezében megcsörren a kukoricás vödör, kendőjén mind sűrűbben fehérlenek az aláhulló hókristályok. B. I. ■.Csúcsforgalom’’ Pécsett, a tettyei játszótéren (MTI Fotó : Kálmándy Ferenc felvétele) A vaszari Hunyadi Tsz-ben a még kedvező időjárást kihasználva, jó ütemben építik az új szakosított hízómarha telepet. Az ötezer férőhelyes telep átadását 1982 nyarára tervezik. (MTI Fotó : Vida András felvétele) 1982. JANUÁR 2. Papi hivatása mellett kisiparos Nem mindennapi foglalkozást gyakorló, kinek szakmunkásbizonyítványában ez áll: hangszerkészítő-orgonaépítő. Nem is fő-, hanem mellékfoglalkozásként tevékenykedik, mert főállása: róm. kat. plébános. Neve: Bezedeki Márton, lakik: Baranya megyében, Palotabozsok községben. Nem a szándékosság, hanem a véletlen vitt hozzá bennünket. Szívesen fogadott, majd nagy szeretettel, lelkesedéssel beszélt arról, hogy orrként is lett orgonaépítő. Ezekről így szólt: — 1915-ben születtem Bezedek községben, Baranya megyében. Már gyermekkoromban is szerettem az iparosokat, talán ezért is forgolódtam sokat asztalos-, bognár-, kovácsműhelyekben. Amikor középiskolás és teológus voltam, szabad időmben iparosoknál kisebb munkáknál segédkeztem is. Nem röstelltem megfogni a fűrészt, gyalut, kalapácsot, vésőt, fúrót és egyéb szerszámokat. Szerettem a vasat és a fémeket is, de jobban a fát. Ha valamit, bármely egyszerű is volt az, sikerült elkészítenem, boldoggá tett. Nem dicsekvésként mondom, jó fülem, jó hangom volt, így teológus koromban énekeltem a pécsi székesegyház énekkarában. Aztán, ha valamelyik templomban hallottam az orgonaszót, s annak valamelyik sípja nem adott tiszta hangot, azonnal észrevettem. Valami ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy azt megjavítsam, hogy a hangszerek királynője, az orgona tiszta hangot adjon. — Miként kezdte el az orgonák javítását? — Amikor 1942-ben itt, Palotabozsokon lettem plébános, mindjárt láttam, hallottam, hogy a templom orgonája javításra, tisztításra, hangolásra szorul. Gondoltam, rendbehozom. Szakkönyveket vásároltam, azokat tanulmányoztam. Gyakorta felkerestem a híres pécsi Angster orgonagyárat, ahol sokat láttam, majd tanultam és a szükséges ismereteket megszereztem. Közben rendbehoztam falunk templomának orgonáját, javítgattam a harmóniumokat. Más községek orgonáit is megjavítottam minden ellenszolgáltatás nélkül. Aztán arra gondoltam, hogy orgonaépítésből szakmunkásvizsgát teszek, szakmunkás-bizonyítványt szerzek. Ezt szereztem meg 1966-ban, s azóta a pécsi püspökség irányítása alá tartozó plébániák templomainak orgonáit javítja néhány szakember; ezeknek vagyok az irányítója, s az egyházmegyén belül dolgozunk. — Van-e önálló munkája? — Igen. A mi falunk, Palotabozsok templomának 30 változatú, 3 manuálos, elektromos trakturájú, kúpszelepes orgonája. De én készítettem a bácsalmási templom 2 manuálos, 18 regiszteres és a sombereki templom 6 regiszteres orgonáját is. — A faluban szeretik-e az orgonamuzsikát ? — Nemcsak a faluban, hanem a környéken is. Évente egy-két alkalommal hangverseny van a templomban. Nemegyszer orgonáit már itt Gergely Ferenc és Lantos István, akik a Zeneművészeti Főiskola művész-tanárai. Csodálatos élménnyel távoznak, akik ezeken a hangversenyeken részt vesznek . — Honnan szerzi be az anyagot? — Ez elég nagy gondot okoz, mert csak kiváló minőségű, teljesen száraz fából lehet a sípokat elkészíteni. A fasípokat magam készítem. A fémsípokat régi orgonák anyagából készítik vagy külföldről hozzák be. Ez bizony elég sok nehézséggel jár és drága is. Magam is meg tudnám csinálni, de ehhez már nincs megfelelő felszerelésem. Ezután megnéztük a műhelyét. Van ott gyalugép, gyalupad, szalagfűrész, körfűrész, s nehéz lenne felsorolni azt a sok kézifűrészt, fogót, vésőt, fúrót, drótot, szeget és egyebeket, amik a polcon sorakoznak. Jó volt látni, hogy egy ember, egy pap, milyen hasznosan tölti szabad idejét kedvet szerszámai, javításra váró harmóniumok, anyagok között, egy ember, aki örömét leli a munkában, a csodálatos orgonazenében, melynek aktív művelője is. Jó volt hallani szavát, aki a maga papi hivatása mellett kisiparosnak is vallja magát, mely tetteiben is megnyilvánul. Kiss József