Szabad Föld, 1986. január-június (42. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-04 / 1. szám
1986. JANUÁR 4. KÖZÖS ERŐFESZÍTÉS A GYENGÉBB SZÖVETKEZETEKÉRT Minden talpalatnyi föld teremjen Beszélgetés Lehoczki Mihállyal, a TÓT főtitkárhelyettesével Hagyomány már, hogy minden esztendő elején felelős vezetőket szólaltatunk meg lapunkban aktuális témákról, olyan közgondokról, amelyek a közvéleményt foglalkoztatják. Napjainkban ilyen a szövetkezetek közötti differenciálódás. Erről beszélgettünk Lehoczki Mihállyal, a TDT főtitkárhelyettesével. • A termelőszövetkezetek közötti különbség fő oka, úgy tudom, a különböző vidékek, tájak természeti adottságaiban rejlik. Mi a helyzet ezekben a gazdaságokban, mire számíthatnak, szükség van-e munkájukra? — A differenciálódás már a szövetkezeti mozgalom kezdetén is megmutatkozott, jelen van napjainkban, és úgy vélem, hogy a jövőben sem tudjuk megszüntetni. Talán nem is lenne jó, mert a differenciálódás valamilyen hajtóerőt is jelent a gazdaságok, az ott élő emberek számára. A gond akkor jelentkezik, ha ez túlságosan nagy mértékűvé válik, s azoknak a szövetkezeteknek, amelyek a differenciálódás alsó mezőnyében helyezkednek el, nagyon sok problémával kell megküzdeniük. Ez időnként felülmúlja erejüket; az ott dolgozók, a szö- vetkezetet létrehozó tagok alapvető élet körülményeit, munkalehetőségeit kérdő-elezi meg. A szövetkezeteket nagyjából három ,1 csoportra osztjuk. Az első bő harmad a szorító gazdasági körülmények közepette is jól állta meg a helyét, bővíteni tudta termelését, s jövedelmezőségi viszonyai, a tagok kereseti lehetőségei is megfelelően alakultak. A szövetkezetek kisebb harmada, a középső mezőny, azért küzd, hogy ne kerüljön az alsó harmadba. Az elmúlt időben viszont, elemzéseink legalábbis azt bizonyítják: kevesebb lehetőségük volt arra, hogy a felső harmadba kapaszkodjanak fel. A mostoha időjárási körülmények, a szabályozók kiszámíthatatlan, kedvezőtlen változásai gyakran eredményezték, hogy ebből a harmadból a szövetkezetek egy része a harmadik csoportba csúszott, amely mindennapi gondokkal kénytelen küzdeni a termelés folytatásáért, a jövedelmezőség legszükségesebb szintjének megtartásáért, ami gyakran sikertelen. Ma már közhelynek számít, hogy a kedvezőtlen adottságú térségekben létrehozott termékmennyiség ugyanolyan szükséges az ország számára, mint a jobb gazdasági térségek termelése. Ez ténylegesen így van, mert az e területeken termelt érték csaknem egyenlő mezőgazdasági exportunk mennyiségével. Mégis, közgazdászkörökben nagyon sokszor felmerül, hogy csökkenteni kellene e térségek mezőgazdasági termelését, és főként e tájak fejlesztésére nem volna szabad erőforrásokat áldozni. Ezek a nézetek már azért sem állják meg a helyüket, mert a kedvezőtlen adottságú települések többségében az egyetlen gazdasági erő a szövetkezet. Ha ezeken a helyeken a szövetkezet kivonul a gazdasági életből, akkor nincs helyette más gazdasági egység. E területeken főként olyan családok élnek, amelyekre jellemző az elöregedés, így olyan munkaerőállomány hasznosul, amely más népgazdasági ágban koránál, képzettségénél, helyhezkötöttségénél fogva nem, vagy csak drágán, bizonytalan eredményességgel foglalkoztatható. Az a sajátos helyzet alakult ki, hogy a gazdaság korszerűsítéséhez, a technikai befogadóképesség növeléséhez a fiatal munkaerőállományt is gyarapítani kellene. Ilyenkor kerül előtérbe az ipari munka helyi szervezetbe történő telepítése valamilyen formában. Sajnos, e térségekben 1984—85-ben is gyorsabban növekedtek a mezőgazdaság termelési ráfordításai, mint a bruttó termelési érték. Ezen belül azonban különösen két tényező, a bérekkel kapcsolatos közterhek és a kamatköltségek növekménye volt meghatározó. A növekvő bérterhek a szövetkezeteket a létszámgazdálkodás szigorítására ösztönözték és ez is hozzájárult ahhoz, hogy — az elmúlt évekkel ellentétben — jelentősen csökkent az állományi, de különösen az alkalmazotti létszám. Még így sem lehetett elkerülni azonban azt, hogy az alacsony jövedelmezőségű üzemkörben a járulékterhek a szerény üzemi nyereség nagyobb hányadát ne vigyék el. Ami a termelés anyagköltségeinek alakulását illeti, nőtt a költségérzékenység, a növekvő árak ellenére az anyagi ráfordítások növekedési üteme nem volt magasabb az előző éveknél. Szövetkezeteink jelentős részét érzékenyen érintette a kiegészítő tevékenységek lassuló növekedése, stagnálása is, amely — más szövetkezeti ágazatokkal is — nélkülözhetetlenül hozzájárul a lakosság foglalkoztatásához. Úgy tűnik, hogy a szövetkezetek is, de a központi szabályozás is túlértékelte azt a lehetőséget, hogy a földművelés és állattenyésztés fejlesztésére tartósan igénybe vehetők az ipari, a kereskedelmi és a szolgáltató tevékenységek bővüléséből származó források. Anélkül, hogy leértékelnénk e tevékenységek jelenlegi és jövőbeni szerepét, fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy egyes térségeket, mezőgazdasági termelőszövetkezeteket súlyos helyzetbe hozta a kiegészítő tevékenységekben keletkezett veszteség. Sorolhatnám még a kedvezőtlen közgazdasági környezet előidéző okait... De meg kell állapítanom, hogy gazdasági életünk szükségszerű velejárója a mezőgazdasági szövetkezetek differenciálódása, a kedvezőtlen adottság, a közgazdasági környezet hatása miatt. Elemzéseink mutatják, hogy 1984-1985-ben a differenciálódási folyamat felerősödött. Azokban az üzemekben is nőttek a különbségek az élenjárók és a lemaradók között, melyekben nem volt aszálykár, de az aszálykárt szenvedett gazdaságokban ez a folyamat még inkább megmutatkozott. Viszont mozgalmunkban a szaktudás, a szakértelem, a fegyelmezett munka hatását mutatja, hogy a 621 támogatott, kedvezőtlen adottságú szövetkezetből csak 56 volt veszteséges, míg 162 átlag feletti eredményeket produkált 1984-ben. • Hogyan képviseli a TDT ezeknek a szövetkezeteknek az érdekeit? Mit tesz, hogy ennek a szövetkezeti körnek a lehetőségei javuljanak? • Külön gondot fordítunk a kedvezőtlen természeti, közgazdasági adottságú szövetkezetek gazdálkodási feltételeinek javítására. Ezalatt egyrészt a közgazdasági szabályozók megfelelő irányú változtatásának lehetőségét értem, másrészt azokat a törekvéseket támogatjuk, amelyek ara irányulnak, hogy a természeti körülményekben megfelelő javulás történjen.Melioráció, vízrendezés, földrendezés. Eredménynek tartom, hogy a kedvezőtlen adottságú szövetkezeti kört bővítettük az elmúlt időszakban, s belekerültek ebbe a 17-19 aranykorona értékű földterülettel rendelkező szövetkezetek is. Meg kell jegyeznem viszont, hogy e kör bővítése nem járt együtt a támogatásra szánt összegek megfelelő növekedésével, s ez az eddig is támogatott szövetkezeti körben újabb nehézségeket okozott. Úgy vélem, hogy e térségekben nem csupán a versenyképesség fokozásáról van szó. Ezzel legalább egyenrangú feladatnak tartom e területeik népességmegtartó szerepének javítását, amiben a kedvezőtlen adottságú mezőgazdasági szövetkezeteknek fontos szerepe van. Hozzá szeretném azonban tenni, hogy a kedvezőtlen térségek lakosainak foglalkoztatási gondja nem csupán mezőgazdasági kérdés, hanem súlyos társadalmi probléma is, melynek megoldása érdekében magas szintű tárgyalások folynak. A kedvezőtlen adottságú mezőgazdasági nagyüzemek a szántóterület aranykorona-értékétől függően árkiegészítésben részesülnek. A szövetkezet a saját maga által termelt növényi, állati termékek, valamint tagjai és alkalmazottai által előállított, rajta keresztül értékesített tej, vágómarha, sertés és bogyósok után jogosult a kiegészítésre. Egyedi elbírálás során — sajnos egyre csökkenő mértékű — fejlesztési hozzájárulást is kaphat a nagyüzem. Lehetőség van arra is, hogy termelési adójából pályázat útján fejlesztési célra igényelhet pénzeszközöket. Jelentős hatása van a szakember-foglalkoztatást elősegítő támogatásnak is. Az 1985. évi szabályozó intézkedéseik egyik sokat vitatott kérdése a kedvezőtlen adotságú támogatási rendszer változása. Mindenképpen eredménynek tekintjük azt, hogy a szabályozás elismerte az átlag alatti földminőségű területeken gazdálkodó és támogatásra szoruló termelőszövetkezetek körének szélesítését. Erre azért volt nagy szükség, mert a hazai ármegállapítás nem veszi figyelembe a művelésben tartott legrosszabb földminőség termelési és költségviszonyait, ezért az átlagos földminőségnél rosszabb földeken a mezőgazdasági tevékenység egyensúlyának fenntartásához árrendszeren kívüli erőforrások is kellenek. Az érintett szövetkezetekben létkérdés, hogy ne állandó veszteségekkel küszködve gazdálkodjanak. Sajnos költségvetési, pénzügyi okokból nem volt mód az árutermeléshez kapcsolódó árkiegészítés mennyiségének megfelelő növelésére, és ezért jóval több szövetkezet osztozkodik a rendelkezésre álló állami támogatáson. Ahol ennek következtében csökkent a támogatás, nehéz gondok elé néznek összességében megállapítható, hogy a felsorolt intézkedések jó irányba megtett, de nem elég hatékony lépéseknek bizonyulnak. Ezt főleg annak ismeretében mondom, hogy ma mozgalmunkban 440 szövetkezetnek gondot okoz az egyszerű újratermelés is. De alá szeretném húzni, hogy a termelőszövetkezeti mozgalom — amellett, hogy mindent megtesz a gondok enyhítése érdekében — önmagában a térségi feszültségeket nem képes megoldani, mert erre nincsenek meg a megfelelő eszközei. A TDT és a területi szövetségek azonban aktívan részt vesznek az ezzel kapcsolatos kormányzati munkában is, rendszeresen vizsgálják a megoldás lehetőségeit, közreműködnek a szabályzás feltételeinek alakításában. Szeretném elmondani, hogy mindig is szívünkön viseltük a differenciálódással kapcsolatos problémákat. Kokrétan is részt veszünk e térségek komplex fejlesztésében, terheik mérséklésében. Sokat segíthet az érdekképviselet a szövetkezetekben megszervezésre kerülő ipari, építőipari munka feltételeinek üzemen belüli fogadásában —■ szaktanácsadással, szakértelemmel és ellenőrzéssel is. • Úgy hallottam, kormányprogram készül, hogy végre alapvetően rendezzék ezt a témát. A TDT hogyan fejti ki véleményét, tapasztalatait az előkészítő munka során? — Igen, történt felmérés, összegzés azokról a térségekről, (például Borsod és Szabolcs megyében), amelyek gondjainak feloldása, felzárkóztatása össztársadalmi kérdés. Egyértelműen megállapíthatjuk, hogy a mezőgazdaság itt meghatározó ágazat. De elképzelhetetlennek tartom, hogy a jövőben a mezőgazdaság talaján növekedjen e térségek eltartóképessége. Ennek egyik oka az, hogy a* * alaptevékenységben a termékelőállítás ráfordításai, hozamai kedvezőtlenebbek az országos átlagnál. Másrészt az ipari, kereskedelmi és szolgáltató tevékenységek fejlesztését a krónikus forráshiány miatt a mezőgazdasági gazdálkodó szervezetek nem tudják megvalósítani. A kedvezőtlen térségekben a felhalmozódott gondok olyan méretűvé válnak, hogy sürgős megoldás hiányában a keresőképes lakosság jó részének új munkahelyekre lesz szüksége. A tovább már nem odázható problémák megoldására több lehetőség kínálkozik. A többi között helyesnek tartanánk, ha ezek a térségek kedvezményezett, nyitott övezetekké válnának, melyekben a gazdasági tevékenységeket kezdeményező, vagy folytató — elsősorban szocialista szervezetek — jelentős kedvezményekben részesülnének. (Árkiegészítés, támogatás, termelési adómentesség, a jövedelem- és keresetszabályozás területén való könnyítések stb.) Véleményünk szerint e térségek gondjainak megoldásához haladéktalanul hozzá kell fogni. Minden késedelemért kárr. Ezért úgy véljük, hogy az erre a célra rendelkezésre álló eszközöket az adott térségek részére — elsősorban mezőgazdasági szövetkezeteink számára —, ott kell biztosítani, ahol a fogadókészség, a juttatott eszközökkel való gazdálkodás a legtöbb problémát meg tudja oldani. • Köszönöm a beszélgetést. Sz. Lukács Imre SZABAD FÖLD 5 (DURKÓ GÁBOR rajza)