Szabad Föld, 1988. július-december (44. évfolyam, 27-53. szám)
1988-07-01 / 27. szám
4 SZABAD FÖLD EZER ÉS EZER TOJÁS, CSIRKE, TYÚK Moccanatlanul áll a két épület, a törökszentmiklósi Tiszatáj Termelőszövetkezet két tojóháza: kétszer 25 ezer ketrecbe zárt, kopott tollazatú tojótyúk világa. Kitágul a szem, összeszorul a tüdő, orrba vág az ammóniaszag, a guanó jellegzetes bűze. Pedig a végtelen sorokban egymás mellé feszülő ketrecek alatt most, ezen a kora délutánon sem látni trágyát, tisztán tartják a nagy értékű állomány „lakhelyét” a baromfitelep dolgozói. Feszülnek a ketrecsorok, egy-egy rekeszben három, nyitott csőrrel pihegő tyúk szorong. Az ajtócsapódás hangjára egy pillanatig elhallgat a káráló madársereg, hogy azután elemi erővel törjön elő a tyúkketrecekből az idegennek kijáró, tyúknyelven közölt méltatlankodás. Lakatos Istvánnéra — Jusztinára — ismerősként pislognak, minket, férfiakat viszont osztatlan érdeklődéssel lesnek a jószágok. A két tojóház munkáját irányító csinos asszonyka évődik is, amint haladunk a ketrecek mellett: — Kakast nemigen látnak, hát persze, hogy nyújtogatják a fejüket most a tyúkok . . . Olykor az ágazatvezető, Váczy Tamás is végigmegy a ketrecek között, de a jószágok ismerik őt, hát zavartalanul teszik tovább dolgukat. Termelik a tojást, tíz hónapos tyúkéletük során 270-280 darabot. A két tojóház éves hozama több mint 12 millió darab jó minőségű tojás, melyet Jászberénybe és Jászboldogházára, az ottani tésztaüzemekbe szállítunk. Kiérünk a friss levegőre — szemem előtt ezer és ezer tyúkfej, megannyi tojás képe vibrál. Jusztina nevet: — Ha évekig itt, a ketrecek között dolgozna, megszokná a környezetet, s talán meg is szeretné ezt a munkát. Én öt esztendeje vagyok baromfiak között, baromfitenyésztő technikusi végzettséggel. Szippantok a nagykun levegőből. Ugyan, mi lehet szép ebben a monoton munkában? A felelősség, hogy 10 hónapig ne csökkenjen elhullás miatt az állomány? S hogy tudományos szinten etetik, itatják, vitaminozzák az állományt? Szombatok, vasárnapok, ünnepek nélkül dolgozni a ketrecsorok között, itt lenni, még ha tojások potyognak az égből is, mert a baromfi kényes jószág? — Az állattenyésztés, tudomány — folytatja, gondolataimból Mindegyik állomány más és más — mondja Koller Ferencné (ifj. Bohanek Miklós felvétele) olvasva Jusztina —, melynek jelentősége egyre inkább növekszik, hiszen újabb és újabb betegségek ütik föl fejüket. A jószágok fizikailag is, pszichésen is érzékenyebbek lettek. A megfelelő higiénikus ellátás mellett szeretni, olykor becézni is szükséges az állatokat. Durva lelkű, felelőtlen ember fordítson egyet magán, ha az állatokhoz közelít. Itt nem lehet selejtet okozni. Megérkezik Váczy Tamás, a baromfiágazat vezetője. Dicséri a közel ötven munkást, az ágazat dolgozóit, akik felelőssége nélkül katasztrófa fenyegetné a termelőszövetkezetet. Tavaly 53 millió forint volt az ágazat árbevétele, negyede-harmada a termelőszövetkezet éves bruttó termelési értékének. Érdekelt hát a szövetkezet az ágazat jó munkájában. És az itt dolgozó, lelkiismeretes, állatokat szerető asszonyok? — Ezertojásonként 8-10 forint prémiumot kapnak — mondja az ágazatvezető. — De csak akkor, ha az előírt takarmánymennyiséget etetik föl a jószágokkal, egy grammal sem többet. — Most mennyi a norma? — Egy tojás előállításához egy tyúk 17 deka tápot fogyaszt el, papíron ... Mert ezt a mennyiséget leszorítottuk 15,8-ra, ám hiába a megtakarítás, az állandóan emelkedő tápárak miatt éppen csak a tervezett nyereség színtjén vagyunk. Dossziét vesz elő, onnan citálja: naposcsibeként Bábolnáról veszik a Tetra SL-fajta tojóhibrideket, tizennyolc hetes korukig az egyik telephelyen nevelik, majd itt állítják tojástermelésre a tyúkokat. Egy tojásért 2 forint 5 fillért fizetnek a jászsági tésztaüzemek, s ezt az összeget akkor is megkapják, ha történetesen forint húsz a tojás szabadpiaci ára . . . ❖ A tojóházaktól nyíllövésnyire terpeszkedik a broilertelep. A „hét ház”, mondják kísérőim, merthogy hét, egyenként 25 ezer aprójószágot befogadó, hosszú épületben nevelik a 49 naponként kicserélődő állományokat. Itt is minden tiszta és rendezett, vigyázzák, őrzik a szépet az asszonyok, virágágyások sorolnak az épületek falai tövében. Benn, a csirkehodály padozatán fehér felhőként hullámzik a tollas nép. Egyhangú zümmögéssel dolgoznak fejünk fölött a ventillátorok, szétaprítják s küldik alá a frissítő levegőt. Koller Ferencné műszakvezető egy esztendeje dolgozik a telepen, előtte adminisztrátor volt a bérosztályon. — Azelőtt meg libás, csirkés, tejházkezelő — sorolja a törékeny asszonyka múltba röppent éveit. — Tizennégy éves korom óta dolgozom a termelőszövetkezetben, azaz, ha jól számolom, két esztendő híján két évtizede. Nyugdíjas édesapám hagyta rám örökül az állatok iránti szeretetet, ő hosszú évekig tehenész volt a szarvasmarhatelepen. Elmozdítja a deszkaajtót s belép szárnyasai közé. Nem riadnak meg a csirkék, pedig alig háromhetes ez a csapat. Négy hét múlva — amikor elérik a kellő, másfél kilós testsúlyt — végleg elköszönnek a most köztük tébláboló Kollerné Évikétől. Számít az? Érkezik majd az újabb banda. Csirke, csirke ... — Mégis, ahány turnus, annyiféle állomány — mond ellent a fiatalasszony. — Gondolja el, megérkezik 25 ezer csipogó, pelyhes madár, napról napra gyarapodnak, növekednek — s akkor 49-50 nap múlva elviszik a szívünkhöz nőtt jószágokat a vágóasztalra. Volt olyan turnus is, melyet őszintén megsirattam ... — Honnan érkeznek s hová tartanak majd a broilercsirkék? — Egerből hozatjuk a naposcsibéket, darabjáért 9,50-et fizet a Tiszatáj Termelőszövetkezet — válaszol Váczy Tamás. — Amikor elérik a másfél kilós vágósúlyt, a helyi Barnevál feldolgozó üzemébe vezet utolsó útjuk. Mi kilónként 36,75 fillérért értékesítjük a jószágokat. — És mennyi a csirkenevelés önköltsége? — Minden kiló csirke — az alapárral együtt — nekünk 31,88 forintba kerül, tehát az elvi haszon néhány fillér híján 5 forint. Számolva az évenkénti 1,5 millió kilogrammos kerettervvel, szép summának tűnik a nyereség, ám majdnem ugyanennyi hitelt kell törlesztenünk, így jó, ha nem fizetünk rá a csirkenevelésre ... Koller Ferencné közben látható aggodalommal vizsgál egy búskomoran gubbasztó, fehér madarat. Premixet, vitaminokat kap majd a jérce, hogy fölerősödve távozzon az élők sorából ott, a Barnevál vágóasztalánál. Csirkesors: Törökszentmiklóson évente egymillió pihés élet indul a tollas halálba. Csoda-e, ha olykor könnyes lesz a szeme Koller Ferencnének? Besze Imre t. má r A Heves megyei Boldog községben a Hatvan és Vidéke Áfész zöldségtermesztő szakcsoportjának 250 tagja van. A helybeliek az áprilistól októberig tartó szezon alatt 15 fajta zöldségből 40 vagon leadására szerződtek az Áfésszel MTI Fotó : H. Szabó Sándor Ha nem táp a táp... A sertéstenyésztő — név szerint Szívós Imre, Felsőlajoson — kalkulál. Még akkor is, ha látszólag gondolkodás nélkül mond nemet, amikor ismerősöm fölajánlja: neki is hoz néhány mázsányit abból a hízótápból, amit harmincszázalékos árkedvezménnyel árusítanak, néhány faluval odébb. Az ismerősöm győzködik: igaz, hogy lejárt határidejű portékáról van szó, de a minősége kifogástalan, ezt az illetékes állat-egészségügyi szerv is garantálja. Ám a kerítéshez odakiabált gazda tagadólag rázza a fejét, továbbra is: nem, nem érdemes! Egyáltalán táppal hizlalni manapság — kész ráfizetés! Még harminc százalékos árkedvezmény mellett is! Látva — és kicsit talán élvezve is — megrökönyödésünket, még hozzátette: ő bizony nem hizlalna táppal, ha ingyen adnák se! Mert unja már a gödröket ásni. Tíz év alatt annyi döglött malacot földelt el, hogy a kertjének szinte minden négyszögölére jut — pedig nem zsebkendőnyi telekre építkezett. És a szerencsétlen jószágok többsége a romlott tápoktól hullott el! Ám az utolsó kettőt másfél évvel ezelőtt húzta ki az ólból: két szép, hetven kiló körüli süldőt. Hogy mentse a menthetőt, gödör helyett kondérba dobta az egyiket, és a saját zsírján szépen megsütötte: egy hétig legalább letette a gondját, hogy mit esznek a kutyái. Testes komondorokról lévén szó, ugyan ez sem csekélység, a mi emberünk mégis vigasztalan volt. Mert kalkulált: a két süldő megért vagy hatezret, kétszázat elkért az állatorvos, az általa kiírt gyógyszerek pedig ezerháromszázba kerültek. Egyéb apróságokat már nem is számolva: hétezerötszáz forint a kára! Ugyan, mit hoz neki a félszázas falka, ha ilyesmi többször — vagy akár csak egyetlenegyszer is — előfordul még?! Nos, hogy a hasonló eseteknek elejét vegye, visszatért a szüleitől tanult, hagyományos módszerekhez. Talált valahol olcsón kukoricát, vett belőle háromszáz mázsát. Aztán hozatott néhány szekérnyi herét is. Átereszti a villanydarálón, összekeveri őket és adagol még hozzá ezt, meg azt: vágóhídról szerzett ipari töpörtyűt, tejcsarnokból hordott savat. Ez utóbbit nem csupán azért, mert értékes fehérjéket tartalmaz: savas hatása fölöslegessé teszi a drága féregirtó szerek használatát. Igaz, több kicsit az utánajárás, több kicsit a gond. De fáradozása bőven megtérül abban, hogy amióta így hizlal, nem döglenek az állatok, egyetlenegyszer sem kellett ásó után nyúlnia, pedig a hízásba fogott malacok száma időközben ötvenről százra emelkedett. Nos, az eseten lehet tűnődni. Azon is, hogy vajon mennyiben indokolt az a bizalmatlanság, amelyet Szívós Imre a takarmánykeverő üzemek produktumai iránt táplál. De még inkább azon, hogy szorult helyzetében merre keresett kiutat. Hogy a sorozatos kudarcok nem törték meg: a sertésólat nem bontotta le, még csak át sem alakíttottá nyúlházzá, galambtenyésztő teleppé. A tetemes összegű anyagi befektetéstől és a jókora többletmunkától sem visszariadva, a talpon maradás, a versenyképesség módozatait kutatta — elmondása szerint, nem is eredménytelenül! De legfőképpen azon lehet, azon kell eltűnődnünk: mire juthatnának sertéstenyésztőink — és általuk a nemzetgazdaság — akkor, ha ez a jószág szeretetén alapuló, elszánt buzgalom hatalmába kerítené végre a takarmánykeverő üzemek kollektíváit is? Káposztás János Vasi pályakezdők: elhelyezkedési gondok A KISZ Vas Megyei Bizottságának egy nemrég végzett felmérése szerint 1985-ben négyszázzal több munkahelyet kínáltak a vasi üzemek, vállalatok, mint amennyien befejezték középfokú tanulmányaikat a megyében. Az elmúlt egy-két év alatt azonban gyökeresen megváltozott a helyzet. Az idén már az először munkába lépni szándékozók száma közel nyolcszázzal haladja meg a munkáltatók által felajánlott állásokét. Érthető tehát, hogy a végzősök körében nagy a bizonytalanság. Mindebben — sajnos — közrejátszik a nem megfelelő tájékoztatás éppúgy, mint az egyre inkább terjedő „valahogy csak lesz” helytelen szemlélet is. Vas megyében is jelentősen szűkül a képzetlen munkaerő iránti igény, ugyanakkor a vállalatok mind gyakrabban keresik a kvalifikált szakembereket. Nem kétséges, kedvezőbb a helyzete a több szakmával rendelkező dolgozóknak, s azoknak, akik vállalják a másodszakma megszerzését. Úgy tűnik, a jövőben számos munkaterületen kell számolni a meglévő munkaerő-állomány átképzésével is. (V. Vincze) 1988. JÚLIUS 1.