Szabad Föld, 1989. július-december (45. évfolyam, 27-52. szám)
1989-07-04 / 27. szám
4 SZABAD FÖLD ÁTVÁGOTT ÚT - ELÖNTÖTT KRUMPLIFÖLD Egy kárigényről — több tételben Május 6-án, amikor végképp reménytelenné vált, hogy a Sajólád—Bocs közötti útszakaszon közlekedni lehet, s a szántóföldek, kertek irányából érkező, úttesten átzubogó Hernád vizének szintje nemhogy apadni, de emelkedni kezdett, a délutáni órákban átvágtak egy bekötőutat. Ez a bekötőút, körülbelül egy kilométer hosszan, a bocsisajóládi vízmű kapujáig vezet. Rögtön az átvágás után rohamosan apadt a víz szintje, és néhány nap múltán már csak a szántók mélyedéseiben csillogó tócsák jelezték a négynapos, pusztító árhullámot. Bőcsön a helybéliek fellélegeztek, és számba vették a víz okozta rombolást. Egyedül Nagy László nem tudott az átvágás jeles eseményének felhőtlenül örülni. Május 6-án ugyanis már harmadik napja állt a krumpliföldjén a víz, és szemmel látható volt, hogy a termésből semmi sem marad. A krumpliföld ugyan az apja és apósa tulajdona, de a munka közös, így — hivatalos ügyekben járatlan, idős emberek lévén — helyettük fogalmazta meg azt a levelet, amit a bekötőút kezelőjének, a kazincbarcikai székhelyű Észak-magyarországi Regionális Vízműveknek május 16-án a postára adott. A levélben Nagy Sámuel bocsi és Répási József körömi lakosok kárigényüket jelentik be az ÉRV-nak, mint a sajtóládi bocsi vízmű fenntartójának. . . A vízmű bekötőútja nem engedte lefolyni a Hernádból kijövő és területünk mellett átvonuló árvizet, ezért a víz szintje olyan mértékben megemelkedett, hogy a bécsi határban lévő, úgynevezett Kövicses-dűlőben 3200 négyszögöl burgonyaföldből 2200 négyszögöl területet elöntött. A burgonya nagy része elpusztult, így 80-100 ezer forint kárunk keletkezett. Kérjük, hogy kárunkat felméretni és megtéríteni szíveskedjenek, s a tárggyal kapcsolatos mindennemű megbeszélést megbízottunkkal, Nagy Lászlóval folytassanak.” ’ — Milyen mérésekkel támasztja alá az állítását? — Nem kellenek ehhez mérések! Ezek nyilvánvaló tények. A kárigénylők elfelejtenek néhány lényeges momentumot: a magas- és mélypontok közötti szintkülönbséget, a mértékadó árvízi szintet. Nem a mi bekötőutunk van magasan, hanem a krumpliföld fekszik mélyen. Azért állt rajta napokig a víz. Mindenesetre mi a bekötőutunkba május 6-a után, az átvágások helyére beraktunk egy-egy ezer milliméteres LENTAB- csövet. Azzal most két átereszt is csináltunk. — Nem lett volna jobb azokat még az út megépítése előtt betervezni? — Nézze, a vízműépítés terveit, vele együtt az útét is, az első fokú hatóság, az ÉVIZIG árvízvédelmi és folyamszabályozási osztálya véleményezte. Állunk a pocsékba ment krumpliföld szélén Nagy Lászlóval. — Nem értem én ezt a szinttel való előhozakodást — morogja a harmincas éveit taposó férfi. — Nem kell ahhoz két diploma, hogy az ember tudja: ha a lefolyó víz útjába akadály kerül, az ugye eltorlaszolja. Azon nincs is vita, hogy ez a krumpliföld mélyfekvésű. De ezen most kötésig ért a víz. Mert a bekötőút visszaduzzasztotta. Az árvizet nem mi okoztuk... Amikor Nagy László ezzel a levéllel megkeresett, elmondta még: a Kövicses-dűlőnek azon a részén senkinek nincs biztosítása, tudniillik ott emberemlékezet óta nem volt víz. Most sem állt volna napokig lapályosan, ha azt a bizonyos bekötőutat a vízmű pár évvel ezelőtt nem építi meg. Vagy pedig ellátja nagyméretű átereszekkel. Mert az a benne lévő 50-60 centiméteres kis ereszecske bizony nem állta ki a próbát. Mivel a bekötőút a Hernád áradási vonulatában fekszik, ez súlyos tervezési hiba volt. Jó nyolcvan centiméterrel magasabb lévén az egykori földútnál, most szabályos duzzasztógátként funkcionált. Dr. Spilman Sándor, az ÉRV jogtanácsosa Kazincbarcikán azzal fogad, hogy a kárigényt május 23-án az ÉRV miskolci üzemigazgatóságának, személy szerint Lévay Istvánnak továbbította, a vízmű ugyanis hozzájuk tartozik. Lévay István műszaki vezető szerint ez az ügy nem ügy. — A Spilmantól kapott levelet én már megválaszoltam. Ha úgy gondolja — emeli fel az irodában a telefont —, beolvassa magának a miskolci kollégám. „A bocs—sajóládi vízmű bekötőútja — jegyzem a május 26-án keltezett válasz lényegét — keresztezi a környező területek egy mélyvonulatát. A bekötőút alatt egy áteresz is beépítésre került, ami a környező vízgyűjtő terület csapadékvizeinek az út alatti átvezetésére szolgál. A május 6-i átvágást követően a vízszint gyorsan süllyedt. A mélyvonulatot keresztező út az átvágás előtt tehát csak rövid ideig akadályozhatta az árvíz levonulását. A kár nem a vállalatunk által és tevékenységi körünkből kifolyólag keletkezett. Az árvizet nem mi okoztuk.” Durva tervezési hiba volt Mutatom a Lévay István által írt levél másolatát Nagy Lászlónak. — Ezzel is csak elismerik, hogy az útnak szerepe volt abban, hogy állt a víz, hogy akadályozta a levonulást. Akárhogy nézem, durva tervezési hiba volt ezt az utat így megcsinálni. Vízrajzi térkép fölé hajolunk Stefán Mártonnal, az ÉVIZIG igazgatóhelyettesével. Higgadt érvelésének lényege: a folyó vasúti hidjától (amerről az egyik árhullám érkezett) a sajóládi vízmű bekötőútjáig terjedő, mintegy két és fél kilométeres távolság alapján nem tartja valószínűnek, hogy ennek az útnak visszaduzzasztó hatása lett volna. Ha valaki a közvetlen okozati összefüggést akarja bebizonyítani, ahhoz geodéziai mérések szükségesek. Ezeket a méréseket ők el is fogják végeztetni. Mert nincs annak akadálya, hogy valaki az igazát bebizonyítsa. A tervezésről szólva Stefán Márton nem csodálkozik azon, hogy annak idején „kispórolták” az útból az átereszeket. Drága dolog az ilyesmi, ma félmillió forint is megvan. De talán mégsem ez volt a fő szempont. A tervkészítés idején, a hetvenes évek elején az ár elleni védekezés hosszú távú megoldása nem néhány áteresz, hanem egy töltés megépítése lett volna. Csakhogy egy töltés még költségesebb ügy, mint néhány áteresz. . . Mérni és pereskedni Június 2-án telefonon hívott fel Nagy László, és két dolgot közölt: saját szakállára műszeres méréseket végeztetett az egyik vízgazdálkodási társulás szakemberével. Az eredmény: a vízmű bekötőútja 56 centiméterrel magasabban fekszik a KPM-útnál. Kárigényt tartalmazó levelére, melyet a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei tanács építési és vízgazdálkodási osztályára is megküldött, megkapta a választ. A tanács nem foglalkozik ilyen ügyekkel. Kárigényét polgári peres úton igyekezték érvényesíteni. Ezek után ismét fel akarja méretni az egész területet, egészen a Hernád folyásáig. Hivatalosan felkért szakemberekkel. Ha a mérések őt igazolják, elindítja a polgári pert. Keresztény Gabriella ■■■■■■■■■ Szabó István vagy másfél esztendeje, 1988 februárjában, a zárszámadási közgyűlés alkalmával váltotta föl az Óbuda Tsz élén a nyugdíjba vonult, országszerte jól ismert Varga Ferencet, akinek már évek óta egyik helyettese volt. „Mit kínál a jövendő” — ezzel a napjainkban nem is könnyed hangleütéssel ülünk asztalhoz az új elnökkel a tágas irodában. Ám előzőleg átfutom a téesz Híradójának „zárszámadási különkiadását", amiből megtudom, hogy tervezett tavalyi nyereségük 64 millió forint volt, ami 71,1 millióra teljesedett! Keresem az adatok között a világot, amiről egykor híres volt az Óbuda, hiszen külön üvegház-birodalmat épített annak idején a Szentendrei út mentén. Kertészet címén akadok rá, s idemásolom a tűnődésre késztető adalékot, hogy tudniillik, igaz ugyan, hogy 4,7 milliós többletnyereséget produkált ez az ágazat, ám a vágott virágok értékesítése 21, a dugványoké 11 százalékkal csökkent, vagyis a tervezett 14,4 millióhoz képest, említett többlet csakis az árak emelkedéséből származott. * ... Míg ide jutok, betoppan dr. Paksy Zsuzsa kertészeti főágazatvezető, így tőle kérdem: mi a világjövendő? Hiszen az életszínvonal süllyedése, másfelől az energiaköltségek megugrása ugyancsak szorítóba juttathatta e termékeket. . . — Igen, az energia, a munkabér igencsak megdrágult, de hát igyekszünk meglelni a kiutat, például az exportban. Ez annyit tesz, hogy 30 millió forintunk származik pusztán kivitelből, jóllehet megszűnt, mert nem támogatják már a szovjet exportot, maradt Csehszlovákia, Bulgária, illetve a dollárelszámolásúak közül főleg Jugoszlávia és Franciaország. A slágerünk? Hollandiából hoztuk be magvait, bár eredete máshonnan származik a Bouwardia nevű virágnak, aztán 85-fajta krizantém van kínálatunkban, de Magyarországon nehéz kimozdítani vezető helyéről a szegfűt. Pedig a krizantém nem kizárólag halottak napi virág, egész éven át termeszthető. Otthon sokáig eltartható, Hollandiában már a legnagyobb felületen termesztik, jóllehet még Nyugat-Európában is meg kellett küzdeni ama halottak napi előítélettel. • Úgy látszik, a világ háttérbe szorult az Óbuda Tsz gazdálkodásában — fordulok most már Szabó Istvánhoz. — Felsorolhatatlan, mi mindennel foglalkoznak, így tán maradjunk a már említett külkapcsolatok terepén. Jön-e például külhoni tőke? — Jön, s még több jönne, ha politikai viszonyaink nem késztetnék óvatosságra e vállalkozókat — feleli. — Nos, van azért mivel előrukkolnunk! Itt, Budakalászon, a 11-es műút mentén gardencentrumot építünk egy osztrák cég, a Strakl, valamint a Siófoki Állami Gazdaság és az Országos Kereskedelmi és Hitelbank közös pénzén, 52 millió forintos alaptőkéből. Tartós vállalkozásra készülünk tárgyalásainkon, amelyhez a földet természetesen mi adjuk, de úgy, hogy tulajdonjogáról nem mondunk le. Vagyis külföldi értékesítéséről szó sem eshet; amennyiben a vállalkozás véget ért, a föld visszaszáll kebelünkbe. Ugyanígy a téesz földjén, de már Szentendrén épül föl egy szabadidőközpont, szintén bank közbejöttével, utazási iroda részvételével. Egyéb vagyontárgyainkat, így épületeinket is fölhasználjuk ilyen szisztémában: az év harmadik negyedében már gyártanak finomharisnyát abban a szintén szentendrei épületünkben, ahová japán és olasz gépsorokat hoz NSZK-beli partnerünk, s amely vállalkozásban 154,5 milliós az alaptőke, 48 százalékos téesz-érdekeltséggel. Egy luxemburgi céggel csomagológép-gyártásra hoztunk létre kft-szisztémában egy vállalkozást, egyszóval akadnak külföldi kapcsolataink. • Ebben nyilván szerepet játszik a gazdaság kiváló természeti adottsága, hiszen a főváros peremén kívül a Dunakanyar is bír közgazdasági szerepkörrel, nemdebár? — Kétségtelen — így Szabó István. — Ami persze a voltaképpeni természeti adottságot illeti, nézzen körül, csupa hegyet lát, ahol a tényleges földművelés már nem a legideálisabb. De van 2700 hektár földünk, legelőnk, erdőnk, ültetvényeink, egyebek közt Pomázon, Csobánkán, mert ez a két falu is hozzánk tartozik, legalábbis ami a határt illeti. Az ipari tevékenységgel együtt 2600 dolgozót foglalkoztatunk, melyből 1900 az aktív téesztag. • Akkor bizonyára van úgynevezett belső vállalkozás is ... — Természetesen: szakcsoportok, amelyek a mezőgazdaságban működnek, így 1987 őszén telepítettek 40 hektár kajszit, most ugyanannyi őszibarackost, amihez kívülállókat is bevonnak, OTP-hitellel, téeszhitellel — ez kedvezményes kamatú — és saját pénzzel egyaránt vállalkoznak. • Ezek nyilván nagyüzemi művelésre alkalmatlan földek, ám az erre alkalmasak miként funkcionálnak? — Grósz Károly fogalmazott úgy valahogy, hogy nincs még egy olyan országa Európának, mint Magyarország, ahol az élelmiszer-gazdaság nem kap a költségvetéstől, hanem befizet oda. Van ezer holstein-fríztehetünk Pomázon és Szentendrén, évi hatmillió liter tejet adunk el, de a mai áron nemigen érdemes. Nálunk a kristályvíz és a tej fogyasztói ára megegyezik, ami elgondolkoztató. A mai árak és a 20-24 százalékos kamat mellett alaptevékenységét a téesz nem hitelezheti már meg, 400 forintból egy mázsa búza nem állítható elő. Nem csoda tehát, hogy termelésünkből csupán 20 százalékkal részesedik az úgynevezett alaptevékenység, a többi ipar, szolgáltatás, kereskedelem. Végül nehogy megfeledkezzem a halászatról, mert a Dunán kívül van 50 hektáros áruhaltermelő tavunk Tácon és — közösen a helyi téesszel — 40 hektáros Domoszlón, amelyekről évi 20-25 vagon halat fogunk ki évente. Pesten, a Tolbuhin-csarnokban miénk a legnagyobb halasbolt. Keresztényi Nándor 1989. JÚLIUS 4.