Szabad Föld, 1989. július-december (45. évfolyam, 27-52. szám)

1989-07-04 / 27. szám

4 SZABAD FÖLD ÁTVÁGOTT ÚT - ELÖNTÖTT KRUMPLIFÖLD Egy kárigényről — több tételben Május 6-án, amikor végképp reménytelenné vált, hogy a Sajólád—Bocs közötti útszakaszon közlekedni lehet, s a szántóföldek, kertek irányából érkező­, úttes­ten átzubogó Hernád vizének szintje nemhogy apad­ni, de emelkedni kezdett, a délutáni órákban átvágtak egy bekötőutat. Ez a bekötőút, körülbelül egy kilomé­ter hosszan, a bocsisajóládi vízmű kapujáig vezet. Rögtön az átvágás után rohamosan apadt a víz szintje, és néhány nap múltán már csak a szántók mélyedései­ben csillogó tócsák jelezték a négynapos, pusztító ár­hullámot. Bőcsön a helybéliek fellélegeztek, és szám­ba vették a víz okozta rombolást. Egyedül Nagy László nem tudott az átvágás jeles eseményének felhőtlenül örülni. Május 6-án ugyanis már harmadik napja állt a krumpliföldjén a víz, és szemmel látható volt, hogy a termésből semmi sem marad. A krumpliföld ugyan az apja és apósa tulajdona, de a munka közös, így — hivatalos ügyekben járatlan, idős emberek lévén — helyettük fogalmazta meg azt a levelet, amit a bekötőút kezelőjének, a kazincbarcikai székhelyű Észak-magyarországi Regionális Vízmű­veknek május 16-án a postára adott. A levélben Nagy Sámuel bocsi és Répási József körömi lakosok kárigé­nyüket jelentik be az ÉRV-nak, mint a sajtóládi bocsi vízmű fenntartójának. . . A vízmű bekötőútja nem engedte lefolyni a Hernádból kijövő és területünk mellett átvonuló árvi­zet, ezért a víz szintje olyan mértékben megemelke­dett, hogy a bécsi határban lévő, úgynevezett Kövi­­cses-dűlőben 3200 négyszögöl burgonyaföldből 2200 négyszögöl területet elöntött. A burgonya nagy része elpusztult, így 80-100 ezer forint kárunk keletkezett. Kérjük, hogy kárunkat felméretni és megtéríteni szí­veskedjenek, s a tárggyal kapcsolatos mindennemű megbeszélést megbízottunkkal, Nagy Lászlóval foly­tassanak.” ’ — Milyen mérésekkel támasztja alá az állítását? — Nem kellenek ehhez mérések! Ezek nyilvánvaló tények. A kárigénylők elfelejtenek néhány lényeges momentumot: a magas- és mélypontok közötti szint­­különbséget, a mértékadó árvízi szintet. Nem a mi be­­kötőutunk van magasan, hanem a krumpliföld fekszik mélyen. Azért állt rajta napokig a víz. Mindenesetre mi a bekötőutunkba május 6-a után, az átvágások he­lyére beraktunk egy-egy ezer milliméteres LENTAB- csövet. Azzal most két átereszt is csináltunk. — Nem lett volna jobb azokat még az út megépíté­se előtt betervezni? — Nézze, a vízműépítés terveit, vele együtt az útét is, az első fokú hatóság, az ÉVIZIG árvízvédelmi és fo­lyamszabályozási osztálya véleményezte. Állunk a pocsékba ment krumpliföld szélén Nagy Lászlóval. — Nem értem én ezt a szinttel való előhozakodást — morogja a harmincas éveit taposó férfi. — Nem kell ahhoz két diploma, hogy az ember tudja: ha a lefolyó víz útjába akadály kerül, az ugye eltorlaszolja. Azon nincs is vita, hogy ez a krumpliföld mélyfekvésű. De ezen most kötésig ért a víz. Mert a bekötőút visszaduz­­zasztotta. Az árvizet nem mi okoztuk... Amikor Nagy László ezzel a levéllel megkeresett, elmondta még: a Kövicses-dűlőnek azon a részén sen­kinek nincs biztosítása, tudniillik ott emberemlékezet óta nem volt víz. Most sem állt volna napokig lapályo­san, ha azt a bizonyos bekötőutat a vízmű pár évvel ezelőtt nem építi meg. Vagy pedig ellátja nagyméretű átereszekkel. Mert az a benne lévő 50-60 centiméteres kis ereszecske bizony nem állta ki a próbát. Mivel a bekötőút a Hernád áradási vonulatában fekszik, ez sú­lyos tervezési hiba volt. Jó nyolcvan centiméterrel ma­gasabb lévén az egykori földútnál, most szabályos duzzasztógátként funkcionált. Dr. Spilman Sándor, az ÉRV jogtanácsosa Kazinc­barcikán azzal fogad, hogy a kárigényt május 23-án az ÉRV miskolci üzemigazgatóságának, személy szerint Lévay Istvánnak továbbította, a vízmű ugyanis hozzá­juk tartozik. Lévay István műszaki vezető szerint ez az ügy nem ügy. — A Spilmantól kapott levelet én már megválaszol­tam. Ha úgy gondolja — emeli fel az irodában a tele­font —, beolvassa magának a miskolci kollégám. „A bocs—sajóládi vízmű bekötőútja — jegyzem a május 26-án keltezett válasz lényegét — keresztezi a környező területek egy mélyvonulatát. A bekötőút alatt egy áteresz is beépítésre került, ami a környező vízgyűjtő terület csapadékvizeinek az út alatti átveze­tésére szolgál. A május 6-i átvágást követően a víz­szint gyorsan süllyedt. A mélyvonulatot keresztező út az átvágás előtt tehát csak rövid ideig akadályozhatta az árvíz levonulását. A kár nem a vállalatunk által és tevékenységi körünkből kifolyólag keletkezett. Az ár­vizet nem mi okoztuk.” Durva tervezési hiba volt Mutatom a Lévay István által írt levél másolatát Nagy Lászlónak. — Ezzel is csak elismerik, hogy az útnak szerepe volt abban, hogy állt a víz, hogy akadályozta a levonu­lást. Akárhogy nézem, durva tervezési hiba volt ezt az utat így megcsinálni. Vízrajzi térkép fölé hajolunk Stefán Mártonnal, az ÉVIZIG igazgatóhelyettesével. Higgadt érvelésének lényege: a folyó vasúti hidjától (amerről az egyik árhullám érkezett) a sajóládi vízmű bekötőútjáig terjedő, mintegy két és fél kilométeres tá­volság alapján nem tartja valószínűnek, hogy ennek az útnak visszaduzzasztó hatása lett volna. Ha valaki a közvetlen okozati összefüggést akarja bebizonyítani, ahhoz geodéziai mérések szükségesek. Ezeket a méré­seket ők el is fogják végeztetni. Mert nincs annak aka­dálya, hogy valaki az igazát bebizonyítsa. A tervezésről szólva Stefán Márton nem csodálko­zik azon, hogy annak idején „kispórolták” az útból az átereszeket. Drága dolog az ilyesmi, ma félmillió fo­rint is megvan. De talán mégsem ez volt a fő szem­pont. A tervkészítés idején, a hetvenes évek elején az ár elleni védekezés hosszú távú megoldása nem né­hány áteresz, hanem egy töltés megépítése lett volna. Csakhogy egy töltés még költségesebb ügy, mint né­hány áteresz. . . Mérni­­ és pereskedni Június 2-án telefonon hívott fel Nagy László, és két dolgot közölt: saját szakállára műszeres méréseket vé­geztetett az egyik vízgazdálkodási társulás szakembe­rével. Az eredmény: a vízmű bekötőútja 56 centimé­terrel magasabban fekszik a KPM-útnál. Kárigényt tartalmazó levelére, melyet a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei tanács építési és vízgazdálkodási osztályára is megküldött, megkapta a választ. A tanács nem foglal­kozik ilyen ügyekkel. Kárigényét polgári peres úton igyekezték érvényesíteni. Ezek után ismét fel akarja méretni az egész terüle­tet, egészen a Hernád folyásáig. Hivatalosan felkért szakemberekkel. Ha a mérések őt igazolják, elindítja a polgári pert. Keresztény Gabriella ■■■■■■■■■ Szabó István vagy másfél eszten­deje, 1988 februárjában, a zárszám­adási közgyűlés alkalmával váltotta föl az Óbuda Tsz élén a nyugdíjba vonult, országszerte jól ismert Var­ga Ferencet, akinek már évek óta egyik helyettese volt. „Mit kínál a jö­vendő” — ezzel a napjainkban nem is könnyed hangleütéssel ülünk asz­talhoz az új elnökkel a tágas irodá­ban. Ám előzőleg átfutom a téesz Híradójának „zárszámadási különki­adását", amiből megtudom, hogy tervezett tavalyi nyereségük 64 mil­lió forint volt, ami­­ 71,1 millióra tel­jesedett! Keresem az adatok között a vilá­got, amiről egykor híres volt az Óbuda, hiszen külön üvegház-biro­­dalmat épített annak idején a Szent­endrei út mentén. Kertészet címén akadok rá, s idemásolom a tűnődés­re késztető adalékot, hogy tudniillik, igaz ugyan, hogy 4,7 milliós többlet­­nyereséget produkált ez az ágazat, ám a vágott virágok értékesítése 21, a dugványoké 11 százalékkal csök­kent, vagyis a tervezett 14,4 millió­hoz képest, említett többlet csakis az árak emelkedéséből származott. * ... Míg ide jutok, betoppan dr. Paksy Zsuzsa kertészeti főágazat­­vezető, így tőle kérdem: mi a világ­jövendő? Hiszen az életszínvonal süllyedése, másfelől az energiakölt­ségek megugrása ugyancsak szorí­­tóba juttathatta e termékeket. . . — Igen, az energia, a munkabér igencsak megdrágult, de hát igyek­szünk meglelni a kiutat, például az exportban. Ez annyit tesz, hogy 30 millió forintunk származik pusztán kivitelből, jóllehet megszűnt, mert nem támogatják már a szovjet ex­portot, maradt Csehszlovákia, Bul­gária, illetve a dollárelszámolásúak közül főleg Jugoszlávia és Francia­­ország. A slágerünk? Hollandiából hoztuk be magvait, bár eredete máshonnan származik a Bouwardia nevű virágnak, aztán 85-fajta krizan­tém van kínálatunkban, de Magyar­­országon nehéz kimozdítani vezető helyéről a szegfűt. Pedig a krizan­tém nem kizárólag halottak napi vi­rág, egész éven át termeszthető. Otthon sokáig eltartható, Hollandiá­ban már a legnagyobb felületen ter­mesztik, jóllehet még Nyugat-Euró­­pában is meg kellett küzdeni ama halottak napi előítélettel. • Úgy látszik, a világ háttérbe szorult az Óbuda Tsz gazdálkodásá­ban — fordulok most már Szabó Istvánhoz. — Felsorolhatatlan, mi mindennel foglalkoznak, így tán ma­radjunk a már említett külkapcsola­­tok terepén. Jön-e például külhoni tőke? — Jön, s még több jönne, ha po­litikai viszonyaink nem késztetnék óvatosságra e vállalkozókat — fele­li. — Nos, van azért mivel előrukkol­nunk! Itt, Budakalászon, a 11-es műút mentén gardencentrumot épí­tünk egy osztrák cég, a Strakl, vala­mint a Siófoki Állami Gazdaság és az Országos Kereskedelmi és Hitel­bank közös pénzén, 52 millió forin­tos alaptőkéből. Tartós vállalkozás­ra készülünk tárgyalásainkon, amelyhez a földet természetesen mi adjuk, de úgy, hogy tulajdonjogáról nem mondunk le. Vagyis külföldi ér­tékesítéséről szó sem eshet; amennyiben a vállalkozás véget ért, a föld visszaszáll kebelünkbe. Ugyanígy a téesz földjén, de már Szentendrén épül föl egy szabad­időközpont, szintén bank közbejöt­tével, utazási iroda részvételével. Egyéb vagyontárgyainkat, így épüle­teinket is fölhasználjuk ilyen sziszté­mában: az év harmadik negyedében már gyártanak finomharisnyát ab­ban a szintén szentendrei épüle­tünkben, ahová japán és olasz gép­sorokat hoz NSZK-beli partnerünk, s amely vállalkozásban 154,5 milliós az alaptőke, 48 százalékos téesz-ér­­dekeltséggel. Egy luxemburgi cég­gel csomagológép-gyártásra hoz­tunk létre kft-szisztémában egy vál­lalkozást, egyszóval akadnak külföl­di kapcsolataink. • Ebben nyilván szerepet játszik a gazdaság kiváló természeti adott­sága, hiszen a főváros peremén kí­vül a Dunakanyar is bír közgazdasá­gi szerepkörrel, nemdebár? — Kétségtelen — így Szabó Ist­ván. — Ami persze a voltaképpeni természeti adottságot illeti, nézzen körül, csupa hegyet lát, ahol a tény­leges földművelés már nem a leg­ideálisabb. De van 2700 hektár föl­dünk, legelőnk, erdőnk, ültetvénye­ink, egyebek közt Pomázon, Cso­­bánkán, mert ez a két falu is hoz­zánk tartozik, legalábbis ami a ha­tárt illeti. Az ipari tevékenységgel együtt 2600 dolgozót foglalkozta­tunk, melyből 1900 az aktív téesz­­tag. • Akkor bizonyára van úgyneve­zett belső vállalkozás is ... — Természetesen: szakcsopor­tok, amelyek a mezőgazdaságban működnek, így 1987 őszén telepítet­tek 40 hektár kajszit, most ugyan­annyi őszibarackost, amihez kívülál­lókat is bevonnak, OTP-hitellel, té­­eszhitellel — ez kedvezményes ka­matú — és saját pénzzel egyaránt vállalkoznak. • Ezek nyilván nagyüzemi mű­velésre alkalmatlan földek, ám az er­re alkalmasak miként funkcionál­nak? — Grósz Károly fogalmazott úgy valahogy, hogy nincs még egy olyan országa Európának, mint Magyaror­szág, ahol az élelmiszer-gazdaság nem kap a költségvetéstől, hanem befizet oda. Van ezer holstein-fríz­­tehetünk Pomázon és Szentendrén, évi hatmillió liter tejet adunk el, de a mai áron nemigen érdemes. Nálunk a kristályvíz és a tej fogyasztói ára megegyezik, ami elgondolkoztató. A mai árak és a 20-24 százalékos kamat mellett alaptevékenységét a téesz nem hitelezheti már meg, 400 forintból egy mázsa búza nem állít­ható elő. Nem csoda tehát, hogy termelésünkből csupán 20 száza­lékkal részesedik az úgynevezett alaptevékenység, a többi ipar, szol­gáltatás, kereskedelem. Végül ne­hogy megfeledkezzem a halászat­ról, mert a Dunán kívül van 50 hek­táros áruhaltermelő tavunk Tácon és — közösen a helyi téesszel — 40 hektáros Domoszlón, amelyekről évi 20-25 vagon halat fogunk ki évente. Pesten, a Tolbuhin-csarnokban mi­énk a legnagyobb halasbolt. Keresztényi Nándor 1989. JÚLIUS 4.

Next