Szabad Föld, 1995. január-június (51. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-03 / 1. szám
8 SZABAD FÖLD ------------------------------------------------------------------------- ]D. János [?]] undoríaáiaz világ egyik legelterjedtebb heti hírmagazinja, az amerikai Time minden év végén kiválasztja „az év emberét”. A hátunk mögött hagyott 1994-ben II. János Pál pápa lett az év embere. Az előző esztendőkben politikusok, üzletemberek, sportolók, művészek, tudósok nyerték el ezt a megbecsült címet - mindig egy-egy kimagasló, emlékezetes, néha történelmi cselekedetért. A tett, az esemény pedig általában abban az esztendőben történt, amikor a hetilap döntésével éppen a kiválasztott személyt kívánta megtisztelni. 1994 utolsó hónapjának második harmadában más történt. A Time nem egy cselekedetért, hanem egy életműért, nem valami különleges tettért, hanem kimagasló emberi magatartásért adta a címet. A lap indokolása szerint a pápa „követésre méltó erkölcsi szilárdságot és határozottságot volt képes sugározni egy olyan évben, amelyben annyian panaszkodtak a morális értékek hiányára, miközben mentséget kerestek saját bűneikre”. A szinte a döntés pillanatában megjelenő első, helyeslő kommentárok két 1994-es eseményt látnak a Time választása mögött. Az első a pápa 1994-ben megjelent Átlépni a remény küszöbét című könyve. (A húszmillió példányban, harminchat nyelven és persze magyarul is megjelent könyv lényegében egy interjú kérdéseire adott írásbeli választ. 1993-ban Vittorio Messori katolikus író-újságíró felkérést kapott, készítsen a pápával interjút az olasz állami televízióban. Az író - aki számos sikeres könyv szerzője, Hipotézis Jézusról című könyve például 1976-ban négymillió példányban fogyott el - ebédmeghívást kapott a pápától. Az ebéd közben megbeszélték a kérdéseket. Messori feladata az volt, hogy a pápa elképzeléseinek megfelelően fogalmazza meg a húsz kérdést. Már az is eldőlt, mikor lesz a tv-felvétel, amikor II. János Pál lemondta a felvételt, ám mint kiderült, a húsz kérdésre írásban válaszolt. Igaz, a húsz kérdésből harmincötöt csinált, nem ragaszkodott az eredeti témákhoz, újakra is kitért. Végül is 230 oldalnyit írt, a kérdések már csak afféle fejezetnyitó mottóként maradtak meg.) A pápa könyve a hitről és az egyházról, Isten megismerhetőségéről, Jézusról, az egyházi konzervativizmusról és megújulásról, a különböző keresztény egyházak közeledésének lehetőségéről, a nők helyzetéről, az abortuszról és még számos más, valóban időszerű problémáról szól. Idézi a Bibliát, Aquinói Szent Tamást, Szent Ferencet és Szent Ágostont - de szerepel a könyvben mások mellett két író, a párizsi Albert Camus és a prágai zsidó Franz Kafka is. Legfőbb mondanivalója: ne féljetek, emberek, van okunk a reménykedésre. A másik, 1994-es, a pápával kapcsolatos eseménynek többen azt a híradást, majd cáfolatot tekintik, amely II. János Pál egészségi állapotával kapcsolatos. Még nyáron történt, hogy Aloisio Lorscheider brazil bíboros egy brazil rádióállomásnak nyilatkozva elmondta: június végén Rómában tartózkodott, s a Szentszék köreiben azt hallotta, hogy a pápának csontvelőrákja van, és ez súlyos szenvedéseket okoz az egyházfőnek. Néhány nappal később az olasz rádió és a sajtó közölte Gianfranco Fineschi ortopédprofesszor, a római Gemelli-klinika egyik vezetője nyilatkozatát. „Én ültettem a pápa combjába fémprotézist legutóbb, balesete után. Akinek csak minimális orvosi ismeretei vannak, már tudja, hogy csontvelőrákban szenvedő beteg szervezetébe nem lehet protézist ültetni. A feltételezés abszurd, nem érdemes hozzászólni” - mondta a professzor. Nem sokkal a betegség híre és a határozott orvosi cáfolat után az a meglepő jelentés érkezett Rómából, hogy egy összeesküvésnek nevezhető kísérlet próbálja rávenni II. János Pált, hogy mondjon le. Ezt a hírt ugyanaz a Vittorio Messori tette közzé, aki a rendkívüli hatást kiváltó, sok-sok nyelven olvasható könyv, az Átlépni a remény küszöbét eredeti kérdéseit megfogalmazta. Messori leszögezi: bizonyos körök, amelyeknek a pápa lemondatása a céljuk, hol a pápa betegségének súlyosbodásáról tesznek átlátszó célzásokat, máskor meg azt terjesztik, hogy II. János Pál azért nevez ki új tagokat a bíborosi testületbe, hogy ezzel is előkészítse utódlását. ..Lehet, hogy a pápa egy napon tolószékbe kényszerül. Ettől azonban gondolatai még tiszták maradnak, képes lesz az egyház irányítására” - mondotta Messori, hangsúlyozva: II. János Pál elhatározott szándéka, hogy ő vezesse a katolikus egyházat a következő évezredbe. A Messori-nyilatkozatot - ez október utolsó napján hangzott el - és a november végi konzisztóriumot, ahol II. János Pál harminc új bíborost szentelt fel, valószínűleg helyes együtt értelmezni. Arra kell gondolni, hogy az olasz püspöki karban mind több az elégedetlenség a pápa intézkedéseivel kapcsolatban. Ennek az elégedetlenségnek az az alapja, hogy 16 éve, azóta, hogy a „lengyel pápa”, Karol Wojtyla ült Szent Péter trónjára, az egyház életében mindegyre növekszik a harmadik világbeli és a kelet-európai püspökök, bíborosok, magas rangú egyházi személyiségek szerepe. A „világjáró pápa” nevet joggal kiérdemelt II. János Pál valóban azt vallja: a legnemzetközibb testület, az egyház vezetésében is egyformán érvényesülnie kell minden nép fiainak. Ha századokon át olasz volt a pápa, éppen az ő megválasztása jelezte, az egyház is megértette ennek fontosságát. A most hetvenötödik évébe lépő II. János Pál pápasága évei alatt 113 országban járt, mintegy 500 várost, falut, kis települést keresett fel, összesen 418 napot töltött távol székhelyétől, több mint kilencszázezer kilométeres utazásai során közel kétezer beszédet mondott. A „lengyel pápa” tizenhat esztendő alatt számos megpróbáltatást is elszenvedett: merénylő golyóját kellett eltávolítani a testéből, több komoly műtétnek is alávetette magát, és legutóbb, mint egy előbbi cáfolatból tudjuk, eltörte a lábát, és fémprotézist kellett combjába ültetni. A november végén kinevezett új bíborosokkal már 167 főből áll az egyház bíborosi testülete - ezt gyakran szokták a „katolikus világegyház szenátusának” nevezni. Még VI. Pál pápa hozott olyan határozatot, hogy csak azok a bíborosok szavazhatnak a pápaválasztás alkalmából, akik nyolcvanévesnél fiatalabbak. Ezek most, a megnövelt létszámú bíborosi testületben éppen százhúszan vannak. Ennyi szavazót jelölt meg kívánatosnak VI. Pál pápa, aki a pápaválasztást legutóbb, ma is érvényesen, szabályozta. Az új bíborosok között van a 92 éves albán Mikel Koloqi, a fehérorosz Kazimierz Swiatek, a cseh Miloslav Vlk, az 50 éves bosnyák Vinko Puljic, a kubai Jaime Ortega y Alamino, a vietnami Pham Dinh Tung, a libanoni Nasrallah Pierre Sieir, a francia Yves Congar, a német Alois Grillmeier és a svájci Gilberto Agustoni is. A svájci bíboros, Agustoni a tíz között van, akit esélyesnek tekintenek, azaz olyan személyiségnek, aki elegendő szavazatot kaphat egy napon, a következő pápa megválasztásának napján. Egyébként az esélyesek között első a cseh Vlk prágai érsek. A névsorban egy brazil, egy nigériai, egy belga, egy svájci és négy olasz bíboros (a milánói, a bolognai, a firenzei érsek és Ruini, római vikárius) van. Azokon a fényképeken és filmfelvételeken, amelyek az új bíborosok felszentelésén készültek, II. János Pálon nem látszik a betegség - mosolygó arccal fogadta a 24 országból származó 30 új bíborost. Gárdos Miklós Tunéziát csak az utóbbi néhány évben fedezték fel a magyar utazók, nyaralók. Éghajlata, csodálatos tengerpartja, tiszta levegője, áttetsző meleg tengervize, kiváló szállodái teszik oly vonzóvá a pihenni, strandolni vágyóknak. És jelenleg megfizethető áron. Aki pedig afrikai romantikára, történelmi emlékekre, a római és az arab kultúra jellegzetes építményeire vágyik, annak is páratlan élményekben lehet része. Mint ahogyan most annak a néhány magyar újságírónak, aki a Tunis Air és a Tunéziai Idegenforgalmi Hivatal támogatásával pár napot tölthetett az észak-afrikai országban. Ahol valójában ugyanúgy tél van, mint nálunk. Reggel hét óra körül világosodik, délután ötkor már sötétedik, de a reggeli néhány fokos hűvösség délre kellemesen felmelegszik. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ilyenkor azért gyakrabban esik, ám hozzánk kegyes volt az időjárás: csak utolsó napunkon hullott egy kevés, és éppen utunk legdélebben fekvő állomásán. Ezért a tél itt nem holtszezon, a szállodák harmadig, félig most is megtelnek, a messze északról jött európaiak most is sortban, fürdőruhában napozgatnak az úszómedencék mellett. De két pesti vendég még a hideg vizet kedvelő németeknek is leckét adott a magyar virtusból: nagyot úsztak a 16-17 fokos tengerben. A két kolléga ugyan azt állította, nagyszerű volt, ám én arra gyanakszom, inkább azért tették, hogy elmondhassák: december közepén fürödtek a tengerben. A Földközi-tenger, amely meghatározza az ország egész életét, egyébként itt csodálatosan tiszta, kék, és mint mindig, merengésre csábítja a történelemhez vonzódó utazót. Hiszen ez a tenger civilizációnk tanúja, inspirálója, alakítója. Ezeken a vizeken vándorolt Odüsszeusz és Héraklész, indultak hódító útjaikra Róma büszke gályái, gyürkőztek neki a mórok Spanyolországnak, majd a spanyolok Afrikának, itt hajóztak a velencei kalmárok és a francia gyarmatosítók. Ahol most állunk, a mai Tunézia partjain, csaknem háromezer éve már megjelentek a föníciai kereskedők. Az általuk alapított Karthágó pedig a Krisztus előtti évszázadokban már nagy vetélytársa volt a leghatalmasabb birodalomnak, Rómának is. Végül a harmadik pun háború után, Krisztus előtt 146-ban, a rómaiak Karthágót a föld színével tették egyenlővé. Most itt állunk tehát ezen a pontján a világnak, az egykor sóval behintett földön. Az elpusztított birodalom fővárosának helyén később új városok épültek, hiszen a sót előbb-utóbb beitta a föld, az új nemzedékek, az új népek építkezni, élni akartak. Ma a rómaiak idejéből maradt oszlopok, falak jelzik a hódítók magas civilizációját. De a régészek számos pun emléket is felszínre hoztak a föld alól, megcsodálhatjuk a régvolt birodalom szobrait, kerámiáit, hétköznapi tárgyait. Döbbenetes és hátborzongató látvány a pun urnatemető: a birodalom fennállásának 600 éve alatt itt fojtották meg, majd égették el a családok 4 és 12 év közötti első fiaikat, hogy hamvaikkal Tanít és Baál isteneknek áldozzanak. A zöld növényekkel benőtt, árnyékos, baljós hangulatú helyről kilépve az ember megkönnyebbülten néz körül a hamisítatlan mediterrán hangulatú parton, s már nem gondol az egykori 200 hajóból álló flottára sem, hanem csak a világoskék eget, az azúrkék vizet, a vakítóan fehér épületeket és a selymes homokot látja. A mai Tunéziának ezek hozzák a legfőbb bevételét. Viharos, szenvedésekkel, leigázottsággal, harcokkal teli évszázadok után 1957-ben jött el az ország számára a szabadság, azóta független köztársaság. Amely ma elsősorban a mezőgazdaságból és - egyre inkább - az idegenforgalomból él. Ez utóbbit kiválóan csinálja. Hammamet, Nabeul, Port el Kantaoui, Sousse, majd délen Djerba - az általam látott nagy üdülőközpontok a legigényesebb turistákat is kielégíthetik, mind higiéniai, mind kényelmi szempontból. Mert a tunéziaiak jól sáfárkodnak a természeti adottságokkal: a homokos parton, a pálmák, a decemberben is burjánzó virágok között nem hivalkodóan, hanem szinte a természetbe belenőve állnak a hófehér falú szállodák. Az ország „szerencséje”, hogy viszonylag későn indult fejlődésnek a turizmus iparág, így megmenekültek tengerpartjai az ötvenes-hatvanas évek betonmonstrumaitól. A tél azonban itt is inkább utazásra, mászkálásra csábítja az utazót. Ha már beteltél a római kori emlékekkel, megcsodáltad a szebbnél szebb mozaikokat, a híres amfiteátrum romjait és valami egzotikusabbra vágysz, hát eljuthatsz délebbre is. Megcsodálhatod a Szahara fenséges szépségét, belepillanthatsz az oázisok nyüzsgő életébe (ahol eszedbe juthatnak Rejtő Jenő légionáriusai is), felülhetsz a komikusan méltóságteljes tevékre. No és persze, ha turista vagy, ha európai vagy, ha nő vagy, hogy is állhatnál ellent a bazároknak? Amelyeket - mint mindenhol az arab világban - szuknak hívnak, s amelyeket ha még sohasem láttál, hát fogalmad sem lehet a kereskedelemről! Szűk minden városban van, kisebb vagy nagyobb, néhol átláthatatlan labirintussá nőve, és mindent kínál, amit csak elképzelni lehetséges. A szukban vásárolni megunhatatlan élmény. Különösen a pesti, unott képű eladólánykákhoz szokott vevőnek. A tunéziai bazárok eladói már ékes magyarsággal kínálják nekünk áruikat. (Nem csoda, hiszen tavaly, csak a Tunis Air több mint 20 ezer magyar utast szállított ide.) „Nem sok”, „olcsó”, „gyere be” - csalogatják az embert, „anyósnak skorpiót!” -kínálják az egzotikus emléktárgyat. Pirulva kell bevallanom, hogy a magamfajta szőke európai nő angol, francia és magyar nyelvű bókokat is bőven kap a villogó fogú legényektől, akiket ez egyáltalán nem zavar abban, hogy két bók között olykor rendesen be is csapjanak. Mert a vásárlásnál itt nagyon észnél kell lenni. Alkudni pedig nemhogy lehet, hanem egyenesen kötelező. Ha alku nélkül veszed meg a kínált árut, lenéző pillantásban, megvető ajakbiggyesztésben lehet részed. Ugyanakkor egy ízes, temperamentumos, nevetős alkudozás utáni vásárlást barátságos kézrázás, hátbaverés, néha testvéri ölelés kísér! Ha még egyszer születhetnék, csakis a Mediterránumba... Akár Tunéziába is. De férfinak! Mert ez itt bizony a férfiak világa. A sokszoros vérkeveredés következtében feltűnően jó külsejű a lakosság, ám jobbára csak a férfiakkal találkozunk. A nagyvárosokban elsuhanó néhány gyönyörű diáklányon kívül inkább csak gyerek- vagy öregkorú hölgyek láthatóak nyilvános helyen. Az utcákon, az éttermekben, a kávéházak teraszán, a járműveken, mindenhol a magas, karcsú, szép arcú férfiak nyüzsögnek, egymással beszélgetnek, nevetgélnek, egymás vállát csapkodják, szemmel láthatólag egymás között érzik jól magukat. Bár szunnita mohamedánként nem fátyolozzák magukat az asszonyok, azért - úgy tűnik - helyük mégis leginkább otthonra van kijelölve. Nem volt könnyű elbúcsúzni a kék tengertől, az afrikai naptól, a hátán fekvő félholdtól, a pálmáktól. Néhány kézzel festett művészi kerámia, egy letépett bougainvillen-fürt, pár fénykép emlékeztet kézzel foghatóan erre a decemberi hétre, amelyet Tunéziában töltöttem. És az emberek kedvessége, a szűkök zsivaja, a sivatag romantikája, de hát ezeket nem lehet hazahozni. Igaz, elfelejteni sem... Újlaki Ágnes ! I . ______ 47 ____ _ ___ ____ ____ _____ 47 _ 47 Tavasz a télben WWIJd^SaSlg ® Nabeul, város a tenger partján 1995. JANUÁR 3. A pápa a svájci Gilberto Agustoni fejére teszi a bíborosi vörös barétumot