Szabad Föld, 1995. július-december (51. évfolyam, 27-52. szám)
1995-07-04 / 27. szám
4 SZABAD FÖLD A ZSÁKBAN ELPUSZTULT... GMp[Mipg (Dpo3© MIppto A minap zárult le a csigagyűjtési szezon. A mostanihoz hasonló dömpingre legalább két évtizede nem volt példa. Ezt állítják a szakemberek. Feleslegesnek bizonyult behatárolni a gyűjtési időszak végét, ugyanis a jelentős esőzés miatt három nap alatt befogták az engedélyezett mennyiség kétharmadát... De nem csupán az eső miatt alakult rendkívülien az idei csigaszezon. Megnőtt a gyűjtők száma is. A felvásárlók szerint a gyárigazgató és a munkanélküli ugyanúgy pénzt látott a csigában. A csiga jó üzlet, ám hozzáértés hiányában komoly pénzt veszíthet rajta az ember. Erre is volt példa a most mögöttünk hagyott gyűjtési szezonban. Néhány évvel ezelőtt előfordult, hogy az élve begyűjtött állatok mennyisége a hatezer tonnát is elérte. Mindez azonban már a múlté, az Országos Természetvédelmi Hivatal közbelépett és gyűjtési korlátozást rendelt el. (Haris Viktória felvétele) Az állomány felmérése két éve tart Magyarországon - tájékoztat dr. Rodics Katalin, a hivatal élővilág-védelmi főosztályának tanácsosa. - A nálunk honos éti csiga, a Helix pomatia 1993 óta védett állatnak számít. Tavaly és az idén is háromszáz tonna begyűjtését engedélyeztük. Nagy a valószínűsége, hogy jövőre csökkentjük ezt a mennyiséget, kevesebb csigával számolhatnak a gyűjtők, felvásárlók és feldolgozók. Tájvédelmi körzetekben, nemzeti parkokban tilos az éti csiga gyűjtése, így például a Fertő tó mellett és a Hanság, valamint a Szigetköz több pontján is. Aki ezt megszegi, azt büntetik, ám dr. Hadarits Vilmos, a Fertő-Hanság Nemzeti Park jogtanácsosa az egyik megmondhatója, hogy nem elég elrettentőtek a szankciók.Igazgatóságunk munkatársai ellenőrzik a területeket, s akit védett állat vagy növény gyűjtésén érnek, azt szigorú bírsággal sújtják. Az összeg elérheti a harmincezer forintot is, de ennek sincs akkora visszatartó ereje, mint amit reméltek tőle. Ezért nagyon várjuk már a természetvédelmi törvényt... A gyűjtés negatívan befolyásolja a csigák szaporodását. Bár ez ügyben is vizsgálódnak a kutatók, ám a tapasztalatokról eddig senki nem számolt be... A beledi Straub Gyula, aki munkanélküli, a Veszprém megyei Hajmáskér és Oskü térségében szedte és értékesítette az éti csigát. Ő a kevésbé elégedett gyűjtők táborának képviselője. - Szerencsés esetben tíz óra alatt tíz kilót szedtem össze, máskor csak négy- és hatkilónyit - meséli. - Az elején áprilisban még százhúsz forintot kaptam kilogrammjáért, májusban viszont mindössze ötven forintot. Esküre hordtam a felvásárlóhoz. A végén közöltem vele: inkább elengedem a kertjében a csigákat, de ne szúrja ki ötven forinttal a szememet. Karli László hét esztendeje foglalkozik csigatenyésztéssel és -felvásárlással Győrszentivánon. Otthon van a témában. - Az idén őrültek háza volt április végén - emlékezik a dömpingre. - Annyi csigát hoztak, hogy nem tudtuk hova tenni... Pillanatok alatt elfogyott a göngyöleg. Ha viszont nem szakszerűen tárolják az „árut”, két nap után elpusztul a láda alján. Mifelénk hetven-százharminc forint közötti volt a csiga kilójának felvásárlási ára. Eddig elvétve kapott száz forintnál többet kilójáért a gyűjtő. Néhány kolléga alaposan ráfizetett. Hatalmas készlet halmozódott fel. Egy héten keresztül állt kilencven mázsa csiga, a feldolgozók sem készültek fel az óriási rohamra. Rengeteg állat elpusztult... -Igaz, hogy volt olyan felvásárló, aki nem ellenőrizte a csiga méretét? " - Amíg én az előírás szerint rostán ellenőriztem a csiga átmérőjét, és vettem át, addig máshol meg sem nézték, zsákban tették a mérlegre. Ráadásul az árat is felverték. Sokan megmosolyogtak a gyűjtők közül, s közölték, hogy eszük ágában sincs nálam leadni az állatokat. - Elég hihetetlenül hangzik... - Magam is kételkedtem, majd felkerestem az egyik helyet, és tőlem is átvették zsákban a csigát... Sajnos, olyan cégek jelentek meg a piacon és vásároltak csigát, akik a nagy pénz reményében felborították az egyensúlyt. Konkurenciaharc indult meg, az újonnan érkezettek jócskán felülígértek a csigára. - Buktak is milliókat... -Tény, hogy sok pénzes ember belevágott a felvásárlásba. „Pancserek” lévén elfelejtették bekalkulálni, hogy az esős időben szedett csiga vagy huszonöt százalékot veszít a súlyából. A tárolás szakszerűségét már nem is említem. Tudok egy olyan próbálkozóról, aki 17 mázsa csigát „forgatott meg” és ötszáz, igen, ötszáz(!) forintot keresett a bolton. Elúszott a pénzük, de sokkal nagyobb kár, hogy rengeteg csiga elpusztult. Ha ez így megy tovább, akkor a gyermekeink legfeljebb a tankönyvekből ismerhetik meg ezeket az állatokat. Az Éti csiga Terméktanács tizenhét tagból áll. Ezek egyike, s egyben az országban a legnagyobb a Kemenesszentmárton székhellyel alakult francia-magyar érdekeltségű Zöld Csiga Kft. Ügyvezető igazgatója, Kovács Miklós tizenhét éve „csigázik”. Ő sem cáfolja, hogy az idei dömping alaposan próbára tette az érdekelteket. Baranya és Tolna megyék kivételével az egész Dunántúlról mi vásároljuk fel a csigát, és a francia tulajdonú zalaszentgróti feldolgozóba szállítjuk - mondja Kovács Miklós. - Az idén nedvesen került hozzánk a csiga, 24-25 százalékos súlyveszteséget regisztráltunk. Pontosan 570 tonna haszonállat került a feldolgozóba, további 100 tonna élő csigát pedig Görögországba exportáltunk. - Valóban sok csiga elpusztult az idén? - Ezúttal sem haladta meg a korábbi évek átlagát; nálunk a beszállított állatok 4-5 százaléka pusztult el. - És a dömping miatt teherautókon várakozó csigák sorsa? Állítólag nagyon kevés élte túl a megpróbáltatást... - Április végén 130 tonna csiga „szorult” be, ám a terméktanácsnak sikerült összehangolnia a feldolgozást. A minőséggel sem volt gondunk. Pacs István, az Éti csiga Terméktanács vezetője Gödöllőn korántsem ilyen elégedett a minőséggel. Az ország több pontjáról érkezett kifogás, ahol gond volt, ott átmenetileg leállítottuk a gyűjtést. Akik megkerestek bennünket, azoknak a feldolgozásban is segítettünk. Egyébként hat ilyen üzem található hazánkban. Ezek: Recsk, Újfehértó, Vaja, Vác, Vecsés és Zalaszentgrót településeken. Az éti csiga kelendő exportcikkünk. Ebben az évben 2800-2900 tonnának biztos piaca van, elsősorban francia és olasz földön. A szakmai berkekből nyert információ szerint ma egy kiló csigahúsért - élőájussra vetítve - 13-15 svájci frankot fizetnek a nemzetközi piacon. A feldolgozott terméket pedig 55-60 frankért lehet eladni. Egyetlen kifejlett csigából legfeljebb nyolc gramm hús nyerhető. Pálfalvi Gábor Ig%SU smijtkSt (BmtMMSbb A bocföldei Válicka völgye Gazdálkodó Szövetkezet csatári szarvasmarhatelepéhez tartozó réten teljes ridegtartásban több mint félszáz magyar szürke marhából álló csorda él. Az ősi magyar állatfajtát itt nem a haszonért, hanem mintegy génbankot őrzik, hogy az utókornak is legyen mutatóban ebből a nemes szépségű, villás szarvú jószágból. A csorda jelenleg 27 tehénből, 15 kisborjúból és 18 üszőből áll. Az egyetlen bikának benn a telepen készítettek szállást arra az időre, amikor nem akarják, hogy borjú foganjon. Ilyen módon hárítják el a szabadban élő tehenek téli ellésével járó esetleges kellemetlenségeket. A csorda minden egyede állami felügyelet, védelem alatt áll. Kép és szöveg: Gyarmati Nyitni kéne... Három kemény esztendpoccert, ««&• - férték hogy megvalósuljon a Felsőszölnök-Martinje határálkülönv ]• , nyitására érett meg az idő; Magyarszombatfa-Pártosfalva között kellElíB nálfülkelőt létesíteni. A magyar-szlovén vegyes bizottság kiemelten foglalkozik a kérdéssel, és a képviselők a határ egyik oldalán sem tudják elfogadni azt a választ miszerint az új átkelők megnyitásának gazdasági akadálya van. Pozsonec Mária muravidéki országgyűlési képviselő szerint amíg hatvan kilométert kell autózni azért, hogy megközelíthessük a határ túloldalán található szomszéd települést, addig komolytalan gazdasági együttműködésről szót ejteni Mellesleg az 1920-as évek elején nem kevesebb, mint 19 átkelőt jegyeztek ezen vidéken. Dr. Pusztai Gyula, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke elmondta, hogy Kétvölgy és Nemesnép térségében szintén javasoltak egy határátkelő-nyitást. Roppant sürgős lenne megoldást találni, hiszen gyakran értesülhetünk róla, hogy magyar-szlovén határon áldatlan állapotok uralkodnak. A szakemberek állítják hogy a PHARE-program anyagi támogatásával is lenne megoldás. (Pg- 1995. JÚLIUS . - Nem megy tovább - sóhajtotta Mariska néni a bolt előtt a reggeli asszonytalálkozón. Belőlem is kiszakadt erre a szóra a szomorúság mély lélegzete, mert mi tagadás, reménykedtem, hogy visszavesz egyszer tejkuncsaftjai közé. De ennek lőttek. Már csak egy tehénke árválkodik az istállóban, unott lemondón forgatván szájában a takarmányt, pedig micsoda ellések, fejesek, borjúnevelések voltak hajdan ebben a szalmás-meleg fészekben! Nem csak bocik látták meg itt a világot. A házitej is itt „született”. Nem megy tovább - visszhangzott bennem, pedig hát micsoda lendülettel, mennyi tervezgetéssel ütötték le a karókat a kárpótolt földek sarkain. Itt kukorica lesz, itt árpa, ide kerül a szerfás istálló, a tehenek, sok jó tejet fejnek, bikát is hizlalnak, ott meg az él a disznóknak a kifutóval, hogy a baromfiról ne is essék említés, az megél egy ekkora gazdaságban a hulladékon is. Meglódult, szárnyalt hát a fantázia, hisz van föld, ami eltartja az állatot, az meg zsíros trágyával hálálja vissza az ablakot, így megy ez a parasztgazdaságban. A mesében! Mert hiába is lelkendeztek Mariska néniék, milyen rendes volt a vállalkozó, hogy olcsón szántotta meg, vetette be, aratta le a földeket. Sajna, a sok olcsóság is sokra megy. -Gépet venni? Menjen csak el az új gazda a bankba, majd elmegy a kedves a vásárolhatnékja - legyint Mariska néni. - Ha nekünk annyink lenne, amennyit biztosítékul kérnek, dehogy is mennénk hozzájuk. Na és a kamat...! Van, aki úgy fogalmaz, azt csak kábítószerrel, fegyver- és leánykereskedelemmel, nem ám tejjel lehet kitermelni. Megpróbálták, hátha jobban járnak, ha az otthoni literezgetés helyett leadják egyben az egészet a tejiparnak. Azon még annyi se maradt. A faluban ma már csak ketten tartanak tehenet, szinte csupán kedvtelésből, megszokásból, a paraszti lét jelképeként. Haszonért? Egy fenét! Nincs azon. - Hozzánk hordják a helybéli óvodásokat (falusi gyerekeket!) tehenet, szamarat nézni - újságolta a minap a vonaton egy köpcös, őszes, farmeros úr -s pedig én csak pár éve költöztem a zalai szülői házba, amikor Pesten nyugdíjba mentem a gyárból. Uram, nincs állat a faluban! - csattant föl szenvedéllyel. - Ha városon csak itt-ott rikácsol egy papagáj, ha néhány p rázós kutya szaglássza az ászt,tót, az hagyján, na de falun.. . egészen más, az szegénységi izonyítvány, és nem biztos, hogy falusiaké zárta rövidre a témát, mit tehettem, igazat adtam neki. No persze, emlékeim közt fiaiva másféle falu képe rémlett ! Olyané, amilyet mostanság lát Erdélyben: jó negyedórát időz a busz, mire elengedték a tehert Gyerekkori emlékeimben él iz csak az a tömény tejszagú teherlat, amit a feszülő, már-már túlcső dáló tőgyüket himbálva cipelő, hazaballagó csorda árasztott estere Otthon aztán a gazda vagy assznya tisztára mosta, s valami ősi tanultság, szülőtől gyermekre igyományozódott ritmus szín módon huzigálta a csecseket, tár szopós borjú ösztönös mozdulat utánzandó. A fehér, cérnaszerű garak a zománcos sajtár alól elébb keményen pendültek, mi ahogy telt a térd közé szorító edény, úgy tompult finom, ritmusdobpergéssé a gyermekfülnek kedves hang. Nem tudom, ki hol van vele, én nagyon szerettem a frissen fejt, langy tejet, amely ma őrizte az állat testmelegét. Hozi majszoltam az édesanyám dagasitóttá, taligakeréknyi kenyérkaréjt... - Nem megy tovább - döbbe vissza a zokszó a mába. A tehenét egyenként levágják, húsuké mérik, ahogy tették Mariska nénék... Tudom, a csordahajtás, a tellatú, gyermektérdig poros-sárd tehénlepényes főutca a legtöbb helyen már a múlté. Legyen is az. De emberléptékű csupán úgy maradhat a falu, ha jellege, stílusa marad márpedig ezt más képtelen megadni, mint a gazdálkodás. Ábrándjaim közt fő helyen áll mert nem mondtam le róla: A házitej. Gyarmati Józse f Bohanek Miklós felvételt