Szabad Föld, 1998. január-június (54. évfolyam, 1-26. szám)
1998-01-06 / 1. szám
2 Szabad Föld Halat fogtak az ablakon át Elsüllyedt templomok harangzúgása Köd üli meg a Rétközt. Sűrű, nyúlós köd, amelyben különös, álmainkból ismert szörnyalakokként imbolyognak az út menti bokrok, és a távolból rég elsüllyedt templomok harangjainak zúgását, rég elporladt famatuzsálemek suhogását véli hallani az ember. Még így, autóval a hátunk mögött is borzongató most a táj, milyen lehetett hát akkor, amikor víz, meg kákas nád borította a vidéket, és farkasok üvöltöttek a nádasokban!? Nem is olyan régen volt ez a vadvilág. A feljegyzések szerint még a múlt század második felében is volt olyan nap, amikor Kállai Mihály nagyhalászi nemzetes uram hét-hét farkast lőtt komájával a berceli határban, vízimadár pedig annyi volt, hogy elsötétült tőlük az égbolt. De erről a Bércelről feljegyeztek mást is. Majd minden évben kiáradt a Tisza annyira, hogy a ház ablakán át fogták a halat. Bement a víz a házba, és kivitte az ágy alól a kotlót kasostól, csak úgy libegtette. A kemencében béka kuruttyolt. Ma persze már nemhogy ablakon át fogott hal, de talán már kotló sincsen Tiszabercelen. Ágy alatti kasban semmiképp. Ne higgyük azonban, hogy Bérces is beállt a sorba, hogy egyenruhában feszítenek a házak, panelből építkeztek a lelkek. Nyíregyházáról jövet szinte be sem ér a faluba az ember, máris megállásra készteti egy porta. Nyári konyha, istálló, tengerigóré, öreg, repedezett kérgű diófák s egy nagy, szomorú eperfa. - Szürke eper - tipeg elénk egy néniké -, de olyan nagyok, mint a bütyökujjam. Istenem, hányszor megmásztuk kicsi korunkban... Szabó Lászlóné, özvegy Szabó Lászlóné itt töltötte egész életét ezen a portán. Még hétéves sem volt, amikor félárván maradt, és alig ment férjhez, máris megözvegyült. Most az édesapja húgával osztozik a házon, amit még a Görömbei nagyapja épített valamikor a századforduló táján. Módos háznak számított ez akkor, mint ahogy a Görömbeiektől el is várták. A házat építő nagyapa tizenkét gyermeket nevelt fel, József fia meg annak a lánya, Borbála, a mi kedves vendéglátónk maradt végül a portán. - Jaj, hát mit is mutassak!? - néz szinte bocsánatkérően. - Nem olyan már itt semmi, mint régen. Belép a házba, hogy magára kapjon valamit, de bennünket biztat: bóklásszunk csak nyugodtan addig is. Nincsen itt már féltenivaló semmi. Csak emlékek. Egy sarokba állított villa, egy vesszőkosár, egy csizmarúdon felejtett poros csizmapár... és régi képek, szekrények, oklevelek. Egy utcával odébb, fent, egy halmon is valami hasonló fogadja az embert. Ódon épület, régi képek, bútorok, magyarul s latinul írt levelek, nehézkesnek tűnő mondatok. Ám azok a mondatok több mint kétszáz évesek! És a felvilágosodás korának magyar programadójától, a magyar nemzeti irodalom újjászületésének prófétájától, Bessenyei Györgytől származnak. A testőr író e ház falai között látta meg a napvilágot, hogy aztán majd Bécsben, Mária Terézia szolgálatában rádöbbenjen saját műveletlenségére, hazájávak elparlagiasodott viszonyaira. Lázas buzgalommal fogott az önműveléshez, nyelveket tanult, megismerkedett a külföldi irodalom remekeivel, és hamarosan maga is papírra vetette gondolatait. Az 1772-ben megjelenő Ágis tragédiája című drámája a felvilágosodás, a magyar megújhodás kezdetét jelenti. Egy évre rá kilép a testőrségből, hazaköltözik Bercelre, s mind közelebb kerül a magyar társadalom problémáihoz. Egyre többször sürgeti a magyar nyelvű tudomány és irodalom kifejlesztését, s kiadja híres jelszavát: „Minden nemzet a maga nyelvén lett tudóssá, de idegenen sohasem.” Soha nem voltak tán még időszerűbbek e szavak! A hamburgerek, walkmanek, McDonald’s-ok, chipek korában megnyugtató olvasni az olyan mondatot, mint ami a berceliek zászlaján is díszült: „Emeld nemzetedet!” A falu legnagyobb fiának szavai ezek, s most, születésének kétszázötvenedik évfordulóján a szokásosnál is többször hangzottak el a faluban. A szülőfaluban. De az országban talán egyszer sem! Erről azonban nem a berceliek tehetnek. Ők illő módon emlékeztek a falu nagy szülöttére, és a sors különös kegye folytán a kétszázötvenedik évfordulóra készült el a község új általános iskolája. Könnyű kitalálni, kinek a nevét Vette fel a gyermekintézmény. A nagy jelentőségű szeptemberi eseményről, a község történetéről a polgármester, Hajnal András mesél, miközben a falu utcáit rójuk. - Hét dombra települt annak idején a falu, amelyik két részből állt - eleveníti fel a régi öregektől hallottakat. - A keleti, dombosabb rész volt az Egyházas Bércel, ebből lett utóbb Ó-Bercel, a nyugati, lapos rész az Istvánfia Bércéi, a későbbi Uj-Bercel. Az egyházas jelző a falu 1336-ban épült kis gótikus kőtemplomára utalt. Az már elenyészett az időben, de valahol itt állhatott a mai református templom helyén, a falu legmagasabb pontján, ahonnan tiszta időben belátni szinte a fél Rétközt. Gyönyörű, ám egyben félelmetes is lehetett egykoron az a világ, amíg aztán le nem csapolták a múlt század nyolcvanas éveiben a lápot, amely vagy három tucat települést tartott fogva a Gáva, Nyíregyháza, Kisvárda háromszögben. De nem volt azért annyira szörnyű az a rabság, hiszen a lápok egyúttal gondoskodtak is az emberekről. Bércei régi - s nemrég felújított - címerében is a láp ajándékát látjuk viszont: egy kövér pontyot. Van azonban a címerben más is. Például a Bessenyei családra emlékezve egy szablyát tartó griffmadár és egy hullámzó, ezüst csík, a Tisza. A rajongásig szeretett Tisza. Amit persze meg kell nézni ilyen zord, téli időben is. A polgármester azonban figyelmeztet: - Ne menjenek be kocsival az ártérbe, mert onnan hét pár bivaly se húzza ki magukat - s mi hajlunk a jóra, hisz’ volt alkalmunk már megtapasztalni a fekete Rétköz sarát. De meg lehet közelíteni kövön is a folyót. Kijárt betonút vezet a kompig, amely most mélabúsan hasal a vízen, s tűnődik, miért is nem vetette a sors valami izgalmasabb helyre. Mert itt bizony ilyenkor télen meglehetősen unalmas az élete. A túloldalt nincsen semmi..., pontosabban szólva csak a nagy, üres határ, ahová a vadászokon kívül ilyenkor már nem jár senki. Üres a Tisza is, és a partja is hallgat. Bezzeg nyolcvan, száz esztendeje! Bércés volt a faúsztató ruszinok, oláhok egyik legfontosabb kikötője. Egy 1851- ből származó feljegyzés szerint Szegedről és Szolnokról három fakereskedő tartózkodott állandó jelleggel a faluban. A fa jó kereseti forrása volt a helybélieknek is, az itteni fuvarosok Tokajba szállították a legtöbb bükköt, tölgyet, fenyőt, amit aztán tejre, túróra, csizmaszárra cseréltek. Nemcsak a fakereskedőknek volt érdemes azonban itt letelepedniük, de a korcsmárosoknak is; tizennyolc csapszék működött Bercelen abban az időben. Ma sokkal kevesebb. Pedig a lakók száma jóval nagyobb, mint száz esztendeje. Ám a pénz, a munkahelyek hiánya... - Borsod mellett . Szabolcsban legnagyobb a munkanélküliség, nálunk is több mint százötvenen kapnak jövedelempótló támogatást - mondja a polgármester. - Bár most mi nem szólhatunk egy szót sem, hiszen folytatódnak a nagyon komoly beruházások a faluban. Hatvan emberünk dolgozik például a szennyvízhálózat építésénél, további huszonötöt pedig az önkormányzat foglalkoztat közmunkákra. A megoldás persze nem ez lenne, de örülnünk kell ennek is. Vállalkozni, vállalkozni, vállalkozni - szól az okos politikusok, közgazdászok tanácsa. De javasolják ezt mondjuk annak az egykori téeszretorosnak, aki alól a szó szoros értelmében kilopták az ügyesebbek annak idején a gépet, a földet! Az mire, mivel vállalkozzon? A vagyonjegyével? Ami legfeljebb arra jó ma már, hogy szalonnát csomagoljon bele magának az ember. Már persze ha van szalonnája. - Nekem is van otthon több mint egymillió forint értékű vagyonjegyem... - legyint Újhelyi Pál, a rendszerváltáskor meglehetősen viharos körülmények között alakult helyi Arany Parmen Rt. tizenvalahány társtulajdonosának egyike s egyben szárítóüzemének vezetője. - Hiába volt a vagyonjegy, semmit sem tudtunk kezdeni vele. Készpénzért kellett megvennünk a gépeket, a permetezőt, később pedig licitálással sikerült megszereznünk a szárítót s a keverőüzemet. Másnak azonban még ez sem adatott meg... Könyörtelen lett ez a világ. Én magam se tudom, jó felé tart-e. E véleményével nincsen egyedül Újhelyi Pál. A legidősebb Görömbei, a nyolcvankettedik évét taposó Görömbei Sándor szerint kimondottan rossz útra tévedt az emberiség. Szaladnak, loholnak, letapossák egymást. Lassan megérjük, hogy még köszönni se fognak! Kinn áll a kapuban az idős férfi, vastag kucsmája egészen a szeméig húzva, s néz be a faluba. A ködön át is látni az ősi portát, a nagy fák azonban eltakarják az öreg istállót, melynek már csak a falai állnak. Lassan azokat is lemossa az eső, és eggyé válnak majd a földdel. Görömbei Sándor azonban emiatt cseppet sem bánkódik. Tudja, mindannyian így járunk egyszer. Még az a lobogó hajú siheder is, aki úgy száguld el előttünk motorjával, hogy a Eurosporton se mennek különbül. - Na, látják - bök a levegőbe Sándor bátyánk. - Ugye mondom, már nem is köszönnek...! Balogh Géza A polgármester az új berceli zászlóval HARASZTOSI PÁL FELVÉTELEI E házban született a testőr író, Bessenyei György - A vagyonjegy nem ér semmit P£g/&DitLS'u3 „Az álmot nem vehetik el" Ászalódni Somogyaszalóban Múlt és jövő: egy leromlott, öreg parasztház - szinte putri - mögött már ott az új, a maga előre gyártott egyszerűségében is tetszetős épület. Látszik, hogy a régi hajlék hosszabb volt, de amikor a másik épülni kezdett, előtte - hogy az újnak helye és tere legyen - bontottak az óból, talán az istállót. Most a hozzásimuló két bukszusbokor keretében álló, fahomlokzatú házikó olyan, mint máshol az udvarba épített nyári konyha. A 67-es főközlekedési úton autócsodák surrannak el Somogyaszaló legutolsó - vagy legelső? - portája előtt. Olykor megáll egy-egy jármű, a vezetője kiszáll, hogy közelebbről megnézze a régi és az új ilyen ikeregyüttlétét. A múltkor négy finn járta körül az újat Azt vettem ki a trillázó beszédükből, hogy tetszik nekik, és északon is vannak ilyenek - barna, szíjas arcú a gazda, haját hátul kis farokba kötötte, ahogy az akciófilmekben Steven Seagal, ha karatebunyóra készül. A somogyaszalói Steven Seagal neve Szigeti Ferenc, és nem készül filmszerepre. Odacövekel melléje egy asszony, a párja is: alacsony, lilába, pirosas rózsaszínbe bújt barna nő. - Mikor döntik el a régit az új elől? Ha valaki megvakarja fejét a válasz előtt, az beszédesebb a szónál. De azért itt, a Kossuth utca 2. kerítés nélküli udvarán (még hó előtt) nem spórolnak a szavakkal. Légy rámmenti utolsó szólamát. Érdekes, hogy a legyeket mindig a fehér fal vonzza megpihenésre. - Nem tudok mit mondani. Talán már nem is mi borítjuk le az öreg házat. Mi már csak aszalódunk Somogyaszalóban. Valaha talán szilvát aszalhattak a derék falusiak, hiszen a szájhagyomány szerint a sok aszalókemencéjéről kapta nevét a település, s az első írásos emlékekben Aszalon, illetve Azalo alakban fordult elő. Összetartó református gyülekezetéről volt ismert. A maiak talán azt emlegetik, hogy ott született Papp Árpád, a költő-műfordító. - Kezdjük elölről, amikor még nem volt aszalóhely Aszaló Szigetieknek. Nem veszett ködös múltba az az idő, amikor a család telket, öreg házat vett itt 1985-86-ban. Az még beláthatóbb világ volt számukra. - Hét éve ástam ki az alapokat, arra jött az új épület. Nem típusra terveztettük, hanem azon módosítva a mi elképzeléseink alapján egy barcsi cég tette ide izolitszigetelésű előre gyártott elemekből, akkori áron 22 000 forintért négyzetméterenként. Fa- és előre gyártott elemek kombinációja, a tetőtér is lakható. Talán mond valamit az is, hogy azóta (úgy tudom) az a barcsi cég is megszűnt. Nekem meg munkahelyem nincs: akkoriban a kaposvári húskombinátot eldarabolták káeftékre, és ebbe belebuktak. Már más gazda ott az úr, én meg itt aszalódok a három gyerekkel pótlékon. Pótlékemberek lettünk. Két iskoláskorú gyerekük meg egy óvodista van, a nagylány éppen érkezik a busszal. Mosoly virágzik, puszi passzol az anyai, apai arcra. De folytassuk a „családregényt”! - Eredetileg mezőgazdasági gépszerelő voltam és traktoros, a kombinátban meg minden: rakodó, hűtőgépész, még műszakvezető is! Most meg a szélső ház gazdája. Ez a foglalkozásom. - A feleségnek sincs munkája? - Háztartásbeli vagyok... Az új ház félkész vagy háromnegyedkész. Egy szobáját lakják, mintha nem akarnák lehasználni az épület belső tereit. Azt az egy helyiséget gázpalackból fűtik. De a vezetékes gázt falig hozták. Ha pénz volna, be lehetne kötni. A villany csak az öreg házban világít esténként. - Álmodik az aszalódó aszalói? - Az álmot nem vehetik el. Tanyáról álmodunk, ahol gazdálkodni lehet. - Tér, terep itt is lenne hozzá. - Csak tehetség nincs istálló, pajta építésére. Ezért aztán úgy gondolom, tavasszal meghirdetjük: eladnánk vagy cserélnénk akár Duna-Tisza közi tanyára is. Áron alul. Habár voltak itt már olyan érdeklődők, akik bagóért szerették volna megvenni. Tolnáig, Bács-Kiskunig csak úgy éri meg felkerekedni, ha van miért. Ha van ott mire építeni a gazdaságot. Itt nem sikerült egyről kettőre jutni. A kis barnakenyér-szín arcú aszszony hallgat. (Leskó) 1998. JANUÁR 6. Lubád Föld Független társadalmi és családi hetilap Főszerkesztő: Annus József Főszerkesztő-helyettes: Dulai Sándor Olvasószerkesztők: Medve Piroska, Valló László Szerkesztőségi titkár: Budai Horváth József Főmunkatársak: Keresztény Gabriella, T. Dögei Imre, Varga S. József Szerkesztőség és kiadó: 1133 Budapest, Visegrádi u. 116. (Szikra Lapnyomda vezérigazgatósági épület), II. emelet. Postacím: 1428 Bp. 8., Pf. 52. és 1384 Bp. 62., Pf. 771. Telefon: 344-2500, fax: 465-8559. Elektronikus levélcím: szfod@mail.datanet.hu A Szabad Föld Online elérési címe: http://www.datanet.hu/szfold Kiadja a Szabad Föld Lap- és Könyvkiadó Rt. Felelős kiadó: a részvénytársaság ügyvezető igazgatója Ügyfélszolgálati iroda (9-16 óráig): 1138 Budapest, Népfürdő u. 15/B (telefon: 173-1942, 173-1943). Médiaképviselet, keretes és apróhirdetések felvétele: Postabank Press Rt., 1133 Budapest, Visegrádi u. 116. Telefon: 270-1388, 344-2500, telefax: 129-1240, 129-1461. Apróhirdetések feladása lehetséges továbbá a Szabad Föld Lap- és Könyvkiadó Rt. ügyfélszolgálati irodájában és a Primus Népszabadság Kft.-nél: Bp. Vill., Blaha Lujza tér 3. A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget. Terjesztik: árusításban a HIRKER Rt., az NH Rt. és a regionális részvénytársaságok, előfizetésben a Magyar Posta Rt. Külföldről előfizethető a Flungaropress Sajtóterjesztő Kft.-nél, 1117 Budapest, Budafoki út 70. Előfizethető a hírlapkézbesítőknél és a Hírlapelőfizetési Irodában (Budapest XIII., Lehel út 10/A., levélcím: HELIR Budapest 1900), ezen kívül Budapesten a Magyar Posta Rt. Hírlapüzletági Igazgatósága kerületi ügyfélszolgálati irodáiban, vidéken a postahivatalokban. A lap ára 76 Ft, előfizetőknek 71 Ft. Előfizetési díj egy hónapra 307 Ft, negyed évre 921 Ft, fél évre 1842 Ft, egy évre 3684 Ft. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Index: 25 777 Szedés, tördelés: Szabad Föld Rt. Tip-Műhely. Nyomás: Szikra Lapnyomda Rt. Felelős vezető: Lendvai Lászlóné vezérigazgató Internet: http://www.lang.hu/szikra.nyomda. e-mail: szikra@lang.hu ISSN 0133-0950