Szabad Föld, 1998. január-június (54. évfolyam, 1-26. szám)

1998-01-06 / 1. szám

2 Szabad Föld Halat fogtak az ablakon át Elsüllyedt templomok harangzúgása Köd üli meg a Rétközt. Sűrű, nyú­lós köd, amelyben különös, álma­inkból ismert szörnyalakokként imbolyognak az út menti bokrok, és a távolból rég elsüllyedt templo­mok harangjainak zúgását, rég el­porladt famatuzsálemek suhogá­sát véli hallani az ember. Még így, autóval a hátunk mögött is borzon­gató most a táj, milyen lehetett hát akkor, amikor víz, meg káka­s nád borította a vidéket, és farkasok üvöltöttek a nádasokban!? Nem is olyan régen volt ez a vadvilág. A feljegyzések szerint még a múlt szá­zad második felében is volt olyan nap, amikor Kállai Mihály nagyhalászi nem­­zetes uram hét-hét farkast lőtt komájával a berceli határban, vízimadár pedig annyi volt, hogy elsötétült tőlük az ég­bolt. De erről a Bércelről feljegyeztek mást is. Majd minden évben kiáradt a Ti­sza annyira, hogy a ház ablakán át fogták a halat. Bement a víz a házba, és kivitte az ágy alól a kotlót kasostól, csak úgy li­­begtette. A kemencében béka kuruttyolt. M­a persze már nemhogy ablakon át fogott hal, de talán már kotló sin­csen Tiszabercelen. Ágy alatti kasban semmiképp. Ne higgyük azonban, hogy Bérces is beállt a sorba, hogy egyenruhá­ban feszítenek a házak, panelből építkez­tek a lelkek. Nyíregyházáról jövet szinte be sem ér a faluba az ember, máris megál­lásra készteti egy porta. Nyári konyha, is­tálló, tengerigóré, öreg, repedezett kérgű diófák s egy nagy, szomorú eperfa. - Szürke eper - tipeg elénk egy néni­ké -, de olyan nagyok, mint a bütyökuj­­jam. Istenem, hányszor megmásztuk ki­csi korunkban... Szabó Lászlóné, özvegy Szabó Lász­­lóné itt töltötte egész életét ezen a por­tán. Még hétéves sem volt, amikor félár­ván maradt, és alig ment férjhez, máris megözvegyült. Most az édesapja húgá­val osztozik a házon, amit még a Göröm­bei nagyapja épített valamikor a század­­forduló táján. Módos háznak számított ez akkor, mint ahogy a Görömbeiektől el is várták. A házat építő nagyapa tizenkét gyermeket nevelt fel, József fia meg an­nak a lánya, Borbála, a mi kedves ven­déglátónk maradt végül a portán. - Jaj, hát mit is mutassak!? - néz szin­te bocsánatkérően. - Nem olyan már itt semmi, mint régen. Belép a házba, hogy magára kapjon valamit, de bennünket biztat: bók­lásszunk csak nyugodtan addig is. Nin­csen itt már féltenivaló semmi. Csak emlékek. Egy sarokba állított villa, egy vesszőkosár, egy csizmarúdon felejtett poros csizmapár... és régi ké­pek, szekrények, oklevelek. Egy utcával odébb, fent, egy halmon is valami hasonló fogadja az embert. Ódon épület, régi képek, bútorok, ma­gyarul s latinul írt levelek, nehézkesnek tűnő mondatok. Ám azok a mondatok több mint két­száz évesek! És a felvilágosodás korá­nak magyar programadójától, a magyar nemzeti irodalom újjászületésének pró­fétájától, Bessenyei Györgytől származ­nak. A testőr író e ház falai között látta meg a napvilágot, hogy aztán majd Bécs­­ben, Mária Terézia szolgálatában rádöb­benjen saját műveletlenségére, hazájá­v­­ak elparlagiasodott viszonyaira. Lázas buzgalommal fogott az önműveléshez, nyelveket tanult, megismerkedett a kül­földi irodalom remekeivel, és hamaro­san maga is papírra vetette gondolatait. Az 1772-ben megjelenő Ágis tragédiája című drámája a felvilágosodás, a ma­gyar megújhodás kezdetét jelenti. Egy évre rá kilép a testőrségből, hazaköltö­zik Bercelre, s mind közelebb kerül a magyar társadalom problémáihoz. Egy­re többször sürgeti a magyar nyelvű tu­domány és irodalom kifejlesztését, s ki­adja híres jelszavát: „Minden nemzet a maga nyelvén lett tudóssá, de idegenen sohasem.” Soha nem voltak tán még időszerűb­bek e szavak! A hamburgerek, walkma­­nek, McDonald’s-ok, chipek korában megnyugtató olvasni az olyan mondatot, mint ami a berceliek zászlaján is díszült: „Emeld nemzetedet!” A falu legnagyobb fiának szavai ezek, s most, születésének kétszázötvenedik évfordulóján a szoká­sosnál is többször hangzottak el a falu­ban. A szülőfaluban. De az országban talán egyszer sem! Erről azonban nem a berceliek tehet­nek. Ők illő módon emlékeztek a falu nagy szülöttére, és a sors különös kegye folytán a kétszázötvenedik évfordulóra készült el a község új általános iskolája. Könnyű kitalálni, kinek a nevét Vette fel a gyermekintézmény. A nagy jelentőségű szeptemberi ese­ményről, a község történetéről a polgármester, Hajnal András mesél, mi­közben a falu utcáit rójuk. - Hét dombra települt annak idején a falu, amelyik két részből állt - eleveníti fel a régi öregektől hallottakat. - A kele­ti, dombosabb rész volt az Egyházas Bércel, ebből lett utóbb Ó-Bercel, a nyu­gati, lapos rész az Istvánfia Bércéi, a ké­sőbbi Uj-Bercel. Az egyházas jelző a falu 1336-ban épült kis gótikus kőtemplomára utalt. Az már elenyészett az időben, de valahol itt állhatott a mai református templom he­lyén, a falu legmagasabb pontján, ahon­nan tiszta időben belátni szinte a fél Rét­közt. Gyönyörű, ám egyben félelmetes is lehetett egykoron az a világ, amíg aztán le nem csapolták a múlt század nyolcva­nas éveiben a lápot, amely vagy három tucat települést tartott fogva a Gáva, Nyíregyháza, Kisvárda háromszögben. De nem volt azért annyira szörnyű az a rabság, hiszen a lápok egyúttal gondos­kodtak is az emberekről. Bércei régi - s nemrég felújított - címerében is a láp ajándékát látjuk viszont: egy kövér pon­tyot. Van azonban a címerben más is. Pél­dául a Bessenyei családra emlékezve egy szablyát tartó griffmadár és egy hul­lámzó, ezüst csík, a Tisza. A rajongásig szeretett Tisza. Amit persze meg kell nézni ilyen zord, téli időben is. A polgár­­mester azonban figyelmeztet: - Ne menjenek be kocsival az ártérbe, mert onnan hét pár bivaly se húzza ki magukat - s mi hajlunk a jóra, hisz’ volt alkalmunk már megtapasztalni a fekete Rétköz sarát. De meg lehet közelíteni kövön is a fo­lyót. Kijárt betonút vezet a kompig, amely most mélabúsan hasal a vízen, s tűnődik, miért is nem vetette a sors vala­mi izgalmasabb helyre. Mert itt bizony ilyenkor télen meglehetősen unalmas az élete. A túloldalt nincsen semmi..., pon­tosabban szólva csak a nagy, üres határ, ahová a vadászokon kívül ilyenkor már nem jár senki. Üres a Tisza is, és a partja is hallgat. Bezzeg nyolcvan, száz esztendeje! Bér­cés volt a faúsztató ruszinok, oláhok egyik legfontosabb kikötője. Egy 1851- ből származó feljegyzés szerint Szeged­ről és Szolnokról három fakereskedő tar­tózkodott állandó jelleggel a faluban. A fa jó kereseti forrása volt a helybéliek­nek is, az itteni fuvarosok Tokajba szál­lították a legtöbb bükköt, tölgyet, fe­nyőt, amit aztán tejre, túróra, csizma­szárra cseréltek. Nemcsak a fakereske­dőknek volt érdemes azonban itt letele­pedniük, de a korcsmárosoknak is; tizen­nyolc csapszék működött Bercelen ab­ban az időben. Ma sokkal kevesebb. Pedig a lakók száma jóval nagyobb, mint száz esztendeje. Ám a pénz, a mun­kahelyek hiánya... - Borsod mellett . Szabolcsban legna­gyobb a munkanél­küliség, nálunk is több mint százötve­nen kapnak jövede­lempótló támogatást - mondja a polgár­­mester. - Bár most mi nem szólhatunk egy szót sem, hiszen folytatódnak a na­gyon komoly beru­házások a faluban. Hatvan emberünk dolgozik például a szennyvízhálózat építésénél, további huszonötöt pedig az önkormányzat fog­lalkoztat közmun­kákra. A megoldás persze nem ez lenne, de örülnünk kell ennek is. V­állalkozni, vállalkozni, vállalkozni - szól az okos politikusok, közgaz­dászok tanácsa. De javasolják ezt mond­juk annak az egykori téeszretorosnak, aki alól a szó szoros értelmében kilopták az ügyesebbek annak idején a gépet, a földet! Az mire, mivel vállalkozzon? A vagyonjegyével? Ami legfeljebb arra jó ma már, hogy szalonnát csomagoljon bele magának az ember. Már persze ha van szalonnája. - Nekem is van otthon több mint egy­millió forint értékű vagyonjegyem... - legyint Újhelyi Pál, a rendszerváltáskor meglehetősen viharos­ körülmények kö­zött alakult helyi Arany Parmen Rt. ti­­zenvalahány társtulajdonosának egyike s egyben szárítóüzemének vezetője. - Hiába volt a vagyonjegy, semmit sem tudtunk kezdeni vele. Készpénzért kel­lett megvennünk a gépeket, a permete­zőt, később pedig licitálással sikerült megszereznünk a szárítót s a keverőüze­met. Másnak azonban még ez sem ada­tott meg... Könyörtelen lett ez a világ. Én magam se tudom, jó felé tart-e. E véleményével nincsen egyedül Új­helyi Pál. A legidősebb Görömbei, a nyolcvankettedik évét taposó Görömbei Sándor szerint kimondottan rossz útra tévedt az emberiség. Szaladnak, lohol­nak, letapossák egymást.­­ Lassan megérjük, hogy még kö­szönni se fognak! Kinn áll a kapuban az idős férfi, vas­tag kucsmája egészen a szeméig húzva, s néz be a faluba. A ködön át is látni az ősi portát, a nagy fák azonban eltakarják az öreg istállót, melynek már csak a falai állnak. Lassan azokat is lemossa az eső, és eggyé válnak majd a földdel. Görömbei Sándor azonban emiatt cseppet sem bánkódik. Tudja, mind­annyian így járunk egyszer. Még az a lo­bogó hajú siheder is, aki úgy száguld el előttünk motorjával, hogy a Eurosporton se mennek különbül. - Na, látják - bök a levegőbe Sándor bátyánk. - Ugye mondom, már nem is köszönnek...! Balogh Géza A polgármester az új berceli zászlóval HARASZTOSI PÁL FELVÉTELEI E házban született a testőr író, Bessenyei György - A vagyonjegy nem ér semmit P£g/&D­itLS'u3 „Az álmot nem vehetik el" Ásza­lód­ni Somogyaszalóban Múlt és jövő: egy leromlott, öreg parasztház - szinte putri - mögött már ott az új, a maga előre gyártott egyszerűségében is tetszetős épület. Lát­szik, hogy a régi hajlék hosszabb volt, de amikor a másik épülni kezdett, előtte - hogy az újnak helye és tere legyen - bontottak az óból, talán az is­tállót. Most a hozzásimuló két bukszusbokor keretében álló, fahomlokza­tú házikó olyan, mint máshol az udvarba épített nyári konyha. A 67-es fő­­közlekedési úton autócsodák surrannak el Somogyaszaló legutolsó - vagy legelső? - portája előtt. Olykor megáll egy-egy jármű, a vezetője ki­száll, hogy közelebbről megnézze a régi és az új ilyen ikeregyüttlétét.­ ­ A múltkor négy finn járta körül az újat Azt vettem ki a trillázó beszé­dükből, hogy tetszik nekik, és észa­kon is vannak ilyenek - barna, szíjas arcú a gazda, haját hátul kis farokba kötötte, ahogy az akciófilmekben Steven Seagal, ha karatebunyóra ké­szül. A somogyaszalói Steven Seagal neve Szigeti Ferenc, és nem készül filmszerepre. Odacövekel melléje egy asszony, a párja is: ala­csony, lilába, pirosas rózsaszínbe bújt barna nő. - Mikor döntik el a régit az új elől? Ha valaki megvakarja fejét a vá­lasz előtt, az beszédesebb a szónál. De azért itt, a Kossuth utca 2. kerítés nélküli udvarán (még hó előtt) nem spórolnak a szavakkal. Légy rám­­menti utolsó szóla­mát. Érdekes, hogy a legyeket mindig a fehér fal vonzza megpihenésre. - Nem tudok mit mondani. Talán már nem is mi borít­juk le az öreg házat. Mi már csak aszaló­­dunk Somogyasza­lóban. Valaha talán szil­vát aszalhattak a derék falusiak, hi­szen a szájhagyo­mány szerint a sok aszalókemencéjé­ről kapta nevét a te­lepülés, s az első írásos emlékekben Aszalon, illetve Azalo alakban fordult elő. Összetartó református gyülekezetéről volt is­mert. A maiak talán azt emlegetik, hogy ott született Papp Árpád, a köl­tő-műfordító. - Kezdjük elölről, amikor még nem volt aszalóhely Aszaló Szigetieknek. Nem veszett ködös múltba az az idő, amikor a család telket, öreg há­zat vett itt 1985-86-ban. Az még be­­láthatóbb világ volt számukra. - Hét éve ástam ki az alapokat, ar­ra jött az új épület. Nem típusra ter­veztettük, hanem azon módosítva a mi elképzeléseink alapján egy barcsi cég tette ide izolitszigetelésű előre gyártott elemekből, akkori áron 22 000 forintért négyzetméteren­ként. Fa- és előre gyártott elemek kombinációja, a tetőtér is lakható. Ta­lán mond valamit az is, hogy azóta (úgy tudom) az a barcsi cég is meg­szűnt. Nekem meg munkahelyem nincs: akkoriban a kaposvári hús­kombinátot eldarabolták káeftékre, és ebbe belebuktak. Már más gazda ott az úr, én meg itt aszalódok a há­rom gyerekkel pótlékon. Pótlékem­berek lettünk. Két iskoláskorú gyerekük meg egy óvodista van, a nagylány éppen érke­zik a busszal. Mosoly virágzik, puszi passzol az anyai, apai arcra. De foly­tassuk a „családregényt”! - Eredetileg mezőgazdasági gép­szerelő voltam és traktoros, a kombi­nátban meg minden: rakodó, hűtő­gépész, még műszakvezető is! Most meg a szélső ház gazdája. Ez a fog­lalkozásom. - A feleségnek sincs munkája? - Háztartásbeli vagyok... Az új ház félkész vagy háromne­gyedkész. Egy szobáját lakják, mint­ha nem akarnák lehasználni az épü­let belső tereit. Azt az egy helyiséget gázpalackból fűtik. De a vezetékes gázt falig hozták. Ha pénz volna, be lehetne kötni. A villany csak az öreg házban világít esténként. - Álmodik az aszalódó aszalói? - Az álmot nem vehetik el. Tanyá­ról álmodunk, ahol gazdálkodni le­het. - Tér, terep itt is lenne hozzá. - Csak tehetség nincs istálló, pajta építésére. Ezért aztán úgy gondo­lom, tavasszal meghirdetjük: elad­nánk vagy cserélnénk akár Duna-Ti­­sza közi tanyára is. Áron alul. Habár voltak itt már olyan érdeklődők, akik bagóért szerették volna megvenni. Tolnáig, Bács-Kiskunig csak úgy éri meg felkerekedni, ha van miért. Ha van ott mire építeni a gazdaságot. Itt nem sikerült egyről kettőre jutni. A kis barnakenyér-szín arcú asz­­szony hallgat. (Leskó) 1998. JANUÁR 6. Lubád Föld Független társadalmi és családi hetilap Főszerkesztő: Annus József Főszerkesztő-helyettes: Dulai Sándor Olvasószerkesztők: Medve Piroska, Valló László Szerkesztőségi titkár: Budai Horváth József Főmunkatársak: Keresztény Gabriella, T. Dögei Imre, Varga S. József Szerkesztőség és kiadó: 1133 Budapest, Visegrádi u. 116. (Szikra Lapnyomda vezérigazgatósági épület), II. emelet. Postacím: 1428 Bp. 8., Pf. 52. és 1384 Bp. 62., Pf. 771. Telefon: 344-2500, fax: 465-8559. Elektronikus levélcím: szfo­d@mail.datanet.hu A Szabad Föld Online elérési címe: http://www.datanet.hu/szfold Kiadja a Szabad Föld Lap- és Könyvkiadó Rt. Felelős kiadó: a részvénytársaság ügyvezető igazgatója Ügyfélszolgálati iroda (9-16 óráig): 1138 Budapest, Népfürdő u. 15/B (telefon: 173-1942, 173-1943). Médiaképviselet, keretes és apróhirdetések felvétele: Postabank Press Rt., 1133 Budapest, Visegrádi u. 116. Telefon: 270-1388, 344-2500, telefax: 129-1240, 129-1461. Apróhirdetések feladása lehetséges továbbá a Szabad Föld Lap- és Könyvkiadó Rt. ügyfélszolgálati irodájában és a Primus Népszabadság Kft.-nél: Bp. Vill., Blaha Lujza tér 3. A hirdetések tartalmáért a kiadó nem vállal felelősséget. Terjesztik: árusításban a HIRKER Rt., az NH Rt. és a regionális részvénytársaságok, előfizetésben a Magyar Posta Rt. Külföldről előfizethető a Flungaropress Sajtóterjesztő Kft.-nél, 1117 Budapest, Budafoki út 70. Előfizethető a hírlapkézbesítőknél és a Hírlapelőfizetési Irodában (Budapest XIII., Lehel út 10/A., levélcím: HELIR Budapest 1900), ezen kívül Budapesten a Magyar Posta Rt. Hírlapüzletági Igazgatósága kerületi ügyfélszolgálati irodáiban, vidéken a postahivatalokban. A lap ára 76 Ft, előfizetőknek 71 Ft. Előfizetési díj egy hónapra 307 Ft, negyed évre 921 Ft, fél évre 1842 Ft, egy évre 3684 Ft. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Index: 25 777 Szedés, tördelés: Szabad Föld Rt. Tip-Műhely. Nyomás: Szikra Lapnyomda Rt. Felelős vezető: Lendvai Lászlóné vezérigazgató Internet: http://www.lang.hu/szikra.nyomda. e-mail: szikra@lang.hu ISSN 0133-0950

Next