Szabad Föld, 1998. július-december (54. évfolyam, 27-52. szám)

1998-07-07 / 27. szám

1998. JÚLIUS 7. Kőszeg-hegyalja az ország egyik legszebb vidéke. Az öt faluból - Bo­­zsok, Cák, Kőszegdoroszló, Kőszeg­szerdahely, Velem - álló településcso­port lakói Ausztria közvetlen szom­szédságában évtizedeken át a külvilág­tól elszigetelten kényszerültek élni a szigorú határzár miatt. Az elzártság erő­sen korlátozta az emberek mozgássza­badságát és gátat szabott a fejlődésnek is. A hatalom túlkapásaiból, elhibázott döntéseiből eredő mulasztások a rend­szerváltás óta is sújtják a térség telepü­léseit. Az emberek többsége úgy érzi, hogy magukra hagyták őket. És pénz nélkül. „Gyere velem Velembe!” „Kedves hely velem, / Jer kedves ve­lem, / Tedd kezed kezembe, / Gyere ve­lem Velembe!" E négysoros kis versiké­jével invitálja Velembe az ide­gent Pálffy József, a falu helytör­téneti kutatója, aki úgy ismeri a vidéket, akár a saját tenyerét. Nem csoda, 1930 óta él a község­ben, és 1943-tól nyugállomány­ba vonulásáig postamesteri fel­adatot látott el lakóhelyén. -Furcsán hangzik, de 1948-ig nem volt errefelé határsáv - me­séli Pálffy József. - Abban az időben felkapott idegenforgalmi helynek számított Velem és kör­nyéke. Még a földes­szobákban is üdülők laktak. Nyaranta három­szorosára nőtt a falu lélekszáma. Akkor mindenki gazdálkodott és tisztességesen megélt a földjéből. Talán két gyári munkást jegyez­tek az öt községben. Főként a gyümölcs, elsősorban a sze­lídgesztenye volt jövedelmező. Virágzott az állattenyésztés is. A téesz megalakulásakor még 298 tehén és 36 pár ló állt a velemi is­tállókban. Ma jó ha öt tehenet és három lovat talál... A hajdani postamester nagyot sóhajt, majd így folytatja: -Mindez annak köszönhető, hogy Velemet mesterségesen elsorvasztotta a 60-as évek pártvezetése. Nem adtak en­gedélyt házhelyek kijelölésére, építke­zésre. Ma ott tartunk, hogy a fél évszá­zada 486 lakost számláló községünk 314 főre fogyatkozott. És ami a legszo­morúbb: ha bemegy a környékbeli ital­boltokba, jó néhány munkakerülővel találkozhat. Olyanokkal, akik megkap­ják a segélyt, pedig eszük ágában sincs dolgozni. Próbáljon meg egy napszá­most keresni a vidéken. Nem talál em­bert, aki pénzért hajlandó kaszálni. Per­sze ez nem csupán helyi jelenség... A fiatal nemzedék egyik képviselője, Simor Kata nem látja ennyire sötéten a világot. Ő Debrecenből költözött Ve­lembe nyolc éve tanárnő édesanyjával, és cseppet sem bánták meg döntésüket. - A véletlen folytán kerültünk ide az ország másik feléből egy nyolcadik emeleti panellakásból - avat be a lakó­helyváltás részleteibe. - Semmi pénzért nem mennék vissza Hajdú-Bihar megyé­be. Ott nincsenek ilyen szép falvak. Én mások az emberek is, mint az Alföldön. Nyitottabbak, jobban bíznak egymás­ban. A levegő pedig egyenesen isteni. Velem egyesek szemében különc fa­lunak számít. 1991-ben az öt települést magába foglaló, Kőszegszerdahely központú körjegyzőségből is kivált. A döntés hátterét Horváth Miklós, Velem polgármestere így indokolja: -Tudtuk, hogy tőlünk több pénz folyt be a közös kasszába. Ezért megér­te önálló útra lépni. Nem haraggal vál­tunk ki. Egy sor kérdésben változatla­nul együttműködünk a társközségek­kel. A térségfejlesztés csak közösen oldható meg. A falunk 96 százaléka csa­tornázott, ám vezetékes gáz még nincs a hegyaljai településeken. • Környezetbarát üzemtelepítésre, munkahelyteremtésre nem gondoltak a térségben?­­ Nem egyszerű optimális megol­dást találni, hiszen Hegyalja természet­­védelmi terület. Ez nagyban köti a ke­zünket. Egyelőre a lakosság nagyobbik része a közeli Kőszeg és Szombathely üzemeibe jár dolgozni. Egy kis létszá­mú csoport pedig a falusi turizmusból, az idegenforgalomból és a mezőgazda­ságból próbál jövedelemhez jutni. Bátor, aki kisgazda Bozsokon néhány éve határátkelő­­hely nyílt, aminek nem mindenki örül a csaknem 450-es lélekszámú községben. A 78 esztendős Fekete János szerint a hajdanán Mátyás király birtokához tar­tozó falu tegnapi csendje már a múlté. - A Rákóczi úton reggeltől estig egymást érik az osztrák gépkocsik és a turistabuszok. Nem igazán jó ez nekünk - magyarázza János bácsi a botjára tá­maszkodva. - Az osztrákok felverik az árakat a boltban. Ráadásul a határnyitás óta romlott a közbiztonság is. A hegyen pincéket törnek fel, Velemben pedig a minap ellopták a Szent Sebestyén-szobrot a templomból s több ba­rokk gyertyatartót. Cso­da, hogy sokan aggó­dunk? Hegyalján nem könnyű kisgazdát találni. Azt mondják, bátor ember, aki mostanság kizárólag a mezőgazdaságból próbál megélni errefelé. A jelek szerint Kovács Jánost ke­mény fából faragták. Bozsoki portáján hango­san csaholnak a kutyák, a fiatal gazda egy MTZ traktor vezetőfül­kéjében ül. A rövid diskurzus kedvéért leállítja a motort. - Milyen búzatermés várható az idén? - kérdezem, mire lemondóan le­gyint. - Még a tavalyi egy része is a padlá­son hever. Nem tudjuk eladni. Nagyon olcsón vitték volna, de akkor minek dolgoztam? A vegyszerezés, a szárítás vagyonba kerül. Az üzemanyagról nem is beszélve. Egy tankolásnál 18 ezer fo­rintot fizetek a gázolajért. Ezen a dimbes-dombos, hegyes vidéken több fogy belőle, mint sík terepen. A gabona egy részét jobb híján megetetem a disz­nókkal... - Mekkora az állatállomány? - Mindössze 3 tehén és öt disznó. Csarnok hiányában a sertéseknek adjuk a tejet. Szinte máról holnapra élünk... Ez így megy három éve, amióta bele­vágtam a gazdálkodásba. Húsz-har­minc hektáron kényszervállalkozom. Ha az állam nem segít sürgősen, hogy tisztességes áron adhassunk túl a termé­nyeinken, akkor végleg tönkreme­gyünk. Csak a külföldiek építkeznek rák, a híres pincesoráról ismert, 264 lakosú falu szépül. Pontyos György polgármester nagy bánatára azonban az utóbbi tíz évben jobbára ez a külföldi­eknek köszönhető. Mert szinte csak ők építkeznek. - Ezek az emberek nem állandó la­kóink - kesereg a kis település első em­bere, akivel a szemerkélő esőben a Pe­tőfi Sándorról elkeresztelt utcán bandu­kolunk a kőbánya felé. - Sok az egye­dül álló idős lakó. Hiába volt homok- és kőbányánk, a határzár alatt nem tudtuk kiaknázni a bennük rejlő lehetőséget, így üres zsebbel ért bennünket a rend­szerváltás. A házuk előtt futok össze Kajtár Atti­­láné, Marikával. A gyesen lévő, négy­gyermekes édesanya éppen a boltból ér­kezik. Szatyrában jókora kenyér. A sző­ke fiatalasszony itt született a faluban. - Cuki lány vagyok - vallja büszkén. - Szép ez a vidék, csak egyre nehezebb az életünk. Naponta drágulnak az élel­miszerek, háztartási cikkek... És már itt, falun is hiányzik az összetartás az em­berek között. Mindenki fut a pénz után, hogy a családja megélhetését biztosítsa. Elvitték az iskolát, nincs népművelő sem a kultúrházban. Egy kocsma meg egy csárda maradt nekünk. Egy jó bú­csús bálra sem futja az önkormányzat­nak. Már zenekart fogadni sincs pénz... - Mondja, miből élnek az emberek a környéken? - A legtöbben eljárnak dolgozni Kőszegre a kábelgyárba. Ott aránylag jól fizetnek. Igaz, robotolni is kell ér­te az osztrákoknak. A mezőgazdaság meghalt Cákon. A régi gazdák kiöre­gedtek, a fiatalok meg gép és tőke hiányában nem is próbálkoznak. Saj­nos az idegenforgalomra sincs felké­szülve a lakosság. A házak nem úgy épültek, hogy azokban vendégeket fogadhatnának. A sok keserűség elle­nére mégsem tudnék máshol élni. Ne­künk a csend, a nyugalom fontosabb a sok pénznél is. Kevés gyermek születik Az öt hegyaljai falu közigazgatási központja Kőszegszerdahely, ahol ma 470-en élnek. Itt található a körzeti álta­lános iskola és az orvosi rendelő. No meg a körjegyzőség, melyhez négy község tartozik.­­ Valamennyi faluban hiányzik az infrastruktúra, ami elriasztja a befekte­tőket - állítja Udvardi László szerdahe­lyi polgármester, aki korábban az öt te­lepülés tanácselnöke volt. - Érdeklődő ugyan akad, de a jelenlegi finanszírozá­si rendszer sem vonzza a vállalkozókat. Ez a kistelepülések legégetőbb gondja. Továbbá, hogy az elhibázott kárpótlás­sal és privatizációval ellehetetlenítették az itt élő embereket. Mert a kedvezőtlen termőterületek ellenére is az öt község­ben korábban 11 téesz volt. Mára egyet­len szövetkezet maradt hírmondónak. Francsics György, a Kőszegszerda­hely székhelyű Alpokalja Mezőgazdasá­gi Termelő és Szolgáltató Szövetkezet elnöke nem tagadja: a szervezet önmagát keresi. A legutóbbi évet is veszteséggel zárták. Igaz, a 200 tagot számláló szövet­kezetben mindössze 15 aktív munkavál­laló található. A többiek nyugdíjasok. - Hat éve még 4 ezer hektáron gaz­dálkodtunk. Ennek fele szántó volt, a többi gyümölcsös, rét, legelő és erdő - tájékoztat az elnök. - Ma mindössze ezer hektár szántót kérlünk s művelünk. A szubalpesi mikroklíma miatt ezen a vidéken kevesebb kalászos termelhető, mint másutt. Ám a minősége kiváló. A jövő útja azonban a jövedelmezőbb bí­borhere, köles, repce, vöröshere és a héj nélküli tök termesztése. A veszteséges állattenyésztést teljesen felszámoltuk. A mintegy 300 hektárnyi szórvány­gesztenyés magánkézbe került. Nem bánjuk, mert így jobban gondozható. Maradt még a gépszolgáltatás mint le­hetőség, noha erre is egyre kevesebb az igény. Mégis reménykedünk, hogy si­kerül életben maradnunk. A szerény megélhetési lehetőségek ellenére a külföldiek mellett az Alföld­ről is többen települtek át erre a vidékre. Közéjük tartozik a Kőszegszerdahelyi Körzeti Általános Iskola igazgatója, Petrik József is, aki 11 éve a Kalocsa melletti Uszódot cserélte fel Hegyaljá­val. Igaz, elsősorban a légúti bántal­­makban szenvedő kislánya miatt. - Meglepett bennünket, hogy az osztrák határ mellett kevesebb az embe­rek fizetése, mint az Alföldön. Annyi volt a jövedelmük, mint a munkanélkü­li-segély. Sokan azért dolgoztak, hogy ne veszítsék el az állásukat - emlékezik első benyomásaira a pedagógus. - Az ismerőseink is tévhitben éltek. Mindig mondták, de jó nektek ott, nyugaton. Nos, a vidék tényleg csodálatos, de a nyugat közelségét csupán a boltban érezzük vásárláskor. Mert minden na­gyon drága. Érdekes, hogy ennek elle­nére mégis nyugodtabbnak látszanak az emberek. Beletörődnek, hogy kevesebb pénzből kell megélniük. Az iskolánkba jelenleg 137 kisdiák jár, de öt-hat­­éve folyamatosan csökken a létszám. Kevés gyermek születik. A harmadik osztály­ban viszont sok a hátrányos helyzetű nebuló. -Sokan azt állítják, hogy errefelé megállt az idő. - Mi az iskolában nem panaszkodha­tunk. Ám az valóban elgondolkoztató, hogy nyolc év alatt mindössze egyetlen bolt nyílt Kőszegszerdahelyen... „Kitömi”, de hogyan? Az öt hegyaljai falut ma mindössze 1765-en lakják. Az összeállításban megszólaltak mellett még jó néhány, e térségben élő emberrel volt alkalmam beszélgetni. Többen nevük mellőzését kérték. Elmondásuk szerint ugyanis nem mindegyik polgármester és önkor­mányzat veszi szívesen a kritikát, bár­mennyire jó szándékú is az. Ezért jobb a békesség. Azt mindenesetre egyértel­műen megfogalmazták: furcsa, hogy évek óta annyi mindent csak a szűkös központi támogatással próbálnak meg­magyarázni az önkormányzatok. Saját ötletekről, jó értelemben vett lobbizásról viszont nem igazán esik szó. Sőt, Velem­­ben például egy tőkeerős nagyvállalkozó elképzeléseit is meghiúsították. Tény, a falvak elöljáróitól komoly „kitörési pontokról” magam sem igazán hallottam. Hegyalja fantasztikus termé­szeti adottságait látván Börcsök Antal pusztamérgesi tanító (ma a község pol­gármestere) jutott eszembe. Az a meg­szállott ember, aki kora reggeltől késő estig talpalt a faluért. Járta a hivatalo­kat, pályázatok tucatját írta, és a puszta, a homok közepére egy európai hírű üdülőfalut „varázsolt”. Távol áll tőlem, hogy az okos szere­pében tetszelegjek és tanácsokkal lás­sam el a Kőszeg-hegyalján élőket. Ám a féltés, az aggodalom mondatja velem: elkelne a vidéken egy kistérségi mene­dzser. Egy olyan szakember, aki az öt falu érdekeit képviselve, azok felvirá­goztatásáért, az emberek életkörülmé­nyeinek jobbításáért dolgozik. Pálfalvi Gábor Elkelne egy kistérségi menedzser Szűkölködő települések Horváth Miklós: Nem haraggal váltunk ki A cáki pincesoron SPHECHEH ILDIKÓ FELVÉTELEI Szabadföld 3

Next