Szabad Föld, 2000. július-december (56. évfolyam, 27-52. szám)
2000-07-04 / 27. szám
Mialatt Kokó győzött a ringben Kovács István bunyója az Üllői úton társasági esemény volt. Ezt néhány újságíró nem érezte meg azonnal. Két nappal korábban egyikük a sajtótájékoztatóra kempingnadrágban érkezett. A tarka rövidgatyából pipaszár lábak lógtak ki, melyek széttaposott adidas cipőben végződtek. A Hotel Páva pincére a látványtól majdnem elhajította a kezében lévő tálcát. Kár lett volna: egy Campariszóda és egy whisky volt rajta. Pénteken este aztán minden a helyére billent. A kolléga otthon hagyta a kempingholmit: öltönyben és nyakkendőben jelent meg. Nyakába akasztotta a sajtóbelépőt, és magabiztosan indult a pálya közepe felé. Ott állt a ring, és az első három sorban ott ült a maffia. Nyolcvanötezerért vették a beugrót, egy szék oda annyiba került. Semmi feltűnőt nem vett észre, azaz mégis. Fantasztikus nők vonultak arrafelé. Mert nem ültek le, mindvégig jelezték, hogy ott vannak, jöttek-mentek. A kolléga pallérozott ízlése e téren csalhatatlan volt, mégis egyik ámulatból a másikba esett. Ekkora felhozatalt izgalmas nőkből nagyon rég nem látott. De az ámulat is fokozható. Megjelent a fent említett három sor szomszédságában egy ifjú politikai reménység: dagadt, kivagyt és hangos. Világos zakója azonnal elárulta, jó ízlése nem csak akkor hagyja el, amikor politizál. Éppen csak megállt, két nő máris a nyakába ugrott. Mindkettő abból a fajtából való, akit a kolléga az „eszméletlenül” jó nők közé sorolt. Ölelgették, falták, puszilgatták a zsírpacnit. Az megszokhatta ezt a fajta falánkságot, mert gyorsan levakarta magáról a rajongókat, és beült az egyik nyolcvanötezres sor közepébe. A kolléga figyelte, bemutatkozik-e valakinek. Nem. Láthatóan jól ismerték. Hát ilyenek a nők? A magának feltett kérdésre nem érkezett megadni a választ. Megállította egy karakteres fiatalember. Karakterének, a biztonsági jelvény mellett, külön hangsúlyt adott, hogy negyvenhatos inget viselt. Láthatóan nem volt a szavak embere. Megpöckölte az újságíró sajtóbelépőjét, s csak annyit mondott: „Ide ezzel nem...” Fönn a ringben két félprofi csépelte egymást, senki nem figyelt rájuk. Alig múlt fél tíz, hol van még a Kokó meccse? Mindenki dumált, köszöngetett és markolászta műanyag poharát. A „bár”-nak nevezett részleg azokba mérte a bort, a röviditalt. De gondoltak a józanokra is, azok eggyel arrébb vehettek maguknak üdítőt és ropogtatnivalót. Kávé sehol. Pontosabban: volt kávé a tribün alatt. Ahogy valaki megjegyezte: a prolibüfében. Hogy ilyenféle gőgnek ott nem volt helye, bizonyság rá a negyvenhatos ingméretű fiatalember. Nyújtott hüvelykével a háta mögé mutatott, így jelezte az irányt, barátunk merre tűnjön el. Nem volt mese, mennie kellett. Húsz sorral hátrébb. Újvári „Pinocchio”, a hajdani műugróbajnok vitte a prímet. Nagy kör közepén magyarázott: „Mondd, érc a víváshoz? Különben nem érted, amit mondok... Én kilenc évet voltam mellettük gyúróként, megtanultam mindent. És láttam, hogy az a gyerek, akinél butább kardozó nincsen, és soha, egyetlen nagy világversenyt nem nyert, megint utazik. Őt viszik az olimpiára. Borzasztó!” A félprofikat kitakarítják a ringből, komolyabb dolog következik: Artur Grigorjan bokszol Kalocsai Zoltánnal. A tizenkét menetes meccset úgy harangozták be, mintha a mi fiunk kihívná a világbajnokot. Mert a bajszos örmény a könnyűsúly világbajnoka, s ami ennél csaknem több: még soha nem vesztett a profi világban. Kalocsai „Kacsa” kedves, rokonszenves fiatalember, de ezt a kihívást nyilván ő se veszi komolyan. Arról van szó, hogy Kokó mérkőzését fel kell vezetni, és a hamburgi Universum, Kovács és Grigorjan gazdája, tudja, hogyan üzemel ilyen estén a show-műsor. A magyar közönség magyar érzelmeit magyar bunyóssal kell növelni, legyen hát egy meccs a világbajnoki címért. Már jön is „Kacsa”. A bevonulásokat betyár jól megrendezik. Mindenkinek van saját zenéje, arra lépdel, közben csépeli a levegőt, hogy jelezze, szétrobban az erőtől. Előtte egy széplány viszi a zászlót, a zászló mögött egy marcona operatőr a kamerát, szemben lámpák, oldalt fáklyák, kétoldalt a tapsoló tömeg. Kalocsai Morricone muzsikájára érkezik, nem tudni, ő választotta-e. A „Volt egyszer egy vadnyugat” melankolikus dallama előrevetíti, hogy nem sok keresnivalója lesz Grigorjan ellen, de hát pénzért bármit... Mikor „Kacsa” felér a ringbe, akkor indul az örény bajnok. Az ő bevonulása hatásosabb. „We will rock you” - üvöltik az óriás hangfalak, a Queen robusztus, elsöprő lendületű dalára mindenki emlékszik. A kolléga egészen közel megy, Grigorjan arcát figyeli. Az nyugodt, rezzenéstelen. Mint aki tudja, csakis rajta múlik, meddig tart a színjáték ezzel a magyar gyerekkel. Gong, kezdődik. Kalocsai megy előre, üt, hajolgat, láthatóan nem ügyetlen, de azt is látni, ha valaki cseppet odafigyel, hogy Grigorjannak utasításba adták, „hagyja élni” a fiút. Rendes ember az örmény, hagyja. A nép persze tapsol, egy jobb horog után a tribün felől kórusban biztatják „Kacsát”, üsse ki ellenfelét. A világbajnok türelmes, meg aztán kell a hangulat, csak néha pancsol oda, nehogy félreértés legyen, ki az úr a ringben. A hetedik menet után az óriás kivetítőkön megjelenik Kovács István, az edzőteremben mutatják, készül, melegít. Hatalmas üdvrivalgás — a show tényleg jó kezekben van. A hangulat remek. A ringben Grigorjan végül elunja, a tizenkettedikben üt egyet, aztán még kettőt, nem túl nagyokat, de Kalocsainak elég, hogy a földre kerüljön. Vége. A közönség fütyül, ami jelzi, hogy ismereteivel a bokszról még baj van, sportszerűsége meg nulla. A győztesnek, főleg ha egyértelmű a fölénye, szerte a világon taps jár. Akkor is, ha netán a hazai bunyóst verte meg. No, egyszer majd ezt is megtanuljuk. Kokó meccséről, remek győzelméről mindent elmondtak és mindent leírtak. Arról is szó esett, hogy időnként rányújtotta a nyelvét Robinsonra. Igaz, hogy ezért aznap a sajtótájékoztatón és másnap a tévében bocsánatot kért, de ezt tényleg nem kellett volna. A nyelvnyújtás azok pozícióit erősíti a tribünön és a küzdőtéri székeken, akik nem ismerik a bokszot. Akik nem tapsolják meg a győztest. Akik azért mennek oda, hogy megmutassák magukat és pénzüktől elájult szeretőiket. Mert, hogy el ne felejtsük, az emlegetett három kivételes sor környékén történt a meccs közben valami. Néhány fotós, aki a ring körül ült, nem viselte jól, hogy a kötél belelóg a képbe. Felálltak. Csak másodpercekig tehették. Egy férfiú a nyolcvanötezresek közül kezébe kapta a vödröt, melyben korábban pezsgők hűltek, s tartalmát a fotóriporterek nyakába zúdította. Nem érdekelte, hogy néhányuk csuromvíz lett, és az se, hogy a gépek eláztak. Látni akart. A fotósok visszaültek, a vödör a helyére került. Egyetlen szó nem esett, így történt ez azon az éjszakán, mialatt Kovács István az Európa-bajnokságért bokszolt. Végh Alpár Sándor SPRECHER ILDIKÓ FELVÉTELEI Míg fent folyt a bunyó, lent a fotósok nyakába zúdítottak egy vödör vizet Mindenki tapsolt, mindenki éljenzett, de fél szemmel a nőket nézte SUBÁD FÖID 5 Vállalkozói fórum a Széchenyi-tervről Nagy érdeklődés kísérte a VOSZ által szervezett vállalkozói fórumot, amelyen a Széchenyitervről mondták el véleményüket a résztvevők. Orbán Viktor kormányfő előadásában hangsúlyozta: ez a terv nem más, mint az állami eszközökkel felgyorsított gazdasági növekedés elérése. A legfőbb cél a rendszerváltás kezdete óta tőkehiánnyal küzdő hazai kis- és középvállalkozások versenyképessé tétele. A hozzászólók üdvözölték az új koncepciót, mert látják a szándékot a segítségnyújtásra. Demján Sándor, a VOSZ társelnöke elmondta: az eddigi kormányok működése sorozatos csalódás volt a kis- és középvállalkozóknak, mert terheik folyamatosan nőttek. A gazdaság most végre olyan helyzetben van, hogy rájuk is gondolhat a kormány. Hiszen az ország fejlődése attól függ, hogy milyen összetételű lesz a középosztály. Konkrét példákat is mondott a vállalkozói lét gondjaira. Bírálta az éves áfa-visszaigénylési rendszert, amely évente minimum 80 milliárd forintot von el az amúgy is tőkehiánnyal és likviditási problémával küzdő vállalkozótól. Az, hogy néhányan visszaéltek az áfa-visszaigénylés korábbi rendszerével, nem ok a kollektív büntetésre. A VOSZ kéri az áfa 25 százalékról 17 százalékra csökkentését, továbbá a tízmillió forintos nyereséget meg nem haladók esetében az adómentességet is. Ez nemcsak a kisvállalkozók adóerejét növelné, de a gazdaság kifehérítéséhez is hozzájárulna, sőt a fejlesztést is nagymértékben elősegítené. Számos felszólaló jelezte, hogy az iparűzési adó emelése nagy teher a vállalkozóknak. A VOSZ támogatna egy olyan rendszert, melyben e helyi adó központi adóbevétellé változna, s annak legalább a felét visszakaphatnák a vállalkozók fejlesztési célokra. Elhangzott, hogy differenciálni kellene a minimálbért a munkavállaló képzettségének megfelelően. Többen hiányolták a Széchenyi-tervből az informatika, a logisztika és az infrastruktúra fejlesztésével kapcsolatos elképzeléseket. A miniszterelnök sorra válaszolt a felvetésekre. Nem zárkózott el attól a lehetőségtől, hogy a vállalkozások negyedévenként kaphassák vissza az áfát. Mint mondta, megérti az iparűzési adó okozta gondot is, de ez idő szerint nem lehet elvenni az önkormányzatoktól ezt a fontos bevételüket. Ahhoz, hogy ezen változtatni lehessen, újra kellene gondolni az egész önkormányzati rendszert. Ez egyébként is időszerű lenne, hiszen a tíz évvel ezelőtti szisztéma ma már nem versenyképes. Orbán Viktor ismét kiállt a minimálbér 40 ezer forintra való emelése mellett, de azt elvetette, hogy azt a képzettség szerint differenciálják, mert ez szerinte merev, államilag szabályozott, korszerűtlen bérrendszerhez vezetne. Egyetértett a közúti, a vasúti és a légi közlekedés korszerűsítésének szükségességével, sőt, mint fogalmazott: az utolsó órában vagyunk. Az informatika fejlesztése a kormánynak is fontos célja, s érthető a fórumon többek által is megfogalmazott igény, hogy a tervben is nagyobb hangsúlyt kapjon.