Szabad Föld, 2001. január-június (57. évfolyam, 1-26. szám)
2001-01-05 / 1. szám
4 2001. JANUÁR 5. Hatékony fiatalok Az országban működő hét regionális ifjúsági tanács közül 2000-ben a nyugat-magyarországi tevékenykedett a leghatékonyabban - jelentette be a szervezet Zalaegerszegen tartott ülésén Szabó László, az ISM helyettes államtitkára. Az élenjáró ifjúsági szervezet elnöke, a győri Szijjártó Péter elmondta, hogy tavaly tizenhat millió forintot költhettek el. Remélik, hogy 2001-ben négyszer ennyi pénzből gazdálkodhatnak. Próbaidős sporttelep Mosonmagyaróvár képviselő-testülete több mint két órán át tanácskozott a város Wittmann parki sporttelepének jövőjéről. Végül tizennyolc igen és négy nem szavazattal úgy döntöttek, hogy egy év próbaidőre a labdarúgó NB II-ben szereplő MTE-MOTIM Labdarúgóklubbal kötnek szerződést. A stadion fenntartását évente tizenkétmillió forinttal segíti az önkormányzat. Versenypálya a Morotván Egyéni horgászhelyeket és versenypályát alakítanak ki a Tisza legnagyobb szabolcsi holtágán, a Rakamaz és Tiszanagyfalu közötti Nagy-Morotván. A rohamosan öregedő, több mint öt kilométer hosszú Morotva megmentéséhez már többször is hozzáfogtak, de hol a pénzhiány, hol a folyó vízjárása, hol a hibás tervezés akadályozta a munkát. 2001-ben minden eddiginél nagyobb körültekintéssel látnak a rehabilitációhoz, melynek sikeres befejeztével igazi vízi paradicsom várhatja majd a természet szerelmeseit. Könyv a futballklubról Két nyíregyházi újságíró, Bodnár Tibor és Hájer Zsigmond könyvet írt a Nyíregyházi Futball Club 1997 és 2000 közötti történetéről. A feljutástól a kiesésig című kötetben játékosok, edzők, szponzorok, szurkolók vallanak az elmúlt, sikerekben és kudarcokban gazdag évekről. A könyv kétezer példányban jelent meg, s már kapható az árusoknál. Erdő a homokon Száz hektár erdőt telepített az elmúlt három évben Nyírbéltek határában a helyi önkormányzat. Az elültetett csemeték hatvan százaléka akác, harminc százaléka pedig nyár. Tavaly tíz hektár tölgyet is telepítettek, a makkot a közhasznú munkások gyűjtötték össze. Az erdősítés az idén is folytatódik, az önkormányzat tulajdonában lévő negyven hektárt szeretnék beültetni. Egri bérlakások pályázatból Újabb bérlakások épülhetnek Egerben kormánytámogatásból. A város nemrégiben 93 millió forintot nyert a Gazdasági Minisztérium pályázatán 38 otthon építésére. Az elmúlt év utolsó napjaiban jelentették be, hogy a város újabb 61 millió forintot kapott, ebből 26 lakást hozhatnak tető alá. Az 2002-re felépülő ingatlanokat - melyek alapkövét jövő tavasszal rakják le - elsősorban az önkormányzat adósságkezelési programjában részt vevők, illetve krízishelyzetbe került családok számára utalják ki. Borszentelés a bazilikában János napján tartották a hagyományos borszentelést az egri bazilikában, megáldották az idei év termését. Ebből az alkalomból jelentette be a hegybíró a mostani szüret eredményét: a borvidéken bikavér készítésére alkalmas szőlőből 153 ezer mázsányit, a leányka alapanyagából pedig 3500 mázsát szüreteltek le. A hegyközség pályázatot hirdet a termelők között a Minősített egri pince feliratú védnöki táblák elnyerésére. E cím odaítélésétől a borminőség javulását várják. Szabad Föld HAZAI ÉLET Hullámon ring a hajósok kenyere Tutajosok, hajósok, vízimolnárok, révészek, halászok - küzdelmes életükről sok nóta, számtalan történet szól. A víz magába bolondította őket, és munkát adott nekik. Akik vele éltek, megszerették, noha félve tisztelték. Hamar megtanulták: be kell tartani a szabályait. Ercsiben emlékhelyet állítottak a vízen járó mestereknek, halottak napján így emlékeztek az ősökre. És a folyó áldozataira. CSORNAI-KOVÁCS TAMÁS „Julcsika, Tercsike, jöjjön velem Ercsibe!” A megénekelt gyönyörű partszakasz sokáig a pestiek kedvelt kirándulóhelyének számított, a hajók itt mindig megálltak. A század első felében nyüzsgő élet volt errefelé, mára ebből csak néhány rozsdás pontonhídelem és pár pórázra kötött, ringatózó ladik maradt. Az ötven éve alakult II. Rákóczi Ferenc hidászszázad két éve szűnt meg, a kajakszakosztály is búcsút intett. Csak a kishajózók egyesülete szervez meg bajnokságokat, és pár jetskiző négyszáz horgásszal tartja a lelket egymásban. A szerbiai háború tönkretette itt is a hajózást és ezzel minden mást. A part alatt méltóságteljesen áramlik a Duna. Sodrását csak a kis Rába-patak zavarja meg. Komp fordul szelíden Szigetújfalu felé. Szerencsére még jár, fontos ez a rév, messze a dunaföldvári híd. Enyhén fodrozódik a víz, néhány méterre tőlünk kilenc méter mély a hajómeder. 1998-ig itt kötöttek ki a cukorrépát szállító uszályok. Előttünk intő példaként emelkedik az új emlékmű. A talapzaton nyugvó négy malomkőből kinövő horgony szárai felkiáltójelként merednek az ég felé. Elgondolkodtató látvány. - 1994-ben az Ercsiben talált régiségekből szerveztünk kiállítást. Ezután jött az ötlet: őseink mesterségére emlékeztetnünk kellene a leszármazottakat, hogy ebben a gyorsan változó világban se felejtsék el őket. Nepomuki Szent János a védőszentünk, három szobra is áll a faluban, ezért valami mással akartuk kifejezni a múlthoz való kötődést. Régebben minden évben május 16-án, Nepomuki Szent János napján dereglyékre szálltak az itt lakók, és gyertyát gyújtva tettek köröket a Dunán. Ez a hagyomány felújítható, de az emlékmű nem kötődik naphoz, örök mementó. Ercsi kezek munkája: a horgonyt a laktanyából kaptuk, a malomköveket a parton találtuk - mesél Szili Istvánná, a nyolc éve alakult honismereti szakkör vezetője. Szili Márk tervezte, és a helyi vállalkozók is segítettek. Sudár Ferenc kőművesmester öntötte végső formába, aki maga is halászivadék. 1953-ban az apja fogta errefelé az utolsó, két mázsán felüli vizát. A szél elől Rátkai József polgármester kocsijában keresünk menedéket, ott folytatjuk a beszélgetést. - Arra, a „tótiknál” löszbe ásott lakásokban laktak az első hajós- és tutajoscsaládok - mutat az ablakon keresztül a hírhedtté vált, omló löszfal irányába. A nagy hegyekből úsztatva hozták a fát. Tetszett nekik a hely, letelepedtek. Fiaik halászok lettek, ők is kitartottak a víz mellett. Később kicsi házakat építettek, közöttük a szentendreihez hasonló, kis utcák kanyarognak. A tótokon kívül sok rác is érkezett, akik hajómalmokon dolgoztak. Görgeynek őröltek a malmaik, aki később Visegrádon őket hívta zenélni, ha rátört a magány. Szerette a tamburaszót. Telente, a szántóföldek vizét összegyűjtő Rába-patak medrébe vontatták a malmokat a zajló Duna jege elől. Akkoriban sokkal több víz volt benne - teszi hozzá sietve, látva, hogy kétkedve szemlélem a mély völgy alján csörgedező kis eret. A molnárok után a révészekről kérdezem Szili Istvánnét, amikor a polgármester fölnéz a papírjaiból: - 1936-ban egy farsangi viharban süllyedt el az utolsó malomhajó - pontosítja az évszámot. Eddig méltatlanul kihagytuk a beszélgetésből. Rátkai József leteszi a kezében levő iratcsomót és átveszi a szót. - A révész feladatai közé tartozott a komp üzemeltetése, de hideg teleken locsolnia kellett a jeget - úgy mondták régen, hogy hizlalni -, amíg kellőképpen meg nem vastagodott. Utána akár kocsival is át lehetett menni rajta. Voltak persze, akik felelőtlenül szalmát is szórtak rá. Ez az, ami tilos, mert szivacsos lesz tőle a jég. Mesélték, hogy egyszer az egész násznép beszakadt a hanyag módon gondozott átkelőnél. A történetek után találkozni akartam valakivel, aki részese volt mindannak, amiről alkalmi idegenvezetőim meséltek. - Kérdezze Bekker Ádám bácsit, itt lakik a Malom utca legelején! Majd ötven évet dolgozott uszályon, biztosan sokat tudna mesélni. A hajókról még most is sokszor felkiáltanak neki szócsővel. Ádi bácsi háza szinte belelóg a vízbe. Kilencéves korában a paksi Duna-parton őrizte a teheneket, a hajókról harmonikaszó hallatszott. Ekkor fogadta meg, hogyha megnő, hajós lesz. Az is lett. Innen szoktam nézni a hajókat, de már semmi sem a régi. Hogy milyen volt az élet az uszályon? Sokszor két-három hónapig is távol voltunk, még szerencse, hogy akkoriban vihettük magunkkal a családot. Egy ezertonnás uszályt három ember látott el, mindegyiknek külön lakása volt. Nem volt hűtő, áram, víztartály is csak 1960 óta tartozik a felszereléshez. Egy kivájt mészkőbe töltöttük a Duna vizét, ez megszűrte, azt ittuk (ezt hívtuk csöpögő kőnek). Utoljára talán 1958- ban ittam a Dunából. Sok száraz ételt és konzervet ettünk. Hogy ne legyen a koszt annyira egyhangú, csirkét, nyulat is tartottunk a fedélzeten. A románoknál disznó, kecske is volt. Halat mindig kaptunk a halászoktól, amiért felfelé az uszályhoz kapaszkodhattak. Dokkolásnál pár nap jutott szórakozásra, de akinek családja volt, az ilyenkor pihent. Az öregek mesélték, hogy régen az álló szeneshajókról lehetett a gőzhajókat megtankolni. Mindenki maga lapátolta át ilyenkor a szenet. Ma minden sokkal könnyebb. A kormánylapátot egy gyerek is könnyen elforgatja, a horgony beemeléséhez három ember kellett egykor, ma segít a villanymotor. A szobából kiszól az asszony. Érzem, hogy mennem kell, kezdődik a sorozat: Nincs hajó, valamit nézni kell. A malomhajók őrlőkövei és egy horgony emlékeztet a régi ercsiek mesterségeire Kohanek miklós felvétele A tunkifogyasztás összehozza a tarjániakat a hercegkútiakkal BÓDISZ ATTILA A tarjániak vendéglátóiktól igyekeztek ellesni, miként is tüntethetik el az előttük gőzölgő tányérból azt a barna, híg, jó illatú valamit, amit a hercegkútiak egyszerűen csak tunkinak neveznek, s amihez olyan jólesik a zamatos hegyaljai bor. Németek ismerkedtek németekkel. „Lám, mi is tudunk újat mutatni az ország jobb módú régiójából érkezett sváb barátainknak” - mosolyodtak el az ugyancsak németországi gyökerekkel rendelkező házigazdák. Készséggel magyarázták: a kenyérdarabot a villa végére tűzzük, majd komótosan tunkolni kezdjük a húsdarabokkal teli masszát. A vendégek első próbálkozásai ugyan kicsit sutára sikeredtek, de aztán minden megoldódott, így kezdődött nemrég két sváb település második találkozója a zempléni Hercegkúton. Tarján 2600 lakosú, Komárom-Esztergom megyei település. Nyolcvan százalékban német nemzetiségűek lakják, őseiket az egykor elnéptelenedett környék betelepítésére hívták be a földterület akkori tulajdonosai, az Esterházyak. Földrajzi fekvésünk miatt az anyaországi kapcsolatok építésében jóval a hercegkútiak előtt járunk - meséli Fülöp István, Tarján polgármestere. Mint mondja, akad olyan németországi település, amellyel tíz éve ápolnak testvérkapcsolatokat. Mindezt a tarjániaknak sikerült a saját javukra fordítaniuk, az idegenforgalom, a turizmus terén szinte minden lehetőséget kiaknáztak. A polgármester úgy látja, most már gondolhatnak arra is, miként tudják hasonlóan gyümölcsöző kapcsolatokhoz segíteni a keleti országrészen élő barátaikat. Az identitástudat építésében az anyaország szerepén túl a magyarországi sváb településekkel ápolt jó viszony is rendkívül fontos. A hercegkútiakkal egy borverseny alkalmával ismerkedtek meg. Aztán egy találkozó ott, egy másik itt, és a két falu lakói máris régi barátként üdvözlik egymást - A kapcsolatépítésben úgy tudjuk segíteni a hercegkútiakat, hogy vendégeinkkel megismertetjük a zempléni régiót. Ennek első lépcsőjeként Tarjánban felléphetnek majd a hercegkúti kulturális csoportok, emellett bemutathatjuk a Hegyalján termett kiváló borokat is - mondja Fülöp István. - A többi jön magától. Rák József, Hercegkút három hónapja megválasztott polgármestere tudatosan alakítja az ilig nyolcszáz lelkes hegyaljai falu jövőjét. Fontosnak tartják a kiépítésre váró, német nyelvterületi kapcsolatokat. Az óhazával diplomáciai úton és országon belüli, már jól bevált testvérkapcsolatok segítségével próbálnak kontaktusba kerülni. Az így kialakuló baráti szálakat elsősorban a nyelvtanulás elősegítésére akarják használni. Hercegkúton gond, hogy a sváb faluban a hetvenévesnél fiatalabbak nem beszélnek németül. Egy igazi kapcsolat kialakulása után, csereüdülések révén néhány falubeli gyerek lehetőséget kaphat, hogy eredeti környezetben gyakorolja a nyelvet - véli a polgármester. Emellett bemutatkozhatnak a kulturális csoportok vagy sportrendezvényeken, falunapokon találkozhatnak egymással a testvértelepülések lakói. A hercegkútiak cserében kulturáis és idegenforgalmi programokat kínálnak. A tájjellegű ételek, a jó bor, az egyedülálló emeletes pincesor, a kulturális értékek mind vonzóak lehetnek - állítja Rák József. Vagy éppen a helyi disznóöléseken, lakodalmakon láthatják majd vendégül a Németországból érkezőket. Ehhez azonban fogadóképessé kell tenni a falut, amit a szálláshelyek kialakításával, korhű sváb ház megépítésével lehet elérni. A zempléni sváb települések kapcsolata már szoros. A rátkaiakkal, károlyfalvaiakkal, valamint a sárospataki német kisebbségi önkormányzattal gyakran találkoznak a hercegkútiak. Itt az ideje, hogy az együttműködést valamelyik távolabbi településre is kiterjesszék, így talán a tunki is elindulhat hódító útjára.