Szabad Föld, 2002. július-december (58. évfolyam, 27-52. szám)

2002-07-05 / 27. szám

Szabad Föld HAZAI ÉLET Tokaj-Hegyalja is a világörökség része RÉVAI HAJDÚ VIKTÓRIA H­osszú vitával, nehéz döntéssel fo­gadta el az UNESCO világöröksé­­gi bizottságának budapesti ülé­sén az elnökség azt, hogy a világ­­örökség részévé váljon a tokaj-hegyaljai borvi­dék. A felterjesztés magyar részről történt. Ez a nyolcadik magyar helyszín, amely a világ­­örökség részévé vált. A világ 124 országának 721 helyszíne szerepel a világörökségi listán. Egyelőre Tokaj és a környező települések váltak a világörökség részévé. Tárcái, Tállya, Mád, Bodrogkeresztúr, valamint Tolcsva, Sá­rospatak és Sátoraljaújhely nagy történelmi pincerendszerei alkotják a világörökségi hely­szín magját. A borvidék további részei a védő­zónát alkotják. A tervek között szerepel, hogy a következő évek valamelyikében kezdemé­nyezik a helyszín kibővítését. A kiterjesztés­ben szerepelnek majd a szlovák oldalon lévő, egykori magyar települések, Szőlőske és Kis­torony is. A tokaji bor az egész világon ismert. Még­sem maga a bor lett a világörökség része, ha­nem az a mikrotáj és kultúra, amely évszáza­dok alatt ezen a vidéken létrejött. Beletartozik az épített környezet, a borászat és még az erről szóló irodalom is. Az előterjesztés ötlete a kör­nyezetvédelmi minisztérium államtitkára, Tardy János nevéhez fűződik. Kollégáival 2000-től dolgozott a megvalósításon. - Ez a cím, amellett hogy boldogság, kö­telezettségvállalást is jelent - mondja Tokaj polgármestere, Májer János. - Eddig is igye­keztünk úgy fejleszteni a települést, hogy ne álljon egymással ellentétben a modernizmus és a hagyományőrzés, de ezentúl még jobban kell figyelnünk. A környező települések polgármesterei nemrég állásfoglalást tettek közzé: az építke­zések tervezése előtt minden esetben szakmai irányítást kérnek Tokaj főépítészétől, Bodonyi Csabától. - Ne legyenek acél- és üvegpaloták a kör­nyéken - magyarázza Májer János a döntést. - Az építkezésben is a hagyományokat szeret­nénk megőrizni. Egy borház épüljön nemes, természetes anyagból, és tűnjön el a nem oda való, csúnya bódé a szőlőtőkék közül. A privatizáció eredményeként a borter­melés 95 százaléka magántulajdonban van Tokaj-Hegyalján. Külföldiek is szép szám­mal telepedtek itt meg. Főleg a franciák, de spanyolok, amerikaiak és németek is bérel­nek szőlőterületeket. A vidéken több ezer kisbirtokos maradt, akiknek termését az ál­lami tulajdonban lévő kereskedőház vásárol­ja fel. A borászok egy része örül a világörökségi címnek. Bizakodnak, hogy több bort jó áron tudnak majd értékesíteni, és több turista érke­zik majd Tokaj-Hegyaljára. Pataki Sándor Ákos, Tárcai polgármestere a minőségi turiz­mus fellendülését várja. - Vannak olyanok, akik a világörökségi helyszíneket látogatják végig. Bízunk abban, hogy közülük sokan ide is ellátogatnak - mondja. Mások azonban óvatosabbak. Egy mádi vendéglős attól fél, hogy az itt élők elveszítik életterüket. Eltűnhet a különleges növény- és állatvilág, az itt élők nyugodt, otthonos min­dennapjainak pedig vége szakad. - Félig-meddig valós is ez a félelem - tá­masztja alá a tokaji polgármester. - Itt Tokaj­ban az ingatlanok értéke már eddig is megle­pően magas volt, s most - ezzel a címmel - rögtön akár tíz százalékkal is megnőhet. Ez szinte már elviselhetetlen. Tokajban ugyanis a fiatalok nehezen jutnak lakáshoz, pedig az ál­landó lakosság fontosabb a településnek, mint a bevándorlók, hiszen a normatívát utánuk kapjuk. Az önkormányzat bérlakások, fecske­házak építésével szeretne ezen segíteni, vala­mint társasház-építési programot indított be, hogy maradásra bírja a fiatalokat. Tokaj a környező települések „éllovasa”, a többi település az innen érkező segítséggel próbál továbbfejlődni. - Városunk önmagában kevés vonzerőt jelent a turistáknak - mondja a tokaji polgár­­mester. - Ahhoz, hogy a vendégéjszakák szá­mát növeljük, össze kell fogni minden telepü­lésnek, és közösen kell kitalálni, mi vonzhatja a turistákat a boron kívül erre a vidékre. Sze­retnénk élére állni annak a kezdeményezés­nek, amelynek lényege az, hogy a fejlesztése­ket közösen visszük véghez. A településeknek eddig nem volt érdeke az együttműködés, most más a helyzet. Várhelyi Péter, a tokaji Hímesudvar borá­szat vezetője azt mondja, ettől a címtől sem lesz könnyebb a tokaji bor helyzete a világban. - Tizenöt éve borturizmussal foglalko­zom, öt hektáron évente 10-15 ezer palack mi­nőségi bort termelek. Tisztában vagyok tehát azzal, hogy a bor értékesítésének hetven­nyolcvan százaléka marketing. Ez az, ami hi­ányzik Tokaj-Hegyalján. Állami támogatás nélkül viszont ez nem is megy. Komolyan el kell azon gondolkodni, hogy érdemes-e egy összegben több milliárddal támogatni az álla­mi felvásárlócéget, ahelyett, hogy azt az össze­get külföldi reklámra, egységes tokaji bormar­ketingre költenénk, amelynek eredményéből minden termelő részesülne. Idegenforgalmi szakemberek viszont azt mondják, ennél nagyobb reklám, minthogy Tokaj a világörökség része, nem kell a térség­nek. Nemcsak a hazai, hanem nemzetközi for­rásokra is könnyebb lesz ezután pályáznia Hegyaljának. Van már erre példa: a megye má­sik világöröksége, Aggtelek ugyanis kiemelten jól szerepelt a PHARE-program pályázatain. Várhatóan megugranak az ingatlanárak Tokajban pusztai lászló felvétele Egyre késik a szennyvízcsatorna Szigetújfalun SZARKA ÁGOTA S­zigetújfalura tömegközlekedéssel eljutni félnapos kaland. A település életét ennek ellenére csak egyetlen gond keseríti: még min­dig nincs csatornahálózata. Pedig a terület alatt különlegesen védett ivóvízbázis húzódik, a be­ruházás tehát nem csak a helyiek érdeke. Az elő­készületek már három éve tartanak. Olvasónk, Ágoston Hunor ez ügyben kérte segítségünket. Sok nyugdíjas nem tudja kifizetni a szip­pantósokat, mi például 17 ezer forintot fizet­tünk legutoljára. Persze nagy a család, hat gyermekünk van, képzelheti, mennyi vizet használunk - magyarázza Czúni Lászlóné. Ahogy, meséli, nyaranta bizony nemegyszer előfordul, hogy a kellemes esték hangulatát tönkreteszi az orrfacsaró bűz. - Ahelyett, hogy fizetnének a szennyvízszállításért, előveszik a búvárszivattyút, és kiengedik az emésztő tar­talmát a földekre. Ez az állapot valóban tartha­tatlan, de az önkormányzat minden tőle telhe­tőt megtesz a csatornáért, nem rajtuk múlik. Kiderül, jól ismeri a kérdést, férje a képvi­selő-testület tagja. Ágoston Hunor, aki a falu legszélső utcájában lakik, másképp látja a dol­gokat. Szerinte megengedhetetlen, hogy kis­pénzű, nyugdíjas embereket arra kényszerít­senek, hogy a mosóvizet évek óta a kertben öntözzék szét. Nem beszélve a „takarékossá­gi” kerti latrináról.­­ Amikor szó volt a csatornáról, persze, hogy mindenki akarta. A hat szomszédos tele­pülés társaságot alapított, amiből Szigetújfalu kilépett. Nekünk két lehetőséget kínáltak fel: vagy fizetünk egy összegben százezer forintot, amikor elkezdődik a munka, vagy szerződést kötünk a Fundamentával hat évre, havi 1500 forintra. Ennek már három éve. A pénzt fizet­jük, de csatorna sehol. Ki búja ezt? Sziget­­szentmártonban persze már régen van csator­na, és csak ötszáz forintot kell fizetni - magya­rázza. - A faluban az a pletyka járja, hogy po­litika van a háttérben, meg az is, hogy üzlet. - Ha Ágoston úr eljárna a közmeghallga­tásainkra és a falugyűlésekre, minden csator­názási fejleménnyel tisztában lenne - mondja a polgármester, Varga József. - Igaz, hogy há­rom éve Ráckeve, Szigetújfalu, Szigetcsép, Makád, Lórév, Becse, Apaj, Dömsöd részvéte­lével megpróbáltunk létrehozni egy csatorna­társulást, de végül nem lett belőle semmi. Szerinte ez nem is lett volna jó, hiszen így Ráckevére kellett volna elvezetni a szennyvizet, ahol egy tisztítóművet is meg kellett volna épí­teni, ami nagyon drágította volna a beruhá­zást. Ezért olyan megoldás mellett döntöttek, ami nem csak jobb, de olcsóbb is a lakosoknak. Szigetújfalu Szigetcséppel társulásban Dunavarsányba vezeti a csatornát, ahol már csak rá kell csatlakozni a tisztítóműre. Mivel a település védett ivóvízbázison fekszik, a csa­tornázást egy másik településsel közösen ter­vezi, és nincs szükség hozzá új szennyvíztisztí­tóra, csak a meglévő bővítésére. Az egymilliár­dos költségvetésű beruházáshoz hatvanszáza­lékos céltámogatás igényelhető. Ehhez járulhat még a Környezetvédelmi Alap Célelőirányzat (KAC) és a megyei területfejlesztés támogatá­sa, ami jó esetben összességében 85 százalékos támogatást jelent. Csak a fennmaradó részt kell kigazdálkodnia a két falunak. A települé­sek éjt nappallá téve pályáznak a pénzekért. A KAC-támogatás ügyében az előző kormány környezetvédelmi minisztériumának dönté­seket előkészítő tárcaközi bizottsága azt java­solta a szakminiszternek, fogadja el a település pályázatát. Úgy vélték, a csatorna mielőbbi ki­építését több, prioritást élvező környezetvé­delmi szempont is indokolja. Turi-Kovács Bé­la írásos ígérvénye szerint a település megkap­ja a százötvenmillió forintos KAC-támogatást, ha az oroszlánrészt kitevő céltámogatást is megítélik nekik. Az idei céltámogatásokról a közelmúltban döntött a kormány. Varga Jó­zsef úgy tudja, a település számára kedvezően. Ha értesülése igaznak bizonyul, és sikerül tő­keerős vállalkozót találni a kivitelezéshez, más­fél év alatt tető alá lehet hozni a beruházást.­­ Sokszor vetik fel az emberek falugyűlé­seken, hogy talán politikai okok miatt húzódik a csatorna ügye. Erre én mindig azt szoktam mondani, hogy lehet, de nem valószínű - ma­gyarázza Varga József. - Hiszen például a jobboldali irányítású Pest megyétől eddig még bármit kértünk, megkaptuk. Bízom benne, hogy a csatorna dolga is hamarosan megoldó­dik. Ha ismét polgármesternek választanak, én szeretném átadni. 2002. JÚLIUS 5. 3 A magamét mondom A D-209-es rém GAJDICS OTTÓ A­ zt mondta a minap a D-209-es, hogy az embereket nem érdekli a múlt. Szerinte az embereket az érdekli, hogy vastagabb-e a boríték, a fiatalokat pedig elsősorban az foglalkoztatja, hogy el tud­nak-e menni hétvégén bulizni, és ott tud­nak-e inni egy whiskyt. Megnyugtató ér­zés, hogy D-209 feltehetően újra kap je­lentéseket, amelyekből a napnál világo­sabban kiolvasható, mi érdekli azt a tíz­millió magyart, akiknek saját bevallása szerint ő a miniszterelnöke. Ezeket az újabb keletű jelentéseket minden bizony­nyal el is szokta olvasni a nagyon elszánt ember, különben honnan tudhatná, eped-e keblünk a megalázottságból fejét éppen csak felemelő ország romjainak or­mán. A régi kor árnyai felé visszameren­­gők, persze, még emlékeznek arra, hogy a III/III-as jelentéseket D-209 - szintén sa­ját bevallása szerint - olvasatlanul dobta asztalfiókjába, így hát nem is sejthette ak­koriban, milyen sokan szeretnék, ha egész pereputtyával, hálózatával, ügynök, kém és besúgó barátaival, magyar és szovjet elvtársaival eltűnne végre a politi­ka süllyesztőjében. Hogy valóban ne is kelljen gondolni többet rájuk. De azóta Medgyessy Péter képében másodjára ele­venedett meg a lebegő rémalak, akivel a Himnusz költője Huszt várának porladó köveinél találkozott. Az a rém, akit oly ne­héz volt megmagyarázni tanítványaim­nak a középiskolai magyarórákon. Az életörömtől duzzadó lányok mentek vol­na bulizni már nyilván, így Kölcsey szavai olyan jelentésárnyalatot kaptak olvasa­tukban, hogy az irodalom, de különösen a történelemóra abszolút fölösleges. Én pe­dig fiatal tanárként izzadtam, hogy a bele­­magyarázás vádját elkerülve mégis rá tudjak világítani a ki nem mondott érte­lemre, ami most a maga teljes pompájá­ban fejthető fel a napi politikai történése­ket figyelve. Hiszen egész más arra figyel­meztetni a jelen kor emberét, hogy a régi dicsőség visszasírása helyett vegyen részt újabban, és más arra biztatni egy orszá­got, hogy felejtse el a közelmúlt disznósá­­gait. Ezért rémséges, amikor újkori ciniz­mussal meglehetősen kifacsarva az ere­deti szöveget, D-209 most arról beszél, hogy hagyjuk a mindenféle tisztázatlan üggyel terhelt múltat, inkább vessük egy­be a jelent a messze jövendővel, örüljünk a nyugdíjasok majdnem húszezrének, a jövedéki adó felemelésének, no meg a száznapos program egyéb sikereinek, kü­lönösen mindannak, amit a személycse­rék terén fel tud mutatni, és akkor a haza fényre derül. A fényt, a derűt e hazában szinte va­lamennyien nagyon szeretnénk, látszólag tehát közösek céljaink a D-209-eivel. Ám éppen ezért naponta fel kell hívni a figyel­mét arra, milyen súlyos tévedésben van sok-sok emberrel kapcsolatban. Jó, ha sejti, hogy a tizenötmillió magyar között rengeteg olyan hat, alkot, gyarapít, akinek természetesen fontos, milyen vastag a bo­ríték, bulizni is szeret, imádja a pálinkát, és mégis szomjasabb a múlt, a nemzet történelmének minél pontosabb ismere­tére. Mert ismeri a törvényt, miszerint a jelen a következő pillanatban már múlt, és jövő nem létezik e folytonosság és köl­csönös megfelelés nélkül. Nem tud tehát szemet hunyni afölött, ha olyanok beszél­nek a fényről, akik a legáthatolhatatla­­nabb sötétség erőit szolgálták ki. Nem dí­jazza, ha olyanok papolnak a nemzet fel­­emelkedéséről, akik a rendszerváltozás előtti évtizedekben romba döntötték Huszt jelképes várát. A magyar nemzet­nek ez az egyre határozottabb része nevet­ségesnek tartja, ha olyanok próbálják meggyőzni a múltba nézés szükségtelen­ségéről, akiknek mindig is céljuk volt vég­képp eltörölni mindenféle múltat, és je­lenleg ehhez még politikai és anyagi érde­keik is fűződnek. Vagyis D-209 ne reménykedjen! A nemzet emlékezete, a haza becsülete nem eladó! Sem tizenkilencezer forintokért, sem ilyen-olyan kedvezményekért. El kell fogadni materialista, ateista aggyal is, hogy a jólét csak részben anyagi természe­tű. Lesütött szemmel, megtört gerinccel nem lehet örülni a degeszre tömött zseb­nek sem. Legalábbis míg ember az ember, és nem csupán lebegő rémalak egy szétha­zudott múlt ledőlt oszlopai között. Politikai bosszú feladónk, a Nemzet Lap- és Könyvki­­i­­adó Kft. igazgatója az elmúlt héten megkapta a Magyar Hivatalos Közlönyki­adó Kft. hivatalos levelét, amelyben a cég­­a tulajdonosi jogait gyakorló Miniszterel­nöki Hivatal utasítására­­2002. december 31-i hatállyal felmondta a Szabad Föld és a Magyar Nemzet nyomdai előállítására tavaly december 12-én kötött szerződést. A Magyar Nemzetnek és a Szabad Föld­nek nincs lejárt számla tartozása a Magyar Hivatalos Közlönykiadó Kft. lajosmizsei nyomdájában. Kiadónk, a Nemzet Kft. fo­lyamatosan teljesíti fizetési kötelezettségét, megbízható üzleti szereplője a sajtópiac­nak. Liszkay Gábor, kiadónk igazgatója cáfolta azokat a híreket, miszerint a köz­lönykiadó jóval a piaci ár alatt nyomta volna a Szabad Földet. Úgy tűnt, az átla­gosan napi 97 ezer példányszámban el­adott Magyar Nemzet megjelenését sem fenyegeti veszély. Ezt támasztotta alá az a tény is, hogy a közlönykiadó korábbi ve­zérigazgatójának leváltását követően Kodela László, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára személyes találkozást kezde­ményezett Liszkay Gáborral, egyúttal megüzente azt is, hogy „a szerződés rend­ben van, azt nem óhajtja felmondani ezt ne tegye a Nemzet Kft. sem ”, és tudatta azt is, hogy ezzel Kiss Elemér miniszter is egyetért. Ez a racionális döntés az állami nyomda és így a központi költségvdés ér­dekét szolgálta, hiszen a Nemzet Kft. nettó 1,2 milliárd forintot fizetett tavaly az álla­mi tulajdonú közlönykiadónak, ezáltal száz lajosmizsei polgárnak és családjának adott megélhetést. Ez azonban a szegény­ségpárti D-209-est nem zavarta, aki - sze­mélyes bosszúvágyát kiélve - feltehetőleg intézkedett az ügyben a Magyar Nemzet által kirobbantott ügynökbotrányt köve­tően, miután a baloldali politikai elitnek köszönhetően ismét biztonságban érezhet­te magát a miniszterelnöki székben. Dras­kovics Tibor, Medgyessy Péter miniszterel­nök kabinetfőnöke magához kérette a köz­lönykiadó megbízott vezérigazgatóját. Nem tudjuk, hogy a megbeszélésen mi hangzott el, ám ezt követően egy-két órán belül futár kézbesítette a kiadóba a szerző­dések felmondását... A Szabad Föld szer­kesztősége az állami tulajdonú nyomda és a kiadónk közti szerződéses viszonyba va­ló kormányzati beavatkozást nem csupán a sajtószabadság elleni támadásként érté­keli, hanem a demokrácia lábbal tiprása­­ként is, amelyért a felelősség Medgyessy miniszterelnököt terheli A szigorúan tit­kos állományú D-209-esnek túl sok a vi­déki családok nemzeti elkötelezettségű he­tilapja és az egyetlen nyílt hangú ellenzéki politikai napilap. A szerkesztőség

Next