Szabad Föld, 2016. július-december (72. évfolyam, 27-53. szám)

2016-07-01 / 27. szám

A vidék családi hetilapja ♦ 2016. július 1. TÖBB MINT PÁLFORDULÁS Legmélyebb együttérzéséről bizto­sította Recep Tayyip Erdogan török elnök annak az orosz pilótának a családját, akit török erők lőttek le tavaly a szíriai-török határon. A gesztus még érthető is lenne, ha előtte a török elnök nem szajkózta volna hónapokon át, hogy egyál­talán nem áll szándékában bocsá­natot kérni, sőt hasonló esetben újra ugyanígy döntenének. Az orosz-török kapcsolatok enyhén szólva is feszültek voltak, tavaly év végén Erdogan még azzal is meg­vádolta Moszkvát, hogy az az Isz­lám Államot támogatja. Az oroszok persze kompenzá­ciót és bocsánatkérést követeltek - eddig - hiába. Úgy tűnik azon­ban, valami megváltozott: a török vezető, miután korábbi ki­jelentéseinek ellentmondva kö­zölte, sohasem állt szándékában lelőni egy Oroszországhoz tarto­zó gépet, most azt is megígérte, a pilóta holtteste felkutatásának és hazavitelének érdekében még a magas kockázat ellenére is ké­pesek lépni. És persze nyomozást is folytatnak, hogy kiderüljenek az ügy részletei. Hogy miért vált hirtelen ilyen sürgőssé az orosz-török kapcsola­tok helyreállítása? Egyelőre csak találgathat a nemzetközi diplo­mácia... hj Külvilág | Kerítések természete B­ulgária Törökországgal közös határának teljes hosszán kerí­tést készül húzni az illegális beván­dorlók feltartóztatására - jelentette be múlt héten Rumjana Bacsvarova bolgár belügyminiszter. Az egyben európai uniós külső határnak szá­mító határt a kritikus szakaszokon, 30 kilométer hosszan már 2014 óta drótkerítéssel védik, ezt tervezik kiegészíteni úgy, hogy a nagyjából 260 kilométeres szakasz átj­árhatat­lanná váljon. A már meglévő, három és fél méter magas kerítést szögesdrót is biztosítja, és videoka­merás megfigyelő rendszerrel is felszerelték. A bolgár adatok sze­rint az év eleje óta csupán fele annyi menekült érkezett illegálisan a török határon keresztül az ország területére, mint a 2015-ös év azo­nos időszakában: idén májusig 1858 illegális bevándorlót vettek őrizetbe a bolgár hatóságok, míg a tavalyi év első öt hónapjában 3535-öt. Máshol viszont egyre kevésbé riadnak vissza az elszánt vándorok, ha kerítést látnak. Vasárnap mint­egy százhúsz migráns rohamozta meg Marokkó felől a Melilla nevű, észak-afrikai spanyol terület körül felhúzott, hat méter magas határ­kerítést, s közülük mintegy har­mincnak sikerült a városba jutnia - közölte Irene Flores, a helyi ha­tóságok egyik szóvivője. Az év eleje óta ez a tizedik hasonló, na­gyobb migránscsoport okozta inci­dens. Több mint húszezren próbál­tak meg átmászni a szögesdróttal ellátott magas kerítésen, hogy Melillába jussanak, közülük többen megsérültek. Vannak, akik a Föld­közi-tenger felől igyekeztek meg­közelíteni az enklávét, közülük sokan vízbe fulladtak. A spanyol enklávék, Ceuta és Melilla európai uniós területek Észak-Afrikában, és minden évben több ezren próbál­nak meg illegálisan bejutni ezekre. A spanyol biztonsági erők legtöbb esetben azonnal kitoloncolják az illegális határátlépőket. (kas) FOTÓ: NIKOLAJ DOJCSINOV, EUROPRESS/AFP FÜSTÖS KONYHÁK LEGJAVA 2016. NYÁR Vidékíre 1GO MINDEN A HANGULATOS NYÁRESTÉKHEZ KÜLÖNSZAM ZAMATOS FALATOK GRILLRE, TÁRCSÁRA, BOGRÁCSBA, KEMENCÉBE HÍVJikjU' «VAU. 'l?J­U­­U , f'r­ M ! OLDAL / Kerti parti ínyenceknek 795 Ft Hirdetés FÜSTÖS KONYHÁK LEGJAVA - LAKTATÓ, SURU GULYÁSOK - MÉLYEN PÁCOLT DISZNÓ, CSÍKOZOTT MARHA - NYÁRSRA HÚZOTT ÍNYENCFALATOK - TARTALMAS SALÁTÁK - BORKORCSOLYÁK, KŐTTESEK - GYORS GYÜMÖLCSÖS LEPÉNYEK Vidék íze Kapható az újságárusoknál! különszám

Next