Szabad Földműves, 1970. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1970-02-14 / 7. szám
Védelmezzük az osztályharcos szemléletet és a proletár internacionalizmus elvét A leninizmust joggal nevezték az imperializmus korszaka marxizmusának, és szent meggyőződésünk, hogy ez egyúttal a kapitalizmusból a szocializmusba való világméretű átmenet egész történelmi korszakának a tanítása is. A nemzetközi kommunista mozgalom képviselőinek 1957., 1960. és 1969. évi tanácskozásán adott marxista-leninista elemzés értelmében a leghaladóbb, legforradalmibb, a korszak központjában álló társadalmi erő a munkásosztály és a marxista-leninista pártja. Ennek a dolgozó tömegnek körében betöltött vezető szerepe a szocialista forradalom és a szocializmus építése folyamatának általános törvényszerűsége. Érvényes ez a szocializmus Csehszlovákia fejlődéséért vívott harc adott szakaszára is. A munkásosztály ideológiai, világnézeti álláspontja, történelmi érdeke, küldetése és célja — ez az alapvető kritériuma annak a differenciálódási és egyesülési folyamatnak, amelynek élén a Csehszlovák Kommunista Párt áll. Az említett alapvető politikai elvet ért támadásokkal szemben tanúsított opportunista türelem csupán megnyitotta a kaput a reakció különböző rendű és rangú képviselői előtt, akik azzal a jelszóval léptek a politikai küzdőtérre, hogy nem a munkásosztály, hanem „ennek az országnak az értelmisége“ követelje magának politikai hatalmat, az „elitnek“ kell a kormányoznia. Olyan áramlatok is jelentkeztek, amelyek azt állították, hogy „elérkezett a pillanat, amikor a forradalmi kezdeményezést a diákság veszi át, a munkásvezérek kis rétegével együtt“, valamint, hogy a „munkástömegek a másodhegedűs szerepét töltsék be, és így tovább. Közvetlenül ezzel a szocialista társadalom osztályait és szociális csoportját egymással szembeállító eszmei zűrzavarral függtek össze a munkásosztály élcsapata, a Csehszlovák Kommunista Párt ellen intézett támadások is. Gyakorta hangzottak el hisztérikus felhívások a kommunistáknak a szakszervezetekből, a nemzeti bizottságokból való kizárására, sőt, a kommunista párt tevékenységének és magának a pártnak betiltására is. A munkásosztály és pártja ellen intézett nyílt támadások mellett (amelyek mindenekelőtt a párton kívül álló jobboldaliak harcát jellemezték a párton belül, sőt annak vezetőségében is olyan jelenség volt tapasztalható, hogy meghátráltak a munkásellenes, antiszocialista erők nyomása elől, s ezt nemegyszer azzal leplezték, hogy szavakban a munkások érdekeit „védelmezték“. Ám, hogy ez miként volt a valóságban, jól mutatja például az önkényesen összehívott (és a párt által elítélt) úgynevezett XIV. kongresszus küldötteinek összetétele: mindössze 17,4 százalék volt közöttük a munkás. Semmi sem olyan hazug, mint a „munkás-politika — kommunisták nélkül“ jelszó. Történelmi távlatból nézve ma tisztán állnak előttünk a reakció igazi céljai: lekicsinyelni, tagadni annak a munkásosztálynak a történelmi küldetését, vezető szerepét, amely az egyedüli következetes forradalmi osztály az egész történelmi harc folyamán, így a burzsoázia fölött aratott győzelem után is, egészen addig, míg eltűnnek az osztályok általában. (Ez a lenini prognózis szerint akkor fog bekövetkezni, amikor a kommunista párt teljesen eggyéolvad a munkásosztállyal, amikor az egész munkásosztály kommunista lesz, és amikor a kommunizmus megszűnik harc tárgya lenni.) A reakció azt erősítgette, hogy a munkásosztály már betöltötte történelmi misszióját. Ebből logikusan következett az a megállapítás, hogy nincs létjogosultsága a munkásosztály politikai szervezetének, beleértve fegyveres erőit — a Népi Milíciát, amely 1949 februárjában született meg a burzsoázia ellen vívott küzdelem sajátos viszonyai között. A reakció támadást intézett a párt társadalmi vezető szerepét hangsúlyozó elvek és annak megvalósítását biztosító egész mechanizmus ellen is. A csehszlovák munkásosztály kommunista pártjának vezetésével, mint már mondottuk, nagy történelmi lépést tett a szocializmus útján, s ennek jelentőségét nem tudja elbagatellizálni a reakciós jobboldali erők hosszú időn keresztül folytatott nihilista propagandája sem. Ezek módszere az, hogy egyoldalúan felnagyítják a hibákat és hallgatnak a történelmi vívmányokról. A szocialista építés két évtizede természetesen nem volt elegendő ahhoz, hogy teljesen megváltoztassuk a társadalmi valóságot, különösen a társadalmi munkamegosztást. Ezek jellege folytán a társadalom továbbra is két — baráti — osztályra tagolódik: a munkásosztályra és a parasztságra, azonkívül fennmaradtak a különbségek a fizikai és a szellemi munka között, a város és a falu között. A munka eredményei még nem olyanok, hogy a nemzeti jövedelmet a társadalom minden tagjának szükségletei szerint lehetne elosztani, s ezért a jövedelmet a végzett munka alapján osztják el. A kapitalista csökevények, valamint a káros burzsoá ideológia leküzdéséért folyó eszmei harc az országon belül sem vesztette el az antagonisztikus jellegét. A csehszlovák események ismét meggyőzően bizonyították, hogy a munkásosztály szerepe a szocializmus építésének ebben a szakaszában is a politikai hatalom megszilárdítása és védelme, a dolgozó tömegek legszélesebb bevonása e hatalom további demokratizálásába. A jóarasztság, az értelmiség, az ifjúság, a legkülönbözőbb társadalmi csoportok csak két feltétel mellett érhetik el specifikus érdekeik kielégítését: ha kielégítik a munkásosztály alapvető érdekeit — vagyis megvalósul a szocializmus sikeres fejlődése — és ha magukévá teszik a munkásosztály politikai álláspontját. A kommunista párt, a munkásosztály pártjaként összhangba hozza ezeket az érdekeket, mégpedig úgy, hogy a kollektív érdekeket az egyéni érdekek felé, a perspektivikus érdekeket az időszakos, pillanatnyi érdekek fölé helyezi. Ez a lényege annak a szerepnek, melyet a párt mint az egész szocialista társadalom vezető ereje betölt. Ez a biztosíték nemcsak a szektás hibák ellen, hanem az ellen is, hogy olyan revizionista felhívások hangozhassanak el, amelyek „nem osztályjellegű, hanem „általános emberi“ szocializmust, demokráciát, szabadságot és más „emberi arculatú“ elvontságokat követelnek — olyan felhívások, amilyenekkel gyakorta találkozunk az 1968 januárja utáni demagóg propagandában. A kommunista párt küldetése nem korlátozódik a belső érdekek és viszonylatok szférájába. Különösen napjainkban nem, amikor osztályszempontból megosztott világban élünk, amikor két világrendszer létezik, és a szocialista rendszert nagyszámú katonai-politikai tömb veszi körül. Ebben a helyzetben előtérbe kerül a proletár harc és a kommunista párt nemzetközi jellege. A munkásosztály nemcsak kivívni, hanem megtartani sem tudja a politikai pozíciókat a nemzetközi méretekben egyesült monopoltőke erőivel szemben, ha nem lesz hű a proletár internacionalizmus elvéhez. Ez az elv minden kommunista párt ideológiájának és politikájának elválaszthatatlan része. A marxistaleninista tanításnak e létfontosságú kérdését is megvizsgáljuk a csehszlovák eseményekkel összefüggésben, főként az 1968 januárját követő időszakban, amikor a különféle rendű és rangú áramlatok egyesültek a burzsoá nacionalizmusban, amelyről Lenin azt mondotta, hogy a legnagyobb veszedelem a munkásmozgalomra nézve. A szocialista hazafiság és a proletár internacionalizmus dialektikus összekapcsolása helyett ezeket az értékeket metafizikusan szembeállították egymással. Csak a nemzeti sajátosságok hangsúlyozták, elméletek láttak napvilágot az „emberi arculatú szocializmus“ valamiféle kizárólagos „csehszlovák modelljéről“ (melyet egyébként még ennek az elméletnek legismertebb hívei sem tudtak pontosabban meghatározni); ezt a modellt valamiféle „messiási szereppel“ ruházták fel. Semmibe vették a szocialista világrendszerhez tartozó országok kommunista pártjának kollektív tapasztalatait, lebecsülték a szocializmushoz vezető út általános törvényszerűségeit — amelyeket a nemzetközi proletáriátus osztályharcának tudományos elemzése alapján tártak föl —, figyelmen kívül hagyták a szocialista országok kommunista testvérpártjainak baráti tanácsait, s mindez letérítette a s»ártot és a népet a helyes útról. Ma azonban már megértik, hogy hatékony internacionalista segítséggel, valamint a proletár nemzetköziség és a szocialista hazafiság elvének következetes megtartásával és valóra váltásával megtalálhatjuk a kivezető utat ebből a súlyos helyzetből. Lenin szavai kell hogy vezéreljék a pártot és a népet: „Valójában csak egyetlenegy nemzetköziség van: önfeláldozó munka a forradalmi mozgalom és a forradalmi harc fejlesztése érdekében saját országunkban, és ugyanennek a harcnak, ugyanennek az irányvonalnak és csakis ennek a támogatása (propagandával, együttérzéssel, anyagi eszközökkel) kivétel nélkül minden országban." (Lenin Válogatott Művei, III. köt., Budapest 1967. 59. old.) Csehszlovákia Kommunista Pártja egyenjogú nemzetek — csehek és szlovákok — egységes pártja, és belpolitikájában nagy gondot fordít a nemzetiségi problémák megoldására. Pártunk Központi Bizottságának legutóbbi plénumai — különösképpen az 1969. szeptemberi plénum — megteremtették a feltételeket ahhoz, hogy megszilárduljon a testvéri kommunista és munkáspártokkal a kölcsönös bizalom és a nemzetközi együttműködés. A korábbi pártvesztőség 1968. januárja után dezorientálta a párt jelentős részét nemcsak számos helytelen döntésével, hanem azzal is, hogy megtűrte osztályszövetségeseink rágalmazását, továbbá, hogy türelmet tanúsított azokkal a nyilvánvalóan antiszocialista és ellenforradalmi irányzatokkal és cselekedetekkel szemben, amelyek hordozója a nemzetközi antikommunizmus által támogatott csehszlovák reakció volt. Ez a vezetőség hosszú időn át próbálta félrevezetni legjobb barátait a nemzetközi kommunista mozgalomban. Azoknak a súlyos hibáknak és baklövéseknek a bírálatával, amelyeket a csehszlovák kommunista párt politikájában még a közelmúltban is elkövetett, pártunk egyúttal önkritikát is gyakorol az ország munkásosztálya és dolgozói előtt, s a korunkban folyó világméretű osztályharc valamennyi forradalmi áramlata előtt is. Amikor következetesen hozzáfogtunk a szocializmus további csehszlovákiai fejlődésével kapcsolatos bonyolult kérdések megoldásához, a lenini tanításnak különösen a következő két alapvető elvét hangsúlyozzuk: az osztályszemlélet szükségességét és a proletár internacionalizmust. tanítása a pártról és a csehszlovák valóság (2) Írta: Dr. GUSTÁV HUSÁ К, a CSKP Központi Bizottságának első titkára Ш [UNK]i f/L&iík /Já 1IliiíiíiSl1 Szemelvények az SZLKP Központi Bizottságának határozatából (Folytatás az 1. oldalról.) belső források mozgósítása, elsősorban azzal, hogy megteremtjük a feltételeket a munkaidő, a műszakokban való dolgozás alapjainak teljes kihasználásához, hogy teljes mértékben kihasználjuk a termelési alapot a piac közszükségleti cikkekkel való ellátására; — a lakosság élelmiszerellátását, elsősorban húsellátása folyamatosságának biztosítását. Ennek érdekében intézkedéseket hozunk a mezőgazdasági és az élelmiszeripari termelés növelésére a termelés fokozásával, az állattenyésztés hatékonyságának növelésével, a szarvasmarha- és a sertésállomány növelésével, a burgonya- és cukorrépaföldek területének kibővítésével és a feldolgozóipar kapacitásának jobb kihasználásával; — a lakosság bevételei emelkedése s a gazdaság reális lehetőségei közti tervszerű kapcsolat kialakítását. Ennek érdekében minden egyes üzemben rendet kell teremteni a béreket illetően és biztosítani kell, hogy a béreket a kialakított értékek támasszák alá; — az árfegyelem megőrzését. Az ötéves terv kidolgozásával kapcsolatban át kell dolgozni az árrendszert, javaslatot kell előkészíteni Szlovákia gazdasága pénzügyi-gazdasági kapcsolatai árproblémáinak megoldására: — az alapvető építőanyagok termelésének s az építészet kapacitásainak gyors fejlesztését. A strukturális átszervezést úgy kell végrehajtani, hogy kibővüljön a befejező munkálatok kapacitása, valamint a komplex lakásépítést végző kapacitások. Külön gondot kell fordítani a lakásépítkezések szükségleteit biztosító más ágazatok fejlesztésére; — a beruházási építkezések terén csökkenteni kell a megkezdett építkezések számát és meg kell gyorsítani a létesítmények üzembe helyezését. A megkezdett építkezések folyamatban levő ellenőrzését ki kell használni arra, hogy hatékony intézkedéseket tűzzünk ki a megkezdett építkezések gyors befejezésére. Az ötéves terv előkészítésével kapcsolatban a határozat többek között megállapítja: Fontos feladat ez évben az 1971—1975. évi terv kidolgozása, amely stabil és alapeszköze lesz céltudatos gazdaságpolitikánknak. Az ötéves terv magában foglalja a népgazdaság egyes ágazatai fejlesztésének távlati koncepcióját. E munkák végzésekor arra kell törekedni, hogy teljes mértékben kihasználjuk Szlovákia forrásait a Csehszlovák Szocialista Köztársaság gazdaságának konszolidálására és megszilárdítására. Ezen a téren legfontosabb feladatunk, hogy: —kihasználjuk az ipari kapacitásokat, elsősorban a feldolgozó és a végtermékeket gyártó ágazatokban; — megteremtsük a feltételeket a szocialista mezőgazdasági nagyüzemi termelés egyidejű és potenciális lehetőségeinek jobb kihasználására; — a fiatal nemzedéket bekapcsoljuk a munkafolyamatba és kihasználjuk a dolgozók szakképzettségét; — Szlovákia előnyös földrajzi fekvését kihasználjuk a szocialista tábor országaival, elsősorban a Szovjetunióval folytatott gazdasági együttműködésünk kibővítésére. Az ipar távlati progresszív ágazatainak fejlesztésénél elsősorban arra kell összpontosítanunk figyelmünket, hogy energetikai létesítményeket építsünk, fejlesszük az építőanyagok gyártását, a h hazai nyersanyagokat feldolgozó ipart, kiépítsük és kiegészítsük a vaskohászati alapot, megoldjuk az út- és a közlekedési rendszert, beleszámítva az útépítő- és az építőgépek gyártását. Ezzel kapcsolatban döntenünk kell a nagy fejlesztési programok megvalósításának feltételeiről, így pl. a petrokémia és a gépkocsigyártás fejlesztéséről, valamint az olyan tervekről, melyek a társadalom különböző szféráira kihatnak, mint pl. a dunai vízi erőműről. A mezőgazdaság és az élelmiszeripar fejlesztésében országos viszonylatban arra kell törekednünk, hogy a mezőgazdasági és az élelmiszeripari termelés növelése fedezze a növekvő alapvető élelmiszerszükségletet. Ezzel kapcsolatban elvszerűen kell megoldanunk a csehszlovák népgazdaság strukturális átépítésében a mezőgazdaság és az élelmiszeripar anyagi-műszaki alapjának fejlesztését. A határozat további része az irányítás kérdésével foglalkozik és kiemeli, hogy „A tervszerű Irányítási rendszer további fejlesztésében azok, akik személyesen felelősek azért, hogy ez a rendszer a pártés az állami szervek irányvonalának megfelelően fejlődjék, elsősorban az alábbi alapelveket tartsák be: — a párt gazdasági programja a politikai és gazdasági célok egységén alapszik. A politikai és a gazdasági célokat egyidőben, párhuzamosan dolgozzák ki; — a központ vezető szerepének és a gazdaság fejlődéséért való felelősségének érvényesítésével egyúttal teret kell biztosítani az irányítás alacsonyabb láncszemeinek kezdeményezése és felelőssége számára. Ezek a láncszemek is felelősek a társadalmi célok teljesítéséért és a gazdasági eredmények megjavításáért; — az irányítás rendszerét és módszereit alá kell rendelni a gazdaság fejlesztése tárgyi céljainak. A tervszerű irányítási rendszer kölcsönösen összefüggő egészet alkot, amelyben a terv és a gazdasági politika egyes eszközei nem állnak ellentétben; — az irányítási rendszer tengelye csakis az állami népgazdasági terv lehet, amely alapul szolgál a párt- és az állami szervek döntéséhez; — a szövetségi terv kötelező a szövetségi szervek, valamint a két köztársaság nemzeti szervei számára is. Ezzel megszilárdul integráló funkciója. A szövetségi tervnek a köztársaságok szerinti megoszlása az országos hatékonyság állandó növelése mellett biztosítja a nemzeti köztársaságok gazdasági és szociális kiegyenlítődésének folyamatát. A szövetségi terv kidolgozásában részt vesznek a nemzeti köztársaságok és a szövetségi szervek azzal a céllal, hogy maximális mértékben összehangolják a nemzeti gazdaságok fejlesztésének specifikus feltételeit; — a köztársaságok tervei döntő funkciót töltenek be és kötelezőek lesznek az illetékes gazdasági szervezetek számára. A kötelező feladatok jellegét a konkrét helyzetihez kell alkalmazni. A terv egyúttal keretül szolgál a gazdaságpolitika többi eszközének érvényesítéséhez; — az irányítás közvetlen és közvetett eszközei kölcsönösen összefüggő komplexumot alkotnak, mely kellő teret biztosít az üzemeknek,hogy döntsenek a gazdasági folyamat azon részeiről, melyeket nem kell részletesen központilag meghatározni; — meg kell szilárdítani a vezérigazgatóságok és a szakigazgatóságok helyzetét annak érdekében, hogy növeljük aktív részvételüket a terv kidolgozásában és megvalósításában. A termelési szférában támogatnunk kell minden egészséges integrációs irányzatot, miközben ki kell küszöbölnünk minden elhajlást; meg kell szilárdítanunk a tervező szervek helyzetét, és valamennyi szinten meg kell javítanunk a tervező munka minőségét, ugyanakkor meg kell javítanunk a gazdasági folyamatok elemzésének és felismerésének, a fejlődési irányzatok előrelátásának módszereit, tökéletesíteni kell az egész tájékoztatási rendszert és meg kell szilárdítanunk a tervteljesítés ellenőrzésének szerepét; — a tervszerű irányítás felújításának folyamata a föderatív államrendezés feltételei között megy végbe. A népgazdasági terv alapvető integráló funkciót tölt be és gazdasági téren racionálisan fejleszti a föderáció gépezetét.“