Szabad Ifjuság, 1953. július-szeptember (4. évfolyam, 152-229. szám)
1953-07-02 / 153. szám
Czabó Károly traktoros már régóta szeretett volna egy karórát. Hiszen húszéves fiatalember, udvarol is már, ha munkaszüneti napon hazamegy a falujába, ott teszi a szépet Molnár Katinkának, a Béke tsz munkacsapatvezetőjének. Ruhája van, két szép ünneplője is, dehát jó volna, ha a csuklóján ott ketyegne az a csillogó kis időmérő is. Nem a nap járásához kellene igazodnia, ha munkába, mulatságba, találkára megy, de főleg hadd mondja el a Katinka otthon: jó traktoros ez a Karcsi, ha már karórát is tudott venni a keresetéből. Egyszerre azonban nem megy minden. Hiszen még csak az ősz óta traktoros, és hát két öltöny ruha, cipő, fehérnemű — azt kellett vennie előbb, mert ki látott már olyat, hogy valaki éppezt csak dob valami ruhafélét magára, a kezén meg karóra fityeg. No, majd az aratás, tartóhántás, cséplés után megveszi azt az ezerforintosat, amelyik ki van téve a faluja óvájának a kirakatába. Hej, de hosszú az idő odáig! Dehát ember tervez — a közmondás elavult másik felét azonban ne folytassuk, mert nem isten végzése volt, hogy Szabó Károlynak a napokban teljesült kívánsága. Hogy miképpen? Ezt akarom elmondani ...M M Mint derült égből a villámcsapás, az ő gépállomására is berobbant a hír még áprilisban, hogy új módon, az óragrafikonos munkamódszerrel szántanak szerte az országban a traktorosok. Csakhogy a gépállomás dolgozóinak közönye úgy „elföldelte" az építő tüzet, akár a villámhárító a sötétséget ostromló villámokat. A politikai helyettes, iskolán volt, az igazgató pedig az első kísérlet után meghátrált az idősebb traktorosok „minek az?"-véleménye előtt. A nehézség csak tetéződött, mivel az újra mindig kész pafalok közül ki Diesel, kis fcvínbeléliskolán tanult. Szűcs István, a DISZ-titkár pedig 25 kilométerre művelte a földet a gépállomástól, így aztán csak Szabó Karcsiban bizsergett mindig jobban a lelkesedés, ami különösen akkor kerítette hatalmába, ha az újságok az óragrafikon szerint végzett munka soha nem tapasztalt eredményeiről számoltak be. — Mi is bevezethetnénk ezt a módszert — tört ki belőle végül is május közepén a brigádszálláson a szándék, mert nem bírta már magában tartani. — Azt se tudod, mi az — vágta oda neki Balog Mihály, idősebb traktoros, a versenytársa. — Vagy azt hiszed, úgy lefűzhetsz? — S a többiek is letorkolták, hogy mit akar, mikor még egy éve sincs a gépállomáson. De Károly nem hagyta magát. Balog Mihálynak szemébe mondta, hogy igenis, a versenyt meg akarja nyerni, a többiekben meg azzal hűtötte le a vért, hogy: „majd meglátjuk, ki a régebbi traktoros!" Két este alaposan áttanulmányozta a Szabad Nép régebbi számait, amelyekben tüzetesen le van írva, milyen pofonegyszerű az óragraf ikonos munkamódszer. Hasztalan próbálta azonban most is rábeszélni társait, azok csak kinevették. — Mániákus vagy te Karcsi — veregette vállon fölényeskedve Balog Mihály. — Olyan vagy, mint a kergebirka. A fejedbe vettél valamit és most nem tudod belőle kiverni Várfalvi Sámson, a pénztáros is jóindulatúan okosítgatta: „Lári járt az egész óragrafikon ... külön tanfolyam kell ahhoz Szabó elvtárs ... különleges föld, meg miegymás." Károly szeretett volna visszavágni a cinikus irodai embernek, de inkább szót sem szólt, nehogy összebotoljék a nyelve, annyi, érvvel akarta egyszerre védeni azt, amiben rendületlenül hitt. Faragó elvtárshoz, az igazgatóihoz azonban nem tartotta illendőnek, hogy bemenjen. Nem félt tőle, de tudta, hogy fő annak a feje a temérdek munkától. Harmadnap este aztán csak beállított kerékpáron a gépállomásra Szűcs Pista, a DISZ- titkár így aztán Károly neki tálalta ki búbánatát. — Te, Karcsi — és majdhogy táncra nem perdült vele Pista. — Én is azért jöttem, most jelentem be, hogy holnaptól kezdve óragrafikon szerint kapálom a kukoricát. Néhány percig tanakodtak még, kikérdezték egymástól az óragrafikon minden csinjátbinját, hogy értik-e — úgy értelmezi-e az egyik a módját, ahogy a másik — és így tovább, aztán bátran beléptek az igazgató irodájába. Jaragó Sándor elvtárs meglepődve fogadta a késő este érkező két diszistát. S ahogy előhozakodtak kívánságukkal, amilyen tűzzel bejelentették szándékukat — még bele is pirosodon az ötven felé járó férfi. — Megvallom, fiúk, őszintén, én az aratásnál számítottam bevezettetni az óragrafikont. Ha majd a többi fiatal is megjön az iskoláról. Velük, veletek lehet, mert az idősebbek nehezen kezdeményezik az újat. Aztán nekiültek, s hamarosan készen voltak a tervvel, hogy miképpen is lesz azzal az új módszerrel Szűcs Istvánnál, aki holnap kezdi a harmadik határban, meg Szabó Károlynál, aki viszont a helybeli Harcos tsz földjein végzi a gyomirtást. Boldogan ment kifelé az irodából a két ifjú traktoros, de az ajtó előtt az igazgató meghökkent hangja mintha lecövekelte volna őket. — De fiúk! Érátok van-e? Mert elfeledtük a nagy számolgatásban, hogy az is kell az új munkamódszerhez! Szegény Karcsiban megdermedt mindaz, ami pedig úgy lobogott benne. Hogy erre nem is gondolt, az órára. Hej... mégis csak azt a karórát kellett volna megvenni előbb, a ruhák helyett! Feszengett, szorongott a három derék ember, de legfőképpen Szabó Károly, mivel egyedül nála hiányzott a fontos kellék. — Odaadnám szívesen az enyémet, Karcsi — vigasztalta Faragó elvtárs. —, de én óra nélkül lépést sem tehetek. Ha nem szégyell, még elsírja magát Károly, mert... mégis csak kegyetlen dolog, hogy az ember már fönn érzi magát hegy tetején, aztán ismét leesik a völgybe... A csend úgy ült rájuk, mint lerázhatatlan, súlyos teher. — Igazgató... igazgató elvtárs — kiáltott fel hirtelen Karcsi. — A vekkert! Ott... onnan a szekrényről... nem kaphatnám meg?! — A vekkert? ... Azon nincs másodpercmutató! — Nem baj. Jó szemem van, meglátom én a másodperceket így is. Röviddel rá a két diszista úgy rohant ki az ajtón, hogy majd az ajtófélfát szakította ki. Az egyiknek a kezén karóra ketyegett, Szabó Károly kezében — a vekker. Másnap korán elindult Károly a traktorral, meg a kultivátorral a Harcos tsz kukoricatáblájára. Idősebb társai vaskos tréfákat mondtak neki, amíg begyújtotta a motort. Balog Mihály még utána is kiáltotta: „Te, vekkeres Szabó! Nem a toronyórát kellett volna elvinned?" S utánozni is próbálta a nyelvével a vekker ébresztőjének csengését. Károly azonban szót sem szólt. Amíg a földekre ért, nem is a traktor zúgását hallotta, hanem a vekkert, ahogy kezeslábasának hatalmas zsebében ütemesen ketyeg. Boldog izgalommal járt rá a kukoricaföldre. Faragó elvtárs, meg Mohos József, a tsz növénytermelő brigádvezetője már várták. Az első fordulót közepes sebességgel, 14 perc alatt tette meg. A másodiknál már ügyelt, s ahol lehetett,, több gázt adott a motornak. 13 percet mutatott a vekker. Amíg a harmadik forduló végére ért, ketyegő munkatársa már ösztökélte: „a kanyarban is lehet időt nyerni, meg üzemanyagot is!" És leszorította egy-egy forduló idejét 12 percre. — Csak így tovább, Károly — kiáltotta neki Faragó elvtárs. — Csak így — ismételte Mohos József is, mivel hasztalan kereste a kultivátor után a kikapálatlan gyomot. Károly ügyelt még a gépápolás, pihenők idejére is, és sajnálni kezdte azokat a perceket, amelyek eddig „üres járat" voltak az életében. Estére már úgy megszerette a vekkert, hogy a legjobb barátját sem különben. Amikor leáldozóban volt a nap, már látta, hogy rengeteg kukoricát kapott meg. Mégis, szinte a lélekzete is elállt, ahogy a munkáját ismét ellenőrző Faragó elvtárs, meg Mohos brigádvezető az eletével feléje sietett: — „Károly... Karcsi! Huszonhat hold!" — S paruláztak melegen, férfiason. — Balog Mihály mennyit művelt meg? — Tizenkét holdat! — Pedig neki van órája — ennyit válaszolt csupán és felhúzta ketyegő kis munkatársát. Csak szaporítanám a szót, ha mindennap történetét elmondanám. Pedig volt olyan nap is, amikor Szabó Károly mögött 35 holdon hevert a gyom élettelenül. Tíz nap eredményét szombat este Várfalvi Sámson pénztáros önmarcangoló pironkodással fizette ki. Nem azért, mert 1350 forintot kellett Karcsi elé leszámolnia, hanem, mert érezte, hogy az ő gáncsoskodásával is leszámolt a fiú kegyetlenül. Büszkén nézett körül az ifjú traktoros társain, kereste Balog Mihály szemét is, de bír mindegyiknek máshol járt a tekintete. Csak Szűcs Pistáé lobogott, aki szintén degeszre tömte pénztárcáját a piroshasú százasokkal, húsz, tíz forintosokkal, meg az aprópénzzel. — No Karcsi, egy napot pihenjetek — mosolygott Faragó elvtárs —, mivel holnap úgyis vasárnap. — Nem pihenünk mi, igazgató elvtárs, sok még az irtani való gaz... Csak... Valami baj van? — Nincsen.. de ma este haza szeretnék kerekezni. Hajnalban majd visszajövök. — A Katinka miatt, de... te, Karcsi? Hogy ő is megtudja, milyen egy legény csapta neki a szelet? Menj, Karcsi! Mehetsz a motorbiciklimen. Vasárnap reggel Faragó igazgató meglátta a vekkert a szekrény tetején: „Az a Karcsi a boldogságtól itt felejtette a vekkert!". — Majd a Balog Mihály kiviszi neki. Úgyis a gépét javítgatja,a műhelyben... Legalább megfigyelheti, hogyan kell versenyezni! — gondolta s rögtön hivatta is. Balog Mihály bár nem vette megtiszteltetésnek a megbizatást, nem ellenkezett. De kár örvendőn elújságolta a műhelyben azon nyomban: — Már szökik a vekkeres Szabó az óragrafikontól! Megunta a dicsőséget! Belefáradt a percek mustrálgatásába! Aztán felült a motorkerékpárra, kirobogott a Harcos tsz földjére. — Karcsi, heef... Elhagytad a haverodat?! — kiáltott már messziről gúnyosan, magasra emelve az ébresztőórát. De Karcsi meg sem állt, csak hátra fordult Balog felé, széles mosoly szaladt szét maszatos arcán, balkezét lassan feljebb csúsztatta a kormánykeréken hogy a zubbonya ujja szabaddá tegye a csuklóját , s "Balog Mihály lenn, a motorbicikli mellett majdnem földre eltette vekkert. Szabó Károly kezén ott csillogott az ezerforintos karóra , amelyik tegnap még ott ketyegett a falu óvájának a kirakatéban. Tarján István Tettekkel bizonyítjuk, hogy hazaszerető fiatalokat nevelünk A közelmúltban — amint erről a Szabad Ifjúság hírt adott —■ több üzem tartott ifjúsági napot, DISZ-taggyűlést a patronáló légierők alakulatával. Azt a célt szolgálták ezek a taggyűlések, hogy a dolgozó fiatalok, s mi, a légierők harcosai jobban megismerjük egymás munkáját, életét, közelebb kerüljünk egymáshoz. Néhány hete mi is értesültünk arról, hogy az általunk patronált Wilhelm Pieck-gyár ünnepi taggyűlést tart, melyre alakulatunk diszistáit is meghívta. Harcosaink örömmel vették a hírt és igen lelkesen készültek erre a napra. Irtunk az üzemnek, melyben megfogadtuk, hogy még keményebb harcot indítunk magasabb kiképzési eredményekért. Erre tettek fogadalmat harcosaink akkor, amikor küldötteink elindultak Győrbe, a vagongyárba. Talán mondanom sem kell, hogy milyen meglepetést okozott az, amikor küldötteink visszatértek azzal: a taggyűlés elmaradt. Először nem akartuk elhinni. Nem tudtuk elképzelni azt, hogy egy ilyen fontos — mert mi nagyon fontosnak tartottuk — taggyűlés csak úgy egyszerűen elmaradjon. De sajnos, így volt. Diszistáink igen élesen bírálták a gyár DISZ- vezetőit, s annak a véleményüknek adtak kifejezést, hogy ők semmibe vették az együttműködés kérdését. Méltán kérdezték harcosaink: hogyan vár a DISZ- bizottság segítséget alakulatunktól, hogyan akarja teljesíteni a védnökség vállalását, ha így dolgozik. Tudjuk, hogy az ilyen felületes munka nem általános üzemeink DISZ-szervezeteiben. Ezt bizonyítja az a taggyűlés, amelyet a Vadásztölténygyár fiataljaival közösen tartottunk június 16-án. Az ifjúmunkások itt elmondták, hogy nagyon szeretik néphadseregünket, de igazán csak a taggyűlés alkalmával értették meg, milyen felelősség hárul reájuk a védnökség vállalással. Amikor átvették a DISZ Központi Vezetőség megbízó levelét, Verebes Éva elvtársnő a következőket mondta: „Öröm és büszkeség tölt el ezekben a pillanatokban. S nemcsak ígérjük, hanem tetteinkben bebizonyítjuk, hogy méltóak vagyunk erre kitüntetésre. Ennek a napnak tiszteletére vállalom, hogy munkámat sokkal jobban végzem, mint eddig." Sokan szóltak még hozzá és szavaik nem szálltak el nyom nélkül. Vörös elvtárs éa a többi ifjúmunkás vállásai, a mi fiatal harcosainkból is azt az erős fogadalmat váltotta ki, hogy keményebben harcolunk, tanulunk, kiváló katonák leszünk. Azzal igyekeztünk viszonozni a felejthetetlen napot, amit együtt töltöttünk hogy meghívtuk a Vadásztölténygyár sztahanovistáit és legjobb diszistáit a mi „üzemünkbe” — a táborba. Azota harcosaink minden szabad percüket felhasználva csinosítják a tábort, a kultúrbrigádok kultúrműsorra készülnek, hogy in néppé tegyük azt a napot, amikor vendégül láthatjuk őket. Azzal a céllal írtam ezt a levelet, hogy tanuljon belőle győri Wilhelm Pieck Vagongyár DISZ-bizottsága, tanuljon belő valamennyi ifjúsági vezető. Ne csak szavakban mondják, de tetteikkel is bizonyítsák be, hogy védnökséget vállaltak légierőnk felett. Csáki László törzsőrmester, DISZ-titkár A VEKKERTŐL A KARÓRÁIG Új darabot mutat be a Fővárosi Operettszínház Július 3 án, pénteken mutatj be a Fővárosi Operettszínház Csizmarek Mátyás „Boci-boc tarka” című új, vidám operettjét, Székely György rendezésében. A darab meséje egy matyó faluban játszódik. A darab zenéjét eredeti népi motívumok feldolgozásával Vincze Ottó szerezte, vezényel Bródy Tamás. A dalok szövegét Innocent Vincze Ernő írta. Az új operett főbb szereplői: Agárdy Gábor, Petress Zsuzsa, Garamszegi Mária, Palócz László, Szentessy Zoltán Rátonyi Róbert, Zentay Anna Pártos Erzsi és Siménfalvy Sándor. A jelmezeket Márk Tivadar Kossuth-díjas, a díszleteket Bercsényi Tibor tervezte, táncok koreográfiáját pedig Roboz Ágnes készítette. 1953 július. Készülünk a VIT-re A Vacuumtechnikai gyár ifjúmunkásai Bukarestbe a IV. Világifjúsági Találkozóra Berta Anna ifjú dolgozót választották meg küldőttek. Képünkön Berta Anna munkatársiéival arról beszélget, milyen nagy kitüntetés számára, hogy részt vehet az ifjúság nagy béketalálkozóján. Az MTH I-es számú intézetének tanulói Szilágyi József oktató vezetésével szép ajándékot készítettek a VIT re: egy „Csepel 125” típusú motorkerékpár tökéletes modelljét. Képünkön Piszár Géza, az ajándék egyik készítője Kaptur Margit országos híres traktoroslánynak, a Világifjúsági Találkozó egyik küldöttjének mutatja a szép ajándékot. A SZOT Központi Együttesének tánccsoportja a VIT-re készült Képünk Kapuvári verbunk és Csárdás című számuk próbáját ábrázolja. A Lenin Kohászati Művek kultúrttriáljai a nyári munkák sikeréért A Lenin Kohászati Művek kultúrbrigádjai szép eredménynyel dolgoztak a választások és a békeverseny ideje alatt. A brigádok most lelkesen készülnek a nyári kultúragitációra. Az üzemben eddig is jól működő hét kultúrcsoport mellé újabb öt brigádot szerveznek, köztük egy DISZ-kultúrbrigádot és újjászervezik a Martin-acélmű színjátszócsoportját is. A kultúrbrigádok nemcsak vasárnap, de hétköznapokon is szervezetten keresik fel a megye falvait, s vidám műsorral lelkesítenek a gazdag termés veszteségmentes betakarítására.