Szabad Ifjuság, 1953. július-szeptember (4. évfolyam, 152-229. szám)

1953-07-02 / 153. szám

­ Czabó Károly traktoros már­­ régóta szeretett volna egy karórát. Hiszen húszéves fiatal­ember, udvarol is már, ha munkaszüneti napon hazamegy a falujába, ott teszi a szépet Molnár Katinkának, a Béke tsz munkacsapatvezetőjének. Ruhája van, két szép ünneplője is, de­hát jó volna, ha a csuklóján ott ketyegne az a csillogó kis idő­mérő is. Nem a nap járásához kellene igazodnia, ha munkába, mulatságba, találkára megy, de főleg­­ hadd mondja el a Ka­tinka otthon: jó traktoros ez a Karcsi, ha már karórát is tudott venni a keresetéből. Egyszerre azonban nem megy minden. Hiszen még csak az ősz óta traktoros, és hát két öl­töny ruha, cipő, fehérnemű —­ azt kellett vennie előbb, mert ki látott már olyat, hogy valaki éppezt csak dob valami ruhafélét magára, a kezén meg karóra fityeg. No, maj­d az aratás, tartó­­hántás, cséplés után megveszi azt az ezerforintosat, amelyik ki van téve a faluja óvájának a­ kirakatába. Hej, de hosszú az idő odáig! Dehát ember tervez — a közmondás elavult másik fe­lét azonban ne folytassuk, mert nem isten végzése volt, hogy Szabó Károlynak a napok­ban teljesült kívánsága. Hogy miképpen? Ezt akarom elmon­dani ...M M Mint derült égből a villám­­csapás, az ő gépállomásá­ra is berobbant a hír még ápri­lisban, hogy új módon, az óra­­grafikonos munkamódszerrel szántanak szerte az országban a traktorosok. Csakhogy a gépállomás dol­gozóinak közönye úgy „elföl­delte" az építő tüzet, akár a villámh­árító a sötétséget os­tromló villámokat. A politikai helyettes, iskolán volt, az igaz­gató pedig az első kísérlet után meghátrált az idősebb traktoro­sok „minek az?"-véleménye előtt. A nehézség csak tetéző­­dött, mivel az újra mindig kész pafalok közül ki Diesel­, ki­s fcvínbeléliskolán tanult. Szűcs István, a DISZ-titkár pedig 25 kilométerre művelte a földet a gépállomástól, így aztán csak Szabó Karcsi­ban bizsergett mindig jobban a lelkesedés, ami különösen akkor kerítette hatalmába, ha az újsá­gok az óragrafikon szerint vég­zett munka soha nem tapasztalt eredményeiről számoltak be. — Mi is bevezethetnénk ezt a módszert — tört ki belőle végül is május közepén a brigád­szálláson a szándék, mert nem bírta már magában tartani. — Azt se tudod, mi az — vágta oda neki Balog Mihály, idősebb traktoros, a versenytár­sa. —­ Vagy azt hiszed, úgy le­fűzhetsz? — S a többiek is le­torkolták, hogy mit akar, mikor még egy éve sincs a gépállo­máson. De Károly nem hagyta magát. Balog Mihálynak szemébe mondta, hogy igenis, a versenyt meg akarja nyerni, a többiekben meg azzal hűtötte le a vért, hogy: „majd meglátjuk, ki a ré­gebbi traktoros!" Két este alaposan áttanul­mányozta a Szabad Nép ré­gebbi számait, amelyekben tü­zetesen le van írva, milyen po­fonegyszerű az óragraf ikonos munkamódszer. Hasztalan pró­bálta azonban most is rábeszél­ni társait, azok csak kinevették. — Mániákus vagy te Karcsi — veregette vállon fölényesked­ve Balog Mihály. — Olyan vagy, mint a kergebirka. A fe­jedbe vettél valamit és most nem tudod belőle kiverni Várfalvi Sámson, a pénztáros is jóindulatúan okosítgatta: „Lári­ járt az egész óragrafi­kon ... külön tanfolyam kell ahhoz Szabó elvtárs ... külön­leges föld, meg miegymás." Károly szeretett volna vissza­vágni a cinikus irodai ember­nek, de inkább szót sem szólt, nehogy összebotoljék a nyelve, annyi, érvvel akarta egyszerre védeni azt, amiben rendületlenül hitt. Faragó elvtárshoz, az igazga­tóihoz azonban nem tartotta il­lendőnek, hogy bemenjen. Nem félt tőle, de tudta, hogy fő an­nak a feje a temérdek munká­tól. Harmadnap este aztán csak beállított kerékpáron a gépállo­­másra Szűcs Pista, a DISZ- titkár így aztán Károly neki tálalta ki búbánatát. — Te, Karcsi — és majdhogy táncra nem perdült vele Pista. — Én is azért jöttem, most je­lentem be, hogy holnaptól kezd­ve óragrafikon szerint kapálom a kukoricát. Néhány percig tanakodtak még, kikérdezték egymástól az óragrafikon minden csinját­­binját, hogy értik-e — úgy értel­mezi-e az egyik a módját, ahogy a másik — és így tovább, aztán bátran beléptek az igaz­gató irodájába. J­aragó Sándor elvtárs meg­­lepődve fogadta a késő este érkező két diszistát. S ahogy előhozakodtak kívánsá­gukkal, amilyen tűzzel bejelen­tették szándékukat — még bele is pirosodon az ötven felé járó férfi. — Megvallom, fiúk, őszintén, én az aratásnál számítottam be­vezettetni az óragrafikont. Ha majd a többi fiatal is megjön az iskoláról. Velük, veletek le­het, mert az idősebbek nehezen kezdeményezik az újat. Aztán nekiültek, s hamarosan készen voltak a tervvel, hogy miképpen is lesz azzal az új módszerrel Szűcs Istvánnál, aki holnap kezdi a harmadik határ­ban, meg Szabó Károlynál, aki viszont a helybeli Harcos tsz földjein végzi a gyomirtást. Boldogan ment kifelé az iro­dából a két ifjú traktoros, de az ajtó előtt az igazgató meg­hökkent hangja mintha lecöve­­kelte volna őket. — De fiúk! Érátok van-e? Mert elfeledtük a nagy számol­gatásban, hogy az is kell az új munkamódszerhez! Szegény Karcsiban megder­medt mindaz, ami pedig úgy lobogott benne. Hogy erre nem is gondolt, az órára. Hej... mégis csak azt a karórát kel­lett volna megvenni előbb, a ru­hák helyett! Feszengett, szorongott a há­rom derék ember, de legfőkép­pen Szabó Károly, mivel egye­­dül nála hiányzott a fontos kellék. — Odaadnám szívesen az enyémet, Karcsi — vigasztalta Faragó elv­társ. —, de én óra nélkül lépést sem tehetek. Ha nem szégyell, még elsírja magát Károly, mert... mégis csak kegyetlen dolog, hogy az ember már fönn érzi magát hegy tetején, aztán ismét le­esik a völgybe... A csend úgy ült rájuk, mint lerázhatatlan, súlyos teher. — Igazgató... igazgató elv­társ — kiáltott fel hirtelen Kar­csi. — A vekkert! Ott... onnan a szekrényről... nem kaphat­nám meg?! — A vekkert? ... Azon nincs másodpercmutató! — Nem baj. Jó szemem van, meglátom én a másodperceket így is. Röviddel rá a két diszista úgy rohant ki az ajtón, hogy majd az ajtófélfát szakította ki. Az egyiknek a kezén karóra ke­tyegett, Szabó Károly kezében — a vekker. Másnap korán elindult Ká­roly a traktorral, meg a kultivátorral a Harcos tsz ku­koricatáblájára. Idősebb társai vaskos tréfákat mondtak neki, amíg begyújtotta a motort. Ba­log Mihály még utána is kiál­totta: „Te, vekkeres Szabó! Nem a toronyórát kellett volna elvin­ned?" S utánozni is próbálta a nyelvével a vekker ébresztőjé­nek csengését. Károly azonban szót sem szólt. Amíg a földekre ért, nem is a traktor zúgását hallotta, hanem a vekkert, ahogy kezeslá­basának hatalmas zsebében üte­mesen ketyeg. Boldog izgalommal járt rá a kukoricaföldre. Faragó elvtárs, meg Mohos József, a tsz nö­vénytermelő brigádvezetője már várták. Az első fordulót közepes se­bességgel, 14 perc alatt tette meg. A másodiknál már ügyelt, s ahol lehetett,, több gázt adott a motornak. 13 percet mutatott a vekker. Amíg a harmadik for­duló végére ért, ketyegő munka­társa már ösztökélte: „a ka­nyarban is lehet időt nyerni, meg üzemanyagot is!" És le­szorította egy-egy forduló ide­jét 12 percre. — Csak így tovább, Károly — kiáltotta neki Faragó elv­társ. — Csak így — ismételte Mohos József is, mivel haszta­lan kereste a kultivátor után a kikapálatlan gyomot. Károly ügyelt még a gép­ápolás, pihenők idejére is, és sajnálni kezdte azokat a perce­ket, amelyek eddig „üres járat" voltak az életében. Estére már úgy megszerette a vekkert, hogy a legjobb barátját sem külön­ben. Amikor leáldozóban volt a nap, már látta, hogy rengeteg kukoricát kapott meg. Mégis, szinte a lélekzete is elállt, ahogy a munkáját ismét ellen­őrző Faragó elvtárs, meg Mo­hos brigádvezető az eletével fe­léje sietett: — „Károly... Karcsi! Hu­szonhat hold!" — S paruláztak melegen, férfiason. — Balog Mihály mennyit mű­velt meg? — Tizenkét holdat! — Pedig neki van órája — ennyit válaszolt csupán és fel­húzta ketyegő kis munkatársát. Csak szaporítanám a szót, ha mindennap történetét elmondanám. Pedig volt olyan nap is, amikor Szabó Károly mögött 35 holdon hevert a gyom élettelenül. Tíz nap eredményét szombat este Várfalvi Sámson pénztáros önmarcangoló pironkodással fi­zette ki. Nem azért, mert 1350 forintot kellett Karcsi elé leszá­molnia, hanem, mert érezte, hogy az ő gáncsoskodásával is leszámolt a fiú kegyetlenül. Büszkén nézett körül az ifjú traktoros társain, kereste Balog Mihály szemét is, de bír mind­egyiknek máshol járt a tekin­tete. Csak Szűcs Pistáé lobo­gott, aki szintén degeszre tömte pénztárcáját a piroshasú száza­­sokkal, húsz­, tíz forintosokkal, meg az aprópénzzel. — No Karcsi, egy napot pi­henjetek — mosolygott Faragó elvtárs —, mivel holnap úgyis vasárnap. — Nem pihenünk mi, igaz­gató elvtárs, sok még az irtani való gaz... Csak... Valami baj van? — Nincsen.. de ma este haza szeretnék kerekezni. Haj­nalban majd visszajövök. — A Katinka miatt, de.­.. te, Karcsi? Hogy ő is megtudja, milyen egy legény csapta neki a szelet? Menj, Karcsi! Mehetsz a motorbiciklimen. V­asárnap reggel Faragó igazgató meglátta a vek­kert a szekrény tetején: „Az a Karcsi a boldogságtól itt felej­tette a vekkert!". — Majd a Balog Mihály ki­viszi neki. Úgyis a gépét javít­gatja,­a műhelyben... Legalább megfigyelheti, hogyan kell ver­senyezni! — gondolta s rögtön hivatta is. Balog Mihály bár nem vette megtiszteltetésnek a megbiza­tást, nem ellenkezett. De kár örvendőn elújságolta a műhely­ben azon nyomban: — Már szökik a vekkeres­ Szabó az óragrafikontól! Meg­unta a dicsőséget! Belefáradt a percek mustrálgatásába! Aztán felült a motorkerékpárra, kirobogott a Harcos tsz föld­jére. — Karcsi, heef... Elhagytad a haverodat?! — kiáltott már messziről gúnyosan, magasra emelve az ébresztőórát. De Karcsi meg sem állt, csak hátra fordult Balog felé, széles mosoly szaladt szét maszatos arcán, balkezét lassan feljebb csúsztatta a kormánykeréken hogy a zubbonya ujja szabaddá tegye a csuklóját , s "Balog Mihály lenn, a motorbicikli mellett majdnem földre eltette vekkert. Szabó Károly kezén ott csil­logott az ezerforintos karóra , amelyik tegnap még ott ke­tyegett a falu óvájának a ki­rakatéban. Tarján István Tettekkel bizonyítjuk, hogy hazaszerető fiatalokat nevelünk A közelmúltban — amint er­ről a Szabad Ifjúság hírt adott —■ több üzem tartott ifjúsági napot, DISZ-taggyűlést a patro­náló légierők alakulatával. Azt a célt szolgálták ezek a taggyű­lések, hogy a dolgozó fiatalok, s mi, a légierők harcosai job­ban megismerjük egymás mun­káját, életét, közelebb kerüljünk egymáshoz. Néhány hete mi is értesültünk arról, hogy az általunk patro­nált Wilhelm Pieck-gyár ünnepi taggyűlést tart, melyre alakula­tunk diszistáit is meghívta. Harcosaink örömmel vették a hírt és igen lelkesen készültek erre a napra. Irtunk az üzem­nek, melyben megfogadtuk, hogy még keményebb harcot indítunk magasabb kiképzési eredmé­nyekért. Erre tettek fogadalmat harcosaink akkor, amikor kül­dötteink elindultak Győrbe, a vagongyárba. Talán mondanom sem kell, hogy milyen meglepetést okozott az, amikor küldötteink vissza­tértek azzal: a taggyűlés elma­radt. Először nem akartuk el­hinni. Nem tudtuk elképzelni azt, hogy egy ilyen fontos — mert mi nagyon fontosnak tar­tottuk — taggyűlés csak úgy egyszerűen elmaradjon. De saj­nos, így volt. Diszistáink igen élesen bírálták a gyár DISZ- vezetőit, s annak a véleményük­nek adtak kifejezést, hogy ők semmibe vették az együttműkö­dés kérdését. Méltán kérdezték harcosaink: hogyan vár a DISZ- bizotts­ág segítséget alakula­tunktól, hogyan akarja teljesí­teni a védnökség vállalását, ha így dolgozik. Tudjuk, hogy az ilyen felüle­tes munka nem általános üze­meink DISZ-szervezeteiben. Ezt bizonyítja az a taggyűlés, ame­lyet a Vadásztölténygyár fiatal­jaival közösen tartottunk június 16-án. Az ifjúmunkások itt el­mondták, hogy nagyon szeretik néphadseregünket, de igazán csak a taggyűlés alkalmával ér­tették meg, milyen felelősség há­rul reájuk a védnökség vállalás­sal. Amikor átvették a DISZ Központi Vezetőség megbízó le­velét, Verebes Éva elvtársnő a következőket mondta: „Öröm és büszkeség tölt el ezekben a pil­lanatokban. S nemcsak ígérjük, hanem tetteinkben bebizonyítjuk, hogy méltóak vagyunk erre kitüntetésre. Ennek a napnak tiszteletére vállalom, hogy munkámat sokkal jobban vég­zem, mint eddig." Sokan szóltak még hozzá és szavaik nem száll­tak el nyom nélkül. Vörös elv­társ éa a többi ifjúmunkás vál­­lásai, a mi fiatal harcosaink­ból is azt az erős fogadalmat váltotta ki, hogy keményebben harcolunk, tanulunk, kiváló ka­tonák leszünk. Azzal igyekez­tünk viszonozni a felejthetetlen napot, amit együtt töltöttünk hogy meghívtuk a Vadásztöl­ténygyár sztahanovistáit és leg­jobb diszistáit a mi „üzemünk­be” — a táborba. Azota har­cosaink minden szabad percüket felhasználva csinosítják a tá­bort, a kultúrbrigádok kultúr­műsorra­ készülnek, hogy i­n néppé tegyük azt a napot, ami­kor vendégül láthatjuk őket. Azzal a céllal írtam ezt a le­velet, hogy tanuljon belőle győri Wilhelm Pieck Vagongyár DISZ-bizottsága, tanuljon belő­ valamennyi ifjúsági vezető. Ne csak szavakban mondják, de tet­teikkel is bizonyítsák be, hogy védnökséget vállaltak légierőnk felett. Csáki László törzsőrmester, DISZ-titkár A VEKKERTŐL A KARÓRÁIG Ú­j darabot mutat be a Fővárosi Operettszínház Július 3 án, pénteken mutatj be a Fővárosi Operettszínház Csizmarek Mátyás „Boci-boc tarka” című új, vidám operett­jét, Székely György rendezésé­ben. A darab meséje egy matyó faluban játszódik. A darab ze­néjét eredeti népi motívumok feldolgozásával Vincze Ottó sze­rezte, vezényel Bródy Tamás. A dalok szövegét Innocent Vincze Ernő írta. Az új operett főbb sze­replői: Agárdy Gábor, Petress Zsuzsa, Garamszegi Mária, Pa­lócz László, Szentessy Zoltán Rátonyi Róbert, Zentay Anna Pártos Erzsi és Siménfalvy Sándor. A jelmezeket Márk Ti­vadar Kossuth-díjas, a díszlete­ket Bercsényi Tibor tervezte, táncok koreográfiáját pedig Roboz Ágnes készítette. 1953 július­­. Készülünk a VIT-re A Vacuumtechnikai gyár ifjúmunkásai Bukarestbe a IV. Vi­lágifjúsági Találkozóra Berta Anna ifjú dolgozót választották meg küldőt­tek. Képünkön Berta Anna munkatársiéival arról beszélget, milyen nagy kitüntetés számára, hogy részt vehet az ifjúság nagy béketalálkozóján. Az MTH I-es számú intézetének tanulói Szilágyi József oktató vezetésével szép ajándékot készítettek a VIT re: egy „Csepel 125” típusú motorkerékpár tökéletes modelljét. Ké­pünkön Piszár Géza, az ajándék egyik készítője Kaptur Margit országos híres traktoroslánynak, a Világifjúsági Találkozó egyik küldöttjének mutatja a szép ajándékot. A SZOT Központi Együttesének tánccsoportja a VIT-re ké­szült Képünk Kapuvári ver­bunk és Csárdás című számuk próbáját ábrázolja. A Lenin Kohászati Művek kultúrttriáljai a nyári munkák sikeréért A Lenin Kohászati­­ Művek kultúrbrigádjai szép eredmény­­nyel dolgoztak a választások és a bé­keverseny ideje alatt. A brigádok most lelkesen készül­nek a nyári kultúragitációra­. Az üzemben eddig is jól mű­ködő hét kultúrcsoport mellé újabb öt brigádot szerveznek, köztük egy DISZ-kultúrbrigádot és újjászervezik a Martin-acél­mű színjátszócso­portját is. A kultúrbrigádok nemcsak va­sárnap, de hétköznapokon is szervezetten keresik fel a megye fa­lvait, s vidám műsorral lelke­sítenek a gazdag termés vesz­teségmentes betakarítására.

Next