Szabad Ifjuság, 1954. július-szeptember (5. évfolyam, 154-231. szám)

1954-07-01 / 154. szám

, 4 Romániai levél Hazánkban, Románia iskoláiban most folynak az évvégi vizsgák. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a mi iskolánkban, a szamosújvári (románul Gherla) szövetkezeti középiskola magyar tagozata III. osztályában az eddigi vizsgák jó eredménnyel zárultak. Vizsgáinkat egynapos előkészítők előzik meg, ahol lehetőségünk nyílik a tanult anyagok átismétlésére. A helyes, módszeres felkészülésben igen sokat segít az UTM (a Román Ifjúmunkás Szövetség) helyi csoportja. Irányítja, segíti a fiatalok tanulását és ellenőrzi az eredményeket is. Ennek köszönhető, hogy ebben az évben eddigi vizsgáinkon egyetlen bukott tanuló sincs. A vizsgák sikerét elősegíti iskolai ,,Tüske” nevű faliújságunk is, amely könyörtelenül felfedi hibáinkat. Az újságot az iskola UTM-szervezete az iskolavezetőséggel együtt készíti és a fegyelmezetlen tanulókat karikatúrában, éleshangú, gúnyos cikkekben kipellengérezi. Emellett van azonban egy dicsőségtáblánk is, amelyre naponta a jól vizsgázók nevei kerülnek. A jó eredményt elérő tanulókat az iskola UTM-szervezete hazánk két festői nyaralóhelyére, Dorna-Vatrára, és a magyar autonóm tartomány egyik városába, Sepsisszentgyörgyre küldi megérdemelt pihenésre. Enyedi Sándor levelező, Cluj, Románia Hol van a 13 forintos töltőtoll ? Nem régen Budapesten, tanulmányi kiránduláson vettünk részt. Városnézés közben az Apisz-boltok kirakataiban igen ízléses és kisdiákoknak is alkalmas, 13 forintos töltőtollat láttunk. Többen meg is beszéltik, hogy ha hazamegyünk, megtakarított pénzünkön ilyen tollat vásárolunk. Már három hete, hogy ismét itthon vagyunk, de a 13 forintos diáktöltőtollnak se híre, se hamva. Naponta felkerestük az Apisz-üzleteket, de mindig elutasító választ kaptunk: 13 forintos töltőtoll nem kapható Sztálinvárosban. Mi a magunk részéről ezt helytelennek tartjuk, s ezért a VIIT osztály nevében kérem az illetékes kereskedelmi szerveket, sürgősen intézkedjenek, hogy mi is 13 forintos diáktollal írhassunk. Zsurbei Éva Sztálinvíusos, 20 tantermes iskola Horváth Árpédt (3) Baj, szerencsétlenség sokszor esett. A tutajokon végigsöprő hullámok fe-resodortak embereket, akik menthetetlenül eltűntek a tutaj mögött, a cápák is elragadtak néhányat. Megjelentek a félelmetes polipok is. A kisebbek felmásztak a tutajra, s undorító, kék színű foltokat hagytak maguk után a bambuszpadlón. Néha felnyúlt egy órási kar s a félelmetes, kocsonyás test megjelent a tutaj szélén. Ilyenkor kőfejszékkel, késekkel estek neki és vagdosták szét a szörnyetegeket. Éjszaka megkettőzték az őrséget, nehogy hirtelen támadás bajt okozzon. A flotta, mint egy óriási legyező nyílt szét a tengeren. Az Andok hegyláncainak taréja már régen lebukott az óceánba és ők kint utaztak a határtalan vizen. A vezértutajról a király időnkinnt zászlójelekkel adott parancsokat és összehívta embereit, akik nádcsónakokon jártak a tutajok között. Akik elfáradtak, szomjaztak s nehezen bírták az állott vizet, vagy levertség gyötörte, őket, a magukkal vitt coca-növény leveleit rágták. Ennek keserű nedvétől felfrissültek, még néhány korty tengervizet is tudtak inni. Ők még nem tudták, hogy majd sok-sok idő múlva fehér emberek tudománya is észreveszi a cocanövény érdekes tulajdonságát és a kokain nevű értékes gyógyszert és kábítószert készíti belőle. A hideg áramlat és a sarkvidékek felől jövő szél sebesen hajtotta a flottát észak-északnyugat felé. A csillagászok megfigyelték, hogy az ismerős csillagképek naponként változtatják helyüket, mindig másutt kelneknyugosznak, mint napokkal előbb. Tudták, hogy hatalmas utakat tesznek meg, mai mértékkel mérve, 50—100 kilométert naponta, néha többet is. A tenger csodálatosan változatos élete lábaik alatt zajlott. Megfigyelték a tutajokat kísérő cápákat, delfineket. A repülőhalak fényes teste csillogott a hullámok fölött, sok hullott a tutajokra. Az asszonyok reggelenkint összeszedték a fedélzetre hullott halakat és készen volt a reggeli. Minden hajón kőből faragott fazekakban őrizték a tüzet, amelyen halat sütöttek-főztek. Elindulásuk után pár nappal a nagy fregattmadarak eltűntek és csak olyan madarakat láttak, amelyek a vízen is tudtak aludni. Egy hónapig utaztak felfelé, az Egyenlítő felé, míg azután az áramlat nyugat felé fordult és sebesen hajtotta őket ismeretlen tájak felé. Háromszor újult meg a Hold, mialatt ők az észbontó ürességben utaztak. Egyszer azután nagysokára szárazföldi madarakat pillantottak meg. A látóhatár fölött az égen fényes szélű, mozdulatlan felhő jelezte, hogy szárazföld, sziget felé közelednek. Úgy is volt. Zászlójeleket váltottak, parancsok repültek egyik tutajtól a másikhoz. Minden eshetőségre felkészülve, fegyvereiket is előkészítették. Az áramlat elhajtotta őket a sziget mellett. Megpróbáltak odaevezni, de nem bírtak, várni kellett a következő szigetre. A várakozás napjai, hónapjai alatt,amikor csendesen teltek az órák, az öregek mesével tartották a tenger nézésében elfáradt fiatalokat. Beszéltek régi hazájukról, nagy királyaikról, akiknek leszármazását messze, vissza az időben, pontosan eltudták mondani. Elregélték, hogy népük valahonnét nagyon messziről, északról jött, oda is — úgy mondták a régi öregek — hajókon érkeztek, valami nagy és gazdag szigetről, amelyet elborított a víz. Beszéltek nagy királyokról, híres varázslókról. A mese színes fonala szőtte át a valóságot és az elhagyott haza lassanként mesebeli országként tűnt a fiatalok előtt, amely talán nincs is, nem is volt, hiszen már úgy tetszett, hogy időtlen idők óta utaznak a végtelen tengeren. Új sziget jelent meg a látóhatáron és nagynehezen, a tengerparti hullámverésen átküzdve magukat, kikötöttek. Messze újabb szigetek látszottak, azokat is felkeresték. Száznapi utazás után Kon- Tiki és népe megérkezett új hazájába, a Csendes-óceán szigetvilágába, amelyet ma Polinéziának hívnak, örömtüzeket gyújtottak, s nagy lakomával ünnepelték a megérkezést. Friss kókusztej üdítette fel naptól kiszikkadt szervezetüket, gyümölcs, friss forrásvíz és gondtalan pihenés váltotta fel a hosszú utazás kényelmetlenségeit. Ahol néhány őslakót találtak, megbarátkoztak velük. A legtöbb szigeten senki sem élt. Az új hazában új élet kezdődött. Könnyebben éltek, mint régi, sziklás hazájukban, ahol a magas hegyeken évekig kellett dolgozni egy tenyérnyi művelhető, öntözhető termőföldért; a tropikus táj mindent megadott. A hálás nép hatalmas kőszobrokat emelt Kon-Tikinek, aki elhozta őket zord, mégis oly szép, de sajnos elveszett hazájukból. A szobrokat ugyanúgy faragták, mint otthon Peruban. A tutajflottának több egysége eltűnt. Ezeket egy vihar dél felé sodorta el és a mai Húsvétszigetekre vetődtek. Ezek sohasem találták meg a kapcsolatot az óceán óriási távolságain át a király környezetével és így teljesen különálló életet kezdtek. Ők is építettek hatalmas kőszobrokat, amelyek a mai napig bámulatra késztetik a szemlélőt. ( Folytatjuk) .Minden ország támasza, talpköve a tiszta erkölcs...** Köszönet a „gorombaságért“ Sok cikk jelent meg lapunkban az ifjúság neveléséről, s mondhatom, talán egy sem mentes a lelkes felhívástól: „Nevelni kell az ifjúságot!” Igen szép mindez, de senki sem említ, eddig elért eredményt, pedig ez volna a lényeg. Szeretnénk megemlíteni egy olyan nevelőt, aki nem írt még cikket, de nevelt s eredményt is ért el Február elején Egerben voltam, s unokatestvérem bemutatott egy volt iskolatársának, aki az egri tanítóképző HI. osztályába jár. Őszintén bevallom, kicsivel hosszabb volt a hajam a kelleténél, s sötétkék ingemhez kissé élénkszínű nyakkendőt hordtam. De maradjunk csak a kis „tanítónéninél”. Kissé megvetően végigmért vagy kétszer, s nem szívesen fogadta, mikor közös ismerősünk távozása közben megkértem, engedje meg, hogy kikísérjem a pályaudvarra" (Szilvásváradról jár be naponként az iskolába, Egerbe). Nehezen ment a társalgás, keveset beszéltünk. Ő igyekezett igennel vagy nemmel, vagy egyáltalán nem válaszolni kérdéseimre. Közben ismerőseivel találkoztunk, s ő pirulva fogadta köszönésüket. Jobbnak láttam nem sokat beszélni. Ismét egy ismerőse lőtt, ennek azonban ő köszönt előre, s a szokottnál is jobban elpirult. Most értettem csak meg, hogy szégyell magát. Hirtelen megszólalt: „Mondja, miért ízléstelenkedik azzal a rikító nyakkendővel, meg gondozatlannak látszó hajával?” Mondanom sem kell, hogy meglepetésem óriási volt, de figyelnem kellett, mert folytatta: „Őszinte vagyok, nem örülök a társaságának. Az előbbi férfi, akinek köszöntem, az osztályfőnököm volt, s nagyon szégyetem, hogy ilyen egyén társaságában látott. Igyekeztem válaszolni kérdésére. — Nézze, három barátomnak van még ilyen nyakkendője, s azért van nekem is. „Persze, —■ mondta ő, — egyik majom a másikat majmolja." Szerettem volna megmagyarázni: a külső nem feltétlenül jelenti azt, hogy valaki jampec. Ahhoz a magatartásnak kell megváltozni, hogy valaki jampec legyen... De ő máris folytatja: „Nem szégyell magát jóízlésű embertársai előtt? Ha a magatartása nem jampec, akkor a külsejét se tegye azzá, hogy ilyesmit fel se tételezhessenek magáról." Nem tartott „telki prédikációt”, de mondhatom, minden szavának súlya volt. Kedvem lett volna azonnal szétvágni a nyakkendőmet, de nem tehettem a nyilvánosság előtt. Tudtára akartam adni, hogy elismerem igazát, de ismét rosszat szóltam, ugyanis azt mondtam, hogy „a muterom is hasonló véleményen van”. Ez kellett csak nekem .. . Rohamosan zúdult fejemre a kérdés: „Tud németül?” — Nem — feleltem. — Akkor, miért nem mond „édesanyám.”-at? Miért kell ezt az asztalingekben szokásos idegen szót használni? Ha tudna németül, akkor sem kellene használnia, hisz van rá szép magyar kifejezés. Vonatra szállt, s eltűnt a szemem elől. IH-os tanítónőképzős, nevelőnek készül — gondoltam. Igen, sok ilyen nőArról szeretnék írni, hogy a családi nevelésnek milyen szerepe van az iskolai életben. Diákotthonban élek, így alkalmam van arra, hogy közelebbről megismerjem az embereket Sokat vitatkozunk tanulótársaimmal különböző kérdésekről. A fenti problémáról is sokat vitatkoztunk. Szerintem a családi nevelésnek minden másnál nagyobb jelentősége van. Mert ha valaki otthon elsajátítja mindazt, ami elősegíti a becsületes emberré válást, akkor az iskolában csak tudományos továbbképzésre van szüksége. Ha valaki a családi életben csak becsületes környezetben élt, megszokta azt, hogy mindig igazat mondjon, szereti szüleit, rendes társaságba jár, csak rendes könyveket olvas, azt már nehezen rontják meg más környezetben. Nagyon helytelennek tartom a testi fenyítést. Számtalan esetben voltam tanúja annak, hogy büntetésképpen testi fenyítést alkalmaztak és legtöbb esetben eredménytelenül. Vegyünk egy esetet: ha a gyerek felmászik a fára, kiszakítja a ruháját, megverik érte. Legközelebb igyekszik úgy felmászni, hogy ne szakadjon ki rajta a nadrág, talán akkor nem vevelő kellene. Azóta kétszer láttam. Egyszer a vonat ablakából néztem ki, s ő kis házuk előtt könyvet olvasott a kertben. 23-án évzáró ünnepély volt, s akkor ismét láttam, amint boldogan mutatta neki bizonyítványát egy kis úttörő, s ő vidáman viszonozta a kis pajtás cselekedetét. Biztosan jó bizonyítványa van . .. Engem észre sem vett, pedig szerettem volna, ha ismét végignézi minden „motívumtól”” mentes külsőmet. A „véletlen” Szilvásváradra sodort, de bizonyos okok miatt nem tudtam személyesen megköszönni „gorombaságát”, így hát most itt a lapban, az egész ország ifjúsága előtt mondok a kis „tanítónéninek” köszönetet, s kívánok sok örömet nevelői munkájához. G. Emil ríl meg. Tehát felmászik csakazértis, és végeredményben nem attól fél, hogy kiszakad a ruhája, hanem attól, hogy ha kiszakad, akkor megverik. De ha a szülő másképpen adja tudomására, hogy nem szabad felmászni, például: megmagyarázza neki tettének helytelenségét, akkor már kezd gondolkozni, és ha látja, hogy szüleit ez megszomorítja, igyekszik jóvátenni. Másik eset: ha a gyerek roszszul tanul, veréssel próbálják kényszeríteni, hogy jobban tanuljon. Ez is eredménytelen, mert akkor nem a ludas kedvéért tanul majd, hanem csak szert, hogy meg ne verjék és amit el is sajátít, azt sem tudja rendesen felhasználni. S ami talán a legrosszabb: a gyerek könnyen idegessé válhat és örökre elvadulhat a szüleitől. Nem elég azonban az, hogy a szülők is és a tanárok is nevelik a gyereket, a két erőnek együtt, összehangolva kell vezetni, irányítani. Ha a pedagógus és szülő együtt dolgoznak, akkor lehet csak eredményes a munkájuk. És amíg ez nem lesz meg, addig nem lesz igazi fegyelem az iskolákban. Mészáros Ferenc. Pacsa, Petőfi utca 23. A család adja az iskolai nevelés alapját BESZÉLJÜNK, Találkozások Pudovkinnal Pudovkinra emlékezve, halálának első évfordulóján szinte magától értetődő lenne, hogy a nagy szovjet filmrendező feledhetetlen alkotásaira gondoljunk: az „Anya”, „Szentpétervár végnapjai", a „Dzsingisz kán unokája” című némafilmekre, az „Egyszerű történet”-re, a „Szökevény”-re, „Győzelem”-re, „Tűz és fergeteg”-re, „Szuvorov”-ra, „Orosz emberek”-re, „Zsukovszkij”-ra, „Visszatért szerelem”-re. Mi, magyarok emellett a legszebb emlékeink között Pudovkin két magyarországi útját tartjuk számon, amikor felbecsülhetetlen segítséget nyújtott fejlődő filmgyártásunknak. Pudovkin soha nem feledkezett el erről. Pár héttel halála előtt Moszkvában kedves barátai, a magyarok között, felidézte ennek az útnak az emlékét. Rá emlékezve, hallgassuk meg szavait, amelyeket ezen az utolsó találkozón mondott: — Amikor először jártam Magyarországon, meghívtak Dunapentele építői. A munkások kivittek a Dunapartra, ahol csak a szélesen hömpölygő vizet, a frissen hajlongó fákat láttam. Elmesélték tervüket, hogy ide rövidesen mi mindent építenek. A terv, különösen pedig a rövid határidő, kissé túlmerésznek tűnt, de megnyugtatott az a magabiztos lendület, amellyel messzibe mutató kezük hosszú, ívelt vonalat írt a levegőben. Mintha letörölték volna vele a kukoricást, így mondták: ott lesz a kohó, amott a mozi, itt pedig a pártbizottság épülete... Amikor újra ellátogattam Magyarországra, ismét meghívtak a szocialista város építői, akik alkotásuknak addigra már új nevet adtak: Sztálinváros. S megvalósulva láttam a nagyszerű tervet... Mindig a csodákat megvalósító népre gondolok, amikor ezt a szót hallom, vagy kiejtem: magyar... Pudovkin boldog volt, hogy megismerhetett bennünket, mi büszkék vagyunk, hogy közöttünk járt. \ — sgyí*** * Moszkvába* a Szovjetunióba* rendezett magyar filmhét alkalmából tartották meg .j Életről! . . .** című legújabb filmünk ősbemutatóját. A bányászaimét Tarlos Tibor írta, Fábri Zoltán rendezte. Képünkön: Besek Kati és Pándi Lajos, a történet egyik szerelmespárja. (Magyar Filmgyártó Vállaptát ( Sáphir Tibor felvétele) ÉLET JEL! .. .ÉSZAKI KIKÖTŐ" Idle, a „legszenzációsabb" angol kalandorfilm meséje dióhéjban. Egyfiú elhatározta, hogy megöli dúsgazdag apját az örökség miatt. Egy teniszbajnok pedig a feleségével akar végezni A véletlen egy robogó vonaton összehozza a két gyilkosjelöltet: megállapodnak abban, hogy felcserélik egymás áldozatait s így majd senki sem jön rá a gyilkosságra ... A csehszlovák filmszínházak a felszabadulás után egy darabig játszottak ilyen hátborzongató nyugati kalandorfilmeket. Később azonban a közönség megelégelte az apagyilkost, a teniszbajnokot és társait. A közönség elfordult a kalandorfilmektől, de természetesen ma is érdeklik az izgalmas, kalandos témák. .A csehszlovák filmgyártás éppen ezért elkészítette a „Kávéház a főúton” című filmet, amelyet sikerrel vetítenek Magyarországon is. Most kaptunk hírt arról, hogy befejezték az „Északi kikötő” című film felvételeit is. Az ,,Északi kikötő" főszereplője olyan ember, aki hosszú ideig ügyesen leplezi magát, s a kémelhárító szervnek csak nagy nehezen sikerül ártalmatlanná tennie. A csehszlovák nézők nagy érdeklődéssel fogadták a filmet. Reméljük, nálunk is sikert arat a bemutatón. Érdekes Franciaországban ismét filmfesztivált rendeztek. Ezúttal a gyermekeké volt a szó. Ezerötszáz gyermek szavazata alapján a legjobb gyermekfim díját a szovjet „Csuk és Gek”, valamint a „Fehér sörény” című francia film nyerte el. A kislányok a legjobb rajzfilm díját az „Erdei sportverseny” című magyar rajzfilmnek ítélték. ★ Az angol Rank-filmtársaság filmet kezdett forgatni „Simba” címmel a kenyai „hadihelyzetről”. Jóelőre kijelentették, hogy figyelembe veszik mind az európai, mind az afrikai álláspontot. Kérdés: ez a tárgyilagosság mennyire látszik meg majd a celluloid-szalagon!* Filmhírek Kínából A pekingi stúdióban befejezték az „Ajánlott levél" című új kínai film forgatását, amely egy 12 éves pásztorfiú történetét eleveníti meg a japánok eleni háború idejéből. A kisfi élete kockáztatásával juttat a kínai partizánokhoz egy fontos okmányt, amely a japán haditervére vonatkozó adatoka tartalmaz. Az ellenség a pástorfiút fogságba ejti és kgyetlenül megkínozza. Végül a kis hős megmenekül, s a okmányt átadja a partizános tagnak. Most folynak a ,,Csun Csi szin” című film felvételei. Ez XIX. század híres parasztvezrének életét mutatja be. A „Fér nyuszi” című gyermekfű is elkészült. 1954 július 1.