Szabad Ifjuság, 1955. július-szeptember (6. évfolyam, 153-230. szám)

1955-07-01 / 153. szám

­ A DISZ budapesti bizottsá­ga és a DISZ budapesti ének-, zene- és tánc­­együttese ünnepséget rendez az együttes fennállásának 5. évfordulója alkalmából, július 2-án, este 7 órai kezdettel, a Postás Szakszervezet kultúr­­otthonában (VI., Benczúr u. 27.). Az ünnepségen részt­­vesznek az együttes jelenlegi és egykori tagjai. TÖBBEZER FORINT ÉR­TÉKŰ JÁTÉKOT­ és felszere­lési tárgyat vásárolt a XIX. kerületi úttörőtábor pajtásai­nak a tábor bizottsága. A já­tékok, felszerelések árát a pajtások a szülői munkaközös­ség segítségével teremtették elő műsoros estek, előadások bevételéből. Az áruházak közül vasárnap — tekintettel a nyári időszakra ■— július 1 és augusztus 15-e között a fővárosban , a Magyar Divatcsarnok és az úttörő Áru­ház áll a vásárlóközönség ren­delkezésére 9 —13 óráig. VAJDA ISTVÁNNÉ, a bu­dapesti Vas utcai sapkakészítő kisipari termelőszövetkezet dolgozója nyerte a Harmadik Békekölcsön negyedik sorsolá­sának 180 069 forintos főnye­reményét, a XIII. osztályba tartozó 05249 sorozatszámú 26. számú kötvényével. A sze­rencsés kötvénytulajdonos jú­lius 1-én délelőtt 11 órakor az OTP VIll. kerületi fiókjá­ban veszi fel a főnyereményt. Vasárnap avatják fel a Sztálinváros közelében, a Szalki-szigeten létesített, 500 fiatalt befogadó, korszerű út­törőtábort. A József Attila Színház Július 1 re hirdetett „Mária főhadnagy" című előadását az Állatkerti Szabadtéri Színpadon július 4-én tartja meg. Az 1-i jegyek 4-ére érvényesek. A Petőfi és a Jókai Színház Igazgatósága mély fájdalom­mal közli, hogy Halassy Ma­riska — színészi pályájának 50., életének 70. évében — tragikus hirtelenséggel el­hunyt. Emlékét a színház tag­jai és az egész színészet ke­gyelettel őrzi. Halassy Maris­ka temetése ma délután fél 4 órakor lesz a farkasréti teme­tőben. SZABADTÉRI KÖLCSÖN­­KÖNYVTÁR nyílt a IX. ke­rületben, a Ferenc téri játszó­téren. A könyvtárat a legnép­szerűbb ifjúsági könyvekkel látták el, hogy a tér látoga­tói kedvükre válogathassanak kedvenc olvasmányaik kö­zött. Az első magyar törpeautó július 15-én indul próbaútjá­­ra. A törpeautó prototípusát Markhot Jenő főmérnök ter­ve alapján, az MTH 201-es számú intézetének ipari tanu­lói készítették el napi mun­kájuk után. ----------------------------------­SzAASfsÄG I A NAP HÍREI I Eladó babakocsi A baba már jár. Ezért is el­adó a kocsija. Erős, nagy leány, új ruha, cipő is kéne neki. Ezért is el kell adni a kocsiját. De kinek hogyan? Fára, fal­ra hirdessen az ember, baba­kocsi eladó? Azért van a Bizo­mányi Áruház, hogy gyorsan, jól eladja! El is tolja a baba a kocsit — mert már nagy lány — az apjával a legközelebbi Bizomá­nyiba. Itt nem vesznek kocsit, de megmondják hol: a Tanács körúton. Oda is elmennek. Ó, itt csak tavaly vettek. De elárulják: a Thököly úton. Hát az messze van és meleg is van. De megéri a taxi, be­hozza a kocsi az árát. Thököly út 14. „Igen, itt át­vesszük De most nem vesszük Annyi sok van, majd más­kor . . .** A baba — mert már taxira nem futja — beül a kocsijába. Közben kiabál is, sír is: akik a kisbabák beszédét ismerik, ne­vetnek az úton: ilyen kis baba, hogy tudja már szidni a Bizo­mányi Áruházat! Az Új Idő e heti számának vezércikke az ENSZ alapokmányának tizedik évfordulója alkalmával az ENSZ tízévi működésének eredményeit és fogyatékosságait elemzi. A „Külföldi Sajtószemle” rovat a négy nagyhatalom kormányfői­nek közelgő találkozója előtti nyugati sajtóvisszhangokat is­merteti. Az Uj Idő e heti száma­­ az atomenergia békés felhasználásá­nak különféle módjairól szóló cikksorozat közlését kezdte meg. Az e héten közölt cikkek az atomenergia vaskohászati, orvos­­tudományi és élelmiszeripari al­kalmazását ismertetik. Bocskar­­jov, az Uj Idő külön tudósítója nagy, színes riportban számol be Nehru indiai miniszterelnöknek a Szovjetunióban tett körutazása során szerzett élményeiről. A lap még számos érdekes cikket, közgazdasági jegyzetet, s a nemzetközi eseményekről kró­nikát közöl. Ii A strahovi stadion körül Prága, június 30. (Kiküldött munk­atársunk te­lefonjelentése.) Vendégek és vendéglátók, fiatalok és öregek, ifjak és lányok, egyszóval mindenki a spirtakládról, a Strahov­ról beszél ma Prágában. Az első példátlan méretű tornagyakor­latok lenyűgöző hatása még ma is élénken él mind a rész­vevőkben, mind a sportün­­nepség szemtanúiban, s meg­elevenednek a képek a prágai újságok hasábjain, az üzletek, áruházak kirakataiban elhe­lyezett hatalmas felvételeken, a híradó mozikban és a cseh­szlovák televízió megismételt adásaiban. A spartakiád sikere óriási. Egyöntetű az a vélemény, hogy ehhez fogható tornaünnepély még sehol sem volt. Azok, akik részt vettek az előkészü­letekben, számítottak erre az eredményre, tudták, hogy a csehszlovák ifjúság nagy sport­­seregszemléje minden eddigit felülmúl. Csak nyugati ,a szak­értők is jósolgatták, hogy sem­mi remény e vállalkozás sike­res végrehajtására. Nos, az életerős, virágzó, szabad ha­zában nevelkedő új csehszlo­vák ifjúság még e vészmada­rak elismerését is kivívta. Teg­nap egy amerikai és egy angol televíziós társaság azzal a sürgős kívánsággal fordult az illetékes csehszlovák hatósá­gokhoz, hogy engedélyezzék számukra a spartakiád máso­dik részében sorra kerülő újabb tömeggyakorlatok közvetíté­sét...★ A külföldről érkezett ven­dégek nem győzik dicsérni azt a csodálatos rendezést, amely­nek a legapróbb részletekre is kiterjed a figyelme, s a tor­nászok tízezreit, mint olajo­zott gépezetet mozgatja. Kü­lönösen sok szó esik a stra­hovi stadionról, amelynek nemcsak a gyakorlótere egye­dülálló az egész világon, de a környéke is lenyűgöző. Itt olyan épületek vannak, ame­lyekben egyszerre nyolcvan­­ezren öltözhetnek s egy óra leforgása alatt ugyancsak ennyien ebédhez, vagy uzson­nához juthatnak. Külön 300 ágyas kórházról is gondoskod­tak, ha a sokezer részvevő kö­zül netán egyik-másik fiatal elsősegélyre, vagy orvosi ápo­lásra szorul. Már az első három napon is bámulatos volt, micsoda rend­ben vonulnak egy-egy gya­korlat elött és után az ezrek­­re menő tornászokból álló osz­lopok. Megfigyeltük, hogy a több tízezer ipari tanuló gyö­nyörű jelenetei után alig öt perc telt el, s máris teljesen üres volt a 60 000 négyzetmé­teres gyakorlótér. Érdemes azt is megjegyezni, hogy a hatal­mas kiterjedésű terület ellené­re egyszerre jutnak el min­denkihez a zene akkordjai is. Ezt úgy oldották meg, hogy „földalatti" hangszórókat nyi­tottak a széles mezőn — nem kevesebbet, mint 128-at, így a tornászok csoportjai ugyanab­ban a pillanatban hallhatják a muzsikát, s ez is biztosítja a gyakorlat példás szimmet­riáját, egységét. * A spartakiád lángjai még csak most lobbantak, fel, de újabb és újabb benyomások ragadják magukkal a felejt­hetetlen napok résztvevőit. Ezek közé tartoznak a külön­böző érdekes sportversenyek, az atlétikai viadal, a Strahov melletti hadsereg-stadionba, amelynek nézőterén szerdán is ott voltak a baráti országok küldöttei, neves sportolói, s e világ minden részéből érkezett vendégei­, akik a hazaiakkal együtt örülnek a csehszlovák torna, a csehszlovák sport meg­érdemelt nagy sikerének. Az atlétikai versenyek ismét nagyszerű élményt jelentettek. Szerdán is majd valamennyi számban jó eredmény született. A legérdekesebb az volt, ami­kor a csehszlovák atlétika büszkeségének, Emil Z­atop­ak­na­k és feleségének, Dana Z­a­topkovának verseny­számai­ra pontosan egyidőben került sor. A két olimpiai bajnok­nak csak az idő, illetve a centiméter volt az ellenfele, Zatopolk egyre növelte előnyét, a közönség nagy tapsától kí­sérve 29:54 perces idővel nyer­te a 10 000 méteres versenyt Zatopkova pedig szintén biz­tosan került az élre 48,06 mé­teres gerelyhajító teljesítmé­nyével. Emil é­i Dana egymásután került a győzelmi emelvényre. Csütörtökön tovább folyta­tódnak a versenyek. Nemzet­közi tornaviadal, labda ágy­mé­r­kőz­és az UDA és a Slovan, a Középeurópai Kupában sze­replő két csehszlovák csapat között és még több érdekes esemény, amelyeken a cseh­szlovák sportolók ismét tanú­ságot tesznek fejlődésükről. Lukács László A csehszlovák lányok színpompás tornagyakorlata a hatalmas méretű strahovi stadionban. VII jelvényszerző verseny Mikoldpusztán (Tudósítónktól.) Még erősen tű­zött a júniusi nap, mikor a mikold­­pusztai lengyár fiataljai, fiúk és lányok tornamez­ben gyülekeztek a zászlókkal feldí­szített sportpá­lyán, ahol ünne­pélyesen nyílt meg a VIT jel­vényszerző ver­seny. Kezdődik a ver­sengés. A gyár fiatal párttitkára Kutasi János, aki most töltötte be a huszonhetedik évét, a DISZ-ve­­zetőség tagjaival indult elsőnek a 400 méteres me­zőnyben. Az első VIT-jel­vényt Nagy Lajos DISZ-tag kapta, aki minden szám­ból túlteljesítette az előírt szintet és a kötelező 1100 pont helyett 1295 pontot szerzett. A többiek is nagy kedvvel verse­nyeztek, s jól sze­repeltek, a ver­senyen érezhető volt, hogy a len­gyár fiataljai már hetekkel, hóna­pokkal ezelőtt rendszeres edzé­sekkel készültek. A fiatalok titok­ban elárulták, hogy Kutasi elv­társ sportedzőként állandóan foglal­kozott velük, ő szerettette meg az atlétikát és külö­nösen a VIT jel­vényszerző verse­nyek sportszámait. De néha mesterét is túlhaladja a ta­nítvány és ez tör­tént itt is, mert Kutasi elvtárs 1375 pontja mel­lett Keresztúri Bé­la diszista 1390 pontot szerzett. Nem volt hiány vidámságban sem és az eredményes versenyt, amelyen közel ötven DISZ- fiatal szerepelt ezen a délutánon sikerrel és bíztató eredménnyel, já­tékokkal zárták be. S a fiatalok örömtől piruló arccal vették át a VIT-jelvény­ek­et... X A Bp. Vasas NDK-ban ven­­dégszereplő labdarúgó együttese Karl-Marx-Stadtban az SC Wism­ut együttesével mérkőzött. Az eredmény 1:1 arányú döntet­len volt. A magyar együttes leg­közelebbi ellenfele, a Vorwärts ellen vasárnap Berlinben játszik. X Az NDK-ba utazott a Diós­győri Vasas labdarúgó csapata, ahol több barátságos mérkőzést játszik. X A v világbajnok magyar női nagypályás kézilabda válogatott vasárnap Bukarestben Románia válogatott együttesével mérkő­zik. X A belgrádi Partizán labda­rúgó együttese szerdán Moszk­vába érkezett, ahol szombaton a Dinamó-stadionban a Moszkvai Spartakkal mérkőzik. r.'T­wif'f ? Az 1-es oszlopban a Népszava tippjét, a ll-esben a Ma­gyar Nemzetét, a l­ l-asban az Esti Budapestét közöljük. Az utolsó oszlopban a Szabad Ifjúság tippjét jegyeztük fel. Törölve az 1. és 2. számú mérkőzés. Pótmér­kőzések: a 15. számú mérkőzésen 1-es, várható. a 15-én 2-es Mérkőzések i. 1II. m. ,v-3. Szegedi T. —Ceglédi Törekvés 1 X 1 X 1 X 1 x 2 4. T. Szállítók —Miskolci Törekvés 2 x 1 2 1 11 5. Hatvani T. —Kőbányai Törekvés 1 1 X 1 11 6. Sz­­ázművek —Duna Cipőgyár 1 X 1 X x 1 1 x 2 7. VL Textilfestő —Pesterzsébeti V. x 2 1 1 X 2 x 1 2 8. Városi Tanács —V. Ganz Vagon 2 2 2 2 x x 2 1 9. Pest m —Csongrád megye ifj. vál.1 1 1 1 1 1 X 1 10. Budapest IV.—Borsod m ifj. vál.2 2 2 2 22 ? 11. Bp. Honvéd —Bp. Dózsa vízilabda x 1 2 x 2 2 x 1 2 1 12. Bp. Kinizsi —Bp. Vörös Lobogói 1 1 1 1 11 1 13. Nógrád m. —Szabolcs m. ifj. vál. x 2 1 2. 1 X 1 X 14. Budapest III. — Szolnok ifj. bajn.1 1 1 1 1 11 4 világbajnokságon­­ Vereséggel kezdett a magyar csapat A férfi nagypályás kézi­labda világbajnokság során Nyugat-Németországban a ma­gyar csapat első mérkőzését Augsburgban a csehszlovák együttes ellen játszotta. A mérkőzés végeredményben 12:8 (4:5) arányban a cseh­szlovák csapat győzelmével végződött. A harmadik versenynapon Magyarország válogatottja má­sodik mérkőzését Dánia ellen játssza. A mai találkozókkal befejeződnek a világbajnokság selejtező mérkőzései. A hat csoportgyőztes, valamint a két legjobb második helyezett csa­pat július 3-án, vasárnap foly­tatja a küzdelmeket. A Sk­ijok­info­lyosu­lt Államok sakkcsapat-verseny állása: 3.5:IS A Szovjetunió—Egyesült Ál­lamok sakkcsapat versenyé­nek első fordulójában Moszk­vában a nyolc játszma közül négy fejeződött be. Három szovjet győzelmet hozott, egy döntetlenül végződött, így az első nap után a szovjet csapat 3.5:0.5 arányban vezet. Négy játszma függőben maradt. Eredmények: Szmiszlov—Bis­­guier 1:0, Evans—Bronstein döntetlen, Petroszjan—Horovitz 1:0, Kotov—Steiner 1:0. A Geller—D. Byrne, a Rashdan —Tajmanov, az R. Byrne— Kérész és a Reshevszky—Bot­­vinnik játszma függőben ma­radt. X Moens (Belgium) 1:47 per­cet ért el 800 méteren szerdán délután Nürnbergben. Ez a má­sodik legjobb eredmény a vilá­gon és mindössze 4 tized másod­perccel marad el a német Bar­bie 1939. óta fennálló világcsú­csától. X Elutazott a Bp. Vörös Lo­bogó és a Wacker labdarúgó együttese az osztrák fővárosba, ahol szombaton játsszák a KK selejtező mérkőzés visszavágó­ját.­­ A wimbledoni nemzetközi teniszversenyen a női párosban a döt­tőbej ütésért a Körmöczi, Schmit (francia) kettős 3:6, 1:6 arányú vereséget szenvedett, s ez­zel kiesett a további küzdelem­ből. '■1* Jl Xz/tpm mmimwtmmfE Második forduló: TUDJUK ÉS ÖSSZEADJUK! 2. hét. 5. sz. rejtvény szövegisorrend­je: Vízsz. 12., vízsz. 17., függ. 5. és vízsz. 4. sz. VÍZSZINTES: 1. Szavakhoz járul. 7. Egymást előző be­tűk az abc második felében. 9. Mind­inkább fölébe. 13. Nagy francia író. 14. Torokvizsgálat­­nál mondjuk. 15. Hosszabb ideig. 16. Részvénytársaság. 20. Lisztjelzés. 21. Aszódi Tanács. 22. Kitűnően vág hajat. 23. Sírdogál. 24. Bútordarab nagy­ságú. (Hasonlító szó­ként használva.) 27. Elmozdítható tárgy. 28.­­ 29. A Búsuló juhász­ című híres szobor alkotója. (Miklós.) FÜGGŐLEGES. 2. Felcsigázottan. 3. Elnyújtott felkiáltás sportmérkőzésen. 4. ÉBO. 6. Benzin ré­sze! 7. Ókori zsar­nok uralkodó. 8. Nem csak most. 10. Elragadtatásának kifejezést adó. 11. Olasz zeneköltő (1792—1868). 12. Szép Ernő színmű­ve. (A nemzetség, amely egyszer sze­ret és aztán meg­hal.) 18 Már meg­halt. 19. EYL. 22. A jód kémiai jele. 25. Sereg a két szélén! 26. Y. Z. Közöljük a 4. hét pályázatának eredményét: Megfejtések: 1. Szabad földön szabad, bol­dog nemzedéki (4. oldal.) 2. A napokban országszerte be­fejeződött a DISZ-oktatás. (3. ol­dal.) 3. A Párt zászlaja alatt. (3. oldal.) 4. Szívünkben mindig élni fog a szabadságot hozó szovjet hő­sök emléke. (2. oldal.) 5. Kongresszusi jegyzetek (8. oldal.) 6. Tudjuk és összeadjuk! (6. oldal.) A pályázati feltételek értel­mében csak az oldalszámokat kellett közölni, tehát ezek a szelvények a következőképpen alakultak: M­W­K­O­K 4 Július 1, péntek Operaház: Bihari nótája. Ope­­rai négyessorozat: IV. Kombinált IV. és XI. bérlet (7). — Erkel Színház: Nyári szünet. — Nem­zeti Színház: Othello (17). — Ka­tona József Színház- Bernarda háza (7). — Madách Színház: Dulszka asszony erkölcse (7). — Madách Színház Kamaraszínhá­za: Nóra (7). — Magyar Nép­hadsereg Színháza: Topaze (7). — Déryné Színház: Nászutazás (7). — Petőfi Színház: Nyári szünet. — Jókai Színház: Nyári szünet. — Fővárosi Operettszín­­ház: Szabadság, szerelem (7). — Blaha Lujza Színház: Balkezes bajnok (1ö). — Vidám Színpad: Könnyű pesti sértés (7). — Kis Színpad: Tavaszi ügyek (18). — Jászai Mari Színház: Nincs elő­adás. — Egressy Gábor Színpad: Hajnal előtt (16). — Zeneakadé­mia: Kovács Gabriella ének­művész-tanári diplomahangver­senye (3). — Károlyi-kert: Ma­gyar Állami Hangversenyzenekar C-bérlet 1. (8). — Fővárosi Nagy­cirkusz: Ifjú csillagok (4, 8). * 8 4. 3. 3. 2. 8. 8. A kitűzött 10 díjat sorsolás útján a következők nyerték: 1 futballt: Varga Gyula Pécs, Kisflórián utca 13. 1 db 100 forintos takarékbe­tétkönyvet: Szekeres Gizella Bp., VIII., Baross tér 10. II. 1 kőpalackot: Hegedűs József, Berettyóújfalu. 1 kávéfőzőgépet: Pilcz Kata­lin Szentes, Nagy Sándor utca 7. 1 töltőtollat: Lovas Dénes, Komló. 1 társasjátékot: Ifj. Pethő Sán­dor, Nyíri ágos. 1 öngyújtót: Ágoston Mihály Bp., V., Váci utca 52. 1 sakk-készletet: Poór Andor Kecskemét, Jókai utca 40. 1 — 1 könyvet: Mozsár József Jászágó 550. és Somoskői Lajos Bp., IV., Árpád út 91. A nyereményeket postán küldjük el. min is ímemmi BB. frrttuló 2.1.és 5. szelvény Vasárnapi számunkban közöljük, KI NYERI A POBEDA KARÓKAT, az első forduló nagy jutalmát. 1955. Június 30 —július 6. Nagy kísértés: Uránia (Rákóczi út 21.) 4. t­z f9. Művész (Lenin körút 88.) f4. h6, 8. Üldözés: Toldi (Bajcsy-Zsi­linszky­ út 36.) f4. h6, 8. Beszterce ostroma: Vörös Csil­lag (Lenin körút 45.) prol. f6, h7, 9. Vörösmarty (Üllői út 4. nyi­tott tető) prol. f 10. f12, f2, f4. hb, 8. Ugocsa (Ugocsa utca 10. nyi­tott tető) prol. 4, n7. f9. Zuglói (Angol utca 26.) 2-ig h6, 8, 3-tól csak h6, Dózsa (Róbert Károly körút 59.) 4 n7, f9. Alkotmány (Újpest) f4, h6, 8. Hunyadi (Kis­pest) prol 4, n.7. f9. Papa, mama, ő meg én: Szikra (Lenin körút 120, nyitott tető) csak délelőtt fl0 f12. h2, Duna (Fürst Sándor utca 7. nyitott te­tő) 3. hétre prol. f5, h7, 9, Sza­badság (Bartók Béla u. 64.) 3. hétre prol. 4, n7. f9, Brigád (Pestlőrinc) h6, 8 v. f4, Adila (Budafok, kertmozi) h7, 9. v. f6. Északi Robinsonok: Május 1 (Mártírok útja 55.) 4, n7. f9, Munkás (Kápolna utca 3/b) f4. h6. 8. Bécsi komédiások: Corvin f Kis­faludy köz) f6. h7. 9. Szikra (Lenin körút 120. nyitott tető) 3. hétre prof. 4. n7. f9. Szabadság (Bartók Béla u. 64.) csak dél­előtt f1. f 12 h2. Első számú közellenség (16 éven felülieknek): Puskin (Kos­suth Lajos utca 18. nyitott tető) 4. hétre prof. 9. 11. 12. 14. h6. 3. Tátra (Pesterzsébet, kertmozi) fő h7. 9. Kulmi ökör: Felszabadulás (Flórián tér 3.) 14. h6. 8. Eladó kísértet: (kísérőműsor: Szánkó): Kossuth (Váci út 14.) 3. hétre prof. fő, h7, 9, Táncsics (Csepel) 14 fő, h8. Testvér­harc: Fény (Újpest) h4, 6. n9. Aki szereti a feleséget: Bástya (Lenin körút 8.) csak délelőtt h10. 12. n3. Harag napja (kísérőműsor: Ma­gyarország— Skócia 3:1): Bástya (Lenin körút 8. nyitott tető) 3. hétre prol. fö. h7, 9. Tanács (Szt István körút 10.) prol. 10 12, nő. fő. h7, 9. József Attila (Kálvária, tér 7. nyitott tető) 14 h6, 8. Berlin eleste. I. — II.: Ady (Ta­nács körút 3.) prol 5. 8. Jelzőtűz: Sport (Thököly út 56.) 4. n7 f9. A 3 Lamberti k kisérőműsor: Veszélyes lejtő): Bethlen (Bethlen Gábor­ tér 3.) prof. 4, n7, f9. Hűség próbája: Csokonai (Népszínház utca 13.) fl0, fl2, h2, 4, n7.­­f9. Hamlet: Óbuda (Selmeci u 14.) Erősebb az éjszakánál: Tinódi (Nagymező utca 8.) f4 h6, 8. Róma nyílt város f 16 éven fe­lülieknek): Zrínyi (Lenin körút 26.) m­ol. fii. fi. f3. f5. fz. f9. Zavarosan folynak a vizek (16 éven felülieknek) (kísérőm­űsor: Csók István): Rózsa Ferenc Kul­túrotthon (Gorkij fasor 30.) 30-án f7. Változó felhőzet, néhány helyen záporeső, zivatar. Mérsékelt északnyugati-északi szél A hő­mérséklet kissé emelkedik. Vár­ható legalacsonyabb hőmérséklet ma éjjel 14 — 17, legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 25—28 fok között. Az Országos Szépművészeti Múzeum júliusban kiállításon mutatja be a múzeum új grafi­kai szerzeményeit. A kiállítás főleg a felszabadulás óta gyűj­tött, 1919 után készült alkotáso­kat tárja a közönség elé. A Népművelési Minisztérium közli: A közönség kérésére is­mét látható az Iparművészet Múzeumban ..Az újabbkori euró­pai ötvösművészet” című kiállí­tás. Megtekinthető hétfő kivételé­vel naponta 11-től 19 óráig. SZABAD IFJÚSÁG a DISZ Központi Vezetőségének lapja. Szerkeszti a szerkesztő­­bizottság. Szerkesztőség: Bpest, Rökk Szilárd utca 6. Telefon: 130—460. Kiadja: Ifjúsági Lap­kiadó Vállalat, Bpest, XII., Gaál utca 9. szám Telefon­ 159—290. 359—730 Terjesztik: Budapesten a Főposta Hírlapterjesztő üzeme, vidéken a helyi hírlapterjesztéssel foglalkozó postahivatalok Előfi­zetés: Budapesten a kerületi kézbesítő hivataloknál vidéken a postahivataloknál és kézbesíí­tőknél Havi előfizetési díj- 8­50 Ft. Szikra Lapnyomda Felelős vezető: Kulcsár Mihályi

Next