Szabad Ifjuság, 1955. október-december (6. évfolyam, 231-308. szám)

1955-10-01 / 231. szám

A próbaút sikerült A Ganz Vagongyár DISZ- szervezete védnökséget vál­lalt 15 darab B-típusú, Cseh­szlovákia részére készülő mo­torkocsi gyártása felett. A fia­talok munkájáról riportsoro­zatban számolunk be. Most, a végszereldéről próbaútra in­duló motorkocsikat kísérjük el első útjára. ■— Figyelem! Fék­et kioldani, indulás! Felbúg a motor és a CB mo­torkocsi egész testében meg­remeg. Indulunk a Ganzgyár belsejéből a Józsefvárosi pálya­udvar felé. A vasutas forgalmi tiszt felemeli a zöld tárcsát, tiszteleg — kezdetét veszi az átadási futópróba. Irány Mis­kolc — szabad a pálya. Százkilométeres sebességgel Már sokszor utaztam életem­ben autón, vonaton és repülő­gépen. Sohasem jutott eszem­be, hogy ilyenkor félni is le­het. Most azonban, mikor a se­bességmérő 80 kilométert mu­tat és egy hatalmas kanyar felé robogunk, bizony össze­szorul a torkom. Mi lesz,­­ha a Ganz Vagongyár fiataljai rosszul szerelték össze a ko­csit, vagy akárcsak egy csa­vart gyengébben húztak meg, mint kellene? Sok idő nincs azonban az elmélkedésre, az első kanyart szerencsésen el­hagyjuk. Jókai Zoltán gépész­­mérnök, az első kocsi vezetője, a szerelők és mi is felléleg­­zünk. Egyedül Antonin Safka, a csehszlovák áruátvevő fi­gyeli nyugodtan a műszereket. Már túl vagyunk Gödöllőn, el­hagytuk Hatvant is és 95 kilo­méteres sebességgel szágul­­dunk Kálkápolna felé. Anto­nin Safka szól a mérnököknek: „fékpróbát tartunk”. A kocsi nekilódul, a sebességmérő mu­­tdatója 95 és a 100-as szám kö­­zött játszik. A mérnökök stopperórával kezükben figyel­nek. Sarka int, Jókai Zoltán behúzza a fékkart, csiko­rognak a kerekek, csúszik az egész szerelvény. — Egy másodperc ... tizen­öt—negyven másodperc ... — Háromszázötven méter! Rekordteljesítmény! Vészfék-próba Ilyen sebességgel még egyet­len motorkocsi sem állt meg ötszáz méteren belül. A Har­gita motorvonat — amely kül­földi szakértők szerint is ki­váló konstrukció — ötszázöt­ven méternél áll meg hasonló esetben. A legjobb típusú gőz­mozdony sem tud 900 méteren belül fékezni 95 kilométeres sebességnél. A csehszlovák áru­átvevő mosolyog. Szemmel lát­hatólag elégedett. Szól, mehe­tünk tovább. Most következik a sebességpróba. A Ganz Va­gongyár mérnökei, szerelői fe­szült figyelemmel nézik a mű­szereket. A kocsi egyre gyor­sabban robog, de a sebesség­­mérő nem mutat semmit. Baj van! Szakál Mihály villany­­szerelő a vezérlőasztalhoz ug­rik és máris szereli a műszert. Kiderül, hogy egy szál kábel gyengén volt bekötve. Nem tudjuk, hogy Kubacska György villanyszerelő ifjúmunkás vagy másik társa végezte-e ezt a munkát a gyárban, de tény, hogy felületesen dolgozott. Ér­tékes húsz percet vesztettünk valamelyik fiatal hanyagsága miatt. A többi kocsinál jó lesz vigyázni erre is! Végre rendben van minden. Ismét előkerülnek a stopper­órák, megállunk, s elindulunk. A mérnökök hangosan számol­nak: — Null kilométer, egy tized másodperc ... Harminc kilo­méter, ötven másodperc ... Kilencvenöt kilométer, két egész két tized másodperc ... Az adatokat egy kis köny­vecskébe jegyzik. Ennyi idő alatt tud felgyorsulni, 95 ki­lométeres sebességre a CB motorkocsi. A csehszlovák áruátvevő a vészfékhez lép, megrántja, s a kocsiban min­denki egymásnak dől. Várako­záson felüli jó eredményt ál­lapítanak meg: 365 méteren belül álltunk meg. A nehezebb részén túl vagyunk, most már indulhatunk egész Miskolcig. Azaz indulhatnánk, ha a szemafor nem mutatna piro­sat. A villanyszerelők örülnek a kényszermegállónak, mert a második kocsin át lehet sze­relni a világítási töltődinamót. A gyárban valaki rossz forgá­si irányba kötötte be a kábe­leket. Ez is hanyagság. Még szerencse, hogy az ügyes sze­relők tíz perc alatt átkötik a vezetékeket. „Szinkronizálnak“ a szerelők Este fél kilenc van, amire megérkezünk Miskolcra. Más­fél óra pihenő. Jókai elvtárs szerint ennyi idő kell, hogy szinkronizálják a két motor­kocsit. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az egyik kocsiból távvezérléssel lehet a másik motorját is működtetni. A sze­relők nem pihennek, keresgé­lik a különböző kábelszálakat. Két mérnök a rajzot figyeli és úgy irányítja őket. Kiderül, hogy a Csehszlovákiából ér­kezett összekötő kábel más, mint ahogy azt a magyar szer­kesztők tervezték. Új megol­dást kell talál­ni. A kocsi belsejében kell a kábeleket át­kötni. Igaz, hogy ez egy órával meg­hosszabbítja a kényszerpihe­nőt, de Szakál elvtárs brigád­ja végre meg­találja a zsinó­rokat, és el­készül a szink­ron. Késő éjjel in­dulunk tovább. Az állomáso­kon a várako­zó utasok meg­csodálják a szélsebesen su­hanó áramvo­nalas motor­kocsikat, so­kan integet­nek utánunk. Hatvanban ma­gyar vasutasok szállnak fel nézelődni. Az egyik fűtő tréfá­san megjegyzi: „Ilyen kocsira én is eljönnék fűtőnek.” El is hisszük, nem sok dolga lenne. Egyben azonban egyetértünk velük: jól járnak a csehszlovák vasutasok ezekkel a kocsikkal. Remek gépek. Hajnali öt óra, s megérkez­tünk Rákosrendezőre. Antonin Safka átnézi jegyzetfüzetét, elégedett a próbaút eredmé­nyével. A vezető, a szerelők, a csehszlovák áruátvevő, min­denki fáradt és álmos. De az öröm néhány pillanatra még elűzi a fáradtságot. Mikor be­gördül a kocsi a Ganz Vagon­­gyárba, kezet ráznak egymás­sal. Sikerült! Sólyom József írása Mikulka Gyula rajza Jókai Zoltán és Szakál Mihály fi­gyelik a szágul­dó CB motorko­csi műszereit Ülést tartott a Fővárosi Tanács végrehajtó bizottsága Réteken ülést tartott Buda­pest Főváros Tanácsának vég­rehajtó bizottsága. Az ülésen több napirendi pontot tárgyal­tak meg. Sok szó esett a mező­­gazdaság fejlesztéséről. Meg­állapították, hogy Budapest külvárosainak termelőszövetke­zeteibe január 1-től szeptember 1-ig 562 új tag lépett be. A III. kerületben nemrég „Petőfi” néven új termelőszövetkezet alakult. A panasz­ügyek intézéséről megállapította a végrehajtó bi­zottság, hogy a panasziroda a beérkezett panaszok 70 száza­lékát közvetlenül intézte el, a többit továbbították az illeté­kes szakigazgatási szervekhez. Kötelezte a végrehajtó bizott­ság a lakásgazdálkodási igaz­gatóság vezetőjét, hogy a pa­nasz­ügyek intézésére külön előadót állítson be. Végül a végrehajtó bizottság megtár­gyalta és jóváhagyta negyedik negyedévi munkatervét. OnnGGOOOOOCOOOOOOOeXXJOOOOOCOOOCOOOOCOOOCOOOOCXXKXJCCOOCXXXIC^^ jP­étert, a Bor Rézék tízéves Pé­ter nevű fiát mindenki ismeri a Sanyarú-sarkon. De még hogy is­meri, az nem is olyan csuda. Azt megérti, aki tudja, hogy a Sanyarú­sarok mindössze másfél utcából áll, három sor házból, mert a negyedik helyen nádirigó fütyül, meg béka kuruttyöl. Hanem szereti is Péter gyereket a sanyarú sarki nép, ami sokkal na­gyobb csuda, mert nem tulajdonsága az itteni emberiségnek két kézzel szórni a szeretetet. Még ha eggyel adja, akkor sem nyitja, ki egészen a markát. (Szakasztott úgy, ahogy őt szerették valamikor.)­ De Pétert szereti, mert Péter rá­szolgált a szeretetre. Köszön minden­kinek, nem csúzlizza be az ablakokat, és békát sem húz a kilincsre, mint más rosszcsontok. Péter tehát jó gyerek. — Csak ne lenne olyan fehér a képe — mondogatják, ha látják, és ilyenkor sajnálják is egy kicsit­­ Péter anyját meg apját, hogy ilyen rókaképű, vékonypénzű gyerekkel tudta csak őket megáldani a teremtő. Mert soványka a gyerek, és olyan fehér a vékony arca, mintha molnár­­inas lett volna, mielőtt evilági szol­gálatra szegődött . Ha nem a szemei, azok akkorák, mint a kontyosdió, és úgy ragyognak, hogy Dárius minden kincse se jobban. S még milyen tulajdonság adatott ennek a gyereknek! Könyveket búj , folyton, már a padlásról is elő­szedett mindenféle megsárgult levelű írásokat. Most is már vacsoráznának, de le nem teszi ez a gyerek a könyvet,­­ pedig halábafőtt krumpli van sza­lonnával, azt nagyon szereti. — Hagyd már abba, kisfiam, elhűl a krumpli — szólítja apja, az idősebb Péter, de a gyereknek csak a szeme pillája pillézik, föl se néz a moly­rágta papírról. — Édesapám, mi az, hogy fontolva haladó? Az van itt, hogy az erre való régiek — hallgassa csak — fon­tolva haladó magyarok voltak, mert az világnak kintséért se akarák az újat... Mi az, hogy fontolva haladó? — Az fiam? Az azt teszi, hogy... — jaj, mit is tesz, hogy mondja el ennek a gyereknek, hogy mit tesz, s törölgette komótosan a bajuszát, hogy az időt­ húzza, amikor — lám, vigyáz rá a mindig kíváncsi gyerekek apjának istene — kopogtattak az ajtón. Kutásó András jött, — idevaló ember az is, koma, napszámba is együtt jártak, mielőtt a szövetkezet­be léptek. — Kutásó, másodmagával, valami idegennel. — Tudod mi járatban, ugye, koma? — Majd megmondjátok, csak. .. hozzál már széket a vendégeknek, anyja, aztán meg ... amire értetek, ni, tartsatok velünk, vacsorázunk éppen. — Azt majd máskor, most beszél­gessünk. A jegyzésről, tudod, hogy jegyzés van, békekölcsön. — Hát tudom éppen, tudom, hogy­ne tudnám... — Gondolkozott is az elvtárs biz­tosan — szólalt meg az idegen, aki csak ült eddig, majdhogynem hap­­tákban, s a micisapkája a térdén nyugodott. — Gondolkoztam, gondolkoztam — de ezt már csendesebben mondta a gazda. — Dehát nem olyan könnyű az, nem könnyű. Progy is mondja kisfiam, az írás? Milyen emberek voltak a régiek? Fontolva haladói­, ugye? Azok. Nohát, meg kell azt fontolni, elvtárs, nagyon meg kell fontolni. Én hármat jegyeztem volna, megmondom őszintén, annyit akar­tam, háromszázat, de ... most már megfontolom. — Hát... — az idegen csak eny­­nyit mondott, de a komában, Kutasá­ban jobban otthon volt a szó. — Ne bolondozz, Péter, nem olyan­nak ismerlek én téged. — Debiza, megfontolom. Mert néz­zed csak, itt van ez a csöpp gyerek, ez a Péter, ez megtanított... fon­­tol­gat­ni. Ez az elkényeztetett, aki­nek már nem volt jó az a jó öreg sanyarúsarki oskola, ahová én jár­tam. Ennek már emeleteset építet­tek, az anyja szemit. Meg ez a köny­vet bújja folyton, ez már nem elég­szik meg a pulykapásztorsággal, mint az apja. Ennek magasabb oskola kel­lene, mintha nem tudom én, milyen nagy nemből származna. Hát, koma, megnézi az ember, hová teszi a pénzt, ugye? Aztán, ha ilyen gyerek­­kényeztetésre kell, akkor én nagyon megfontolom. Nagyon. De már erre a Péter gyerek is fel­ütötte a kobakját a papírról, aztán úgy nézte apját, azzal a két nagy szemivel, mintha most látná először életében. Kezdte már érteni, hogy milyenek lehettek a régiek: ilyenek, mint az apja, szakasztott ilyen fon­tolgatók, akik tán egy lyukas petákot se adtak volna, hogy a fiuk iskolába járhasson. De tovább nem gondol­hatta, mert hármat szállta meg a szemét, elfordult, nehogy észre­vegyék. Bár Rézné is csak hallgatott, nem nézett senkire, köténye sark­ával babrált, mi ütött ebbe az emberbe, tegnap még más nyomon járt a szava. A koma, Kutasó szegte volna meg a hallgatást, de a gazda megelőzte, elébe vágott. — Hát ha ilyenre kell a pénz, akkor én nem adok többet, mint... ötöt, ötszázat; az anyja szemít ennek a gyereknek... — és először, amióta beszélt, kivillantotta fogát a bajusza alól. ...Ketten kisérték ki a vendége­ket: a kisebb Péter, meg a nagyobb. Elköszöntek a látogatók, a Péterek meg szó nélkül ballagtak befelé. Elöl az apja, mögötte a fiú, csodálatosan kipirult arccal. Értette most már, hogy milyenek voltak a régiek: olya­nok, mint az apja, fontolgatók. Csak éppen egészen másként. Antal Károly „Fontolva haladó magyarok­­■ 2 fontos és érdekes üzemi hír Egy „édes“ tervteljesítés A pralinégyártásnál dolgo­zik a csokoládégyárban jól ismert Komszomol-brigád. Az üzemben elhatározták, hogy szeptember 20-tól 30-ig béke­műszakot tartanak. A fiatalok is csatlakoztak ehhez a kezde­ményezéshez. A Komszomol­­brigád 135 százalékos teljesít­ményt ért el, s ennek is kö­szönhető, hogy a gyár szep­tember 25-én befejezte har­madik negyedévi tervét. A gyárban a békeműszak alatt 30 fiatal kérte felvételét if­júsági szövetségünkbe. DISZ frontbrisgádok­ versenye: 485 812 tonn­a szén terven felül nyolc hónap alatt A bányász frontbrigádok versenyében 1955 első nyolc hónapjában eddig 485 812 ton­na szenet termeltek terven fe­lül a fiatalok. Különösen ki­emelkedő munkát végeztek Oroszlányon és Mátravidéken, ahol 41 ezer, illetve 38 500 ton­na szenet termeltek terven felül a DISZ-brigádok. A fia­talok jó munkája ellen ér a szénbányászat egésze elma­radt negyedévi terve teljesíté­sében. További jó munkára van szükség, különösen Doro­gon, hogy a további lemara­dást megszüntessék és pótol­ják a tervteljesítésben mu­tatkozó hiányokat. Elutazott Magyarországról a szovjet ipari delegáció A Szakszervezetek Országos Tanácsa elnökségének meg­hívására hazánkban járt szov­jet ipari delegáció csütörtökön este a ferihegyi repülőtérről visszautazott a Szovjetunióba. Vendégeinket a repülőtéren Gáspár Sándor, a SZOT el­nöke búcsúztatta. Blisiszte munkáját a könnyűfémipari kongresszus A Magyar Tudományos Aka­démia könnyűfémipari kong­resszusán szovjet, német, csehszlovák, román, lengyel, francia és jugoszláv tudósok is résztvettek. A tanácskozáson számos magyar és külföldi tu­dós tartott előadást. A kong­resszus részvevői igen nagy figyelemmel hallgatták A. I. Bjeljatov professzort a­ acél Akerman krakkói egyetemi ta­nár, Robert Gadeau, a fran­cia aluminiumközpont igazga­tója s mások előadásait. A kongresszus pénteken ért vé­get. Október 2-án megszűnik a nyári időszámítás A nyári időszámítás, a beveze­téséről szóló minisztertanácsi határozat értelmében október 2-án éjjel megszűnik. Ennek megfelelően október 2-án éjjel 3­ órakor az órákat 2 órára kell visszaigazítani. A téli időszámítás bevezetésé­vel szükséges az utcai órák át­állítása is. Budapest Főváros Ta­­nácsának Közmű és Szolgáltatási Igazgatósága értesíti a közönsé­get, hogy Budapesten az átállí­tási munkát már szombaton, ok­tóber 1-én déli 12 órakor meg­kezdik. Az órák nagy része 1-én déli 12 órától egy órával keve­sebbet fog mutatni. Rippelék előreigazították a naptárt. Az Óbudai Hajógyárban Rippel János ifjúsági export­­brigádja már tegnap délután 1 órától októbert ír. Vállalták, hogy a Szovjetuniónak ké­szülő 77-es vontató­hajó vá­laszfalait szeptember 30-ig el­készíti. De a vállalt határidőt „nem tartották be’­, előbb fe­jezték be a munkát. Az állan­dóan 190—200 százalék között teljesítő fiatalok ekkor újabb ígéretet tettek: a harmadik negyedév utolsó napjára be­fejezik a 77-es hajó sátor­fedélzetét is. És Rippelék teg­nap délután 1 órakor már költözködtek­­ át a 78-as ha­jóra, az új munkahelyre. Kórushangverseny a Zeneművészeti Főiskolán Bartók Béla emlékére A Népművészeti Intézet és az Országos Filharmónia kö­zös rendezésében október 29-én nagyszabású kórushangver­seny lesz a Zeneművészeti Fő­iskolán Bartók Béla halálának 10. évfordulója alkalmából. A hangversenyen a kiváló ön­tevékeny­ kórusok szerepelnek: a DISZ budapesti együttesé­nek úttörő énekkara, a Buda­pesti Műszaki Egyetem ének­­kara, a Fővárosi Tanács szak­­szervezeti férfikara, a Vendel utcai Leővey Klára Tanítónő­képző Kodály énekkara, a Vas­utasok Szakszervezete központi énekkara, valamint a MÁV Szimfonikus Zenekar. Vezényel: Andor Ilona, Pászti Miklós, Pödör Béla, Subik István és­­ Tóth Lajos. AZ ÚJ TAN­M­ E háton adták át a Könnyűipari Minisztérium Ruhaipari Tanulóiskolájának Rákóczi téri új tanműhelyét. A mintegy négyszázezer forint költséggel létesített műhelyben har­mincöt korszerű gép mellett sajátítják el a tanulók a gyakorlati tudást. Képünkön Fazekas Lívia ipari tanuló mutatja oktatójának, Schner Lászlónak, hogyan dolgozták el a kabát ujját.

Next