Szabad Ifjuság, 1956. július-október (7. évfolyam, 154-250. szám)

1956-07-01 / 154. szám

A szövetkezet portája A kastély — kié volt, nem jegyeztem meg magamnak — gondozott park közepén állhatott valamikor. Néhány fa még sejteti a múl­tat, de a kertnek már nyoma sincsen. Eltemette az elhul- lajtott szalma, trágya, felver­te a gaz. Gazdasági udvar lett, rögtönzött dohánypajtá­val, kapirgáló baromfiakkal, szerteheverő szerszámokkal. Gazdasági udvar lett, ám an­nak is gondozatlan, elhanya­golt; S ütött-kopott az épület is, az egykori kastély. Tágas, te­remnek is beillő szobái pisz­kosak. Olyan minden, mintha nem lenne gazdája. Sivár, barátságtalan. Pedig van gaz­da a házban: a poroszlói Béke Termelőszövetkezet. Rossz gazda talán? Aki a kastélyt, az udvart, a gazdasági épületeket látja, azt mondhatja: rossz. Aki ré­gi szépségében is látta mind­ezt —, s minden poroszlói ember látta — könnyen azt is mondhatná: nagyon rossz gazda a Béke Termelőszövet­kezet. JD edig hát nem olyan rossz gazda. Földjeit nagyszerűen műveli, állatai szépek, gazdaságúik jövedel­mező, tagjainak biztos meg­élhetést ád, s a fiatalóknak a jövedelem mellé még szó­rakozási lehetőséget is nyújt bőven. Jó szövetkezet a Béke, híre nemcsak a község, * S már a járás, a megye hatá­rain is átcsapott. Egy év óta majd kétszeresére gyarapo­dott emberben, s területben. Csak az a kastély, csak az lenne különb, mint amilyen mostan. Mert akik még kívül állnak a szövetkezeten, nem azt látják meg előbb, hogy „nocsák. nézzed már milyen szép a szövetkezet búzája, olyan sűrű, hogy akár a ko­csikereket néki lehetne tá­masztani”. Hanem azt mond­ják. hogy lám. még a készre sem tudnak vigyázni, veszni hagyják a jót. a szépet, ami­be beleültek. Ezt mondják, mert aki bíráló szemmel néz valamit, hamarabb talál hi­bát, mint dicsérni, elismemi- valót. G mostanában megint töb­^ ben nézik ilyen — erő­sen bíráló szemmel a szövet­kezeteket. Szaporodnak a tsz- látogatások, hetedik határba is elmennek az egyéni gazdák csoportjai, hogy maguk sze­mével győződjenek még, rá­szolgált-e a szövetkezet a messziszálló jóhírre, s hogy- hát milyen is az a közös — belülről. „Belülről", vagyis gazdasá­gilag, szervezetileg a legtöbb szövetkezet jobb most már. mint amilyennek „kívülről“, az épületeket, az udvart, a tanya környékét nézve lát­szik. A házatáját rendben tartó, elhullajtott szalmaszálat is felemelő jó gazda pedig nem nagyon áhítozik olyan szövet­kezetbe, ahol lábával felfelé áll minden. Még ha külön­ben gazdag is a szövetkezet. Mert mi lehet ottan? Milyen gazdái azok a szövetkezet­nek, akik közös házuktájá- val alig, vagy semmit sem törődnek? Hamar megfordul­nak ilyen gondolatok az éle­tük nagy fordulatán vívódó, töprengő parasztemberekben. Elhanyagolt külsejű szövet­kezet pedig sok van az or­szágban. Nem éppen jóindu­latú, de — elismerés a kevés kivételnek — sajnos, igaz szó­járás terjedt el az utóbbi időben. Arról lehet — úgy­mond — megismerni a ter­melőszövetkezet portáját, hogy az a legpiszkosabb a faluban. TVTeg kellene ezt fordí­1TA tani végre: arról le­hessen megismerni a szövet­kezetei, hogy a legpéldásabb rend, tisztaság van gazdasá­gukban. A kezdeti nehéz gon­dokon túl van már a legtöbb termelőszövetkezet, jut most már erő és idő a külső ápo­lására is. Sokat segíthetnek ebben a fiatalok is, saját ügyüknek, gondjuknak fogad­ván — s mégcsak külön moz­galom sem kell ehhez —, hogy rendben tartják a szö­vetkezet házatáját. Mért tiszta hajlékba ven­dégnek is, állandó lakónak is szívesebben megy az ember. Antal Károly ÖDŐcLáfCL.' Szeretném, ha nem lenne ebben az ország­ban egyetlen fiatal sem munka, vagy ta­nulás nélkül. Ma még vannak. Azok első­sorban — nem tudom, mennyi a számuk —, akik az általános iskola nyolc osztálya után nem jutnak be iskolákba, ipari tanuló inté­zetekbe. Igaz, a kívánság önmagában kevés, javasolni, tenni kellene valamit. Nos, ezzel kapcsolatos javaslatom szerény apróság csupán, nem is magamtól jöttem rá. A Salgótarjáni Acélárugyárban láttam, hogyan találtak módot a 14—18 évesek helyzetének könnyítésére. Nem tegnap­tól csinálják ezt. De hasznosnak tűnik; érdemes lenne meggondolni — eset­leg más-más megoldással — a példa köve­tését. „Óvoda” h korhűn Mondják, hogy óvodának is nevezik — csúfolják talán? — a szegcsomagolót. Oka van ennek. A gyárba kerülő fiúk, lányok először itt dolgoznak. S nemcsak dolgoznak, fel is nőnek közben. Alig van tős­gyökeres acélgyári munkás, aki ne járt volna néhány évig az „óvodába"; így van ez jó negyedszázad óta. Persze, a tartalom válto­zott. Külsőségekben úgy, hogy a régebbi rossz hírét elvesztet­te. A „javíthatatlan rossz köly­kök“ mások, s másképp is beszélnek r'luk. — Nem angyalok ma sem. nehogy azt higgyék — előzi meg „szenttéavatásukat” Tóth íjászló művezető. — Es ha őket is úgy nevelnék, mint a régieket... Korbácsot húz elő az asztal- fiókból. Kopott a nyele, roj­tos a szíja. Látszik, sokat forgatták egykor. — Eltettem emlékbe. Ma­gamnak is, nekik is... Laci bácsi három évtizede van a gyárban. Szereti a gye­rekeket. Ördög, h a. többiek — Gyerünk csak végig a műhelyen. Olajtól szurtos, 15—18 éves fiúk és lányok rakosgatják nagy igyekezettel — vagy ép­pen unottan — a dobozba a szegeket. Egyikük elmélázva sétál. — Ez Czibula Józsi, ördög­nek is hívják, mert nagyon csintalan. Nem győzi eleget törni a fejét,- mit találjon ki társai bosszantására. Meséli - a csínytevéseket. Nem rosszalóan, inkább ma­gyarázva. példázva, hogy mi is az ellenszere. Ismeri va­lamennyiük gondját-baját. Fajt Gézának csak nevelőszü­lei vannak. Sokat beszélget­nek az életről. A fiú jól dol­gozik. Kiss Zsuzsa vív. a na­pokban voltak Pesten, s kikap­ták, Laci bácsi vigasztalja: po, majd legközelebb. Visnyár Magdának gyenge a szíve (rendszeresen iár itt mindenki orvosi vizsgálatra), könnyebb SZABAD IFJÚSÁG 1956. Július 1. munkára helyezték. Most csak kisegíteni jött vissza. Apróságokkal magyarázza meg. mit változott itt a világ. Persze, ez a változás sokszor — mint másutt az országban — „természetes”. íme: Műszakváltás előtt egy fél­órával egymás után jönnek be a délutánosok. — Laci bácsi, adjon már szabadságot. Cseresznyét kell szedni otthon... Eidler Tibi alig 15 éves. S bizony duzzog, hogy elmarad a gyors beleegyezés. Aztán egy fiatalasszony: — Megyek haza, csak be­szaladtam. Orvoshoz kell men­nem. A harmadik: — Engedjen el, jön a húgom. Majd rádolgozok. Az idős művezető nagy tü­relemmel magyarázza: — Termelés, munka is ran a világon. Ki csinálja meg he­lyettetek? Éppen úgy, mint a Petőfi is­kolán, amelyet ő vezet. (Bár­hol másutt hallanám, azt mon­danám: liberális művezető. Itt örülök, hogy így beszélget, s csak aztán szigorú.) edz Onzúgháe. — és amit várnak Különben most mindenki a pesti utazásról beszél. A DISZ- szervezet vitte negyvenüket — akik elvégezték a Petőfi is­kolát — a fővárosba. Sok él­ményt, emléket raktároztak el a szöszke, barna fejecskék. Kü­lönösen, akik még sohasem jártak a „nagy faluban”. Meg­nézték az Országházat is. Nagy örömükre Dancs&k Pistával ta­lálkoztak. A villamosműhelyből vonult be, s most áHamvédel- mista egyenruhában a kiváló és a DISZ jelvénnyel a mellén fogadta őket a kapuban. Beszélgettünk megfontoltan, nagykomolyan az államvezetés­ről, a törvényekről. Aztán ar­ról is, hogy mi a kívánságuk. Persze mindenekelőtt több pénz. „Mert az nem igazság, hogy ugyawnnyit keresünk, mint aki a csokoládégyárban csomagoló ...” (Valóban meg­fontolandó, mert meglehetősen nehéz fizikai munkát végez­nek.) Ritkán kapnak — két év is elmúlik talán — munkaru­hát. S egy félév alatt lemegy róluk ruha, bakancs. Aztán szeretnék, ha az ő munkaide­jük is megrövidülne, Szép. fiatalos frizuramodellt közlünk — több olvasónk kérésére | Semmi több? | — Még egy — pirul el egyik kislány. — Dolgozhasson I egy műszákban menyasszony és vőlegény... Pillanatok alatt komoly vi tában vagyunk az erkölcsi kér­désekről. Láthatóan nagy az érdeklődés a szerelem, a szü­lők és gyerekek jogai, köteles­ségei, s más hasonló, ebben a korban gondot okozó kérdések iránt. (Sajnos, a DlSZ-szerve- zet még nem adott segítséget, hogy ezekről együttesen vitat­kozzanak.) Gyors statisztikát készítet­tem. Kilenc fiú és lány közül arra a kérdésre, beavatkozhat­nak-e a szülök, kivel járjon, kihez menjen feleségül, vagy kit vegyen el, nyolcán taga- dóam válaszoltak. Azt viszont egyértelműen helyeselték, hogy haza kell adni a fizetést az utolsó fillérig. (Bár az egyik fiú megjegyezte: azért néha egy tízest megiszom.) Mikor járjunk este haza? — érre a kérdésre kettéosztott a kis cso­port. A fiúk: „amikor gondo­lom”, a lányok: „amikor anyám ■’dja”. Qó ez az „óvoda” Jó, hogy van ilyen „óvoda”. (Bárki adta, nagyon találó a neve!) Ebben az üzemrészben munkahelyet s egyben nevelő­iskolát találnak azok a fiata­lok, akik egy-két év múlva — életkoruk és szaktudásuk ek­kor lehetővé teszi — az üzem teljesértékű dolgozói lesznek. Egyszóval: időben lehetőségük nyílik arra, hogy megismerjék és megszeressék a gyárat. Ez pedig szintén nem mellékes számukra, Kovács György cA {aqházainál is rosszabb... Hosszú folyosó. A kis szá­mozott ajtók mindegyike előtt hat-nyolc ember. Az egyik idegesen jár fel-alá, a másik ujjaival dobol aktatás­káján, a harmadik szipkáját rágja hevesen. — Magát mikorra rendel­ték be? — 16 óra 20-ra. — Régóta bent van már az előző? — Már 25 perce. Nem tu­dom, mit csinálhatnak vele ennyi ideig? Megnézem az én cédulá­mat. 17,40-re szól. Előttem négyen várnak. Ez szörnyű. Átvillan az agyamon, hogy mire bekerülök, az a dupla fekete régen nem fog hatni már, amit azért ittam, hogy némi bátorságot öntsek ma­gamba. A legjobb lenne haza­menni. De már a 30 forintot is befizettem. Nyílik az ajtó. örömtől duzzadó 50 év körüli férfi lép ki rajta. Kérdő pillantásaink­ra csak ennyi a válasz; „Si­került“. —■ Kérem a következőt — hangzik bentről. Öszhajú asszonyka emelke­dik 1d bátortalanul az ajtó­nál levő székről. Megindul. Az ajtó becsukódik utána. Már csak háromnegyed órát kell várnom — de nehogy azt gondolja valaki, hogy az SZTK fogászati rendelőjében. Dehogy, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen várunk arra, hogy ki másodszor, ki harmadszor tegye le a min­den két, illetve három évben kötelező nyelvvizsgát. S hogy ez a foghúzásnál is rosszabb, az bizonyos. Persze a foghúzáson, tudom, sokszor túl kell esni, de a nyelvvizs­gán? Azon is, ha az ember meg akarja tartani az egyszer már nehezen megszerzett nyelvpótlékát. Itt csak az a kérdés: van-e szükség az is­métlő nyelvvizsgára, ha az embert nem helyezték át más munkakörbe, ha az első nyelvvizsgája óta ugyanúgy használja a nyelvet?... Le­het vitatkozni rajta. Én fö­löslegesnek tartom. Ezek után gondolkodom, hogy be merjek-e ülni barát­nőm férjének a kocsijába, akinek bár nyolcéves a jogo­sítványa, de gépkocsivezetői képességét azóta sem ellen­őrizték. S most már az is két­séges előttem, hogy vállala­tunk félévi vagy évvégi mér­legei valóban a tényleges eredményeket mutatják-e, mivel főkönyvelőnknek csak hét éve kelt mérlegképes vizsgája van, s három­évinként nem ment azt meg­újítani. Tévedés azonban ne essék! Soraim célja nem az. hogy általánosan bevezessék az „is m éti ő‘‘ vizsgákat, ha­nem, hogy azokat eltöröljék. „Egy ismétlő!” Néhány szó a csecsemő neveléséről A BÖLCSŐDÉKBEN, a családban so« rosszul nevelt, sírós gyermekkel találkozunk. Ilyenkor a szülők azt mondják; Rossz a gyerek! Pedig a nevelésben van a hiba! Sokszor kérdik; miért sír az újszülött? Sír hia éhes, ha fázik, ha melege van, vagy beteg. Sír akkor is, ha a kör­nyezetváltozást nem szokta meg. Meg kell győződni arról, van-e oka a sírásra. Az anyák sajnálják a picit, ölbeveszik, ringatják, s így válik a gyermek síróssá, rosszá. Sokan cuclit adnak a csecsemőnek, hogy megnyugtassák, pedig ezzel csak becsapják, mert azt hiszi, enni kap. A pici sokszor annyira szívja a cuclit, hogy belefárad, s amikor elérkezik az evés ideje, már nem is éhes. Ezenkívül a cucli nem higénikus, a mamák nem főzik, nem fertőtlenítik, ha leesik, esetleg meg­mossák, sokszor csak megtörlik, nem gondolnak arra, mennyi baktériumot juttatnak így a gyermek szájába, s csodálkoznak, ha a csecsemő száj nyál ka hártya gyulladást (stomatitis), vagy esetleg más betegséget kap. A CUCLIRÓL nehéz leszoktatni a csecsemőt. A bölcsődében nem veszik be a cuclit. Játszás közben a gyermek elfelejti, s így két-három nap alatt le is szokik róla, de ha az anyuka este otthon ismét a szájába adja, másnap a gyermek keresi, tovább sír utána. Ez is mutatja, hogy a bölcsődei és családi nevelésnek szorosan össze kell kapcsolódnia'. Sok gyermek az ujját szopja. Nem helyes, ha a leszoktatás- nál durva eszközöket használunk, például lekötjük a kezét, vagy valami rosszízű folyadékkal kenjük be. Amint a játék nagyobb tért kap a gyermek életében, szüksége van kezére, s így le­szokik az ujjszopásról. Mi úgy segíthetünk ezzen, ha fokozot­tabb mértékben, játékokkal foglalkoztatjuk a gyermeket. A nevelésben fontos szerepe van a játékoknak. A hat-nyolc hetes csecsemő már szeret játszani. Színes kis kendőkkel, labdával kedveskedhetünk neki. A csörgőt nem ajánljuk, mert megüti magát vele, vagy ráfekszik, s ez kényelmetlen számára. A csecsemővel való foglalkozás közben mindig beszéljünk. Még nem érti meg a szavakat, de megérti a hangsúlyt, meg­ismeri a szavak jelentését és gyorsabban tanul meg beszélni. SOKSZOR ELŐFORDUL, hogy a gyermek éjjel felsír. Ilyen­kor a buzgó anyuka felveszi, dajkálja, esetleg maga mellé fék- C teti az ágyba. Nem helyes, mert a gyermek megszokja ezt, és » később követeli, hogy édesanyja magához vegye. Különösen nagyobb gyermekeknél gyakori az ilyen éjszakai sírás, ha a gyermek nappal megijed, vagy, mert kisebb testvérére félté­keny. Ilyenkor meg kell simogatni a haját, ott az ágyacsikájá- ban. Nem szabad felvenni, de megnyugtató szavakat kell mon­danunk. Ez is a neveléshez tartozik. Fontos, hogy a nevelés következetes legyen. Mindig ugyanazon időben etessük, evés előtt tegyük tisztába a csecsemőt, sőt végezzük el az orrtiszto­gatást, hogy a csecsemő könnyebben egyen. Szeretettel, gyöngédséggel foglalkozzunk a gyermekkel, s akkor alig-alig látunk majd „rossz” csecsemőt, „rossz” kis­gyermeket. Mikecz József né Ez tetszett a sportcsarnoki divatbemutatón KONYHÁJA KORSZERŰSÍTÉSÉHEZ MUNKÁJA ELYÉGZÉSÉHEZ .VÁSÁROLJON ÁRLESZÁLLÍTOTT HÁZTARTÁSI GÉPEKET VAS- ÉS EDÉNYBOLT ÖSSZES ÁRUDÁIBAN Er-ÍSZITSE KI HÁZTARTÁSÁT A7 BESZÁLLÍTOTT porcelá-. tányérokkal, bögrékké! és üvegáruval 1. Kartonruha, hátul kötős övvel. 2. Sötétkék vászonruha, fehér tűzésdísszel. 3. Fehér alapon kékmintás, kékkel pasz- polozott ruha. 4. Sötétkék puplin szoknya, boleróval, ára 450 ‘forint. 5. Acélkék selyemruha, fekete bársony szalaggal. 6. Zöld puplin- ruha fehér szegéllyel, ára 200 forint. Ezf kínáljuk mi: CSÚSZTATOTT PALACSINTA három tojásból, 25 deka liszt­ből, félliter tejből két deka élesztővel palacsintatésztát ké­szítünk. Egy oldalán sütjük, egymásra csúsztatjuk egy tűz­álló tálban. Vaníliás cukorral minden sort megszórunk. Végül sütőbe tesszük és átsütjük. Eper, vagy barackjammal tálal­juk. KEVERT LINZER 15 deka zsírt vagy margarint, 15 deka cukorral elkeverünk egyenként hozzáadott 6 egész tojással, 1 csomag vaníliás­cukrot adunk hozzá, majd bele­keverünk 25 deka lisztet. Tep­sibe kenjük, hogy szép, egyen­letes vastagságú legyen. Gyü­mölccsel: cseresznyével, megy- gyel, apróra vágott barackkal „pötyögtetjük” meg. Apróra vágott dióval meghintjük. Las­san, egyenletes tűznél sütjük. HAMIS HAJAS 30 deka lisztet, 25 deka mar­garint, 2 dl tejfölt összegyú­runk, s reggelig állni hagyjuk. Reggel kiszaggatjuk, lekvárral ízesítjük. Sütés után porcukor­ba mártjuk. Ezt a rovatot a fővárosi tanács Vas utcai Csecsemő és Gyermekgondozónőképző iskolájának hallgatói ál- lították össze.

Next

/
Thumbnails
Contents