Szabad Ifjuság, 1956. július-október (7. évfolyam, 154-250. szám)
1956-07-01 / 154. szám
CSÚFOS KUDARC TIMunkásvér folyt Poznan utcáin... Ellenséges ügynököknek és provokátoroknak sikerült megtéveszteniük a lakosság egy részét és utcai zavargásokat provokáltak. A ZISPO vagongyárból kiindult zavargásokat beépített diverzánsok szervezték, előre kidolgozott terv szerint. Az ügynökök kézifegyverekkel és géppuskákkal voltak felfegyverkezve és támadásokat intéztek a középületeket, gyárakat védelmező lengyel munkások, katonák és a biztonsági szervezet tagjai ellen. Amikor a provokátorok látták, hogy a munkások nagy része a népi hatalom védelmére kelt — gépfegyvereikből gyilkos tüzet zúdítottak rájuk, a rendet őrzőkre és a békés lakosokra. Munkásvér folyt a poznani utcákon, mert a lengyel munkások nem engedik bemocskolni gyönyörű hazájuk hírét, nem adják ki kezükből az áldozatokkalmegszerzett szabadságot. Akadtak, akiket — a gazdasági nehézségek adta elégedetlenséget kihasználva — sikerült az első órákban utcára vinniük a provokátoroknak. De a munkásszív az őrhelyekre parancsolta a megtévedetteket is. A reakció a kétkezi munkásokkal szerette volna kikaparni a gesztenyét a tűzből a maga számára, hogy azután ismét nyakukra üljenek, mint egykor a pánok. De a nemzetközi rendzavarok hiába spekuláltak , csúfos kudarcot vallottak. A poznani munkások életüket adták őrhelyeik, a népi hatalom védelmében. Poznan dolgozói a provokátorokal szemben fegyverrel kezükben védték meg vívmányaikat, szélesedő demokratizmusaikat s jövőjüket, amelynek gazdagabbá tételéért olyan nagy erőfeszítéseket tesz a Lengyel Egyesült Munkáspárt és a kormány. A galád gyilkosok által kioltott életek figyelmeztetnek minden becsületes embert. Akik pedig kezet mernének emelni a népi hatalomra, emlékezzenek Poznanra: a tért visszafelé fordítja a munkások, az öntudatos dolgozók ereje! Ez történt a nagyvilágban... Moszkvában június 26-án és 27-én tartották az OSZSZSZK városi pártbizottsági titkárainak és a városi szovjetek végrehajtó bizottsági elnökeinek értekezletét. Megvitatták, melyek az OSZSZSZK városi párt- és szovjet szervezeteinek feladatai a lakásgazdálkodás, a városrendezés és a lakosság kulturális életkörülményeinek megjavításában. A beszámolót M. A. Jasznov, az OSZSZSZK Minisztertanácsának elnöke tartotta. Ezt követően 26 felszólalás hangzott el. Az értekezleten beszédet mondott N. Sz. Hruscsov, az SZKP Központi Bizottságának első titkára. Eisenhower elnök szombaton délben elhagyta a Walter Reed kórházat, ahol három héttel ezelőtt megoperálták. Az elnök gettysburgi birtokára utazott. Bukarestbe küldött tudósítónk telefonjelentése Véget ért az UTM kongresszusa Szombat délben három és félnapos tanácskozás után befejeződött a Román Ifjúmunkás Szövetség (UTM) második kongresszusa. A párt üdvözlete Az utolsó nap kiemelkedő eseménye Gheorghiu-Dej elvtárs beszéde volt, aki a párt Központi Vezetőségének üdvözletét tolmácsolta az utemisták egymillió kétszázezres seregének és minden román fiatalnak. Hangsúlyozta, hogy a párt és a kormány büszke az ifjúság tetteire. Ugyanakkor hangsúlyozta azt is, hogy az ifjúsági szövetség szervezeti befolyása különösen talán még elmarad a követelményektől. A legfőbb feladatok közé sorolta, a hogy minden fiatal megismerje — nem jelszavakon keresztül, hanem eleven, politikai tömegmunka segítségével — mit vár tőle az ország a második ötéves tervben. A kongresszuson állandóan érezhető a világ ifjúságának testvérisége, összefogása. A tanácskozásokon több mint 20 ország képviselői voltak jelen. A Komszomol küldötte, Satunov elvtárs egy rohamozó matrózt ábrázoló márványszobrot és Lenin beszédeit tartalmazó hanglemezgyűjteménytadott át. A lengyelek egy 250 köbcentiméteres motorkerékpárt, a francia lányszövetség népviseletbe öltöztetett babát, a francia ifjúsági szövetség Yves Montand 16 háborúellenes dalának hanglemezét nyújtotta át, rajta a híres énekes saját kézzel írt üdvözletével. A kongresszus egyik legszebb perce volt, amikor a reflektorok bevilágították Lenin hatalmas szobrát és a küldöttek kérésére közvetítették azokat a Lenin hanglemezeket, amelyeket a Komszomol adott át ajándékul. Barátságunkért A DISZ nevében Szakali József elvtárs, a Központi Vezetőség első titkára köszöntötte a kongresszust. Elmondotta: a magyar ifjúság tudja, hogy barátai, a szomszédos Románia fiataljai mindenütt ott vannak és becsülettel helytállnak az országépítő munkában. Ezután arról a munkáról beszélt, amelyet a magyar fiatalok végeznek a szocializmus építéséért. Nagy taps fogadta, amikor bejelentette,hogy a DISZ védnökséget vállalt a tiszapalkonyai vegyikombinát és villamoserőmű építése fölött, ami egyben a két országközötti baráti együttműködést is mélyíti, hiszen a Román Népköztársaság adja majd a földgázt nagy létesítményünk üzemeltetéséhez. Befejezésül a határtalálkozók sikereiről szólt Szakali elvtárs és hangsúlyozta, hogy további újabb találkozásokra van szükség akét ország fiataljai között. Amikor átnyújtotta a vörös selyemzáselőt,amelyet a DISZ küldött ajándékul a kongresszusnak — a küldöttek felállva ünnepelték a román— magyar barátságot. Réti Ervin Tizenöt nap A fpW városa iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii 11- Idly ¥«■ wvW Nyugat- Európában liiiiiiinii iiiiiiiiiiiiiiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiim A brüsszel-párizsi repülőút megnyugtatóbb volt, mint az első percek, sőt órák a francia fővárosban. — Te jó ég, hogyan jutok én innen el a Chaussee d‘Antinra? — ez az idegesítő kérdés fogott el, amint kiléptem az Air France-nak az Invalides-on lévő épületéből. Már az első benyomások is merőben szokatlanok, talán egyetlen más európai fővároshoz sem hasonlíthatók. Az úttesteken teljes szélességben, lépésben haladó autósorok, a járókelők sokasága, a zsúfolt kávéházi teraszok — csodálatosan lüktető városképet nyújt. Hogyan is ismerheti itt ki magát az ember, hogyan juthat át az egyik oldalról a másikra, hogy ne vesszék el ebben az istentelen nagy forgalomban? Az idegen tehát rögtön tandíjat fizethet, inkább gyorsan rábízza magát egy taxira, fölényesen bemondja a sofőrnek a címet s így egykettőre célhoz is ér. Az első dolog a közlekedés, ami a legjobban magával ragadja az embert Párizsban. Kezdetben tényleg nagyon nehéz megszokni ezt a látszólaggos zűrzavart, de aztán csakhamar kiderül, hogy a hatalmas forgalom tulajdonképpen minden fennakadás nélkül zajlik. Csak a legritkább esetben látható tolongás. Az autóbuszmegállóknál néha ugyan sokan összegyűlnek, de egy kis automata sorszámot osztogat s a kalauz sorra mondja, nincs vita, ki kerülhet fel az utasok közül. A kocsi sohasem zsúfolt, mert csak annyian szállhatnak fel, ahány ülőhely van belül s csupán a peronon, az állóhelyen lehet némi szorongás. A forgalom lebonyolításának fő eszköze a Metro, amely a föld színe alatt egész Párizst keresztül-kasul szeli. Aki jegyet váltott, akár reggeltől estig utazhat, csak éppen addig nem térhet vissza a föld fölé. A hosszú vonatokon villámgyorsan történik minden, pillanatok alatt kicsapódnak az ajtók, kiszállnak, akik akarnak és belépnek a várakozók. Futásról, tolongásról szó sem lehet — a peronra nyíló bejáratok automatikusan lezáródnak, amikor a Metro befut az állomásra. Nagy szerepük van a forgalomban az autóknak, s ezek okozzák a legtöbb gondot. Az úttesteken, a járdák mellett — s nemcsak a város szívében — szinte egymásba érnek a kocsik. Ez ma Párizs egyik legnagyobb problémája. Beszélnek arról, hogy szélesíteni kell az utakat, aluljárókat kell építeni, de egyelőre nem enyhül a helyzet. Szerencse, hogy az udvarias francia rendőrök nagyon értik a dolgukat s a lehetőséghez képest segítenek a közlekedés nehézségein. Egy egy fontos útkereszteződésnél sokáig el-el néztem őket, amint apró, ügyes kézmozdulatokkal dirigálták a gépkocsivezetőket. Azok a jó labdarúgó bírák jutottak eszembe róluk, akiket alig lehet észrevenni a pályán. De a rendőrség szigorú is az autósokhoz: ha például egy-egy autó tiltott helyen parkíroz, s nem találni a gazdát, egy-kettőre megjelenik egy darus teherautó, felemelik rá a rakoncátlan gépkocsit és már szállítják is be a rendőrségre. A tulajdonosok nem igen lepődnek meg, ha kocsijuk hűlt helyét találják, legfeljebb boszszankodnak és mérgesen fizetik a büntetési díjat... Három nap alatt sok mindennel lehet megismerkedni a francia fővárosban. Van itt elég látnivaló. Nemcsak az utcai forgatag, a rendkívül ízlésesen öltözlködő francia nők, a dús kirakatokkötik le a figyelmet. Majd minden utcának, térnek, épületnek megvan a nevezetessége. Párizsi tartózkodásom alatt, abban a szerencsében volt részem, hogy a főváros egyik leghangulatosabb negyedében, a híres Quartier Latin-ban, az ismert diáknegyedben lakhattam. Jó néhányszor végigjártam a híres utcáikat, (a Rue Cujas sarkán még mindig lett a járda), kívülről megcsodáltam a Sorbonnet, a Pantheont, eltöltöttem egy-egy órát a Luxemburg kertben és esténként egy kis időt a hangulatos, kedves kávéházakban. Tízezer diák lakik és tanul itt a feketék, fehérek a világ minden részéből, a teljes egyenlőségben. Itt a Quartier Latin-ban zajlik egész életük, s ahogy a legenda tartja, nem is illik átmenniök a Szajna jobbpartjára, az Utalandót jelent... A diákok megtalálják itt is a maguk szórencozását. Tele van az egész negyed könyvtárakkal, különböző intézetekkel s persze kisebb-nagyobb szórakozó helyekkel is. A kávéházakban 20 frankért folyton-folyvást szól a zenélő automata, hangzik a mambó és a csa-csa-csa. Az egyik este érdekes helyet fedeztem fel: ez a „La Cave Musique”. Faragó László Pál, egykori magyar újságíró ötlete a „Zenepince”, ahol délután a legújabb jazz-lemezeket, este pedig komoly zenei műveket hallgathatnak 30 frakkért a Cartier Latin diákjai. Magyarok most is sokan vannak Párizsban. Egyik ismerősöm ajánlotta, hogy figyeljem tüzetesen az újságokat, nézzem végig a hirdetőoszlopokat, meglátom, mennyi magyar névvel találkozom. Bizony így is van, sok honfitársunk szerez dicsőséget a magyar névnek, s mi, itthon alig tudunk róluk. A francia főváros fő útvonalain minduntalan szemünkbe ötlik Gyarmati Miklós neve, aki a Folies Bergere műsorát rendezi, gyakran olvasható hír Harsányi Tibor zeneszerzőről, mindenki ismeri Perczel Zitát, az évtizedekkel ezelőtt Párizsba szakadt magyar színésznőt. A könyvüzletek kirakatában feltűnően hirdetik a magyar Landau Erzsinek új Kínáról kiadott képeskönyvét, s a folyóiratokban gyakran találkozunk egy másik magyar fotóművész, Brassai Tibor ragyogó fényképeivel. Nagy népszerűségnek örvend néhány régi magyar sportoló is, így például Korányi Dezső, aki 17 éves korában került ki Franciaországba és tanácsait ma is kikérik a francia válogatott csapat vezetői. Megbecsülik Simonyi Andrást is, aki jelenleg edző-oktató tanfolyam tanára. Honfitársaink, akik a második világháború előtti körülmények miatt kerültek ki Párizsba , ma is magyarnak vallják magukat, szeretik szülőhazájukat. Mi is büszkék lehetünk rájuk, sikereikre. Lukács László (Folytatjuk) III. (Rév Miklós felvétele) Jozef Cyrankiewicz beszéde lengyel rádióban a poznani eseményekről Jozef Cyrankiewicz, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke pénteken a következő beszédet mondta a lengyel rádióban: Poznan polgárai, lakói, munkások, értelmiségiek, fiatalok! Mély fájdalommal fordulok önökhöz: szorgalmáról, házasságáról és rendszeretetéről ismert gyönyörű városunk bűnös provokáció és olyan véres események színtere lett, amelyek lelke mélyéig megrendítették Poznan minden becsületes lakóját, minden lengyelt és amelyeket határozottan és keményen elítél egész társadalmunk. A provokátorok régóta készülődtek Őszintén beszélünk önök előtt és nem szükséges takargatni, hogy a bűnös provokátorok azokat az elvitathatatlanul meglévő fogyatékosságokat és azt az elégedetlenséget használták ki, amelyeket gazdasági nehézségek és különböző, olykor igen érezhető hibák okoztak néhány gyárban. Ami ezeket, az egész sor poznani gyárban felfedezett hiányosságokat érinti — ezek okai jelentős mértékben hibák voltak, valamint a kötelező törvények helytelen alkalmazása —, teljesen érthető, hogy ezeket a hibákat haladéktalanul ki kell és ki is fogjuk javítani, annál is inkább, mert a kormány és a párt már néhány nappal ezelőtt határozatot hozott e hibák kijavításáról, amikor a kormány képviselői fogadták a munkásküldöttségeket és pozitív megoldást nyert igazságos követeléseik kérdése. Ez nem akadályozta meg a provokátorokat abban, hogy csütörtökön tüntetést szervezzenek, amelyre már régóta készülődtek az odaérkezett szervezők segítségével. Poznanra összpontosult az imperialistaközpontok figyelme, mivel az volt a céljuk, hogy Poznanban, a nemzetközi vásárok városából éppen az itt folyó vásár idején idézzenek elő rendzavarásokat. Nincs olyan naív ember, aki ne látta volna ezt. Az, ilyen dolgokban nincsenek véletlenek, így próbálta az ellenség kihasználni a poznani munkások és alkalmazottak egy részének elégedetlenségét, amelyet a város dolgozóinak és különösen a munkásoknak nehéz anyagi körülményei váltottak ki. A párt Központi Bizottsága és a kormány munkatervet dolgozott ki, amely lehetővé teszi a dolgozók életszínvonalának fokozatos emelését. Mindenekelőtt a dolgozóknak azokat a csoportjait veszik tekintetbe, akiknek munkabére különösen alacsony. Nem akarunk itt semmit ígérni, mivel az ígérgetéseknek nincs értelme és egyedül ígéretekkel nem tudjuk emelni az életszínvonalat, de meg akarjuk valósítani ezt erőnkhöz és azokhoz az anyagi eszközökhöz mérten, amelyeket az egész nép, különösen a munkások és parasztok hoznak létre munkájukkal. E feladat megoldására akarjuk összpontosítani erőfeszítéseinket. De erre törekedtek-e a provokátorok? Ők természetesen más célt tűztek maguk elé. Míg a munkások valóban követeléseiket akarták előterjeszteni, amihez minden joguk megvan, addig a provokátorok és az imperialista ügynökök pontosan az ellenkezőjére gondoltak. Meg akarják akadályozni a munkásaik e követeléseinek teljesítését — ez pedig nem sikerül nekik — anarchiát akarnak előidézni, amely megakadályozná életünk demokratizálásának fejlődő folyamatát is. A munkások többség a népi hatalmat támogatta A munkásosztály többsége elhatárolta magát tőlük és nem vett részt a további tüntetésben, a fegyverrel támadó és középületeket megrohanó ügynökök és provokátorok gyalázatos kirohanásaiban. Itt már nem a munkások gyakran helyes kritikájáról, nem igazságos, vagy kevésbé igazságos, a mi körülményeink között lehetséges vagy még nem lehetséges követelésekről volt szó, hanem a provokátorok által előkészített és a népi hatalom elleni fegyveres megmozdulásról, állami épületek, a rendőrség és a biztonsági szervek tagjai ellen intézett támadásokról. A munkások egészben véve, kevesek kivételével, támogatták népi hatalmunkat. Ekkor a város néhány pontján, egyes épületek tetőzetén a provokátorok gépfegyvereket állítottak fel, tüzet nyitottak, mind a rendet őrző személyekre, mind a város békés lakosságára, ennek következtében emberáldozatok voltak. Ennek ugyanannyi köze volt a munkásokhoz, mint amennyi közük van a munkásokhoz az imperialista ügynököknek, akik szeretnék egész országunkat a szakadékba taszítani, majd megismételni azt a tragédiát, amelyet Poznan hős lakossága a hitleri uralom idején élt át. Ebből természetesen nem lesz semmi, mivel a mai Lengyelország nem az akkori, nem olyanok a nemzetközi erőviszonyok, a béke és a haladás erői mindenkit egyre inkább a békés egymás mellett élés irányába térítenek. Ki kell emelni a rendőrség, a csapatok és a biztonsági szolgálat tagjainak magasrendű felelősségérzettől és állampolgári kötelességtudattól áthatott magatartását. Az utolsó pillanatig elkerülték a fegyverek alkalmazását, amíg nem nyitottak tüzet rájuk a támadók, akiket felbátorított a hatalmi szervek nyugodtsága. A hatóságok a polgárok életének és vagyonának megvédése és a rend helyreállítása érdekében kénytelenek voltak szigorú intézkedésekhez folyamodni. A támadók többségét, egy részét fegyverrel a kezében, elfogták. Ellenük bírósági eljárás indul. Mély fájdalommal és szomorúsággal tölt el az, hogy az események során elestek hős katonák, rendőrök s a biztonsági szolgálat tagjai, akik őrhelyüket védték, valamint poznani munkások, akik a rendőrséggel és a csapatokkal együtt visszavágtak a provokátoroknak. Fájdalommal és szomorúsággal tölt el bennünket azoknak az ártatlan polgári személyeknek a halála is, akik véletlenül az események színhelyén tartózkodtak. A Poznanban kiömlött vér az ellenségnek, a Lengyelországgal szemben ellenséges imperialista központoknak és a reakciós földalatti mozgalomnak a bűne, amelyek közvetlenül vétkesek az eseményekben. A poznani véres események azonban nem tartják fel és nem gyengítik a pártnak és a kormánynak azokat az erőfeszítéseit, amelyek életünk demokratizálására, feladataink jobb végrehajtására, a gazdasági élet és a nemzeti kultúra fejlesztésére irányulnak, azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a dolgozók életkörülményeinek minél gyorsabb megjavításáról való odaadó gondoskodás diktál. Minden provokátor vagy őrült, aki kezet mer emelni a népi hatalomra, ne kételkedjék abban, hogy a népi hatalom lefogja kezét a munkásosztály érdekében, a dolgozó parasztság és az értelmiség érdekében, a lakosság életszínvonalának emeléséért folyó harc, életünk további demokratizálása, hazánk érdekében. De mindig köszönettel fogjuk üdvözölni fogyatékosságaink, hibáink és hiányosságaink egészséges, hazafias bírálatának minden megnyilvánulását. Együtt az ország további demokratizálódásáért Együtt fogunk harcolni életünk további demokratizálásáért. A demokratizálódás természetesen együtt jár azzal, hogy növekszik az államért érzett felelősség tudata a legszélesebb tömegek között is minden egyes állampolgár részéről külön-külön. Poznan polgárai! Ebben a súlyos és szomorú pillanatban, amelyet együtt élünk át, felhívom önöket a párt és a kormány nevében, a népi hatalom, nevében, hogy nyújtsanak teljes támogatást a népi hatalomnak abban a törekvésünkben, hogy leküzdhessük a már ma leküzdhető fogyatékosságokat és segítsenek bennünket azoknak a fogyatékosságoknak megszüntetésében, amelyeket holnap fogunk közös erőfeszítéssel leküzdeni, abban a törekvésünkben, hogy megjavítsuk gazdaságunkat, megjavítsuk a széles tömegek életkörülményeit. SZABAD IFJÚSÁG If 1956. július 1. **