Szabad Ifjuság, 1956. július-október (7. évfolyam, 154-250. szám)

1956-07-01 / 154. szám

CSÚFOS KUDARC TIMunkásvér folyt Poznan utcáin... Ellenséges ügynököknek és provokátoroknak sikerült megtéveszteniük a lakosság egy részét és utcai zavargásokat provokáltak. A ZISPO vagongyárból kiindult zavargásokat beépített diverzánsok szervezték, előre kidolgozott terv sze­rint. Az ügynökök kézifegyverekkel és géppuskákkal voltak felfegyverkezve és támadásokat intéztek a középületeket, gyá­rakat védelmező lengyel munkások, katonák és a biztonsági szervezet tagjai ellen. Amikor a provokátorok látták, hogy a munkások nagy része a népi hatalom védelmére kelt — gép­fegyvereikből gyilkos tüzet zúdítottak rájuk, a rendet őrzők­re és a békés lakosokra. Munkásvér folyt a poznani utcákon, mert a lengyel mun­kások nem engedik bemocskolni gyönyörű hazájuk hírét, nem adják ki kezükből az áldozatokkal­­megszerzett szabadságot. Akadtak, akiket — a gazdasági nehézségek adta elégedetlen­séget kihasználva — sikerült az első órákban utcára vin­niük a provokátoroknak. De a munkásszív az őrhelyekre pa­rancsolta a megtévedetteket is. A reakció a kétkezi munká­sokkal szerette volna kikaparni a gesztenyét a tűzből a maga számára, hogy azután ismét nyakukra üljenek, mint egykor a pánok. De a nemzetközi rendzavarok hiába spekuláltak , csúfos kudarcot vallottak. A poznani munkások életüket ad­ták őrhelyeik, a népi hatalom védelmében. Poznan dolgozói a provokátorokal szemben fegyverrel kezükben védték meg vívmányaikat, szélesedő demokratizmu­­saikat s jövőjüket, amelynek gazdagabbá tételéért olyan nagy erőfeszítéseket tesz a Lengyel Egyesült Munkáspárt és a kor­mány. A galád gyilkosok által kioltott életek figyelmeztetnek minden becsületes embert. Akik pedig kezet mernének emelni a népi hatalomra, emlékezzenek Poznanra: a tért visszafelé fordítja a munkások, az öntudatos dolgozók ereje! Ez történt a nagyvilágban... Moszkvában június 26-án és 27-én tartották az OSZSZSZK városi pártbizottsági titkárai­nak és a városi szovjetek vég­rehajtó bizottsági elnökeinek értekezletét. Megvitatták, me­lyek az OSZSZSZK városi párt- és szovjet szervezeteinek feladatai a lakásgazdálkodás, a városrendezés és a lakosság kulturális életkörülményeinek megjavításában. A beszámolót M. A. Jasznov, az OSZSZSZK Minisztertanácsának elnöke tartotta. Ezt követően 26 fel­szólalás hangzott el. Az érte­kezleten beszédet mondott N. Sz. Hruscsov, az SZKP Köz­ponti Bizottságának első tit­kára. Eisenhower elnök szomba­ton délben elhagyta a Walter Reed kórházat, ahol három héttel ezelőtt megoperálták. Az elnök gettysburgi birto­kára utazott. Bukarestbe küldött tudósítónk telefonjelentése Véget ért az UTM kongresszusa Szombat délben három és félnapos tanácskozás után be­fejeződött a Román Ifjúmun­kás Szövetség (UTM) második kongresszusa. A párt üdvözlete Az utolsó nap kiemelkedő eseménye Gheorghiu-Dej elv­társ beszéde volt, aki a párt Központi Vezetőségének üd­vözletét tolmácsolta az utemis­­ták egymillió kétszázezres sere­gének és minden román fiatal­nak. Hangsúlyozta, hogy a párt és a kormány büszke az ifjú­ság tetteire. Ugyanakkor hang­súlyozta azt is, hogy az ifjú­sági szövetség szervezeti be­folyása különösen talán még elmarad a követelményektől. A legfőbb feladatok közé so­rolta, a hogy minden fiatal meg­ismerje — nem jelszavakon keresztül, hanem eleven, politi­kai tömegmunka segítségével — mit vár tőle az ország a második ötéves tervben. A kongresszuson állandóan érezhető a világ ifjúságának testvérisége, összefogása. A ta­nácskozásokon több mint 20 ország képviselői voltak jelen. A Komszomol küldötte, Sa­­tunov elvtárs egy rohamo­zó matrózt ábrázoló már­ványszobrot és Lenin beszédeit tartalmazó hanglemezgyűjte­ményt­­adott át. A lengyelek egy 250 köbcentiméteres motor­­kerékpárt, a francia lányszö­vetség népviseletbe öltöztetett babát, a francia ifjúsági szö­vetség Yves Montand 16 hábo­rúellenes dalának hanglemezét nyújtotta át, rajta a híres éne­kes saját kézzel írt üdvözleté­vel. A kongresszus egyik leg­szebb perce volt, amikor a ref­lektorok bevilágították Lenin hatalmas szobrát és a küldöttek kérésére közvetítették azokat a Lenin hanglemezeket, ame­lyeket a Komszomol adott át ajándékul. Barátságunkért A DISZ nevében Szakali Jó­zsef elvtárs, a Központi Veze­tőség első titkára köszöntötte a kongresszust. Elmondotta: a magyar ifjúság tudja, hogy ba­rátai, a szomszédos Rom­ánia fiataljai mindenütt ott vannak és becsülettel helytállnak az országépítő munkában. Ezután arról a munkáról beszélt, ame­lyet a magyar fiatalok végez­nek a szocializmus építéséért. Nagy taps fogadta, amikor be­jelentette,­­hogy a DISZ véd­nökséget vállalt a tiszapalko­­nyai vegyikombinát és villa­moserőmű építése fölött, ami egyben a két ország­­közötti baráti együttműködést is mé­lyíti, hiszen a Román Népköz­­társaság adja majd a földgázt nagy létesítményünk üzemel­tetéséhez. Befejezésül a határtalálkozók sikereiről szólt Szakali elvtárs és hangsúlyozta, hogy további újabb találkozásokra van szük­ség a­­két ország fiataljai kö­zött. Amikor átnyújtotta a vörös selyemzáselőt,­­amelyet a DISZ küldött ajándékul a kongresszusnak — a küldöttek felállva ünnepelték a román— magyar barátságot. Réti Ervin Tizenöt nap A fpW városa iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii 11- Idly ¥«■ wvW Nyugat- Európában liiiiiiinii iiiiiiiiiiiiiiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiim A brüsszel-párizsi repülő­út megnyugtatóbb volt, mint az első percek, sőt órák a francia fővárosban. — Te jó ég, hogyan jutok én innen el a Chaussee d‘Antin­­ra? — ez az idegesítő kérdés fo­gott el, amint kiléptem az Air France-nak az Invalides-on lé­vő épületéből. Már az első benyomások is merőben szokatlanok, talán egyetlen más európai főváros­hoz sem hasonlíthatók. Az út­testeken teljes szélességben, lépésben haladó autósorok, a járókelők sokasága, a zsúfolt kávéházi teraszok — csodála­tosan lüktető városképet nyújt. Hogyan is ismerheti itt ki magát az ember, hogyan juthat át az egyik oldalról a másikra, hogy ne vesszék el ebben az istentelen nagy for­galomban? Az idegen tehát rögtön tandíjat fizethet, in­kább gyorsan rábízza magát egy taxira, fölényesen bemond­ja a sofőrnek a címet s így egy­­k­ettőre célhoz is ér. Az első dolog a közlekedés, ami a legjobban magával ra­gadja az embert Párizsban. Kezdetben tényleg nagyon­ ne­héz megszokni ezt a látszólag­­gos zűrzavart, de aztán csak­hamar kiderül, hogy a hatal­mas forgalom tulajdonképpen minden fennakadás nélkül zaj­lik. Csak a legritkább esetben látható tolongás. Az autóbusz­­megállóknál néha ugyan sokan összegyűlnek, de egy kis auto­mata sorszámot osztogat s a kalauz sorra mondja, nincs vita, ki kerülhet fel az utasok közül. A kocsi sohasem zsúfolt, mert csak annyian szállhatnak fel, ahány ülőhely van belül s csupán a peronon, az állóhelyen lehet némi szorongás. A forga­lom lebonyolításának fő esz­köze a Metro, amely a föld színe alatt egész Párizst ke­­resztül-kasul szeli. Aki jegyet váltott, akár reggeltől estig utazhat, csak éppen addig nem térhet vissza a föld fölé. A hosszú vonatokon villámgyor­san történik minden, pillana­tok alatt kicsapódnak az ajtók, kiszállnak, akik akarnak és belépnek a várakozók. Futás­ról, tolongásról szó sem lehet — a peronra nyíló bejáratok automatikusan lezáródnak, amikor a Metro befut az állo­másra. Nagy szerepük van a forgalomban az autóknak, s ezek okozzák a legtöbb gon­dot. Az úttesteken, a járdák mellett — s nemcsak a város szívében — szinte egymásba érnek a kocsik. Ez ma Párizs egyik legnagyobb problémája. Beszélnek arról, hogy szélesí­teni kell az utakat, aluljáró­kat kell építeni, de egyelőre nem enyhül a helyzet. Szeren­cse, hogy az udvarias francia rendőrök nagyon értik a dol­gukat s a lehetőséghez képest segítenek a közlekedés nehéz­ségein. Egy egy fontos útke­reszteződésnél sokáig el-el néztem őket, amint apró, ügyes kézmozdulatokkal dirigálták a gépkocsivezetőket. Azok a jó labdarúgó bírák jutottak eszembe róluk, akiket alig lehet észrevenni a pályán.­ De a rendőrség szigorú is az autó­sokhoz: ha például egy-egy autó tiltott helyen parkíroz, s nem találni a gazdát, egy-ket­tőre megjelenik egy darus te­herautó, felemelik rá a rakon­cátlan gépkocsit és már szál­lítják is be a rendőrségre. A tulajdonosok nem igen lepőd­nek meg, ha kocsijuk hűlt he­lyét találják, legfeljebb bosz­­szankodnak és mérgesen fize­tik a büntetési díjat... Három nap alatt sok min­dennel lehet megismerkedni a francia fővárosban. Van itt elég látnivaló. Nemcsak az ut­cai forgatag, a rendkívül ízlé­sesen öltözlködő francia nők, a dús kirakatok­­kötik le a figyel­met. Majd minden utcának, tér­nek, épületnek megvan a ne­vezetessége. Párizsi tartózkodá­som alatt, abban a szerencsé­ben volt részem, hogy a fővá­ros egyik leghangulatosabb ne­gyedében, a híres Quartier Latin-ban, az ismert diákne­gyedben lakhattam. Jó néhány­szor végigjártam a híres utcá­ikat, (a Rue Cujas sarkán még mindig lett a járda), kívülről megcsodáltam a Sorbonnet, a Pantheont, eltöltöttem egy-egy órát a Luxemburg kertben és esténként egy kis időt a han­gulatos, kedves kávéházakban. Tízezer diák lakik és tanul itt a feketék, fehérek a világ minden részéből, a teljes egyenlőségben. Itt a Quartier Latin-ban zajlik egész életük, s ahogy a legenda tartja, nem is illik átmenniök a Szajna jobbpartjára­­, az Utalandót jelent... A diákok megtalálják itt is a maguk szórencozását. Tele van az egész negyed könyvtárakkal, különböző in­tézetekkel s persze kisebb-na­­gyobb szórakozó helyekkel is. A kávéházakban 20 frankért folyton-folyvást szól a zenélő automata, hangzik a mambó és a csa-csa-csa. Az egyik este érdekes helyet fedeztem fel: ez a „La Cave Musique”. Faragó László Pál, egykori magyar új­ságíró ötlete a „Zenepin­ce”, ahol délután a legújabb jazz-lemezeket, este pedig ko­moly zenei művek­et hallgathat­nak 30 f­rak­kért a Cartier La­tin diákjai. Magyarok most is sokan vannak Párizsban. Egyik isme­rősöm ajánlotta, hogy figyel­jem tüzetesen az újságokat, nézzem végig a hirdetőoszlopo­kat, meglátom, mennyi magyar névvel találkozom. Bizony így is van, sok honfitársunk sze­rez dicsőséget a magyar név­nek, s mi, itthon alig tudunk róluk. A francia főváros fő útvonalain minduntalan sze­münkbe ötlik Gyarmati Miklós neve, aki a Folies Bergere mű­sorát rendezi, gyakran olvas­ható hír Harsányi Tibor zene­szerzőről, mindenki ismeri Perczel Zitát, az évtizedekkel ezelőtt Párizsba szakadt ma­gyar színésznőt. A könyvüzle­tek kirakatában feltűnően hir­detik a magyar Landau Erzsi­nek új Kínáról kiadott képes­könyvét, s a folyóiratokban gyakran találkozunk egy má­sik magyar fotóművész, Bras­sai Tibor ragyogó fényképei­vel. Nagy népszerűségnek ör­vend néhány régi magyar spor­toló is, így például Korányi Dezső, aki 17 éves korában került ki Franciaországba és tanácsait ma is kikérik a fran­cia válogatott csapat vezetői. Megbecsülik Simonyi Andrást is, aki jelenleg edző-oktató tanfolyam tanára. Honfitár­saink, akik a második világ­háború előtti körülmények miatt kerültek ki Párizsba , ma is magyarnak vallják ma­gukat, szeretik szülőhazájukat. Mi is büszkék lehetünk rájuk, sikereikre. Lukács László (Folytatjuk) III. (Rév Miklós felvétele) Jozef Cyrankiewicz beszéde lengyel rádióban a poznani eseményekről Jozef Cyrankiewicz, a Len­gyel Népköztársaság Miniszter­­tanácsának elnöke pénteken a következő beszédet mondta a lengyel rádióban: Poznan polgárai, lakói, mun­kások, értelmiségiek, fiatalok! Mély fájdalommal fordulok önökhöz: szorgalmáról, háza­sságáról és rendszeretetéről ismert gyönyörű városunk bű­nös provokáció és olyan véres események színtere lett, ame­lyek lelke mélyéig megrendí­tették Poznan minden becsüle­tes lakóját, minden lengyelt és amelyeket határozottan és keményen elítél egész társa­dalmunk. A provokátorok régóta készülődtek Őszintén beszélünk önök előtt és nem szükséges takar­gatni, hogy a bűnös provoká­torok azokat az elvitathatatla­­nul meglévő fogyatékosságo­kat és azt az elégedetlenséget használták ki, amelyeket gaz­dasági nehézségek és külön­böző, olykor igen érezhető hi­bák okoztak néhány gyárban. Ami ezeket, az egész sor poz­nani gyárban felfedezett hiá­nyosságokat érinti — ezek okai jelentős mértékben hibák voltak, valamint a kötelező törvények helytelen alkalma­zása —, teljesen érthető, hogy ezeket a hibákat haladéktala­nul ki kell és ki is fogjuk javítani, annál is inkább, mert a kormány és a párt már né­hány nappal ezelőtt határoza­tot hozott e hibák kijavításá­ról, amikor a kormány kép­viselői fogadták a munkás­küldöttségeket és pozitív meg­oldást nyert igazságos követe­léseik kérdése. Ez nem akadályozta meg a provokátorokat abban, hogy csütörtökön tüntetést szervez­zenek, amelyre már régóta ké­szülődtek az odaérkezett szer­vezők segítségével. Poznanra összpontosult az imperialista­­központok figyel­me, mivel az volt a céljuk, hogy Poznanban, a nemzetközi vásárok városából éppen az itt folyó vásár idején idézzenek elő rendzavarásokat. Nincs olyan naív ember­, aki ne látta volna ezt. Az, ilyen dolgokban nincsenek véletlenek, így pró­bálta az ellenség kihasználni a poznani munkások és alkalma­zottak egy részének elégedet­lenségét, amelyet a város dol­gozóinak és különösen a mun­kásoknak nehéz anyagi körül­ményei váltottak ki. A párt Központi Bizottsága és a kormány munkatervet dol­gozott ki, amely lehetővé teszi a dolgozók életszínvonalának fokozatos emelését. Mindenek­előtt a dolgozóknak azokat a csoportjait veszik tekintetbe, akiknek munkabére különösen alacsony. Nem akarunk itt sem­mit ígérni, mivel az ígérgeté­seknek nincs értelme és egye­dül ígéretekkel nem tudjuk emelni az életszínvonalat, de meg akarjuk valósítani ezt erőnkhöz és azokhoz az anyagi eszközökhöz mérten, amelye­ket az egész nép, különösen a munkások és parasztok hoznak létre munkájukkal. E feladat megoldására akarjuk összpon­tosítani erőfeszítéseinket. De erre törekedtek-e a provokáto­rok? Ők természetesen más célt tűztek maguk elé. Míg a munkások valóban követelései­ket akarták előterjeszteni, ami­hez minden joguk megvan, ad­dig a provokátorok és az impe­rialista ügynökök pontosan az ellenkezőjére gondoltak. Meg akarják akadályozni a munká­saik e követeléseinek teljesíté­sét — ez pedig nem sikerül ne­kik — anarchiát akarnak elő­idézni, amely megakadályozná életünk demokratizálásának fejlődő folyamatát is. A munkások többség a népi hatalmat támogatta A munkásosztály többsége elhatárolta magát tőlük és nem vett részt a további tüntetés­ben, a fegyverrel támadó és középületeket megrohanó ügy­nökök és provokátorok gyalá­zatos kirohanásaiban. Itt már nem a munkások gyakran he­lyes kritikájáról, nem igazsá­gos, vagy kevésbé igazságos, a mi körülményeink között le­hetséges vagy még nem lehet­séges követelésekről volt szó, hanem a provokátorok által előkészített és a népi hatalom elleni fegyveres megmozdulás­ról, állami épületek, a rendőr­ség és a biztonsági szervek tagjai ellen intézett támadá­sokról. A munkások egészben véve, kevesek kivételével, tá­mogatták népi hatalmunkat. Ekkor a város néhány pontján, egyes épületek tetőzetén a pro­vokátorok gépfegyvereket ál­lítottak fel, tüzet nyitottak, mind a rendet őrző személyek­re, mind a város békés lakos­ságára, ennek következtében emberáldozatok voltak. Ennek ugyanannyi köze volt a munkásokhoz, mint amennyi közük van a munkásokhoz az imperialista ügynököknek, akik szeretnék egész országun­kat a szakadékba taszítani, majd megismételni azt a tra­gédiát, amelyet Poznan hős la­kossága a hitleri uralom ide­jén élt át. Ebből természetesen nem lesz semmi, mivel a m­ai Len­gyelország nem az akkori, nem olyanok a nemzetközi erővi­szonyok, a béke és a haladás erői mindenkit egyre inkább a békés egymás mellett élés irányába térítenek. Ki kell emelni a rendőrség, a csapatok és a biztonsági szol­gálat tagjainak magasrendű fe­lelősségérzettől és állampolgári kötelességtudattól áthatott ma­gatartását. Az utolsó pillanatig elkerülték a fegyverek alkal­mazását, amíg nem nyitottak tüzet rájuk a támadók, akiket felbátorított a hatalmi szervek nyugodtsága. A hatóságok a polgárok éle­tének és vagyonának megvé­dése és a rend helyreállítása érdekében kénytelenek voltak szigorú intézkedésekhez folya­modni. A támadók többségét, egy részét fegyverrel a kezé­ben, elfogták. Ellenük bírósági eljárás indul. Mély fájdalommal és szomo­rúsággal tölt el az, hogy az események során elestek h­ős katonák, rendőrök s a biztonsági szolgálat tagjai, akik őrhelyü­ket védték, valamint poznani munkások, akik a rendőrséggel és a csapatokkal együtt vissza­vágtak a provokátoroknak. Fájdalommal és szomorúság­gal tölt el bennünket azoknak az ártatlan polgári személyek­nek a halála is, akik véletlenül az események színhelyén tar­tózkodtak. A Poznanban ki­ömlött vér az ellenségnek, a Lengyelországgal szemben el­lenséges imperialista közpon­toknak és a reakciós földalatti mozgalomnak a bűne, amelyek közvetlenül vétkesek az ese­ményekben. A poznani véres események azonban nem tart­ják fel és nem gyengítik a pártnak és a kormánynak azo­kat az erőfeszítéseit, amelyek életünk demokratizálására, fel­adataink jobb végrehajtására, a gazdasági élet és a nemzeti kultúra fejlesztésére irányul­nak, azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a dolgozók életkö­rülményeinek minél gyorsabb megjavításáról való odaadó gondoskodás diktál. Minden provokátor vagy őrült, aki kezet mer emelni a népi hatalomra, ne kételkedjék abban, hogy a népi hatalom lefogja kezét a munkásosztály érdekében, a dolgozó parasztság és az értelmiség érdekében, a lakosság életszínvonalának emeléséért folyó harc, életünk további demokratizálása, ha­zánk érdekében. De mindig köszönettel fogjuk üdvözölni fogyatékosságaink, hibáink és hiányosságaink egészséges, ha­zafias bírálatának minden megnyilvánulását. Együtt az ország további demokratizálódásáért Együtt fogunk harcolni éle­tünk további demokratizálásá­ért. A demokratizálódás ter­mészetesen együtt jár a­zzal, hogy növekszik az államért ér­zett felelősség tudata a legszé­lesebb tömegek között is min­den egyes állampolgár részé­ről külön-­külön. Poznan polgárai! Ebben a sú­lyos és szomorú pillanatban, amelyet együtt élünk át, felhí­vom önöket a párt és a kor­mány nevében, a népi hatalom, nevében, hogy nyújtsanak tel­jes támogatást a népi hata­lomnak abban a törekvésünk­ben, hogy leküzdhessük a már ma leküzdhető fogyatékossá­gokat és segítsenek bennünket azoknak a fogyatékosságoknak megszüntetésében, amelyeket holnap fogunk közös erőfeszí­téssel leküzdeni, abban a tö­rekvésünkben, hogy megjavít­suk gazdaságunkat, megjavít­suk a széles tömegek életkörül­ményeit. SZABAD IFJÚSÁG If 1956. július 1. **

Next