Szabad Kapacitás, 1993 (5. évfolyam, 10-12. szám)
1993 / 10. szám
A Magyar Polgári Párt időszakos kiadványa ' Alapítva 1989 novemberében V. évfolyam 1993. október A. Nagy László: Emberközeli politizálást! Újra közgyűlés előtt áll a Magyar Polgári Párt. November 13-14- én kerül megrendezésre Komáromban és Dunaszerdahelyen az MPP III. Közgyűlése. E két helyszín, a közgyűlés témái, valamint a járulékos rendezvények jelzik, hogy a párt fejlődésében a regionális politizálás, a falvak, városok önkormányzatainak problémái központi témává nőtték ki magukat. Rendkívül fontos ez, hiszen az a párt, amely nem tud szembenézni az emberek mindennapjai gondjaival, aligha képes választ adni az országos politika kérdéseire. Ezért lesz fontos a III. Közgyűlésünk, és az is, hogy minden helyi csoport, minden régió képviseltesse magát. Szeretnénk elérni azt, hogy a megvitatásra kerülő dokumentumaink az egész tagságunk, a polgármesterek és az önkormányzati képviselők véleményét tükrözzék. Már az előkészületek során is erre törekedtünk. Pl. a helyi önkormányzati programtervezetünk körüli viták már márciusban elkezdődtek. Önkormányzati Tanácsunk több régióban szervezett összejövetelt, ezekre meghívta a polgármestereket, önkormányzati képviselőket, hogy a különböző helyi problémák, a régiónkként jelenlevő gondok mind-mind megjeleníthetők legyenek a programunkban. Hasonlóképpen elemezte a gazdasági helyzetet Gazdasági Tanácsunk. Jelentős ismeretanyagot sikerült felhalmozniuk gazdaságunk jelenlegi állapotáról, majd elemezve és értékelve ezeket fogalmazódott meg az aktualizált gazdasági programtervezetünk. Ennek a munkának a megszervezésében és elvégzésében fontos szerepe volt Molnár Rozáliának, a Gazdasági Tanács és Angyal Bélának, az Önkormányzati Tanács elnökének Ezúton is szeretnék köszönetet mondani nekik és a tanács tagjainak áldozatos és szabadidejükben végzett munkájukért. Ez a munka a III. Közgyűléssel nem ér véget. Az elfogadott dokumentumok alapján foglalkozni kívánunk a környezetvédelem (fontos elemzések születtek ezen a területen már a gazdasági programtervezet kidolgozása kapcsán), a szociálpolitika, az ifjúságpolitika, a privatizáció, az állami vállalatok és gazdaságok, a bankrendszer és a külkereskedelem kérdéseivel. A helyi önkormányzatok kapcsán pedig foglalkozni kívánunk az önkormányzatok jelenlegi jogállásával, a régiók szerepével, véglegesíteni szeretnénk a regionális önkormányzatokról szóló törvénytervezetünket, konkrét tanácsokat szeretnénk nyújtani a polgármestereknek napi gondjaik megoldásában. Regionális politikánk szerves részét képezik majd azok a polgármesteri, vállalkozói és regionális találkozók, amilyenekre már az elmúlt hetekben is sor került. Emberközelivé kell hoznunk a politikát. A közvéleménykutatások jelzik, hogy immár a szlovákiai társadalom fele teljesen kiábrándult a politikából és a jelenlegi politikusokból. Riasztó jelenség ez. Hiteles politikát csak akkor folytathatunk, ha munkánk középpontjába újra a polgár kerül. Nem demagóg jelszavakkal kell a politikát csinálni, hanem úgy, hogy az emberek érezzék, értük történik minden. Sajnos, a mostani politikai repzentáció épp az ellenkezőjéről győz meg bennünket minden nap. De térjünk vissza a közgyűlésünkhöz. Szeretnék megkérni mindenkit, hogy aktívan vegyen részt programtervezeteink megvitatásában. A helyi csoportokban és a járási közgyűléseken mindenki tegye hozzá a magáét - az MPP jövőbeli önkormányzati politikája formálódik ezeken a megbeszéléseken. A helyi csoportok és a járási közgyűlések javaslatait a két szakmai tanácsunk, illetve a Komáromban összeülő két szekció összegzi és rendszerezi majd, hogy a közgyűlésen szavazással dönthessük el a két program végleges formáját. Közgyűlésünkön neves személyiségek és vendégek vesznek majd részt, és ezt szeretnénk kihasználni arra, hogy a küldöttek újabb kapcsolatokra tegyenek szert, amit azután hasznosíthatnak A két napos közgyűlés alkalmat teremt arra is, hogy találkozhassunk egymással és kicseréljük nézeteinket És még egy gondolat: a közgyűlésen ünnepeljük a Magyar Polgári Párt megalakulásának negyedik évfordulóját. Nagyon fontos tény ez, Szlovákiában alig találunk néhány pártot, amely töretlen négyéves múltra tekinthet vissza. Ezért ez a nap az előretekintés napja lesz: az elkövetkező évben mennyire tudjuk bizonyítani politikai rátermettségünket helyi és regionális szinten. Nagy tisztelettel várok mindenkit az MPP III. Közgyűlésére!