Szabad Kapacitás, 1994 (6. évfolyam, 1-5. szám)
1994 / 1. szám
Alapítva 1989 novemberében VL évfolyam 1994. január Szabad Kapacitás A Magyar Polgári Párt időszakos kiadványa Az MPP az ELDR Párt társult tagja Decemberben Nagy-Britániában tartotta közgyűlését az Európai Liberális, Demokratikus és Reformpártok Szövetsége, melynek az MPP eddig megfigyelői tagja volt. Az MPP-t Tóth Károly és Csekes 1993. december második felében az MPP meghívást kapott a Köztársasági Elnöki Iroda részéről Michal Kováccsal való találkozóra. A találkozón A. Nagy László, elnök és Tóth Károly, alelnök vettek részt. Sajnos a találkozó napján a köztársasági elnök megbetegedett és csak a kancellár, illetve az elnöki iroda munkatársai fogadták az MPP küldöttségét, akik komplex csomagtervet dolgoztak ki és adtak át az elnöki irodának a nemzeti kisebbségi kérdés rendezésére. Egyben kérték, hogy személyesen is találkozzanak a köztársasági elnökkel. Ennek a kérésnek tett eleget Michal Kovács, amikor január 7-én fogadta az MPP küldöttségét. Az MPP csomagterve Az MPP tervezete, melyet írásban is átadott az elnöki irodának, a kisebbséi kerekasztal eredményeire épít. Alapvető kiindulópontja, hogy a kormánnyal a kisebbségi kérdésről lehetetlen tárgyalni, hiszen a jelenlegi áldatlan helyzet elsősorban a kormány ténykedésének az eredménye. Olyan alkotmányos eszközöket keres tehát, amelyek a kormányt rá tudják kényszeríteni arra, Erika képviselte. Új alapszabályt fogadott el közgyűlés, melynek értelmében az EJDr európai párttá alakult és indul jövőre az Európai Unió választásain. A közgyűlés megvitatta és elfogadta a párt váhogy az alapvető emberi értékek alapján rendezze a kisebbségi kérdést Szlovákiában. Ennek fő kezdeményezőjét a köztársasági elnökben, mint alkotmányos tényezőben látja. Három pontban foglalja össze a teendőket. 1. Javasolja a köztársasági elnöknek, hogy dolgozza ki a Szlovák Köztársaság nemzeti kisebbségi politikájának koncepcióját és alapelveit. Ebben a dokumentumban világosan és érthetően kell megfogalmazni Szlovákia alkotmányos szerveinek viszonyulását a kisebbségekhez, azokat az alapértékeket, melyeket ezen szervek követni kívánnak a kisebbségekhez fűződő viszonyukban. 2. Javasolja megfogalmazni azokat a konkrét feladatokat, amelyeket belátható időn belül a törvényalkotás szintjén és a gyakorlati életben végre kell hajtani. Ehhez két évre szóló ütemtervet javasol kidolgozni, amelynek nyilvánosságra hozatala világossá tenné mindenki számára, hogy mit kell megtenniük az alkotmányos szerveknek és ezeket mennyire teljesítik. Ennek az ütemtervnek az első pontai között kell szerepelnie a nemzeti kisebbségek jogállásáról szóló törvény elfogadásának elasztási programját. Az MPP ezen a közgyűlésen az ELDR társult tagja lett. Négy párt van jelen Kelet-Európából az ELDR-ben: az SZDSZ, a FIDESZ, a Szlovén Liberális Párt és a Magyar Polgári Párt. 3. Az MPP a köztárssasági elnök álláspontjával szemben nem a mai regiszlatív normák módosításában látja a kivezető utat, hanem egy komlex nemzeti kisebbségi törvény elfogadásában, amely tartalmazná a kulturális és oktatási autonómia létrehozását Szlovákiában. Mivel a köztársasági elnöknek nincs törvénybeterjesztői joga a parlamentben, az MPP az elnöknek azt javasolta, hogy a kisebbségi törvénytervezet alapelveit fogalmazza meg, A konkrét törvénytervezetet pedig néhány képviselőnek kellene beterjesztenie a parlamentbe az elnök hatékony támogatása mellett. Az MPP küldöttsége átnyújtotta továbbá a köztársasági elnöknek az MPP Országos Választmánya által tavaly májusban elfogadott alapelveket egy lehetséges kisebbségi törvénytervezettel kapcsolatban (a konkrét kisebbségi törvénytervezetet az MPP szakértői azóta már kidolgozták). Egy másik dokumentumot is átnyújtottak az elnöknek, amely a nyitrai főiskolán létesítendő Nemzetiségi Kultúrák Karának problémáival foglalkozik, és kérték az elnököt, hogy lépjen ebben az ügyben, mert a főiskola vezetése és néhány magyar tanár teljesen elszabotálják ennek a karnak a létrehozását. Látogatás a köztársasági elnöknél