Szabad Magyarság, 1944 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1944-01-01 / 1. szám
addig a külföldi szabad magyar mozgalmaknak olyan kötelezettségük van a kettős fasiszta elnyomás alatt szenvedő magyar néppel szemben, amelyet vállaltak és amelyet teljesíteniök kell. Tehát, ha hisszük is, hogy 1944 a Szabad Magyarság s vele együtt a szabad magyar mozgalmak utolsó éve is lesz, nem azt jelenti, hogy lecsökkent energiával, csüggedt hittel harcoljuk végig. Ellenkezőleg! Ez időszak alatt kell legtöbb aktivitást, legtöbb munkát kifejtenünk. Ne felejtsük el, a győzelem, —különösen annak a szellemnek a győzelme, amelyet zászlónkra irtunk— még messze van és a fegyverek gyötrelmével —melyet még szintén nem értünk el— automatikusan nem valósul meg. Éppen ezért változatlan buzgalommal és kitartással dolgozzunk tovább. Ne ijedjünk meg attól, hogy kelleténél több munkát végzünk. Inkább egy órával későb, mint egy perccel hamarabb hagyjuk abba a munkát. A haladó, népi erők együttműködésére —melyet nem fáradtunk el hirdetni a Szabad Magyarság oldalain—■ véleményünk szerint nemcsak a fasizmus elleni fegyveres harc, hanem az arra következő felépítés cseppet sem könnyebb periódusa alatt is, éppolyan szükség van. Hisszük, hogy ezt az együttműködést mindennél jobban megpecsételi odahaza Magyarországon a fasizmus ellen küzdők közös harca és közösen , hozott véráldozata. Nekünk, külföldi magyaroknak, ezen a téren is a segítés és nem a vezetés szerepe jutott ki. De legalább ennek tegyünk eleget. Hiszem, hogy ez a háború végérvényesen befejezi azt az átértékelési folyamatot, amely tulajdonképpen már az első világháború alatt megkezdődött. Jóvátehetetlen hiba lenne, ha negyedszázad előtti gondolkodás és eszmék légkörében kifejlődött ellentétek megosztanák a haladás híveit, mikor mindazon körülmények, mindazok a helyzetek, régen eltűntek és soha többé vissza nem jönnek, amelyekben ezen eszmék létrejöttek. Fel kell készülnünk arra, hogy a ránk váró feladatok teljesen ismeretlenek és a legnagyobb meglepetéseket okozhatják. Elenben a haladás és fejlődés szolgálatának hitével eltelve, semmilyen meglepetésszerűen bekövetkezett helyzet nem okozhat megoszlást sorainkban, ha nem régi, előítéletes felfogás alapján, hanem a résztkérés és segíteni akarás vágyával állunk vele szembe. Sok mindentől meg kell magunkat tisztítani, gyakran fel kell emelni önmagunkkal szemben az önkritika változtató szavát, hogy egy nívóra emelkedhessünk azokkal a testvéreinkkel, akik az otthoni szenvedés és áldozatok tüzében acélozódtak újjá. Tisztában kell lennünk avval, hogy a népek útja nehéz, lassú és fáradtságos út. Akik azt az utat választottuk, nem számolhatunk jutalmazással, emelkedéssel és dicsőítéssel. Az emberi hiúságnak e virágai az ellentétes irányba vezető út mentén nőnek. Válságos időkben —mint a mai is— azért dagad meg anyira a kiábrándultak serege, mert a kínos, áldozatos előrehaladást nem tudják összhangba hozni saját elképzeléseikkel és vágyaikkal. A népek azonban nem választhatják a kiábrándulás harmadiknak látszó útját. Mert ilyen út a valóságban nincsen, népek a történelemben csak üllő vagy kalapács szerepét játszhatják. A kiábrándultak sorsukra hagyják a népeket .