Szabad Művészet, 1948 (2. évfolyam, 1-12. szám)
1948-01-01 / 1. szám
POGÁNY G. GÁBOR: A reformkor művészete Kazinczy epigrammával üdvözölte Ferenczy István Pásztorleánykáját. A múlt század huszas éveinek magyar szellemi élete várakozással és megilletődéssel fogadta a Rómából hazatérő ifjú mestert. Amit kulturális, társadalmi, sőt anyagi téren a nemzet nyújtani tudott, azzal mind megajándékozta a hazatérőt; a sajtóban ünnepélyes hangok hallatszottak a feltámadó magyar művészetről. Ódák, panegyricosok, alkalmi versek jelentek meg már a Csokonai-portré kiállításakor is. Nagyhatású mozgalmat váltott ki a korabeli magyarságban a volt lakatos művészi megjelenése, mert a mozgalom jelszavának a hazai szobrászat megteremtését érezték az érdeklődők. A megelevenedett litteratúra mellé most már a szépmesterségek magyarhoni elterjedését várták Ferenczy működésétől. Amit Ferenczytől vártak, azt ő maga is hirdette, célja volt a nemzetet szolgálni és verejtékével a hazának szerezni díszt. Fülep Lajos szerint egész művészetén végigvonul az agitatórius jelleg. Ferenczy István művészi szerepe korjelenség volt. A történelmi korszak hivatása az ő hivatása is, művészeti téren követte az idők szavát, a magyar felújulás elszánt harcosává vált maga is. Eleinte a nyelvújítók között tűnt fel, Kazinczy barátai népszerűsítették munkáit, s az öntudatosodó magyarság entellektüeljei mind szívesen fogadták erőfeszítéseit. Igazi helyét azonban akkor nyerte el, amikor kortársai, az autoristák vették pártfogásukba, s amikor az európai igényű reformkori irodalom vállalta jelentőségét. Bajza József, Vörösmarty Mihály, Toldy Ferenc a legnagyobb jóhiszeműséggel álltak melléje, mert jól tudták, hogy nemcsak egy egyéni pályáról, de az egész nemzeti művelődésről van szó, ha itt jeles műtárgyak készülnek. S az egészséges fejlődést mi se mutatja jobban, mint a különböző kultúrterületeken dolgozó mesterek összefogása a közös cél érdekében, az a harmonikus együttműködés, ami a teljesebb siker érdekében minden kiművelt emberfőt szövetségbe fogott össze. Példamutató az a készség, amellyel íróink és költőink, az erősebbek biztonságával, kezdő képzőművészeink segítségére siettek, akár társadalmi elismertetésükön, akár ismereteiken lendíthettek. Szellemi életünk mai nagy feladatai idején nem hangsúlyozható eléggé a fegyverbarátságnak ez az őszintesége, mely akkor valamennyi művészeti ág képviselőit egy táborba tudta szervezni. Napjainkban ugyanazon a nemzetépítésen fáradozunk, amit a reformkor magyarjai végeztek, nem ártana az érdekszövetségi rendszer helyett a kollektív felelősségnek száz év előtti tanulságait föleleveníteni. 1832-ben Fáy András, Vörösmarty és Ferenczy együtt vettek szőlőt Fóton, ami barátságukat még szorosabbá fűzte és kulturális tevékenységüket még jobban összehangolta. Később, talán éppen a borban fölfelé menő gyöngy emlékére itt, Fáy házára, Ferenczy márványemléktáblát helyezett, amelyen a következő nevek olvashatók: Barabás Miklós, Bajza József, Bugár Pál, Czuczor Gergely, Fáy András, Ferenczy István, Szemere Miklós, Toldy Ferenc, Vörösmarty Mihály stb. Ez a környezet már maga is szellemi egyenrangúságot adott művészetünknek. 1834-ben, mikor Ferenczy Nagyváradra utazott a Szánthó-síremlék miatt, Vörösmarty is vele tartott; útjuk az ünneplés, lelkesedés, művészi hírnév diadalútja volt, s mind a kettőjüknek egyformán kijutott belőle. „Az első magyar szobrászt" és „a nemzet koszorús költőjét" együtt dicsőítették, a fáklyásmenetben felvonuló diákság, a két vendéget egyformán ünnepelte. Az emberek kulturális érdeklődése és ennek az érdeklődésnek hazafias jellege összekapcsolta a jelentőségüket, s ezzel szobrászatunknak is véglegesen, közösségi elismerés szerint is nemzeti rangot adtak. Abban a nagy szellemi építésben, melyet e kor végzett, méltó helyet kapott a művészet, szerepét fontosnak tartották és figyeltek rá, a nemzet kulturális újjászületésének a beteljesítését várták tőle. Ezeknek az időknek művelődési feladatát igen találóan fogalmazta meg Nyáry Pál a „Felszólítás a’ honi szobrászat’ ügyében" című kiáltványa során. „Nagy a’ kor, mellyben élünk, a’ haladás’ ’s emberi bennszülött erők’ kifejlési kora. Nagy a’ feladás, melly előttünk áll: beérni Európa’ annyira haladt ’s folyvást haladó nagy nem-