Szabad Szó, 1945. október (2. évfolyam, 223-243. szám)
1945-10-01 / 223. szám
HÉTFŐ Marosvásárhely, 1945 okctóber 1. SZABAD SZÓ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Marosvásárhely, Sztálin tér 41. Telefon 50. Felelős szerkesztő: KOVÁCS GYÖRGY Előfizetési árak: havonta 1000 Lei. negyedévre 3000 Lei. félévre 3000 Lei MI H. évfolyam, 223. szám. Ára 40 Lei ITT 4 PIROS, HOL 4 PIROS Írta: Kovács György Egy terjedelmes nagy könyv felé téved gyakran a kezem mostanában. A könyv bekötött kójaágeikkplimpik tartalmazza, ami kist 1940 októberétől 1944 március 19-ig írtam. Ekkor a toll, amelynek percenését cenzorok skarvalyszeme leste és kémlelte annyi esztendőn át, kihullt képemből s valahol a köréje fonódott sötétség mélyén leste a pirkadást. A betűk, a szavak pedig, amiket valaha az igazmondás durvaságával papiroslapok fehér szüzességébe fésett a faarcot kedvelő ifjúság szomjas hevületében, végülis belezsúfolódtak ebbe a hatalmas kötetbe, mely — mint életünk annyi más tárgya — szintén nem maradhatott érintetlenül a háború újtjaitól. Valaki dohányt vágott a fedőlapján. Egy-két lapot kitéptek belőle. Kilyuggatták, összemarcangolták.. De most mégis itt áulnak az egykori lerögzített mondanivalók előttem, hűségesnyomozótársaim a lelkiismeretvizsgálatban, csillogó fénnyel Bernenek a mondatok telkembe s új harcokra tüzelik az emberi gondolatot. Újra éli az ember a régi csaták izgalmát Milyen forró meggyőződéssel szóltam egykor a budapesti Szabad, Szó,Újság, Magyar Nemzet és Kelet Népe hasábjain az emberi jogokról! Azok érdekében, akik akkor a legkevesebb jogot élvezték Erdély népei között, a román nép érdekében. Értetlenül Budapest és a fél ország közvéleménye előtt, mégis fújtam a magam nótáját, mert ennek a dallamnak embersége mély értelmet adott életemnek. Erdélyben is, ahol pedig — hittük — a demokráciának történelmi hagyományai izmosabb gyökereket eresztettek a földbe s a múlt egy hanggal magasabban énekelte a „vox humana“ himnuszát, mint a körülöttünk élő nemzetek bármelyikénél, ebben az Erdélyben is milyen társtalan és magános volt a vállalkozó, aki az emberség hangját szándékozott világgá kürtölni! A régi harcok, régi küzdelmek, régi eszméik kútjához jár erőt meríteni a lélek, amikor kardot köszörül és szuronyt belgyesít az új csatákra. Ismét megváltoztak az országhatárok Erdélyben. De nem változott ezen kívül a helyzet, amelyben a népek itt egymás mellett, sőt egymással összekeveredve élnek. (Csak az országhatárok változtak s talán valamivel bölcsebb és okosabb tett az itt élő ember, mert sok tanulságot gyűjtött a közelmúltban. De más nem változott. És a szerepek cserélődtek, mint, ahogy sor kerül erre minden országváltozás alkalmával. A háború nyomán egy árnyalattal sötétebb tett a nyomor, melyben élünk, a népeik felszabadulása következtében szabadabban száll a megértés és egymás megbecsülésének igéje, mint annakelőtte, újabb fényes szárnyakat kapott az emberiesség eszméit röpítő gondolat. Ezzel szemben, ugyancsak a háború nyomán, perzselőbb az esztelen szenvedély, ami egyesek lelkét hevíti s amelynek egy-egy hulláma szélesebb néprétegekhez is eljut, olyan cselekményeket eredményezve, melyek reménytelenségeit és csüggedést idéznek elő a békésebb, tisztultabb erdélyi világ hívőinek telkében. A térképet gyakran változtatják, függetlenül az itten élőnépeiktől. Egy színes ceruza apolitikus vagy diplomata kezében, egy-két vonással felismerhetetlenné varázsolja azt, ami tegnap még megszokott, szemeinknek közömbös volt. Vannak várakozók, akik , a cselekvéstől azzal tartják távol magukat, hogy a lényeget, a sorsdöntőt adiplomata piros cenzújában látják. Vannak azonban cselekvő emberek is, akik tudják, hogy nem a térkép színfoltjai mögött rejlik a lényeg, hanem a vollozatlanban, azokban a törvényekben, amelyek Erdély népei között az együttélés lehetőséget nap, mint nap egy lépéssel közelebb viszik a tökéletes megoldások felé s amelyek vigyáznak arra is, hogy érvényük megfellebbezhetetlen legyen. Kemény nehéz törvények ezek, amelyek a mi életünket kormányozzák és ízlik, mint a malomkövek. Erdélyben mindig nehezebb és küzdelmesebb volt az élet, mint akár Keletre, akár Nyugatra. Nehezebb volt mindig az emberi sors. Fényesebb, de zordabb és marconább a gondolat, amely körül forog az élet. Nagy telkek hulltak porba az erdélyi élet súlya alatt. Nagyra hivatott életek zúzódtak porrá és semmisültek meg abban a küzdelemben, amelyet reákényszerít ez a föld minden gyermekére. Példátlanul kicsinyes dolgokért vív elkeseredett élet-halál harcot ezen a földön ember ember ellen, nemzet nemzet ellenes nép nép ellen Épp ezekből a kicsinyes küzdelmekből olykor hatalmas, gyönyörű dolgok születnek, hogy csodájukra jár a félvilág és a súly alól, ami a lelkeket nyomja, préseli, fojtogatja, keseríti és gyötri, olykor az alkotás grandiózus épülete emelkedik ki. Kicsiny világ, kicsinyes világ, nem álmodozóknak való, hanem valóság rideg felismerőinek. A nagyságra törő, a magasságokba néző, aki álmaiból építi ajövendő pompás várát, a szem, mely nem a föld porát, hanem az ég csillagait nézi, hírnevet és dicsőséget arathat a világ bürely más táján. Itt pusztulásra ítélve, halál fia, ha csak meg nem futamodik, el nem menekül. De a kicsiny lelkek naggyá nőhetnek, a földet kémlelő szem elénk varázsolhatja a csillagokat a porban! Mondom, csak a szerepek cserélődnek. A törvények, amelyek életünket morzsolják és kormányozzák, változatlanok maradnak. Tegnap még a románok hadakoztak a kakastollas magyar csendőr vasökle ellen, szorgalmas magyarkák szaladgáltak a rendőrségre besúgni ezt vagy azt a felebarátjukat s vidáman kurjongató szászok uszították reánk a Gestapo vérebeit. Tavaly ilyenkor azonban már románok által gyújtott örömtüzek lobogtak az erdélyi havasok oldalain és magyar menekültekkel zsúfolt vonatok ácsorogtak a pályaudvarokon, hontalanná tett szászok szekerei bandukoltak az országutakon. A hívő embert a nagy megrázkódtatások idején nem hagyja el hite, sőt az élet nagy mozzanatai megacélozzák meggyőződését. A hívők pedig azt remélték, hogy Erdélyben új élet születik máról-holnapra. Ezt jelezte a nagy élmény, amelyben része volt az ittlakó népeknek, románoknak, magyaroknak és ,szászoknak. Pedig most is csak a szerep cserélődött. A szászok egy vad, embertelen gondolat bukásán szomorkodnak és az elhibázott lépések nyomán fakadnak sóhajaik. A magyarság a román reakció rohamai ellen védekezik és védelmi harcai közepette is szeretné megkezdeni erdélyi élete intézményeinek felépítését. Hogyne, — hallom az ellenmondást — hogyne változott volna itt az élet! Hiszen az uralkodó államhatalom demokratikus irányban igyekszik fejleszteni az ország életét, egyenjogúságot akar az ország minden lakosa számára, egyenjogúságot a románnak és magyarnak és ezzel megszüntetni a nemzetiségi kérdést. Ez igaz. A kormány jószándékaiban senkinek sincs oka kételkedni. Minden kiadott Rendelet ezt a célt szolgálja: békességet Erdély népei között, beleállítani az itt élő magyarságot jogaiba. Igen ám, csakhogy a demokráciát sem hadseregek győzelmével, sem kormányrendeletekkel nem lehet teljesen megvalósítani. Ehhez a szabadságért küzdő hadsereg győzelme és a jószándékú kormány rendeletei csak lehetőséget nyújtanak. A szabadság életformájának a megvalósítása magától a társadalomtól függ. Az erdélyi magyarság számára keserves tanulság volt a közelmúlt, kijózanodott, felismerte, hogy életének egyetlen lehetősége a demokrácia megvalósulása. Teljes erejével munkába is állott, hogy az megvalósuljon az ő életében: rendkívüli buzgalommal üldözi areakciót a maga soraiban s irtja könyörtelenül a fasizmusnak azokat a maradványait, amelyek még a tisztítótűz után is soraiban rekedtek. Ezzel szemben a román középosztály és értelmiség között sokkal nagyobb és szívósabb reakciós szigetek maradtak a háború utánra, mint a magyaroknál s dolgoznak is keményen, céltudatosan. Munkájuknak tudható be, hogy a román néprétegek demokratizálódása olyan lassú ütemében halad előre s hiába keres fegyvertársat nemzeti jogainak védelmére a magyarság, mert fegyvertársat csak a kormánynál talál. A demokrácia a román értelmiség egy részénél leplező szólammá silányult, hogy emögött a lepel mögött titokban kavargathassa a mérgező anyagokkal csordultig töltött edényt a reakció s belecsepegteti ezt a maró mérget a nép telkébe is. Tudjuk, hogy a magyar nemzetiség jogainak biztosítása érdekében önerején kívül csak a román demokráciára támaszkodhatik, tehát természetesen komolyan vesszük az „itt a piros, hol a piros" elnevezésen ismert játékot. De hol a piros? Ott van a kormányintézkedésekben, hajlama van a demokratikus életforma megvalósítására a román dolgozók nagyobb részének, munkásoknak és parasztoknak. Azonban a középosztály és értelmiség soraiból még mindig nem sikerült kiemelni a reakció védbástyáit. Mert elrendeli ugyan a kormány, hogy ezt vagy az iskolát át kell adni a magyarságnak az egyenjogúság elvének érvényesítése céljából, azonban a magyarságnak konok harcot kell folytatnia azért, hogy egy tantermet megkaphasson. Az iskola román igazgatója nem akar tudni a rendeletről, nem akarja megérteni, próbálja félremagyarázni, majd a kulcsokat vonakodik átadni, stb. Erdély ez, hamisítatlan a mi világunk, ahol iskolapadokért, tanteremkulcsokért, egy-egy épületért, sokszor csak néhány ember nyugdíjáért vagy kenyeréért kényszerül küzdeni egyegész nemzet, egy egész nép, minden erejét latbavetve, idegzetét végsőkig megfeszítve. Hol a román, hol a magyar. S mikor már-már erőt vesz az egyéne a végső türelemvesztés és elhatározza, hogy csapot-papot hagyva, elmegy a világnak egy más aktájára nagyobb és magasztosabb célok érdekének szolgálatába állítani erejét és tehetségét, akkor elébe áll a történelem és fülébe súgja. Hiszen mindig így volt ezen a főidőn, sokszáz esztendő óta, hol románok, hol magyarok őrlődtek ebben a küzdelemben, őseid meg* bírtak mégis a sorssal, külön*ben nem ringatták volna ezek között a bércek között már a tebölcsődet sem. És elébe áll másfélmillió magyar — mint ahogy hasonló helyzetben az eh vágyakozó román elé is odaáll hárommillió román — és azt mondja: Mehetsz. Te csak egyedül vagy. Mi mégis itt maradunk, mert köt a rög és köt az etetünk, köt a múlt és gyermekeink jövendője. És elébe áll a makacs, újra és újra fellángoló hit, hogy mégis csak reánk kell virradnia egyszer egy jobb és emberibb világnak, munkánk és akaratunk nyomán egyszer mégiscsak valósággá válik a népek közötti megértés és egymás jogainak tisztelete, megvédése, egymás megbecsülése. A menekülni vágyó pedig — Erdély tagadó fia, — alázatosan az örök és változatlan törvények alá hajtja fejét, mert ezek a törvények népeket kötnek s mi felbonthatatlan szövetséget kötöttünk a néppel, Erdély boldogi Stén lakóival. Bukarest, szeptember 29. (Rádió.) Gheorghe Tatarescu miniszterelnökhelyettes a Nemzeti Liberális Párt központi bizottságának szeptember 27-én tartott gyűlésén beszédet mondott Az alábbiakban közöljük a beszéd lényegesebb részeit. — Néhány nappal ezelőtt hat hónapja volt annak, hogy kormányunk az ország gyeplőjét kezébe vette. Munkánkat Erdély visszacsatolásával kezdtük. A moszkvai egyezmény és kormányunk Szovjet Unió általi elismerése megszilárdította te-kintélyünket és ezek a lépéseik új határkövet jelentettek Románia életében. Demokratikus kormányunk munkája a nép együttműködésének és felelősségérzetének köszönhető. A nemzet érdekei minden személyi és pártszervezeten felülállanak. Ezért tudtuk eddigi eredményes útunkat megtenni Munkánkat azonban még alig kezdtük el. Programunkat még nem hajtottuk teljesen végre. Ezt a programot még teljesen meg kell valósítani. Hogy munkánkat eredményesen tudjuk folytatni, belpolitikánkat közigazgatási és államháztartási szempontból felül kell vizsgálnunk. Ezért a kormánytámogató pártok tárgyalásokra ültek össze. Az üléseken és az ülések határozatainak meghozatalában én is részt vettem. A határozatok közül a legfontosabbak a következők: A földreform felülvizsgálata — Gyorsított iramban kell végrehatani azokat az intézkedéseket, amelyek a földet az arra jogosult földművesek birtokába juttatják. Felülvizsgáljuk mindazokat a rendellenes tevékenységeket, amelyeket az elmúlt földosztásoknál a földművesek, vagy a földbirtokosok ebsen elkövettek. Ebből a célból minden járás területén ellenőrzőbizottságot létesítünk, amelynek elnöke a bíró, vagy egy állami ügyvéd, tagjai a járási szolgabírák és a földművesek két megbízottja. A bizottság feladata a járási fellebbezések felülvizsgálása. Ilyen módon az összes elkövetett hibákat jóvétesszük. A járási bizottságok köteleseik ezeket a határozatokat végrehajtani. A végre nem hajtást az érvényben lévő törvények értelmében büntetik. Ez az intézkedés véget vet minden olyan visszaélésnek, amely a földreform alkalmazásánál esetleg a földbirtokost, vagy a földművest érte. A kormánynak az a célja, hogy minden földre jogosult leszerelt katona földhöz juthasson. A kormány gondoskodik azokról, akik a harc mezején megtették kötelességüket. Tatarescu miniszterelnökhelyettes beszéde a kormány legközelebbi célkitűzéseiről „A közelgő választásokon bizalommal várjuk a nép szavát“