Népujság, 1949. augusztus (6. évfolyam, 176-200. szám)
1949-08-01 / 176. szám
1949. a«guszta» ! ságotós százezerszeresen azokat, akik a zsarnokságot védik! Az őrnagy maga elé meredt , ennyit felelt keserű keményen, de ezzel indult is már.— Hát ezért a szép életért mi talán ma megdögölhetünk... A feketeruhás utánra kapott. — Idefigyelj! Ismertek jól. Szeretem az életet, lázasabban, teljesebben, mint bárki más. El nem énekelt énekek, el nem zengett szózatok feszítenek, égnek az indulataimban. Tordán asszony vár rám és gyermek. De mondom nektek, hogy ha kell, dögöljünk ide, ebbe a völgybe, ha ezzel csak égi lépéssel is közelebb visszük a népet, a világot a szabadsághoz! — Ha mi ide döglünk, akkor ■tége a Szabadságnak Európában, hiszen te mondtad. — vetette közbe az ifjú tiszt. — A cár hatalma végtelen, embere annyi százezer, amennyi századot számlál Kossuth — duplázott rá az Őrnagy. — S még akkor is, így is, — dobbantott a feketeruhás. — Elpuszülünk, hogy az unokák ne felejthessenek emlegessék: a szabadságért haltak meg. Elpusztulunk, hogy hírünk feltámadjon a szabadsággal. A cár se isten s az a nép, amelyik most a túlsó erdőben leselkedik s a zsarnokság parancsára reánk tőr, barátaim, az oroszok sem tűrnek örökké! Az őrnagy felkacagott: — Álmodozol, Petőfi! Forradalom Oroszországban ? Inkább azt is elhiszem, hogy emlékoszlopot állítanak nekünk ezen a mezőn... Úgy ám, fiacskám!... S vitatkozva mentek tovább, egészen a Kápolna-dombig. Házikó állott néhány hatalmas fa között, Bem generális tárgyalt előtte tisztjeivel — Petőfi! — jelenhette halkan az egyik táborkari beosztott Bem gyorsan az érkezők elé bicegett. Megölelte a feketeruhás alakot, hosszan szorongatta s korholta, hogy miért nem engedelmeskedik. — Most pedig tájékozódjék kedves fiam s menjen azután a szakerekhez, a kereszttuzi kijárathoz! Mi meghalhatunk, de a nemzet költőjének élnie kell! Petőfi nevi fejelt, csak nézett dacosan maga elé. Alig figyelt később is az udvarias alezredesre, aki a dombocska pereméről magyarázta a helyzett. Ott szemben, a fenyvesben, rejtőzködik Skariatin cári generális lovassága. A fák között megcsillannak a lándzsahegyek.Az erdőcske mellett, jobbra facsoport. Parasztok mondják, hogy ott a muszka generális. A mieink a völgyben ülnek, a patak partján. Az orosz gyalogság az á elleni patak, az Ördögárka partját szállta meg. — És a Küküllő felé mi van? — kérdezte hirtelen Petőfi .— Mikor ütközünk? — Bem nem döntött még ... Bizonnyal hamarosan. Dél lett, mire az ágyúk megszólaltak. Fehér gömböcskék keltek a dombok alján s bömbölve, sivítva szálltak a golyóbisok. A föld remegett, a fák levelei rezegtek, füst, hang, döbbenet hullt a völgyre. Hej, megébredtek most az éjjel még fáradt emberek. Mindenki készülődött, lovak kapáltak, katonák köpködve fogadkoztak. Fél öt felé a Sárpatak hídján állott. A karfára dőlt s mereven tekintett előre. A térségen minden kavargott, lovagok száguldoztak, porfelhők keltek. Három lépésnyire a hídtól, egy vastag fűzfa tövénél ágyú bújt meg. Ontotta a tüzet. Majdnem kiugrott helyéből a híd minden dördülésre. Apró tüzér szökött az ágyú mellől Petőfihez. — Szalad a balszárnyunk! — kiáltotta. Nemsokára az ágyúval is indultak visszafelé. — Hátrább megyünk! Jöjjön velünk ! ; Petőfi vállat vont. Maradt Lovasok, emberek rohantak át a hídon. — A Küküllőnél is menekülnek! — ordított valaki. — Kereszturra, Keresztur felé! .. — ezreket vitt ez az utolsó reménység. Bem serege szétszórva, széttörve futott a túlerő elől. Petőfi nem mozdult. Mind kevesebben szaladtak át a hídon. Egy lovas kantárját rántva torpant meg Petőfi mellett. — Lengyel doktort — ismerte fel a költő. — Mi hír? — Jöjjön velem, — felelte az orvos. — Bem is Keresztúr felé igyekszik a kocsijával. Itt mindennek vége már. Jöjjön! Petőfi megfordult, először a ló mellett lépkedett. Siessünk — mondta a lovas és jobbra-balra tekintgetett — Átkelhetnek a Küküllőn, elénkváguak s keresztezik utunkat. . . Gyerünk! — Fogedzék a kenyyelbel A ló ügetni kezdett. A költő félkészei a nyerget ragadta, másik kezével a kengyelbe kapaszkodott. Hosszú, nyújtott lépésekkel ugrándozott. Átrohantak a falun, már a mezők közt futottak. Most emelkedni kezdett az út, a bugyi koptatóhoz értele. Lengyel doktor idegesen csapkodta az állatot. — Siessünk! Siessünk!... Megsarkallta a habzó lovat, az megugrott és vágtába kezdett. Lengyel lenézett, maga mellé. Pelfi már nem volt az oldalán, lemaradt. Visszatekintett. A költő az út szájén üldögélt, fejét magasra emelte, mint aki friss levegőt keres. — A domb felé, menjen a dombra, a fák közé! — kiáltotta az orvos. Felért a tetőre. Visszanézett. Feketeruhás férfi rohant egyedül az úton. Szétnyílt kibújja úgy verdesett, mint két törött szárny. Többet nem látta ismerős tanú. Megölték? Megölték, de verse, tanítása szárnyrakelt s győzesen száll mindenütt, ahol szabad emberek élnek. Ott is, ahol a cár katonáinak ükunokái kiharcolták szabadságukat s itt is, Petőfi népeinél, ahová éppen ők hozták el a fel szabadulást. ^ ■ y ffS&mia Petőfi és a proletár hazafiság Petőfi világnézetétől történelmi felfogásától semmi sincsen távolabb, mint a nemzeti türeletlenség, a faji elfogultság. Petőfi a világszabadság híve és azt hirdeti: „Haza csak ott van, hol jog is van...” A magyar történelemből semmit sem fogad el csupán a jobbágylázadások és a leigázó, zsarnok Habsburgok elleni forradalmak hagyományait. Petőfi nemzeti öntudatát közel egy évszázadon keresztül hamisan tüntették fel. Különösen német gyűlöletét szerették úgy bemutatni, mint sovinizmust és gondosan elhallgatták, hogy Petőfi nem a német népet, hanem a német leigázó és kizsákmányoló keveseket, a Habsburgokat és az aranyrojtos generálisokat gyűlölte. Petőfi verseiben nem egy helyen találunk ilyen kifejezéseket: „Lejárt a napod, német!*’, „Miként elpusztult Jeruzsálem, el fogsz pusztulni Ausztria.” Itt azonban kizárólag a zsarnokokról, a Habsburgok Ausztriájáról, van szó. A nagy költő világnézete nem tűr meg önző nemzeti gyűlölködést. Petőfi nem csak a magyar nép felszabadításáért harcolt. Petőfi számára a negyvennyolcas forradalom „a népek Hajnalcsillaga’*. Szabadságot követel magyarnak, románnak, németnek, szlávnak, zsidónak egyaránt. Ostorozza azonban a fajgyűlölő pesti német kispolgárokat és a szabadság költőjéhez méltó módon adja meg nekik a választ. „Az egyetértés, mely eddig felvétel nélkül uralkodott a fővárosban, bomlani kezd.” — írja Petőfi 1848 március 20-án, majd így folytatja: „Német polgárok, bevádollak benneteket a nemzet és az utókor előtt, hogy azt ti bontottátok fel! E kettő ítéljen fölöttetek. Ők nyilatkoztak először, hogy a nemzetőrségbe magok közé zsidót nem vesznek és így ők dobtak először sarat március 15-ikének szűszi zászlajára! Megszüntetek már félni? Ne Szűnjetek meg, mert eljött és még nem múlt el a jutalmazásnak és büntetésnek ideje! Várhattok-e igazságot a magatok részére, ha nem vagytok igazságosak mások iránt? De legszomorubb az, hogy nincs olyan gyalázatos ügy, melynek pártfogói, apostolai ne támadnának. Ezen égbekiáltóig igazságtalan zsidóüldözésnek apostola lett néhány zugprokátor, kik most szélűre prédikálnak a zsidók ellen, s aki az igazság mellett szót emel, arra a megvetendő hamis próféták elég szemtelenek azt kiáltani, hogy a zsidók által meg van vesztegetve. A nyomorók nem tudják, vagy nem akarják hinni, hogy ő náluk becsületesebb emberek is vannak, kik nem a szenynyes önérdek rabszolgái, hanem a tiszta igazság és humanizmus barátai." Nem véletlen, hogy Petőfi és Bem mindenben egyetértettek. Bem volt az első, aki így szólt Erdély népeihez: „Magyarok, románok, szászok nyújtsatok egymásnak testvéri kezet, távoztassatok minden nemzeti gyűlölséget és boldogok lesztek!” Nem véletlen, hogy a budapesti Egyenlőségi Klub programját Petőfi fogalmazta meg. A program így hangzott: „Egyesültünk a nyelvi különbözőségeken alapuló idegenkedések elenyésztésére, ennélfogva társulatunk bármily nyelvet beszélő honpolgárt szívesen lát tagjai közt.” „A magyar hadsereg — hirdeti ki Bem tábornok Nagyszeben bevételekor — a közös népszabadságért harcol, ezért küzdenek soraiban mindenféle népfaj ivadéki, mi által egyszersmind az európai népszabadság előharcosául jön fölszentelve.” És valóban a magyar és székely szabadságharcosok oldalán találjuk a bécsi diákok szabadcsapatát, Kurz Antalt a brassói szászok szellemi vezérét és Cézár Bolliac-ot a bukaresti forradalmárok egyikét, aki „Espatriatul“’ címen román nyelvű demokratikus lapot adott ki. Mem táborának légkörével magyarázhatjuk Petőfi Vonzódását a főhadiszállás iránt. Petőfi ott érezte igazán otthon magát, hol bátran, szabadon és őszintén hirdethette a demokráciát, ahol nem kapott hajba némi tábornokokkal azért, mert nem hordott kesztyűt és nem volt szépen kötött nyakkendője, ahol elvbarátokkal és nem uram-bátyámos kurtanemesekkel volt dolga. Amikor Petőfi a világszabadságról, a nemzetek közti összefogásról beszélt, amikor versekbe öntötte a kizsákmányolt milliók szabadság utáni vágyát ugyanakkor jelent meg Londonban a Marx és Engels által megfogalmazott Kommunista Kiáltvány, mely először tisztázta azokat a kérdéseket, melyek a marxizmus és leninizmus alapjait képezik. A Kommunista Kiáltvány eszmét és gyakorlatot, vagyis a szocializmust és a munkásmozgalmat kapcsolja össze és olyan szemléletet, olyan kutatási módszert adott a kommunistáknak, melynek segítségével minden eseményt helyesen látnak és értékelnek. Felvetődhetik sokak előtt a kérdés: Minek állítjuk egymás mellé a Kommunista Kiáltványt és Petőfi költészetét? A felelet igen egyszerű. Mert Petőfi minden forradalmi verse előiskola a szocialista forradalom felé. Gondoljunk csak arra, hogy Petőfi hazafias verseiben a munkások proletár hazafiságukra, forradalmi verseiben pedig proletár nemzetköziségükre ismertek. Gondoljunk arra, hogy Petőfi költészetének tanulmányozásán keresztül ismerte meg a munkásság az igazi 4- at, s hogy sok éven keresztül Petőfi verseinek szavalása jelezte a mesterséges külsem alatt dübörgő forradalmiságot. Petőfi nem kozmopolita. A kozmopolita ugyanis megveti saját népét, saját anyanyelvét és nemzeti kultúráját. A kozmopolita csak addig marad hazájában, míg ott kizsákmányolási lehetőség kínálkozik. Elmondhatjuk ezt Petőfiről ? Nem. Nem mondhatjuk ezt. A kozmopolitizmus lényege a nemzeti hagyományok tagadása. Petőfi példáját adja a hagyományok helyes értelmezésének. Nem fogad el csak olyan hagyományt, — amint azt előbb is említettük, — mely szabadságharcos múltúnkkal szoros összefüggésben van. Petőfi Sándor: A nép nevében! * Még kér a nép, most adjatok «efc£? Vagy nem, tudjátok, mi is/ szörnyű a nap, H& főikéiét nem kér, de vesz, ragadt Nem hallottátok Dózsa György híreit, '* Izzó vas trónon Őt elég etetek, De szellemét a tűz nem igeté meg. Mert az maga tűz: úgy Vigyázzatok; ^ Ismét pusztíthat a láng rajtatok! S a nép hajdanfiák ededett kívánt. Mivel, hogn akkor még állat raila. De az állatból végre ember járt, ’ S emberhez illik, hogy legyen joga. Jogot tehát, emberfogót a népnek/ Mert jogtalanság a legrúdabb bélyeg, Uten teremtményén, ki rásüti, Isten kezét el nem kerülheti. _.|j~ S miért vagytok tifoltságosokt Miért a jog csupán ti ne lato/d, ^ Apáitok megszerzik a hazát, De rája a nép-izzadás csorog. Mit ér, csak ekkép szólni; itt a bérh/a; Kéz is kell még, mely « főket felhányja, S e kéznek nincsen semmi érdemet. S H, kik vagjdok olytm gőgösent Mienk a haza!* mienk a jog! Ha átokkal mit tennétek vájjon. Ha ae ellenség ütne rajtatok...? De ezt kérdeznem/ engedőimet kérek. Majd elfeledtem győri vitézségük. Mikor emeltek már emlékszobrot A sok hős lábnak, mely ott úgy futott? Jogot a népnek, az emberisig 1 11 ....‘ Nagy szent nevében, adjatok jogot, S a hon nevében egyszer amint, amely Eldől, ha nem nyer új védoszlopot. Az alkotmány rózsája a tiétek. Töviseit a nép közé vettek; Ide « rózsa néhány levelét ' ■ -] 5 vegyétek vissza a tövis feléi. ^ ( , Vagy rom tudjátok, meg szoméjű a nép, Ha fölkd ti nem kér, de vesz, ragad?; Nem hallottátok Dózsa György hírét?[ Izzó vas trónon őt elégdétek, ,J De szellemét a tűz nem égett meg. t Mert az maga tűz, úgy vigyázzatok: |j Ismét pusztíthat e láng rajtatok! J __J UP» 3"■-V etőfi az együttélő népek közötti békét és összefogást, a világ szabadságszerető népeinek összefogását hirdette. Petőfi hazaszeretete és nemzetközisége örökség számunkra, mely élő valóság lett a román népi demokráciában, ahol valamennyi együttélő nemzet dolgozói a lenini Munkáspárttal az élen, közös erővel építjük a szocialista hazát, úgyahogy azt a nagy Szovjetunió népeitől tanultuk. Petőfinek a nemzetgyűléshez intézett szavai csengnek fülünkben: „Hazát kell nektek itt teremteni! Egy új hazát mely szebb a réginél és tartósabb is, kell alkotnotok egy új hazát, ahol ne legyenek ki, váltságok kevély nagy tornyai,sötét barlangok, denevértanyák, egy új hazát, hol minden szögletig eljusson a nap, a tiszta levegő, hogy minden ember lásson, s ép legyen.” Petőfi álmai megvalósultak. A győzelmes szovjet hadsereg lehetővé tette, hogy egy évszázad után új hazát építhessenek az együttélő nemzetiségek. " Erőss Attilás