Népujság, 1949. augusztus (6. évfolyam, 176-200. szám)

1949-08-01 / 176. szám

1949. a«guszta» ! ságot­ós százezer­szeresen azokat, akik a zsarnokságot védik! Az őrnagy maga elé meredt , ennyit felelt keserű keményen, de ezzel indult is már.­— Hát ezért a szép életért mi talán ma megdögölhetünk... A feketeruhás utánra kapott. — Idefigyelj! Ismertek jól. Sze­retem az életet, lázasabban, tel­jesebben, mint bárki más. El nem énekelt énekek, el nem zengett szózatok feszítenek, égnek az in­dulataimban. Tordán asszony vár rám és gyermek. De mondom nek­tek, hogy ha kell, dögöljünk ide, ebbe a völgybe, ha ezzel csak égi­ lépéssel is közelebb visszük a népet, a világot a szabadsághoz! — Ha mi ide döglünk, akkor ■tége a Szabadságnak Európában, hiszen te mondtad. — vetette köz­be az ifjú tiszt. — A cár hatalma végtelen, embere annyi százezer, amennyi századot számlál Kossuth — duplázott rá az Őrnagy. — S m­ég akkor is, így is, — dobbantott a feketeruhás. — El­­pus­z­­ülünk, hogy az unokák ne felejthessenek emlegessék: a szabadságért haltak meg. Elpusz­tulunk, hogy hírünk feltámadjon a szabadsággal. A cár se isten s az a nép, amelyik most a túlsó erdőben leselkedik s a zsarnokság parancsára reánk tőr, barátaim, az oroszok sem tűrnek örökké! Az őrnagy felkacagott: — Álmodozol, Petőfi! Forra­dalom Oroszországban ? Inkább azt is elhiszem, hogy emlékosz­lopot állítanak nekünk ezen a mezőn... Úgy ám, fiacskám!... S vitatkozva mentek tovább, egészen a Kápolna-dombig. Há­zikó állott néhány hatalmas fa között, Bem generális tárgyalt előtte tisztjeivel — Petőfi! — jelenhette halkan az egyik táborkari beosztott Bem gyorsan az érkezők elé bicegett. Megölelte a feketeruhás alakot, hosszan szorongatta s korholta, hogy miért nem enge­delmeskedik. — Most pedig tájékozódjék kedves fiam s menjen azután a szakerekhez, a kereszttuzi kijá­rathoz! Mi meghalhatunk, de a nemzet költőjének élnie kell! Petőfi nevi fejelt, csak nézett dacosan maga elé. Alig figyelt később is az udvarias alezredesre, aki a dombocska pereméről ma­gyarázta a helyze­tt. Ott szemben, a fenyvesben, rejtőzködik Ska­­riatin cári generális lovassága. A fák között megcsillannak a lándzsahegyek.­­Az erdőcske mel­lett, jobbra facsoport. Parasztok mondják, hogy ott a muszka ge­nerális. A mieink a völgyben ül­nek, a patak partján. Az orosz gyalogság az á elleni patak, az Ördögárka partját szállta meg. — És a Küküllő felé mi van? — kérdezte hirtelen Petőfi .— Mikor ütközünk? — Bem nem döntött még ... Bi­zonnyal hamarosan. Dél lett, mire az ágyúk­ meg­szólaltak. Fehér gömböcskék keltek a dombok alján s bömbölve, sivítva szálltak a golyóbisok. A föld remegett, a fák levelei re­zegtek, füst, hang, döbbenet hullt a völgyre. Hej, megébredtek most az éjjel még fáradt emberek. Mindenki készülődött, lovak ka­páltak, katonák köpködve fogad­­koztak. Fél öt felé a Sárpatak hídján állott. A karfára dőlt s mereven tekintett előre. A térségen min­den kavargott, lovagok száguldoz­tak, porfelhők keltek. Három lé­pésnyire a hídtól, egy vastag fűz­fa tövénél ágyú bújt meg. Ontot­ta a tüzet. Majdnem kiugrott he­lyéből a híd minden dördülés­re. Apró tüzér szökö­tt az ágyú mellől Petőfihez. — Szalad a balszárnyunk! — kiáltotta.­­ Nemsokára az ágyúval is in­­­dultak visszafelé. — Hátrább megyünk! Jöjjön velünk ! ; Petőfi vállat vont. Maradt Lovasok, emberek rohantak át a hídon. — A Küküllőnél is menekülnek! — ordított valaki. — Kereszturra, Keresztur fe­lé! .. — ezreket vitt ez az utolsó reménység. Bem serege szétszór­va, széttörve futott a túlerő elől. Petőfi nem mozdult. Mind kevesebben szaladtak át a hídon. Egy lovas kantárját rántva torpant meg Petőfi mellett. — Lengyel doktort — ismerte fel a költő. — Mi hír? — Jöjjön velem, — felelte az orvos. — Bem is Keresztúr felé igyekszik a kocsijával. Itt min­dennek vége már. Jöjjön! Petőfi megfordult, először a ló mellett lépkedett. Siessünk — mondta a lovas és jobbra-balra tekintgetett — Átkelhetnek a Küküllőn, elénkváguak s keresz­tezik utunkat. . . Gyerünk! — Fogedzék a kenyyelbel A ló ügetni kezdett. A költ­ő félkészei a nyerget ragadta, má­sik kezével a kengyelbe kapaszko­dott. Hosszú, nyújtott lépésekkel­ ugrándozott. Átrohantak a falun, már a mezők közt futottak. Most emelkedni kezdett az út, a bugyi koptatóhoz értele. Lengyel doktor idegesen csapkodta az állatot. —­­ Siessünk! Siessünk!... Megsarkal­l­ta a habzó lovat, az megugrott és vágtába kezdett. Lengyel lené­zett, maga mellé. Pe­lfi már nem volt az oldalán, lemaradt. Vissza­tekintett. A költő az út szájén üldögélt, fejét magasra emelte, mint aki friss levegőt keres. — A domb felé, menjen a domb­ra, a fák közé! — kiáltotta az orvos. Felért a tetőre. Visszané­zett. Feketeruhás férfi rohant egyedül az úton. Szétnyílt kibúj­ja úgy verdesett, mint két törött szárny. Többet nem látta ismerős tanú. Megölték? Megölték, de verse, ta­­­nítása szárnyrakelt s győz­esen száll mindenütt, ahol szabad em­berek élnek. Ott is, ahol a cár katonáinak ükunokái kiharcolták szabadsá­gukat s itt is, Petőfi népeinél, ahová éppen ők hozták el a fel­­­ szabadulást. ^ ■ y ffS&mia Petőfi és a proletár hazafiság P­etőfi világnézetétől törté­nelmi felfogásától semmi sincsen távolabb, mint a nem­zeti türeletlenség, a faji elfo­gultság. Petőfi a világ­szabad­ság híve és azt hirdeti: „Haza csak ott van, hol jog is van...” A magyar történelemből sem­m­it sem fogad el csupán a jobbágylázadások és a leigázó, zsarnok Habsburgok elleni for­radalmak hagyományait. Pető­fi nemzeti öntudatát közel egy évszázadon keresztül hamisan tüntették fel. Különösen német gyűlöletét szerették úgy bemu­tatni, mint sovinizmust és gon­dosan elhallgatták, hogy Pető­fi nem a német népet, hanem a német leigázó és kizsákmá­nyoló keveseket, a Habsburgo­kat és az aranyrojtos generáli­sokat gyűlölte. Petőfi versei­ben nem egy helyen találunk ilyen kifejezéseket: „Lejárt a napod, német!*’, „Miként el­pusztult Jeruzsálem, el fogsz pusztulni Ausztria.” Itt azon­ban kizárólag a zsarnokokról, a Habsburgok Ausztriájáról, van szó. A nagy költő világné­zete nem tűr meg önző nemze­ti gyűlölködést. Petőfi nem csak a magyar nép felszabadí­tásáért harcolt. Petőfi számá­ra a negyvennyolcas forrada­lom „a népek Hajnalcsillaga’*. Szabadságot követel magyar­nak, románnak, németnek, szlávnak, zsidónak egyaránt. O­storozza azonban a fajgyű­lölő pesti német kispolgá­rokat és a szabadság költőjé­hez méltó módon adja meg ne­kik a választ. „Az egyetértés, mely eddig felvétel nélkül uralkodott a fő­városban, bomlani kezd.” — írja Petőfi 1848 március 20-án, majd így folytatja: „Német polgárok, bevádollak benneteket a nemzet és az utó­kor előtt, hogy azt ti bontottá­tok fel! E kettő ítéljen fölötte­tek. Ők nyilatkoztak először, hogy a nemzetőrségbe magok közé zsidót nem vesznek és így ők dobtak először sarat márci­us 15-ikének szűszi zászlajára! Megszüntetek már félni? Ne Szűnjetek meg, mert eljött és még nem múlt el a jutalma­zásnak és büntetésnek ideje! Várhattok-e igazságot a ma­gatok részére, ha nem vagytok igazságosak mások iránt? D­e legszomorubb az, hogy nincs olyan gyalázatos ügy, melynek pártfogói, apos­tolai ne támadnának. Ezen ég­bekiáltóig igazságtalan zsidó­üldözésnek apostola lett né­hány zugprokátor, kik most szélűre­­ prédikálnak a zsidók ellen, s aki az igazság mellett szót emel, arra a megvetendő hamis próféták elég szemtele­nek azt kiáltani, hogy a zsidók által meg van vesztegetve. A nyomorók­ nem tudják, vagy nem akarják hinni, hogy ő náluk becsületesebb embe­rek is vannak, kik nem a szeny­nyes önérdek rabszolgái, ha­nem a tiszta igazság és huma­nizmus barátai." Nem véletlen, hogy Petőfi és Bem mindenben egyetértet­tek. Bem volt az első, aki így szólt Erdély népeihez: „Magya­rok, románok, szászok nyújt­satok egymásnak testvéri ke­zet, távoztassatok minden nem­zeti gyűlölséget és boldogok lesztek!” Nem véletlen, hogy a budapesti Egyenlőségi Klub programját Petőfi fogalmazta meg. A program így hangzott: „Egyesültünk a nyelvi különbö­zőségeken alapuló idegenkedé­sek elenyésztésére, ennélfogva társulatunk bármily nyelvet beszélő honpolgárt szívesen lát tagjai közt.” „A magyar hadsereg — hir­deti ki Bem tábornok Nagysze­ben bevételekor — a közös nép­szabadságért harcol, ezért küz­denek soraiban mindenféle népfaj ivadéki, mi által egy­szersmind az európai népsza­badság előharcosául jön föl­szentelve.” És valóban a ma­gyar és székely szabadsághar­cosok oldalán találjuk a bécsi diákok szabadcsapatát, Kurz Antalt a brassói szászok szelle­mi vezérét és Cézár Bolliac-ot a bukaresti forradalmárok egyikét, aki „Espatriatul“’ cí­­men román nyelvű demokrati­kus lapot adott ki. M­em táborának légkörével magyarázhatjuk Petőfi Vonzódását a főhadiszállás iránt. Petőfi ott érezte igazán otthon magát, hol bátran, sza­badon és őszintén hirdethette a demokráciát, ahol nem ka­pott hajba némi tábornokok­kal azért, mert nem hordott kesztyűt és nem volt szépen kötött nyakkendője, ahol elv­barátokkal és nem uram-bá­­tyámos kurtanemesekkel volt dolga. Amikor Petőfi a világszabad­­ságról, a nemzetek közti össze­fogásról beszélt, amikor ver­sekbe öntötte a kizsákmányolt milliók szabadság utáni vágyát ugyanakkor jelent meg Lon­donban a Marx és Engels által megfogalmazott Kommunista Kiáltvány, mely először tisztáz­ta azokat a kérdéseket, melyek a marxizmus és leninizmus alapjait képezik. A Kommunis­ta Kiáltvány eszmét és gyakor­latot, vagyis a szocializmust és a munkásmozgalmat kapcsol­ja össze és olyan szemléletet, olyan kutatási módszert adott a kommunistáknak, melynek se­gítségével minden eseményt helyesen látnak és értékelnek. Felvetődhetik sokak előtt a kérdés: Minek állítjuk egy­más mellé a Kommunista Kiált­ványt és Petőfi költészetét? A felelet igen egyszerű. Mert Pe­tőfi minden forradalmi verse előiskola a szocialista forrada­lom felé. G­ondoljunk csak arra, hogy Petőfi hazafias verseiben a munkások proletár hazafisá­­gukra, forradalmi verseiben pedig proletár nemzetközisé­gükre ismertek. Gondoljunk arra, hogy Petőfi költészetének tanulmányozásán keresztül is­merte meg a munkásság az igazi 4- at, s hogy sok éven keresztül Petőfi verseinek sza­valása jelezte a mesterséges külsem­ alatt dübörgő forradal­­miságot. Petőfi nem kozmopolita. A kozmopolita ugyanis megve­ti saját népét, saját anyanyel­vét és nemzeti kultúráját. A kozmopolita csak addig marad hazájában, míg ott kizsákmá­nyolási lehetőség kínálkozik. Elmondhatjuk ezt Petőfiről ? Nem. Nem mondhatjuk ezt. A kozmopolitizmus lényege a nemzeti hagyományok tagadá­sa. Petőfi példáját adja a ha­gyományok­­ helyes értelmezésé­nek. Nem fogad el csak olyan hagyományt, — amint azt előbb is említettük, — mely szabadságharcos múltúnkkal szoros összefüggésben van. Petőfi Sándor: A nép nevében! * Még kér a nép, most adjatok «efc£? Vagy nem, tudjátok, mi is/ szörnyű a nap, H& főikéi­ét nem kér, de vesz, ragadt Nem hallottátok Dózsa György híreit, '* Izzó vas trónon Őt elég etetek, De szellemét a tűz nem igeté meg. Mert az maga tűz: úgy Vigyázza­tok; ^ Ismét pusztíthat a láng rajtatok!­­ S a nép hajdan­­fiák ededett kívánt. Mivel, hogn­ akkor még állat raila. De az állatból végre ember járt, ’ S emberhez illik, hogy legyen joga. Jogot tehát, emberfogót a népnek/ Mert jogtalanság a legrúdabb bélyeg, Uten teremtményén,­­ ki rásüti­, Isten kezét el nem kerülheti. _.|j~ S miért vagytok ti­­fo­­ltsá­gosokt Miért a jog csupán ti ne lato/d­, ^ Apáitok megszerzik a hazát, De rája a nép-izzadás csorog. Mit ér, csak ekkép szólni; itt a bérh/a; Kéz is kell még, mely « főket felhányja, S e kéznek nincsen semmi érdemet. S H, kik vagjd­ok olytm gőgösent Mienk a haza­­!* mienk a jog! Ha átokkal mit tennétek vájjon. Ha ae ellenség ütne rajtatok...? De ezt kérdeznem/ engedőimet kérek. Majd elfeledtem győri vitézségük. Mikor emeltek már emlékszobrot A sok hős lábnak, mely ott úgy futott? Jogot a népnek, az emberisig 1 11 ....‘ Nagy szent nevében, adjatok jogot, S a hon nevében egyszer amint, amely Eldől, ha nem nyer új védoszlopot. Az alkotmány rózsája a tiétek. Töviseit a nép közé vet­­tek; Ide « rózsa néhány lev­elét ' ■ -] 5 vegyétek vissza a tövis feléi. ^ ( , Vagy rom tudjátok, m­eg szoméjű a nép, Ha fölkd ti nem kér, de vesz, ragad?; Nem hallottátok Dózsa György hírét?[ Izzó vas trónon őt elégd­étek, ,J De szellemét a tűz nem égett meg. t Mert az maga tűz, úgy vigyázzatok: |j Ismét pusztíthat e láng rajtatok! J __J UP» 3"■-V etőfi az együttélő népek közötti békét és összefo­gást, a világ szabadságszerető népeinek összefogását hirdette. Petőfi hazaszeretete és nemzet­közisége örökség számunkra, mely élő valóság lett a román népi demokráciában, ahol va­lamennyi együttélő nemzet dolgozói a lenini Munkáspárt­tal az élen, közös erővel épít­jük a szocialista hazát, úgy­­ahogy azt a nagy Szovjetunió népeitől tanultuk. Petőfinek a nemzetgyűlés­hez intézett szavai csengnek fülünkben: „Hazát kell nek­tek itt teremteni! Egy új hazát mely szebb a réginél és tartó­­sabb is, kell alkotnotok egy új hazát, ahol ne legyenek ki­, váltságok kevély nagy tornyai,­­sötét barlangok, denevérta­nyák, egy új hazát, hol min­den szögletig eljusson a nap, a tiszta levegő, hogy minden em­­ber lásson, s ép legyen.” Petőfi álmai megvalósultak. A győzelmes szovjet hadsereg lehetővé tette, hogy egy évszá­zad után új hazát építhesse­­nek az együttélő nemzetisé­gek.­ ­ " Erőss Attilás

Next