Népujság, 1951. április (8. évfolyam, 77-80. szám)

1951-04-01 / 77. szám

2 ■ifflWOS»?. A szovjet irodalom a békeharcban írta: N. Sztyepanov professzor A BÉKESZERETŐ NÉPEK következetes harcában a hábo­rús gyújtogatók ellen vezető he­lyet foglal el a szovjet iroda­lom. Gorkij már 1932-ben megír­ta : „Minden becsületes ember tisztán látja, hogy a kapitaliz­mus olyan anarchiába vezette az emberiséget, amely katasztrófá­val fenyegeti. A régi világnak az a célja, hogy testi és szelle­­mi erőszakkal, a csatamezőkön háborúkkal, a városok utcáin vérontással állítsa vissza a ré­gi, rothadt, embertelen „rendet", amely nélkül a kapitalizmus életképtelen.” A szovjet nép az imperialis­­ta háborús gyújtogatók csilla­píthatatlan vérszomjával és erő­szakoskodásával már 1917. ok­tóberének első napjaiban szem­beszegezte békeharcát, teremtő, alkotó munkáját és a kommu­nizmus nagy építőinek, Lenin­nek és Sztálinnak irányításával megteremtette a boldog, szabad élet alapjait. Ez az eszmény, a békevágy és az építés szándéka, vezérfo­nalként húzódik át a szovjet irodalmon. Amíg a burzsoá iro­dalom Amerikában és a mar­­shallizált országokban az em­­bergyűlöletet, a háborút hirdeti, cinikusan magasztalja a legál­latibb ösztönöket és embermil­liók elpusztítására uszít, addig a szovjet irodalom az új életet tárja olvasói elé, a szovjet nép békés építőmunkáját, amely biztosan halad előre a kommu­nizmus felé. Gorkij új erkölcsöt hirdetett, annak az új életnek törvényét, amelyben már nem az elnyomás és a hódítás, nem a tőkések ör­dögi gonoszsága és mérhetet­len pénzsóvárgása határozza meg az emberiség fejlődését, hanem az ember erényeibe és értelmébe, az emberiség és a világosság elveinek diadalába vetett hit. Műveit az ember iránti odaadó szeretet hatja át és az ember elnyomóival, a ka­pitalista világ állatiasságával, főkolomposainak kegyetlensé­gével, gonoszságával szemben érzett gyűlölete, mélységes gyű­lölet azok iránt, akik nyereségé­ért készek az egész világot vér­­befojtani. ,,Az anya" című re­­ngébeit megírta, mint érlelődött a kapitalista elnyomás alatt az a büszke tudat, hogy harcolni kell az emberek boldogságáért, olyan társadalmi rendszer meg­teremtéséért, amely lehetetlenné teszi a népellenes rablóháború­­kat. „Klim Szamgin élete” című­ regényében, amelyet már a for­radalom utáni években írt, ma­radéktalanul leleplezte a bur­zsoá társadalom képmutatását és embergyűlölő jellegét, a leg­különbözőbb renegátoknak, a legszebb emberi eszmények áru­lóinak aljasságát, akik semmi másra nem jók, csak arra, hogy hullamérgükkel megfertőzzék a világot. A mindenekfölött dia­dalmaskodó embert és életsze­­r­etetet hirdette Gorkij egész munkássága. A szeretet győzel­me a halál fölött — „A Leány és a Halál" című költeményé­nek, egyben Gorkij egész mun­kásságának témája Amerikával foglalkozó gúny­­irataiban már 1906-ban megraj­zolta a kapitalizmus, különösen az amerikai tőkések vadállati, visszataszító arcát. „A sárga ördög városa” — így nevezte New-Yorköt, a kapitalista Ame­rikát. Ez az ördög, a dollár, aranyba olvasztja az emberi vért és életet, a dolgozó embert csak a meggazdagodás egyik eszközének tekinti. A szovjet irodalom az élet, az alkotó munka örömét hirdeti, e nagy eszmény érdekében vég­hezvitt hőstettek nagyszerűsé­gét, a rombolás és a gyilkolás gyűlöletét. Ezért őrködik a szov­jet irodalom a béke felett, ezért harcol az ország békés felvirág­zásáért. A POLGÁRHÁBORÚRÓL szó­ló művek — Solohov: „Csendes Don", Alexej Tolsztoj: „Golgo­ta" című hatalmas regényei és számos más alkotás — lesújtó ítéletet mondanak a kapitalista háborús uszítók fölött. Solohov, regényének aprólékosan jelle­mezett alakjain keresztül, az ol­vasók elé tárta, milyen ciniku­san és galádul használták ki a tőkések, a földesurak és külföldi pártfogóik a kozákság elmara­dottságát, hogy önző, rabló cél­jaik érdekében gyilkos testvér­­háborút robbantsanak ki a szov­jet­ földön. A dolgozók Lenin, Sztálin és a Bolsevik Párt ve­zetésével szétzúzták a reakció és az intervenciósok sötét erőit. A béke nevében, az emberiség boldogsága érdekében küzdöt­tek. Solohov: „Új barázdát szánt az eke" című regényében már a szabad munka örömét és nagy­­szerűségét, a hatalmas arányú társadalmi átalakulások korsza­kának beköszöntét örökítette meg. A rombolások és a súlyos nél­külözések után, amelyeket az intervenció és a polgárháború zúdított a szovjet földre, az or­szág dolgozói minden erejükkel hozzáfogtak az újjáépítéshez. A sztálini ötéves tervek éveiben, kimagasló irodalmi alkotások tárják elénk a szovjet nép mun­kahőstetteit, az építés páratlan lelkesedését. Gladkov: „Cement", Katájev: „Hajrá!", Saginján: ,,Vízierőmű", Ehrenburg: „Éj­jel-nappal" című regénye és sok más mű állított örök emléket a szocialista építés lelkes és viha­ros éveinek. Kristálytisztán jut kifejezésre a békéért folyó harc minden részlete a szovjet korszak legna­gyobb költője, Vladimir Maja­kovszkij verseiben. Költészeté­nek hőse a szovjet ember, a szo­cialista társadalom építője, a vi­­lágbéke harcosa. Minden költe­ményéből sugárzik az alkotás öröme, a szolidaritás, a közvet­len, szinte vérségi kapcsolat az egész világ békeharcot vívó dol­gozóival. A szovjet nép Nagy Honvédő Háborújában ismét megmutatta hatalmas erejét, erkölcsi hatal­mát és egységét, amellyel poz­­dorjává zúzta a „legyőzhetetlen­ségével'' kérkedő támadót. A szovjet nép, miután megszaba­dította a világ népeit a fasiszta iga szörnyű veszélyétől, még magasabbra emelte a tartós, de­mokratikus béke zászlaját. A SZOVJET ÍRÓK a Nagy Honvédő Háborúval foglalkozó műveikben megmutatták a béke­szerető szovjet nép hősiességét, felülmúlhatatlan lelki erejét. Még a háború idején írta Ale­­xandr Tvardovszkij „Vaszilij Tyorkin" című elijesztető költe­ményét, amelyben az orosz har­cos dicsőségét énekli meg. Tyor­­kínban egybekopcsolódik a ha­­lált megvető bátorság, az erköl­csi magasrendűség, az a tudat, hogy igazságos harcot vív „az élet nevében" az emberek bol­dogságáért. Tyorkin jellegzete­sen szovjet ember! Határtalan odaadást érez hazája iránt, de mérhetetlen gyűlöletet azokkal szemben, akik idegen területek meghódításáért háborút indíta­nak és más népek ellen erősza­kosan lépnek fel. Ugyancsak a béke nevében, az emberek boldog, derűs éle­téért visznek véghez páratlan hőstetteket Fagyejev „Ifjú gár­da" című­ regényének hősei. Ezek az ifjak és leányok, akiket az emberiség békéjének és boldog­ságának nagyszerű eszméi lel­kesítenek, azzal a büszke tudat­tal viszik véghez hőstetteiket, szenvedik el a kínzásokat, a ha­lált, hogy a békéért harcolnak, hogy önfeláldozásuk megszaba­dítja a jövő nemzedéket a hábo­rú lidércnyomásától. Hatalmas ''békeszózatként, a rettenhetetlen békeharcra való felhívásként hangzanak Oleg Kosevoj, az „Ifjú gárda" vezetőjének szavai, amelyeket közvetlenül kivégzése előtt vág a fasiszta hóhér arcá­ba: „Ez a fekély szörnyűbb min­den pestisnél és az is marad, amíg tőkések az emberiség e szörnyszülöttei uralkodnak a vi­lágon és markukban tartanak mindent__ És hiába bizakod­nak a tőkések, ezek a ragyogóan tiszta fehérneműben kevélykedő uraságok, hogy elkerülhetik a történelem ítélőszékét. Vérrel szennyezetten máris ott állnak irgalmatlan tekintete előtt... Csak­ azt sajnálom, hogy , nem­ harcolhatok többé népem és az egész emberiség soraiban az igazságos és becsületes életért. Utolsó üdvözletemet azoknak küldöm, akik ezért az életért harcolnak!" A SZOVJET IRODALOM az emberi méltóságot, az emberi egyéniség legszebb megnyilvá­nulásait hirdeti,­­ a haza és a nép ■iránti odaadást, a békés élet nemes és fenkölt eszmé­nyeit. A Nagy Honvédő Háború után alkotott irodalmi művek­ben tekintélyes helyet foglal el a nép békés építőmunkája, az önfeláldozó és hősies újjáépítő munka, azok a nagyszerű épít­mények, amelyek átalakítják az ország arculatát. A szovjet embereknek a béke nevében végzett munkája a tár­gya a szovjet olvasók körében oly népszerű irodalmi művek­nek, mint Pjotr Pavlenko: „Bol­dogság", Panova: „Világos part", Babajevszkij: „Az Arany­­csillag lovagja", Azsajev: „Tá­vol Moszkvától", Nyikolajeva: „Aratás", Ribakov: „Soff örök" című regénye és magok. A szov­jet nép nagyrabecsüli a kemény harcokban kivívott békét. „Az Aranycsillag lovagja" című re­gényt Babajevszkij a kubáni villanytelep üzembehelyezésének jelenetével fejezi be; messze vi­lágító fényét a felkelő nappal hasonlítja össze, amely bera­gyogja a jövő útját. Ezért a boldog, szép jövőért dolgoznak a szovjet emberek, a béke zász­lóvivői. A szovjet nép és a szovjet irodalom, a nagy Sztálin láng­eszű vezetésével, leleplezi a gyermekeket és asszonyokat gyilkoló, városokat és falvakat pusztító, halált és szenvedést hozó háborús gyújtogatók vér­szomjas terveit és harcol az életért, az alkotó munka örö­méért, a világ békéjéért. . A BETEG ÚT­& Népi demokratikus rend­szerünk gazdasági életében a terv­szerűség alapvető jellegzetesség; két egy-egy éves állami tervünk során megtanultuk a tervszerű gazdálkodást és szervezést s azt minden tevékenységünkbe beve­zettük. Tervszer­űsítettük egészség­ügyünket is; ismerjük „tervszá­mainkat”, több éves statisztikánk alapján hozzávetőlegesen azt is tudjuk, hogy évente hány betegre számíthatunk, hány beteget fo­gunk kórházainkban, klinikáin­kon, poliklinikáinkon vizsgálni és gyógyítani,, ismerjük gyógyszer­szükségletünket s általában fel­mértük a népegészségüggyel kap­csolatos összes kérdéseket. Mégis mindennapi munkánk tervszerű teljesítésében számos olyan ne­hézséggel és hiányossággal talál­kozunk, mely a felvilágosító mun­ka hiányát jelzi orvosok, egész­ségügyi személyzet és betegek kö­rében egyaránt. Egyik ilyen hiányosság az, hogy dolgozóink nem tudják, melyik egészségügyi fórumhoz kell for­­dulniok betegségükben. A beteg útja, a betegágytól az orvosig rendkívül egyszerű és egyenes kellene legyen s mégis néha való­ságos útvesztőnek mutatkozik. Mert valóban így van: ha a beteg nem tartja be az egyenes utat, akkor könnyen labirintusban ta­lálja magát. AZ EGYSZERŰ ÚT pedig tényleg egyszerű: a környé­ki szervek felől a központi szer­vek felé vezet. Fontos ezt tudni és számontartani, mert a törvény, mely ezt az egyszerű utat meg­szabja, a dolgozók jólétét, érdekét, egészségét szolgálja. A falusi dolgozó betegségével a körorvoshoz megy, a városi dol­gozó az üzemi orvoshoz, a va­gyontalan falusi dolgozó bajával szintén a körorvost keresi fel, a termelésen kívül lévő vagyonta­lan városi ember a kerületi or­vost. A körorvos, üzem­i orvos és kerületi orvos a beteget megvizs­gálják, tanáccsal és gyógyszerrel látják el. Ha azonban a betegség természete megkívánja, ha külön­leges vizsgálati eljárásokra van szükség, akkor mindhárman to­­vábbküldik a beteget a városi po­­liklinikára. A MAI POLIKLINIK­A I nem a múlt százszor megátkozott I és joggal megutált „betegsegély- s­zője”, hanem egy minden tekin- I tetben legkorszerűbben felszerelt I egészségügyi intézmény, mely jől-I js’ képzett szakorvosokkal (speciális­­­­tákkal), Röntgen átvilágító és be- I sugárzó készülékekkel, rövidhul­­­­lámú készülékkel, modern labora­tóriummal rendelkezik. Az ide utalt beteget alaposan megvizs­gálják és ismét tanáccsal, gyógy­szerrel látják el. De még mindig hátramaradnak azok a betegek, akiknek hosszabb klinikai megfi­gyelésre, vagy kezelésre van szük­­ségük, vagy azok, akiknek kom­plikált betegsége még eddig sem tisztázódott. Ezeket a betegeket a poliklinika a klinikára utalja. A klinika egészségügyi szerveink között a legmagasabban álló in­tézmény, ahova csak a súlyos be­tegeknek, a kiderítetlen betegsé­geknek szabad eljutni. Mindennk számára érthető, hogy bűn lenne népgazdaságunk számára, ha a legsúlyosabb betegek felderítésé­vel és gyógyításával elfoglalt szakkádereket azzal terhelnénk meg, hogy gyomorrontást, idült gyomorhurutot, influenzát, vagy lúdtalpat gyógyíttatnánk velük. A klinika nem csak gyógyító intéz­mény, hanem oktató és kutató in­tézmény is. Az egyetemtől és a klinikától várja dolgozó népünk a fiatal orvosok lehető legjobb kiképzését. A klinikától vár­ja dolgozó népünk az „új orvost”, aki szakmailag jól képzett, aki önfeláldozó híve népi demokratikus államrendsze­rünknek és aki egész életében a nép javát fogja szolgálni. S végül az egyetemtől, a klinikától várja dolgozó népünk a tudományos ku­tatás nagyszerű megvalósításait: az új gyógyszereket, az új keze­lési eljárásokat, új fegyvert a dol­gozó népünket hervasztó betegsé­gek, a güm­őkór, rák, ipari beteg­ségek ellen. Ezért nem szabad fölöslegesen terhelni kllinikáinkat, ezért kell az egyszerű utat választani a be­tegágytól az orvosig. A beteg beutalásának ezt az egyszerű útját azonban nemcsak a betegek nem veszik sokszor fi­gyelembe, hanem az orvosok is elvétik. Naponta keresnek fel bennünket a klinikán betegek tá­voli vidékekről, minden beutalás nélkül, mert orvosaik rosszul irá­nyították őket. Körorvosainknak és üzemi orvosainknak tudomást kell szerezniük végre egészségügyi törvényeinkről s tudniok kell, hogy betegeiket csak a poliklini­­kára utalhatják be és semmikép­pen sem egyenesen a klinikára. Körorvosainknak és üzemi orvo­sainknak tudniok kell, hogy a ROSSZUL IRÁNYÍTOTT BETEGET sehol sem fogadják el; ők a hibá­sak gyakran azért, hogy a bete­get nemcsak a fárasztó útnak tet­ték­ ki, hanem indokolatlanul költ­ségbe is verték. Máskor előfordul, hogy az or­vos a beteget „saját kérésére” utalja be egyenesen a klinikára. Ez nem csak felelőtlenséget je­lent az orvos részéről, hanem szakmai és politikai felkészültsége szempontjából is rossz fényt vet rá; ha az orvos a beteget lelkiis­meretesen megvizsgálta és beteg­ségét kiderítette, akkor olyan te­kintélye és megbecsülése kell le­gyen a beteg dolgozó előtt, hogy az a vizsgálattal és kezeléssel meg legyen elégedve, a beteg többnyire akkor „kéri magát a klinikára küldeni”, ha az orvosa nem vizsgálta meg alaposan és lelkiismeretesen, ha betegségét nem magyarázta meg alaposan és nem látta el meggyőző tanácsok­kal. A beteg beutalásának fent leírt egyszerű módját — a beteg útját körorvostól és üzemi orvostól pali­klinikára, onnan pedig szükség esetén a klinikára — mind erélye­sebben kell keresztülvinnünk, meg­valósítanunk. Ha ez tökéletesen megvalósul, akkor egészségügyi szerveink tervszerűen és teljes odaadásukkal tudnak dolgozni be­tegeink lelkiismeretes gyógyítása és népegészségügyünk felemelése érdekében. És ennek megvalósítá­sára nem csak dolgozóink belátá­sát és öntudatos magatartását kérjük, hanem széles felvilágosí­tó munkát az orvosok, bábák, egészségügyőrök, diákok és nép­tanácsok részéről! h. j. orz sKiira' b snitw:ain mir TrriiiriiiiawniiiM'—MTwi | »Ilim UII<|1 ÁLLAMI SZÉKELY SZÍNHÁZ Marosvásárhely Harcolunk a békéért Heti műsor: Március 31, szombat este 8 óra­kor: Tartuffe. Negy­ven­hatods­zor. Április 1, vasárnap este 8 órakor: Úri m.uri. Harmincegyedszer. Április 7, szombat este 8 óra­kor: Ünnepi előadás az Állami Székely Színház fennállásának 5 éves évfordulója alkalmával: „SIRÁLY’’ Csehov drámája négy felvonásban. Április 8, vasárnap délután 4 órakor: Viharos alkonyat. Április 8, vasárnap este 8 óra­kor: Úri muri. ■ Április­ 10, kedd este 8 órakor: Sirály. Április 11, szerda este 8 órakor: Sirály. Április 12, csütörtök este 8 óra­kor: Sirály. Április 14, szombat este 8 óra­kor: Sirály. Április 15, vasárnap este 8 óra­­kor: Sirály. Április 17, kedd este 8 órakor­: Sirály. Április 18, szerda este 8 órakor: Sirály. M­AROSVÁSÁRHELYI MOZGÓK MŰSORA: Új Idők mozgó: Új műsor. Progresul Utínszínház. MUSZ­­SZORGSZKI­ T. Sztálin díjjal kitün­­tett színes film. Vörös Lobogó filmszínház: A kínai nép győzelme. SZOLGÁLATOS GYÓGY­SZERTÁRAK 1951. március 31. szombat. 2. számú állami gyógy­szertár, Kos­suth Lajos utca.

Next