Szabad Szó, 1970. július-szeptember (27. évfolyam, 7887-7962. szám)

1970-07-15 / 7897. szám

Házat épít? Kérjen engedélyt! Költséges a tapasztalat A korszerű urbanisztika köve­telményei Temesváron is egyre jobban érvényesülnek. Alaposan megfontoljuk, mit hova építünk, hogy minden­­összhangban legyen a kialakult harmóniával, ne sik­kadjon el az évszázados patina, egy-egy utca, kerület sajátos ar­culata. Jó gazda módjára kell tehát bánni a beépíthető terüle­tekkel, figyelembe véve a város fejlődésének távlati követelmé­nyeit. A municipiumi szervek és a lakosok túlnyomó többsége tisz­teletben tartja ezt az elvet, a vá­rosrendezési előirányzatokat. Ám vannak olyanok is, — sajnos, jó-­­ né­hányan —, akik azt gondolják, hogy bárki, bárhol, bármit épít­het anélkül, hogy elkerülhetné a következményeket. Például töb­ben is engedély nélkül építenek házakat, amelyek nem illeszked­nek a kerület összképébe, s miu­tán kész — beköltöznek. Hogy mi a következménye az ilyenszerű törvénysértéseknek, kihágásoknak? Pénzbírság, még­pedig gyakran többrendbeli, vég­ső fokon pedig az illegálisan é­­pített házak lebontása. S mégis akadnak akik kockáztatnak. Az okulás persze ilyenkor komoly összegekbe kerül. Mint az alábbi esetben is, Piroska István rékási lakos ta­valy kapott munkát Temesváron. Raktáritok a Vinalcool vállalat­nál. Gondolta, hogy féllábbal ú­­gyis bent van a városban, ide­költözködik véglegesen. Házat é­pít magának. Közvetítők útján telket vásárolt a Sinister utcában, de az a régi tulajdonos nevén szerepel, hiszen, mint ismeretes, ingatlanok adás-vételét felfüg­gesztették. Ugyancsak közvetítő útján szerzett tervrajzokat egy ismeretlen „mérnöktől“. Így aztán a municipiumi néptanácsnak még a tájára sem nézett, mert úgy látszik bízott „összeköttetései­ben“, s elkezdett építeni. Nyil­vánvaló, a műép­észeti és város­­rendezési hivatal dolgozói felfe­dezték a törvénysértést, s annak rendje és módja szerin figyel­meztették az illetőt, aki viszont nem vette komolyan az intést.­­Sőt a múlt év októberében meg­kapta a hivatalos felszólítást is: bontsa le amit addig épített, mert különben­ a néptanács má­sokkal bontatja le — természete­sen a törvényszegő költségére. Válaszként Piroska István mint­ha mi sem történt volna, újabb összeget költött az épülő házra. Változatlanul hitt más törvény­­sértőknek, akik „biztosították“ hogy építsen csak tovább, nem lesz abból semmi baj. Legfeljebb megbírságolják... Aztán egy napon bekövetke­zett az, amire nem számított: tel­ke előtt néhány autó állt meg. A városi hatóságok képviselői száll­tak ki a gépkocsikból, hogy a ma­gukkal hozott szakemberekkel lebontassák azt, amit Piroska Ist­ván meg másik két szomszédja törvénytelenül épített. A szakem­berek bérét a három „háztulajdo­nosnak“ kell megfizetnie, illetve azt a törvény értelmében a mun­kahelyükön a fizetésükből fogják levonni. Piroska nem akart hinni a sze­mének. Amikor megtudta, miről van szó, elkezdődött a jajveszé­kelés. Felesége is hangoztatta, hogy ő bizony megjósolta, de a férje csökönyössége.... aki csak ment a saját esze után, meg má­sokra hallgatott, ahelyett, hogy törvényesen járt volna el. Pótha­táridőt kértek, meg azt, hogy büntessék meg azokat, akik tel­keket adnak el, noha az adás-vé­telt nem lehet törvényesíteni. Piroska István gyermekeire, mun­kájára, becsületére hivatkozott minden második szavában, de sa­ját csökönyösségét persze szóvá sem tette. Pedig már hónapok óta jogtalanul lakik Temesváron az említett telken emelt tákol­mányban, amit anyagraktárnak használ. Jajveszékelése persze semmit sem segített, mint ahogy nem változtatott a helyzeten má­sik két szomszédja esetében sem. A törvényt nem lehet büntetle­nül megszegni. Aki pedig meg­teszi, számoljon a következmé­nyekkel. Temesváron körülbelül 60 ilyen ház lebontására kerül sor a kö­vetkező napokban,­ mert törvény­telenül építették azokat. A hon­polgároknak tudniuk kell, hogy az építkezési engedélyek mellőzé­se, a városrendezési szabályok megsértése súlyos anyagi követ­kezményekkel jár. Még csak annyit: egyes kerüle­tekben az állam örökös haszná­latra ingyen bocsát háztelket a honpolgárok rendelkezésére. Ve­­gyék igénybe ezt a lehetőséget. Ez törvényes is, előnyös is. Takács János a Akarja? NAPONTA . .. BEKOPOG ÖNHÖZ IS A FIZESSEN , ELŐ RÁ! N­épünk évszá­zadokon át megőrzött fol­klór kincsei a soha nem ta­pasztalt , tudományos fel­tárás, rendszerezés, szé­leskörű bemutatás nap­jait éli. Tisztán csillog­tatja, eleveníti fel a he­lyi sajátosságok,­ az együttélő nemzetiségek mindegyikének hozzájá­rulását a közös kincses­­tárhoz, mely a nép szel­lemi gazdagságát, hagyo­mányokban, szokások­ban megőrzött folklór értékeit foglalja egybe és szüntelenül éleszti. A múlt nem dicseked­het ilyen irányú szerve­zett tevékenységgel, bár kétségkívül utat­­ tört minden időkben a nép ősi erejű kitárulkozó kedve. Spontán megnyil­vánulások, egyéni kez­deményezések maradtak mégis, mert a folklór néhány lelkes híve nem volt elegendő átfogni azt a hatalmas népművé­szeti anyagot, amely az idők folyamán felhal­mozódott és szüntelenül gazdagodott tovább. Nem volt erre elegendő a Kiszetőn, Lugoson, Boksánon, Anináţi, Re­­sicán, Temesváron, Sze­­ben Poianán és még né­hány helyen működő kórus és zenekar, mert ez legfeljebb azt tanú­sítja, hogy törekvések, lelkes hívek már akkor is voltak, de a széleskö­rű műkedvelő mozga­lom kibontakozásához hiányoztak a társadal­mi-politikai feltételek. Az utóbbi idők­­ mű­kedvelő művésztevé­­kenysége egyre inkább a folklór bemutatására irányul, helyesen érté­kelve a népi alkotások kulturális jelentőségét. Egyre gyakoribbak ma már a különböző kultu­rális rendezvények ke­retébe illesztett FOL­KLÓR NAPOK, valósá­gos mozgalommá tere­bélyesedő seregszemlék, bemutatása mindannak, ami valóban népi for­rásból ered és mind művelői, mind pedig kö­zönsége számára mély­ről fakadó szükséglet. Ebben a szellemben hódított teret a színpa­don is a folklór, mű­kedvelő együttesek és szólisták szereztek ma­­gasrangu érvényt a nép írott és íratlan értékei­nek. Eredeti hangvétele, csillogó nyelvezete az ízes, szép beszéd ápolá­sát hivatott végezni s méltán helyezzük jelen­tős irodalmi műveink mellé a folklór közvetí­tette üzenetet az életről, a máról. Téves volna azt gondolni, hogy a folklór bemutatása ke­vesebb igényt támaszt, mint a művészeti alko­tások más ágainak megszólaltatása. Egymás mellett, mondhatni azo­nos értéket képviselve van jelen művelődési é­­letünkben a folklór és a hivatásos művészet s termékeny kölcsönhatást gyakorol egymásra. A tömegkultúra felvi­rágzásának éveiben any­­nyira hozzászoktunk a kultúrotthonok, kultúr­­házak színpadi rendez­vényein népünk szel­le­m­i termékeinek felvo­nultatásához, hogy már elképzelni is nehéz azo­kat az időket, amikor a folklórnak a legmos­tohább sors jutott. Sok­évszázados adósságnak tettünk eleget, szélesre tárva a folklór színpadi bemutatásának lehetősé­geit, közkinccsé téve a nép bőven áradó, egész­séges kultúráját. A folklór tudományos feldolgozása előtt, egy­kor főként a kukorica­­fosztás, a fonó stb. al­kalmiakhoz kötött, szűk­­körű népi szokás volt, napjainkban viszont a színpad lehetőséget nyújt arra, hogy a műkedve­lő együttes a nagyszá­mú előadó gárdával nemcsak falusi környe­zetben, hanem bárhol szerepelhessen, népsze­rűsíthesse a folklórt. E műsorok előkészítésében nagy szerep hárul a szakirányítóra, a zenei, koreográfus és irodal­mi folklór kutatóra, a rendezőre, aki a hagyo­mányos folklór anyagot magasfokú tudományos felfogásban mutatja be. Az így szinte vitt népi szokások, a színpadra kidolgozott táncok, da­lok és rövid színdarabok rendelkeznek mindazon jellemzőkkel, amelyek a modern előadóművészet­ben érvényesülnek. A színpadravitel jelentősé­gét abban foglalhatjuk össze, hogy ezáltal a folklór kifejezőbbé, ha­tásosabbá válik, átlénye­gül, megőrizve eredeti népi vonásait és széle­sebb körökhöz szól, ter­jesztve a hamisítatlan népi kultúrát. Ifié Biráu egyetemi lektor Keizlkir1CSÜink ci föliklók­ * * mm ünnep után, amikor szerít már a csizma Közös Az elmúlt napok, hetek ese­­mény­zuhatagában jelent meg az Államtanács Törvényerejű Rendelete, amely a felsőokta­tás végzettjeinek termelési be­osztását szabályozza és fogja egységes keretbe. A társadal­mi érdek és az egyén érdekei­nek összeegyeztetése kap nyo­matékos hangsúlyt a rendelet minden bekezdésében. És nem véletlenül, hisz az egyéni ér­dek , szem elöl tévesztése, fi­gyelmen kívül hagyása a bü­rokratikusan értelmezett társa­dalmi szükséglet jelszava mö­gött, éppen a társadalmat fosz­totta meg nagyon sok értékes szakembertől. Ismertem végzős orvost, a­­ki haza szeretett volna­ menni falujába, ahol nagy szükség volt rá. üres hely is volt, de nem tehette. így áll­hatott elő az olyan Urnák eset, hogy Bánátban Csíkból szár­mazó orvos gyógyította a be­tegeket és Csíkban esetleg egy bánáti. Cseréltek volna szíve­sen,­ ha lehetett volna. Vagy itt van egy másik példa: fia­tal, gyenge tüdejű tanárt Nagykároly mellé helyeztek, pedig ő valahol a hegyek kö­zött szeretett volna tanítani Évek hosszú sora telt el, a­­míg ez sikerült neki. És iga­zán nem tartozott ritkaságok közé annak a mérnöknek az esete sem, akit helytelenül ér­telmezett „társadalmi érdek­ből“ beteges, segítségre szo­rult szüleitől háromszáz kilo­méterre levő gazdasághoz he­lyeztek. A házastárs-végzettek elhelyezésének szabályozása is sok felesleges izgalomtól men­tesíti a­ fiatalokat, mert ma már valóban fontos társadal­mi érdek, hogy a fiatal háza­sok lehetőleg együtt, ugyan­abban a helységben kapjanak elhelyezést. S az sem kis do­log, hogy a rendelet kötelezi a szocialista szervezeteket, minden esetben tartsák tisz­teletben a vérzettek termelés­be való elhelyezésére vonat­kozó rendelkezéseket. _ S az er­kölcsi felelősséget most anya­giakkal is megtoldották. A tervszpoilszen, munkaerő­­elosztáson belül tehát, az e­­gyéni érdek messzemenő tisz­teletben tartása jelentős tár­sadalmi érdek, s ugyanakkor egyik biztosítéka a szívvel-lé­lekkel végzett munkánál­, fel­tétele az ön­megvalósító, ter­mékeny, alkotó tevékenység­nek. Kiss­­Miklós OLVASÓINK ÉSZREVÉTELEI NYOMÁN NEM LESZ TÖBBÉ HALOGATÁS A minap válasz érkezett a Lu­gos municipiumi néptanácstól lapunk 7863. számában Halogatás nélkül nem lehet? címen közölt levélre. Ebben Nacsa György ol­vasónk elpanaszolta, hogy vil­lanyórát vásárolt, de azt az IGOL több hónapi halogatás után sem szerelte be, íme, mit tartal­maz a szerkesztőséghez érkezett válasz: „A panasz kivizsgálásakor megállapítottuk, hogy az órát még nem szerelték fel a panasz­tevőnél. Kiszállt ugyan a hely­színre a szerelőcsoport, de mivel a lakásban régi vezeték van, nem beépített csőben, hanem a falra szegezve, ami nem felel m meg az érvényben levő törvényes ren­delkezéseknek, a munkát nem végezhették el. Nacsa György­nek kérvényeznie kellett új ve­zeték beszerelését. Ezt meg is tette, így az IGOL ezt a munkát a lakó költségére julius 13—30 között elvégzi s akkor sor kerül­het az uj óra beszerelésére. A panaszos elégedett ezzel az or­voslással“. HASZNÁLT A BIRÁLAT Józsa Márton temesvári olva­sónk levelére, amelyet Nemkívá­natos melléklet címmel lapunk 7837. számában közöltünk, s a­­zhely azt bírálta, hogy a kenyér­ben egy vasszeget talált, a­­Te­m­es Megyei Kereskedelmi Igaz­gatóságtól érkezett válasz. ..Az önök által közölt bíráló levelet elküldtük a temesvári kenyér­gyár vezetőségének, hogy­­ azt dolgozzák fel az összes munká­sokkal azon a részlegen, ahol a négykilós kenyeret gyártják. In­tézkedések történtek annak érde­kében, hogy fegyelmi eljárást in­dítsanak az ellen, aki elmulasz­totta a szitálási művelet elvég­zését“. CSAK ÁTMENETI INTÉZKEDÉS VOLT Lapunk 7876. számában bíráló anyagot közöltünk Fatelep az utcán címmel, amelyben azt hely­telenítettük, hogy a Circumvala­­ţiuinii utcai fatelep alkalmazottai a Brediceanu utca járdájára raktak le több vagon szenet. Át­iratunkra a megyei Combustibi­lul vállalat vezetősége válaszolt. Idézünk belőle: „Mivel a fatelep jelentős területe víz alatt állt, egy ideig nem tudtunk oda sze­net raktározni. Ezért néhány va­gon brikettet kénytelenek vol­tunk az említett helyen lerakni. Más esetben a vagonokban át­forrósodott szenet raktuk ide, hogy megelőzzük a tűzveszélyt. A telepen kívül lerakott árut nappal a lerakat alkalmazottai, éjszaka pedig a szerződéses őr­szolgálat emberei őrizték. A lo­pás veszélye tehát nem állt fenn“. A hiányosság tehát csak „át­meneti“ volt. De azért ügyelni kell arra, hogy többé hasonló eset ne fordulhasson elő.­­ 4 Oltári hecc... X-ék kertjében ültünk. Je­ges feketét szopogattunk. Egyszerre nagy zajjal kö­zénk robban Pisti, X-ék ka­masz fia, büszkesége és remé­nye, s már ömlik is belőle a szó — Csapklom! Bánhatjátok, hogy nem jöttetek ki a Begá­­ra. Állati klassz volt. S hogy micsoda oltári heccet rendez­tem .. Halálra röhögtük ma­gunkat a srácokkal. Képzeld papa, beúsztam egy jó dara­bon s aztán elkezdtem csinál­ni az agyamat, hogy megful­ladok Ha láttad volna azokat a tropára ijedt pofákat, hogy ugrottak utánam. Én közben megjátszottam egy mű „víz­­felvetést“, teleszivtam magam szuflával s a hasuk alatt ví­gan mögéjük spuriztam, on­nan szemléltem a saját meg­mentésemet. Mint valami ha­lászó kacsák, úgy dugdosták a fejüket a viz alá. Észre se vették, hogy én már a parton röhögök rajtuk, a többiekkel... Az elbeszélés alatt a házi­gazda arcán furcsa változás történt, ami sehogy sem illett a történet „humorához“. — Hát nem muris? — ,fe­jezte be Pista már bizonytala­nabbul. S akkor az én nyugalmáról híres ismerősöm az egész ven­dégsereg szeme láttára istene­sen elverte egyetlen csemeté­jét Minden különösebb ma­gyarázat nélkül. Pár nap múlva véletlenül találkoztam a legjobb barát­jával. — Na mit szólsz a barátunk idegállapotához? Én nem mon­dom, hogy éppen fair dolog volt, amit a srác művelt, de meg lehetett volna magyaráz­ni. — Ne haragudj, ezen nincs mit magyarázni. Persze, te ezt nem érted. De én még jól em­lékszem rá. Húsz évvel eze­lőtt történt. — Mi történt? — Mi is a Begán strandol­tunk. Elnyúlva élveztük a na­pot s önmagunkat. Hirtelen sikoly hasított vizes bőrünk percegésére, fülelő dobhár­tyánkba Segítség! Barátunk jobban úszott mint én, ő ért először a kapkodó, fuldokló lányhoz. Próbálta húzni kife­lé, de őt is a víz alá ráncigál­­ta. Ahogy újra felszínre jutott, a klasszikus megoldást válasz­totta, fejbe verte a lányt. S aztán a hajánál fogva a part­ra úsztunk vele. Kiráztuk be­lőle a vizet s mesterséges lég­zést végeztünk, szóval min­dent úgy, ahogy elő van írva. Szuszogott is nemsokára, csak éppen nem, akart magához tér­ni. S időnként iszapszagú, ha­bos vizet hányt. Hát nem volt éppen kellemes látvány. Én őriztem, s közben elszaladt telefonálni. Mondanom sem kell, hogy nagy megkönnyeb­bülés volt mindkettőnknek, a­­mikor meghallottuk a mentők szirénáját. — Rendben van. Kimentet­tetek valakit a vízből. De miért kell ezért félig agyonverni a gyereket? — Mert kell, érted? Kell. Mi már rég elfelejtettük az e­­gész ügyet, mikor barátunk idézést kapott a törvényszék­re. A lány apja beperelte, súlyos testi sértésén. A tár­gyaláson azt állították, hogy nem fulladozott, „csak vicc­ből kiabált segítségért és ez a csavargó­­ leütötte“. A bíró­ság a körülmények figyelem­­bevételével „csak" pénzbírság­ra ítélte.. — Értem. — Dehogy is érted ... Több ez, mint személyes sérelem. Vannak a világon szent dol­gok , az életmentés ezek kö­zé tartozik. Ebből senki se csináljon tréfát, még az em­ber saját kölyke se. Én megér­tem X-et. Legszívesebben ma­gam is segítettem volna neki... László Ildikó Bukaresti levél Csúcsforgalom! Szép a bukaresti nyár. Igaz, meleg, de milyen meleg! Fá­rasztó hiza elég fárasztó, de az élet ritmusa még­sem csök­ken. Sőt! Soha olyan élénk nem volt a bukaresti, utca mint ép­­pen most, ezer és ezer autó su­han a bulvárok fényes aszfaltján, a széles gyalogjárókon hullámzik a töm­eg és az üzletek is zsúfol­tak. Nem hiába turista csúcs­­idény július, az ONT-hivatal hozzávetőleges számítása szerint naponta körülbelül 30 000 belföldi látogató és nem kevesebb külföl­di turista fordul meg Bukarest­ben. Ha ehhez hozzászámítjuk a sűrű rokoni látogatásokat, a diák­­kirándulókat, no meg az elma­radhatatlan hivatalos küldötteket , akkor könnyen elképzelhetjük a fővárosi­ forgalmat és azt a szi­rtes, kavargó,­­ nyári képet, ame­lyet a bukaresti utcák tükröznek. Persze a villamosok, trolibu­szok, társasgépkocsik és taxik alaposan megérzik ezt a megnőtt forgalmat és ha a villamostársa­­ság a tavalyi tapasztalatok alap­ján fel is készült a nyári csúcs­­idényre ,új, tehermentesítő jára­tokat indított be/ mégis sokszor zsúfolt a legtöbb jármű. Éppen ezért, az idén tovább folytatták annak az átfogó, nagystílű terv­nek a gyakorlatba ültetését, a­­melynek célja: a kor követelmé­nyeinek a színvonalára emelni Bukarest közlekedését. Nem kis feladat, hiszen milliók kényel­mes utazásáról van szó. Jelentős bővítési munkálatok eredményeként már a tavaly megfelelő módon és sűrűségben bekapcsolták a főváros vérkerin­gésébe az új lakónegyedeket, el­sősorban a Balta Alba, a Dru­mul Taberii, a Berceni, a Giur­giului, a Colentina, és a többi új százezres negyedeket. Ezzel párhuzamosan tehermentesítik a központot és igyekeznek meg­szüntetni a belváros túlterheltsé­gét ezen a téren is. Alapos és sokoldalú tanulmányok születtek arról, hogy milyen útvonalakon előnyös, ha megmarad, a jó öreg villamos és hol alkalmasabb a trolibuszjáratok bevezetése, így például a nagy sugárútiakról ki­parancsolták a túl zajos villamo­sokat és helyükbe a mozgéko­­nyabb és halkabb trolibuszok, na meg a jól bevált autóbuszok ke­­­­rültek____ Az ITB egyik fiatal kutató cso­portja kidolgozta a villamos és autóbusz járatok automatizált el­lenőrzését, a ritmikusság gépi in­spekcióját. Különleges „automata­­szemek“ és önműködő jelzőberen­dezések értesítik a központot a menet­grafikonoktól való eltérés­től és riasztják a segély­csopor­tokat, amikor komolyabb torló­dás, „forgalmi dugó“ áll elő. .4. központi sugárutak modernizálá­sa, a híres bukaresti bulvárok ki­szélesítése és az aluljárók léte­sítése nagymértékben hozzájárult a forgalom modernizálásához. Mindez természetesen szóba ke­r­ült a bukaresti képviselők meg­beszélésein, ahol pozitívak­ érté­kelték a közúti közlekedés terén elért eredményeket, de ugyanak­kor sürgették a kidolgozott ter­vek gyors gyakorlatba ültetését és nyomatékosan felhívták a fi­gyelmet, a közlekedés biztonságá­nak további javítására Egyébként ezen a téren is ör­vendetes javulás észlelhető. A nyár folyamán, noha az autók, autósok és utasok szám­a lénye­gesen növekedett ,a múlt évhez viszonyítva körülbelül 22 száza­lékkal, mégis, a múlt esztendők­höz képest, a közlekedési balese­tek száma Bukarest területén csökkent. Igaz, csak három szá­zalékkal, de a csökkenő irányzat­­ igen örvendetes akkor, amikor minden világvárosban ez a jelző­szám rohamosan emelkedik­ ,a megszigorított közlekedési törvé­nyek épp úgy hozzájárulnak a biztonság növekedéséhez, mint a járművek vezetőinek szigorúbb ellenőrzése. .. Robognak a villamosok, su­hannak a gépkocsik, villódznak a jelzőlámpák, hömpölyög a nép a „zebrákon“ keresztül. Forró, szép nyár van — és csúcsforga­lom Bukarestben. Dános Miklós A kánikula sem gátolja a főváros forgalmát 3. oldal Gondolatok egy ellesett beszélgetés kapcsán Van úgy, hogy az ember a­­karatlanul is fültanúja egy­­egy beszélgetésnek, amely fel­kelti­ érdeklődését. Velem is ez történt a minap. A trolin utaztam, s arra lettem figyel­mes, hogy két mama­ — meg­lehetősen hangosan beszélget­tek — szapulja az iskolát. — Mégis csak bosszantó, hogy a szünidő alatt sem hagyják pihenni a gyerekeket. — Gyárakban, mezőgazda­­sági termelőegységekben dol­goztatni középiskolás tanuló­kat, ki hallott még ilyet? Okosabbat is csinálhatna az iskola.. — Tudod, ott annyi minden történhet... — Kell is nekik ez a mun­ka, életükben nem végeztek i­­lyet. Semmi hasznuk belőle... Egymás szavába vágva so­rakoztatták az iskolát elma­rasztaló érveiket, tiltakoztak az intézkedés ellen. Az ellesett beszélgetésből nem az lepett meg, hogy a szülőket foglalkoztatja, hogy a tanulók közhasznú munkát kell végezzenek a vakációban, hanem az, ahogyan erről véle­kedtek. Mert, kérdem én: va­lamiféle szükséges rossz lenne a nyári hasznos munka, idő­töltés és lehetőség arra, hogy a gyerekek rosszat tanuljanak egymástól és másoktól? Tu­dom­, sokan attól tartanak, hogy a tanuló felismeri a még létező hibákat, a helyenként tapasztalható lógást, vagy e­­setleg számára nem ajánlatos beszélgetéseken vesz részt. Mert úgy tartják, a nyári munka alatt nemcsak jót­, ha­nem rosszat is tanulnak. Igaz. Dehát a nevelés lényege a küzdelemre, a világban és az önmagunkban levő hibák elle­ni harcra való felkészítés is. Hisz az esetleges rossz megis­merése, éppen annak legyőzé­séhez szükséges. Nagy nevelő ereje van a munkának. Új környezetbe kerülnek a diákok, megismer­kednek a munkával, a mun­kásokkal , a valóságban. Ta­nulhatnak emberséget, szerez­hetnek élettapasztalatokat. E­­zért ne ítélkezzünk meggondo­latlanul. Legyünk inkább a­­zon, hogy a magunk erejével­­ is segítsük a hozott intézkedés­­ célkitűzéseinek maradéktalan­­ megvalósulását.­­ Joó Imre | _______________|

Next