Szabad Szó, 1971. április-június (28. évfolyam, 8117-8194. szám)

1971-04-22 / 8135. szám

Szabad SiS A munkahelyi szakképzés bevált, azt támogatja pártszervezetünk Vállalatunkban a szakképesítés a ve­zetőséget, a pártbizottságot és a mun­kakollektívát egyaránt foglalkoztatja. Az igazgató bizottság, a gyár távlati fejlődésének ismeretében biztosítja az anyagi feltételeket ahhoz, hogy idő­szakonként az összes alkalmazottak — szolgálati feladataiknak megfelelően — tökéletesítsék ismereteiket. Nálunk, a Temesvári Június 1. Gyár­ban, csupán a szakiskolák végzettjeivel nem oldható meg a munkaerő-utánpót­lás. Szükségessé vált tehát újabb alkal­mazottak bevonása a szakképesítő tan­folyamra. Jelenleg 130 fiatalt képesí­tünk munkahelyén (köztük 30 fiút gép­lakatosnak, 30 leányt pedig köt­szövő­­nek). Eddigi tapasztalataink szerint, ez a szakképesítési rendszer a legeredmé­nyesebb. Pártbizottságunk gondoskodott arról, hogy az inasok és a nemrég szakkép­zett alkalmazottak mellé, régi, minden munkamozzanatot ismerő munkásnőket állítson be- Időnként a pártgyűlésen is felkérjük őket arra, számoljanak be, hogyan teljesítették ezt a megbízatá­sukat. Tenchea Elisabeta, Babela Anna, Haplea Tekla, Isac Maria —, íme csak néhányan a kommunisták közül, akik a munkahelyen lelkiismeretesen végzik a kezdő dolgozók, a tanáncok szakké­pesítését A tanonckopás két évig tart, ezért figyelmet fordítunk rövid időtar­tamú szakképesítő tanfolyamokra is. Jelenleg ezeket 150-en végzik és a részt­vevők száma az év végéig újabb kilenc­­vennel növekszik. Szakemberhiány mutatkozott a gép­karbantartásnál is. A korszerű textilbe­rendezések üzemeltetése szükségessé tette, hogy villanyszerelő utánpótlásról gondoskodjunk — elsősorban azért, mert a szakiskolában erre a szakmára nem képeznek ki. Erre a szakmára je­lenleg 25 ifjút készítünk elő. Pártbizottságunk néhány hónappal ezelőtt elemezte a szakképesítés és szakmai továbbképzés helyzetét. Az akkor kidolgozott határozat alapján, most javában folynak az öt hónapos szakmai tanfolyamok és a segéd­mester­­képzés. A vezetőséggel karöltve —dön­tésünknek megfelelően — kedvező a­­nyagi feltételeket, jó előadókat, kikép­ző munkásokat biztosítottunk. Arra is kiterjedt a figyelmünk, hogy megszerettessük a választott szakmát. Ismertettük a tanoncokkal, a fiatalok­kal a vállalat történetét, bevontuk őket műkedvelő csoportokba. Általá­ban türelmesek, megértőek vagyunk az újonnan alkalmazott dolgozókkal, segítjük őket abban, hogy minél ala­posabban elsajátítsák szakmájukat. S megelégedéssel tapasztaljuk, hogy kö­rükből — amint azt Póka Mária, Bartl Ilona varrónők és láncú Petra varrógép-szabályozó lakatos példája is tanúsítja —, számos, a termelésben ki­tűnt, szorgalmas dolgozó került ki. Egyre gyarapodó feladataink megkö­vetelik, hogy a szakmai ismeretek el­sajátítását és tökéletesítését állandóan napirenden tartsuk. Mélyrehatóan ta­nulmányozzuk az alkalmazottak szak­mai továbbképzésére vonatkozó tör­vényt, s arra törekszünk, hogy hiány­talanul alkalmazzuk előírásait. Bírsan Ilie, a Temesvári Június 1. Gyár pártbizottságának titkára Autósoknak MIT ÍGÉR A DACIA-SZERVIZ? Két nagykapacitású autószerviz mű­ködik Temesváron, a járműtulajdono­sok mégsem elégedettek a javítások menetével. A legtöbb kifogás a hosszas várakozási időre vonatkozik, amely kü­lönösen ilyenkor, idény kezdetén még­­inkább kidomborítja e szolgáltatás leg­főbb fogyatékosságát. Elsősorban tehát ezen kellene javítani, hogy a karban­tartó műhelyek megfeleljenek a sze­mélyautók számának gyors növekedése diktálta ütemnek. — Napirenden szereplő törekvésünk a javítási idő csökkentése — tájékozta­tott érdeklődésünkre Waldemar Za­­wadzki mérnök, a Dacia-szerviz veze­tője. — Míg 1969-ben 9000 autó kar­bantartását végeztük el, tavaly már több mint 20 000 kocsi javítását vállal­tuk, s idei tervünk még ennél is töb­bet irányoz elő. E növekedés közepet­te sem tévesztettük szem elől a minő­ségi munkát, ami végsősoron, legfon­tosabb értékmérőnk. És a jó munká­hoz idő kell. .. — Idő és... korszerű felszerelés. A kettő között pedig — úgy tűnik — for­dított arány érvényesül. Több felszere­lés, kevesebb idő .. . — Eddig is sokat korszerűsödött a szerviz. Amióta még a Dacia autógyár vette át ügykezelését, különösen na­gyot léptünk és lépünk előre. — Megrendelőik is érezhetik ezt? — Elsősorban a javítási idő sokat emlegetett csökkenése révén! Például május elsejéig átadjuk rendeltetésének az új bádogosműhelyt, amelyben egy­szerre tizennégy kocsit vehetnek keze­lésbe. A napokban szereltünk fel egy infravörös sugarakkal működő szárító alagutat, s ezáltal érezhetően megnöve­kedett a f­es­tödé kapacitása- Ily módon az öté­ves terv vég­ére a Dacia-szerviz kapacitása csaknem kétszeresére nö­vekszik. — Milyen más előnyöket jelent még az autógyárral való szoros együttműkö­dés? — Több cserealkatrészt és magasfokú szakosítást. Temesváron felépül a hat megyét — Arad, Bihar, Hunyad, Me­hedinţi, Krassó-Szörény és Temes — ellátó cserealkatrész-raktár, s bennün­ket bíztak meg az említett megyékben működő műhelyek ellenőrzésével is. A gyár lehetővé tette, hogy szakembereink nagy részét — mintegy hatvan száza­lékát — továbbképzésre küldjük Fran­ciaországba és a Dacia-gyárhoz. Az in­tézkedések máris tapasztalható jóté­kony hatása: a gyár kifogástalanul el­lát bennünket cserealkatrésszel, tehát gyorsan, pontosan dolgozhatunk. — A körvonalazott műszaki fejlődés elegendő-e ahhoz, hogy lépést tartsa­nak a rohamosan növekvő igényekkel? — Számításaink szerint, igen. Külö­nösen, hogy ez idő alatt a nagyobb központokban újabb szervizek épülnek, amelyek többé-kevésbé tehermentesí­tik Temesvárt. De ettől függetlenül, mindent elkövetünk az autójavítási szolgáltatás tökéletesítéséért — s véle­ményem szerint — ehhez van elegen­dő szakemberünk és megfelelő mű­szaki felszerelésünk is. A cél elérése kizárólag rajtunk múlik — mondotta befejezésül a temesvári Dacia-szerviz vezetője. Sipos János Acélvázú „műtőasztalok“ emelik a magasba a javításra szoruló kocsikat a Dacia-szerviz korszerű üzemcsarnokában 3. oldal GHEORGHE OPREA 1971. április 21-én, súlyos szenvedés után, elhunyt GHEORGHE OPREA elv­társ, a Temesvár Municí­­piumi Pártibizottság báró­­jának és az RSZÁSZ Te­m­es Megyei Tanácsa Vég­rehajtó Bárójának tagja, a municípium­i szaktanács el­nöke. Gheorghe Oprea elv­társ 1922. október 28-án szüle­tett a Krassó-Szörény me­gyei Vojszlován, vasúti munkás családban. Már fia­tal korában vonzották a munkásosztály előrehala­dott eszméi és bekapcsoló­dik az elnyomás és kizsák­mányolás elleni harcba, az új rend­szer megteremtéséért hazánkban, s ügyhöz hű maradt élete utolsó pillana­táig. 1942-től kezdve a temesvári Tartomá­nyi Vasútigazgatóság egységeinek kere­tében dolgozott; a munkatársai megbe­csülték szakmai lelkiismeretességéért és harcos magatartásáért. 1946-ban tagja lesz a Román Kommunista Pártnak, felelős funkciókat tölt be, melyek­re­AZ RKP TEMESVÁR MUNICIPIUMI BIZOTTSÁGA Az elhúnyt földi maradványait a megyei szaktanács Temesvár, 1929. április 7. utca 4. szám alatti termében ravatalozták fel. A nagyközönség csütörtökön, április felében példásan eleget tesz feladatainak. Mélysé­gesen hűséges a párthoz, fáradhatatlanul tevékeny­kedett a szocialista társa­dalom megteremtése prog­ramjának valóra váltásáért hazánkban. 1951-től kezd­ve megszakítás nélkül dol­gozott pártaktivistaként és mint a Szakszervezetek Te­mesvár Municipiumi Ta­nácsának elnöke, magas­rendű kommunista felelős­ségérzettel teljesítette a rá­ja bízott feladatokat. Szak­mai, politikai és társadal­mi tevékenységében elért különleges érdemeiért Ro­mánia Szocialista Köztársaság különbö­ző érdemrendjeivel és érmeivel tüntet­ték ki. GHEORGHE OPREA elvtárs elhuny­tával a municipiumi pártbizottság, a megyei és a municípium­i szaktanács hűséges és megbecsült elvtársai veszí­tettek. Emléke kitörölhetetlen marad mindazok számára, akik ismerték és becsülték. A SZAKSZERVEZETEK TEMES MEGYEI TANÁCSA 22-én 16—19 óra között és pénteken, április 23-án 11—15 óra között róhatja le kegyeletek. A gyászgyűlés pénteken, április 23-án 15 órakor, a temetés pe­dig a Sági úti temetőben lesz. A SZAKSZERVEZETEK TEMESVÁR MUNICIPIUMI TANÁCSA ★ ★ ★ A tudás diadalának szolgálatában Alma mater... egy fogalom, mely az idők távlatából is annyira meg­őrzi tartalmát, jelentőségét. Mai ér­telemben pedig minden eddiginél többet mond. Testet ölt benne sok­kal tágabb értelemben mindaz, ami meghatározza egy nemzedék útját, jövőjét. " A temesvári alma mater, az or­szág negyedik egyetemi központja, ahol hazánk főiskolai hallgatóinak 10 százaléka folytatja tanulmányait, amelynek fejlesztését az elmúlt öté­ves terv során több mint 100 millió lej beruházással segítette elő álla­munk, 32 milliót fordítottak a Po­litechnikai Intézet automatizálási, rádióaktív izotóp, elektronikus ve­zérlési, számítási laboratóriumainak korszerű berendezésére, a műszaki oktatás legszélesebb anyagi alapjai­nak megteremtésére. Az egyetem laboratóriumai 7 millió lej értékű műszerrel, berendezéssel gazdagod­tak. Az Orvosi Intézet kísérleti la­boratóriumában a beruházások elér­ték az 1,5 millió lejt. A Politechni­kai Intézet modern pavilonnal bő­vült, ahol a mechanikai fakultás kapott helyet. A diákváros új színfoltjai közé tartozik a nemrég felépült diákott­hon, az új étkezde és orvosi rende­lő. Mindez öt év alatt — az értelem, a tudás diadalának szolgálatában. A szellemi értékek gyarapítására hivatott beruházást, az egész társa­dalom hatalmas erőfeszítését, min­den egyes főiskolai hallgató köte­lességének érzi viszonozni. Mint ok­tatók vagy építők, orvosok vagy mérnökök, mezőgazdászok vagy a közgazdasági tudományok ismerői, városunk alma materének 14 100 fi­atalja tudni fogja a kötelességét és társadalmunk építésében méltókép­pen állják meg majd helyüket. Ad­dig is egyetlen kötelességük, min­dennapi munkájuk a tudás hatal­mas várának ostroma, önmaguk fel­fegyverzése a jövőre. Mirel Brates

Next