Szabad Szó, 1906. július (8. évfolyam, 29. szám)
1906-07-19 / 29. szám
4 lasztást kaphatnak azok is, akik az ex-lex idő előtt maradtak adósai a kincstárnak, de ezeknek igazolni kell, hogy rossz anyagi helyzetben vannak.Ami a jelen esztendő második negyedében esedékes adókat illeti, azokat persze pontosan kell ■fizetni, de utánuk július 15-ig még nem járkamat. A mostanában fizetendő adókat elsősorban a hátralék törlesztésére fordítják. Ha tehát valaki most a jelen év második negyedére szóló adót fizeti be, azt a hátralék törlesztésére könyvelik, de azért a második negyedévi adóért ellene nem lehet végrehajtást vezetni. A pénzügyminiszter e körrendeletében nagyon enyhén bánik az adóhátralékosokkal s az eljáró hivatalos közegeket arra figyelmezteti, hogy mindenki iránt figyelemesek legyenek s a vad szigorúságról, amely eddig nagyon is divatban volt, ez egyszer lemondjanak. A végrehajtásokkal igen csinján kell bánni, ingatlanra pedig csakis a miniszter külön engedélye mellett lehet majd végrehajtást vezetni. (*) A tanítók panaszkodnak. Magyarország éhező, nyomorgó tanítói gyűlést tartottak. Sorra panaszolták el sérelmeiket. Panaszkodnak, hogy ők az állam mostoha gyermekei. Őket éhezni hagyják, mert olyan fizetésért kénytelenek dolgozni, amiből megélni lehetetlenség. Sajnálnék őket, de megérdemlik keserves sorsukat. Az úri osztályhoz szitának, ahhoz az osztályhoz, mely éhezni hagyja őket. Nem akarják sehogysem belátni, hogy az úriosztály kutyába sem veszi őket. Az iskolában, hol pedig ők dolgoznak, butítják a rájuk bízott gyermekeket. Saját jobb meggyőződésük ellenére, az urak által terjesztett maszlagot oltogatják az ártatlan gyermek lelkébe. Valóban gyönyörűen munkálkodnak a tanítók, azoknak szekerét tolják, kik őket végigkorbácsolják. Az iskolában nem a tanító parancsol, hanem a pap. Azok uralkodnak rajtuk, azok irányítják működésüket. Ölhetett kezekkel nézik, mint rendelkezik már s az ő templomukban, az iskolában. A tanítók nemmernek szembeszállani a rossz papok erőszakoskodásaival s meghunyászkodnak. Megindul a sávünk panaszkodaik hallatára. De amig csak panaszkodnak, siránkoznak, nem sajnálhatjuk meg őket. Mert az olyan ember, aki érezve nyomorúságát, csak sir, jajgat, nem érdemel sajnálkozást sem. Tenni, cselekedni kell, tanító urak! Lássátok be végre, hogy az eddigi utón haladva, sohasem juttok el a boldogulás nyugalmas révébe. Térjetek meg az igaz útra. Ne tűrjétek meg a túlzott papi befolyást az iskolában. S a nép gyermekeit tanítsátok úgy, amint azt lelketek, igaz meggyőződésetek sugallja. Öntsétek ki lelketek minden panaszát a gyermekek előtt. "Tárjátok fel azoknak tátongó sebeiteket, melyeket az úri osztály érzéketlensége ütött testeteken. Ne hallgassatok másra, ne várjatok másoktól segítséget, csak a néptől. Ne keressétek a megváltást a jajgatásban. Tanuljatok, ti képzett, művelt férfiak, az egyszerű, tanulatlan munkásnéptől. Nézzétek, azok már ráléptek arra az útra, mely boldogulásuk felé vezet. Kövessétek őket. Lépjetek ti is nyomukba. És megtaláljátok azt, ■ami után már oly régóta hiába sóvárogtok. (*) Mikor a 48-as szocialistává lesz, ■Tanulságos levélben számol be egy volt 48-as polgár arról, hogy miért lett szociáldemokrata. Mezőfi Vilmoshoz intézett levelében ezeket írja: „»Engem tartottak Hajdúböszörményben a legkeményebb 48-asnak és talán joggal. De mihelyt láttam pártom megalkuvó taktikáját, midőn láttam, mint dagad meg mindenféle haszontalan elemekből a függetlenségi párt, midőn észrevettem, hogy egy dicső nevű párt kész a hatalom múló kedvéért lemondani elveinek és múltjának legelemibb követelményeiről, akkor én otthagytam a fiút(Ferencet) és az apához (Lajoshoz) fordultam. Otthagytam a látszólagos függetlenséget és az igazi szociális igazságokkal bővelkedő párthoz fordultam, hogy avval együtt és külön is harcoljak azon igazságokért és célokért, melyek szeplőtlen lobogójára — büszkén — fel vannak jegyezve. Nem akarom — t. Elvtárs— drága idejét rabolni a politikával, hiszen sokkal jobban és közvetlenebbül meggyőződhetik, azon „aulikus ■feudális és klerikális“ áramlatról, mely a diadalmas 48-as tábort magával ragadta. Sokkal inkábbvan hivatva a t. képviselő úr megítélni a delegáció és az új mameluk had szereplését, mint én. Én csak rámutatni akartam erre, mint ami ugyanis lehetetlenné teszi, hogy az én radikális demokráciámat e párt keretében megvalósíthassam. A tanulságot levonva, még május elején beléptem a hajdúböszörményi „Munkásvédő Szövetség“ helyi csoportjába. Azóta, gúny és lenézés az osztályrészem mindenütt. Nálunk — sajnos — még oly primitívek a szociális elmélet terén, hogy a szocialistát legalább is — nihilistának tartják. De engem nem téríthet el utániról sem a gúny, sem a nevetség, sem pedig „szegény megtévesztett polgártársaim“ megvetése. Volt már nekem ebből részem máskor is; nem térhetek ki előle most sem, de elveim igazságáról — melyhez a meggyőződés vezetett — nem térütlhet le senki; sem a hatalmasok fenyegetődzése, sem a gyengék, de oktalanok bántalmazásai . . . Szilárdan állok és igazságom tudatában, bátran, feszélytelenül hirdetem a szociáldemokrata megváltó igéjét. Hirdetem mindaddig, mig az meg nem valósul! . . . Elvtársi tisztelettel, Rubinstein Samu, Debreczen. (*) Az orosz forradalom. A határtalanul önkényeskedő cári uralom kezdi megbosszulni magát. Elküldötték az orosz népet messzi Japánba, a vágóhídra. Hol az ügyes vezérek — Kuropatkin és társai — egyik ostobaságot a másik után követve el, csatát csatára veszítettek. Olyan baklövésekkel remekeltek a lángeszű vezérek, amilyeneket egy káplár sem volna képes elkövetni, akármennyire akarná is. A józan ész gondolkodásával homlokegyenest ellenkező módon cselekedtek. De mégsem ez okozta a japánok fényes győzelmét. Az ok egészen másutt rejtőzik. Az orosz közigazgatás rettenetes gazságában kell azt keresni. A háborúban küzdő katonák hét-nyolc napon keresztül éheztek. Csupán csak azért, mivel az orosz tisztviselők zsebe feneketlen. A háborúból visszatérő katonáknak nem is lett volna szükségük a papaszra. Élő bizonyítványai voltak ők maguk az átélt rettenetes szenvedéseknek. Igen, minden háború megviseli a katonát, de az orosz katonák csontvázzá aszalva érkeztek vissza. Az első orosz forradalmat, melyet a nyomorgó nép indított kizsákmányolói ellen az otthon maradt katonákkal, vérbe fojtotta a mindenható cári hatalom. De most a katonaság — az államok fennállásának bizosítéka — ragadta magához a vezetést. A legelsők között volt a cár legkedvesebb testőrezrede. S a mozgalom meggátolhatatlanul egyre terjed. Sorra lázadnak fel a helyőrségek. Szebasztopolban Csuknin tengernagyot halálosan megsebezte egy matróz. Kievben a fellázadt gyalogság kikergette a tiszteket és eltorlaszolták magukat. Az egész kievi helyőrség a zendülők pártján van. Moszkvában a hetedik lovasezred legénysége lázadt föl. Az ellenük küldött dragonyosokat visszaverték. A börtönök tele vannak katonákkal. A katonai bíróságok éjjel-nappal dolgoznak. A sztrájkoló munkások ellen vonakodnak kivonulni a katonák. Az orosz hatalmat nagyon megrettentette a hír, hogy az angol hajóhad Kronstadtba készül látogatni. Rendes körülmények közt az ilyen hajóhad-látogatás igen örvendetes tény, mert a hatalmasságok ezzel szokták bizonyítani egymás iránti barátságukat. Most azonban nagyon fáznak. Attól tartanak, hogy a fellázadt kronstadli vártüzérség összelődözi az angol hajókat. A népet kétségbeesetten igyekeznek félrevezetni. A zsidókra uszítják őket; azokat mondják a forradalom szervezőinek. A napokban ötezer tőrt osztottak ki a csőcselék között. A birodalmi duma munkás- és földmíves pártja azonban résen áll. Igyekezik bevágni a bujkáló porhintők útját. Izzik, forrong egész Oroszország. Az évszázados elnyomatás, a minden képzeletet meghaladó kizsákmányolás, megtermette gyümölcsét. Vadul zúgó orkán rohan keresztül az egész orosz birodalom s az orosz állam gépezete már nagyon is korhadt. Az orosz rendszer önmaga ellen dolgozott. Az évszázados rabló-garázdálkodás felnyitotta a nép szemeit. Az orosz nép öntudatra ébredt. S a nép ereje óriási. (*) Egy plébános, aki igazat ad nekünk. Az ezerholdanok lapjában, a Budapest Hírlapban cikket irt a héten Horvát János tébi plébános. A cikk azért érdekes, mert, amit ahorvát plébános, aki úgy látszik a felvilágosodottabbak közül való, állít, annak nagy részét mi is aláírjuk. „Századunkra a szocializmus nyomta rá bélyegét. Az új eszmék elemi erővel törnek maguknak utat a társadalom minden rétegében. Aki azzal a szándékkal vetné magát az új eszmék elé, hogy föltartóztassa vagy elfojtsa, nemcsak hiábavaló munkára vállalkoznék, hanem egyenesen annak tenné ki magát, hogy megsemmisítőleg keresztül gázoljanak rajta. Az egyedüli szerep, amelyre vállakozhatunk, sőt vállalkoznunk is kell, nem lehet más, mint belevetni magunkat az új eszmék áradatába, de azzal az eltökélt akaraterővel, hogy azokat az eszméket helyes irányba tereljük. Ebből a szociális munkából minden társadalmi osztálynak ki kell vennie részét. Én azt hiszem, hogy a magyar papság, mint eddig minden időben, most is megérti a korszellemet, rátermettsége is megvan, az újabb nemzedék nevelése is oly irányban fejlődik, hogy ezután is népének természetes vezetője legyen, hiszen például a legtöbb magyar katholikus papnevelőben nemcsak külön tanszéke van már a szociológiának, hanem eddigi irodalmi önképzőköreik is szociális irányt vettek. Azonban rá kell mutatnom egy körülményre, mely a papság sikeres működését a legnagyobb tudás és legjobb akarat mellett is megbénítja. Ez pedig nem más, mint az a függő, gyűlöletes viszony, melyben a papság híveivel szemben áll. Hogy magyarán megmondjam, addig, míg a papság jövedelmének egy részét stóla és párbér címén a hívek kötelesek szolgáltatni és pedig sokszor kényszerbehajtás útján, addig mindig feszült lesz a viszony a nép és papja között a legtöbb esetben, már pedig ilyen viszony mellett vezető szerepet vinni nem lehet. Robot, dézsma, több mint ötven esztendővel ezelőtt megszűnt hazánkban az egész vonalon, csak a híveknek papjával szemben tartatott fönn e gyűlöletes viszonya. Hogy mennyi viszály és mily ferde helyzet előidézője ez a papság és a nép között, azt csak az tudja, aki a nép között él.“ Ki ne ismerné el, hogy igaza van mindezekben a plébánosnak. De már nincs igaza abban, amit cikke több r részében mond. Tudniillik, hogy a papoknak kell kiszolgáltatni a nép vezetését, erre ez a mód, hogy az állam adjon nekik fizetési pótlékot, nehogy a szegény nép nyakán kelljen élősködniök. Hát kérem, az állam honnan veszi a pénzt? Nem a szegény néptől? Csak cseberből-vederbe jutnánk így. Ha a papok igazán olyan nagyon szegények, hogy csak a nép nyúzásából tudnak megélni, adjon nekik a katholikus egyház, amely Magyarországon olyan gazdag, hogy nem tízezer, de ötvenezer papot is ki tudna tartani. — Abból sem lesz semmi, plébános úr, hogy önök ragadják kezükbe a nép vezetését. Kecskére nem bízzuk már a káposztát. Jobb helyen van ez a vezetés a szociáldemokraták kezében! (*) Nagy urak panamája. Van az ezerholdasoknak egy egyesülete. A Gazdasági Munkás- és Cselédbetegsegélyző Pénztár. Ez a pénztár azután fizet a gazdasági cselédnek, — ha súlyosan megbetegedik — egy nevetségesen csekély összeget. Mikor ezt a nagy urak megcsinálták, roppant nagy hűhót csaptatt. Ordítoztak, telekiabálták az országot, ime segítettünk a népen, gondoskodtunk jólétéről stb. Pedig hát, amit az ezerholdasok pénztára kifizet a beteg munkásnak, nem egyébb, mint egy csöpp a kizsákmányolás beláthatatlan tengeréből. Azonban a nagy urak, az ezerholdasok itt is találnak módot, miként tömjék feneketlen zsebeiket. Mert nem a munkás nép jóvoltáért csinálták ám ezt a pénztárt. Távolról sem. Most hullott le a lepel erről a dicső pénztárról. Olyan botrányos módon űzték minősíthetetlen gazságaikat, hogy még a mindent agyonhallgatni szerető burzavó sajtó sem merte agyonhallgatni az ügyet A nagybirtokosok megdöbbentő visszaéléseinek aktái az Országos Orvosszövetségnél vannak. Ezek szerint Magyarország dúsgazdag földesurai üzérkednek munkásaik balesetével. Fizetnek száz vagy kétszáz koronát egy-egy uradalmi orvosnak. E szégyenletes díjazás fejében bezsebelik azokat az orvosi díjakat, amit az Országos Gazdasági Munkás- és Cselédbetegsegélyző Pénztár a kezelő orvosnak kiutal. Az intézet nagy kedvezményben részesíti a földesurat, mert SZABAD SZÓ 1906. július 19.