Szabad Szó, 1939. január-június (41. évfolyam, 2-25. szám)
1939-01-08 / 2. szám
4 SZABAD SZÓ 1938 január 8 ANYAFÖLD SZABÓ PÁL regénye Még most volt a pirkadat és télen-nyáron ugyanebben az órában megszólal az ősi kürtön az ébresztő. Az első béres kiáll a ház elé és fújja, fújja. El nem dalolható, meg nem zenésíthető végtelen szomorúság a küírt szava. Benne van a közös odúba préselt embereknek minden fájdalma, minden jajkiáltása. Benne van az ébredéssel támadt kába vágyakozás a fáradt csók után. Idétlen karok hajolnak még asszonyaik fölé és a kürt szomorú sikoltása kijelöli sorsát sok-sok eljövendő életnek. Hát szól a keserű melódia és a virradat pillátlanul rakja zsebre, mintha csak rétifarkasok vonítottak volna. A béresházakban megmozgolódtak az emberpárok. Csonta .Jánosné a dunyha tetejére dobta egyik lábát és költögetni kezdte az urát: — Apja, te. Hallod? Fútták. Csonta János felült és megdörzsölte a szemét. — Fútták? — Fútták. De ezek se hallották, — suttogta az asszony és a sötétben a szoba másik oldala felé intett, ahol másik bérescsalád aludta álmát.Csonta János leugrott az ágyról és a sötétben tűnődve állott a csupasz földön. Révedezve kalandozott lelke előre a mai napba, hogy mit talál ott várjon, amiért jó élni, felkelni? De nem talált ott mást, csak a tegnapról félbemaradt szántást, olyan szomorún és magánosan, mint a tenyere. De egyszeribe előkerült valahonnan annak a falusi parasztnak a képe, akivel a házra, földre egyezkedett volt a minap. Igen, a föld ... ezért már csak érdemes felkelni. — Vasárnap bemegyünk a faluba anyja, — suttogott vidoran és a korsót felvette az asztal alól, száját teleszítta vízzel, mert így szokott mosdani reggelenként. — A faluba? — Igen. A főd miatt. Oszt megvesszük. Ujesztendőkor osztán a tűz eméssze meg ezt a birtokot. Csak elengedi tán Csikóstót uram azt a nyolcvan forintot. Mi is ráígérünk valamit, na. Teresa pedig menjen be a magtárba reggel. Hátha felvenné a kulcsár úr. Ha keres valamit, avval is több, az is kell. — Tegnap is bement, apja. Tegnapelőtt is. De azt mondja a kulcsár úr, hogy nem kell több lány, vannak elegen, — mondotta az asszony, de majdnem felsírt hangos, gyötrelmes sírással. Hiszen mindennek ára, nagy ára van ezen a tanyán. Ára volt annak, hogy ők megkapták a kenyérsütést, ára lenne annak, ha Teresa a magtárba menne. Volt már napszámra Teresa a tavaszban, de nem bírta tovább, nem maradhatott ... ■ — Nem olyan rossz ember a kulcsár úr, anyja. Lám, hogy Lacit is megtette kospásztornak. Pedig egy szót se szóltam neki, mégis megtette. Most meg osztán majd beszélek én vele még ma, ha bejön az istállóba. Beszokott jönni pedig. Az asszony riadozva bújt a dunyha alá, úgy rászakadt a visszaemlékezés. Mert csakugyan a kulcsár közbenjárására fogadta meg Lacit kospásztornak a számadó... de jaj, ha az ura tudná, hogy milyen nagy ára volt ennek. Odaadta érte a testét, a lelkét. Most meg Teresa megy, Teresa következik... — Nem ér rá még most Teresa napszámra menni, apja. A veteményben is dolog van, osztán szapulni is kellene, mert ma hónap itt vannak a hónaposok. — Akarta elhárítani az asszony mindenképpen a napszámkérdést, mert jaj, mire is neveli fel a béresnő a gyermekét? — Rend legyen már itt egyszer, azt mondom, mert úgy széjjel szórlak benneteket, mint a pelyvát. Kiért kínlódok én, kiért éhezek én, kinek veszem én a faluban aztat a fődet, he? — kiabált hangosan és erre a másik család is ébredezni kezdett. Haragban volt egymással a két család és nem szóltak egymáshoz se reggel, se este. Felkelt szótlanul a másik béres is, Gulyás Ferenc, megigazgatta gatyája horcát, ostorát felvette az ajtó mögül és kiment. Kint újra felharsant a kürt komolyan, figyelmeztetőn, Csonta is előkapta ostorát, kilátásba helyezte még a szétszórást és sietett a másik után. Szégyen az, ha pár percet is késik az ember. Csontáné álmatlanul nézett az egyre jobban világosodó ablakra. Szaggatott, rogyadozó, fűrészelő szuszogással aludtak körülre az alvók, egyszer aztán ágya előtt megmozdult a bölcső, kicsi Jancsi belerikkantott a virradatba. Sírt, ahogy csak a torkán kifért. A sírásóra a Gulyásné pályás gyermeke is követelte a maga igazát és egy■ szerre mondták, egyik vékonyan, másik vastagon. Csontáné , megfogta a bölcső madzagát, ringatni kezdte a bölcsőt. De hogy nem hallgatott el a gyermek, már meg is mozdult, hogy felkel, de olyan jó volna még feküdni az ágyban. Semmit se , csinálni, nem is gondolkozni, csak feküdni, feküdni, éppen I csak hogy a karja mozog egy kicsit. De már az is elfáradt. . Kinyújtotta hát egyik lábát és a lábujját beleakasztotta a bölcső rácsába. Most szilajabb ütemben kopogott fel a ringás, fehér mezítelen lába szabályos ütemiben villogott meg az ablak iránt. Mintha az idő örök, élő, eleven sétálója volna és így hajnalokon taszítaná előbbre az élet óramutatóját. _ (Folytatása következik.) Polgár-e vagy paraszt a falu népe? Válaszolt a kérdésre hetem, hogy talán jobban tudnék írni, vagy a jó Isten tudja. Tény az, hogy a természetet mindennél jobban szeretem és úgy érzem, hogy apoteózist tudnék róla írni, ha több műveltségem lenne. A „Kelet Népe“ szívem szerint való folyóirat, de bárhogy szeretném, nem engedik meg az anyagi viszonyaim, hogy megrendelhessem, mert nekem túl drága. Maradok őszinte üdvözlettel: Mészáros Ferenc, Nemesdéd, Somogy megye. Magyar parasztságom mellett pendítem a lantom. Nincs előttem kedvesebb, mint megszerzett kis hantom, Szeretem, hogyha napsugár füröszti az arcom, Imádság száll a lelkembe, ha az ekét tartom,. Magyar paraszti voltomról reszeltő tanúságot, Szeretem a hegyet, völgyet, folyót, rónaságot, De mindennél jobb szeretem kicsi termőföldem, Imádság zeng a lelkemben, ha vetésem zöldet. És ha megérik az élet szép, aranykalásza, Szerelmet vall néki a lágy szellő susogása* Csókjával borítja a nap fénylő sugárzása, Nagysága előtt a lelkem magát megalázza. Mintha a szívemben zsongna egy magasztos ének, Ha a kalász hatalmától megrendül a lélek, Elfogja a telkemet az áhitat varázsa, Midőn kaszám alá kerül az Isten áldása. A kalász a Teremtőnek remek alkotása, Gyarló földi életünknek tápláló forrása, A kalász a sugárzó nap legszendébb órája, Aratása meg a munka legszentebb imája. Van-e aki nem hallja a kalász dalolását, Aranytengerként hullámzó bűvös susogását, Zenghet-e paraszti szívben ennél még szebb ének? Nekem ez a legkedvesebb, amióta élek. Magyar paraszti hitemnek adom bizonyságát, Amikor leírom lelkem ezen imádságát, És még vannak, kik szégyellik, hogy parasztok, hallom? Én pedig magamat mindig büszkén annak vallom. MÉSZÁROS FERENC Mélyen tisztelt Főszerkesztő úr! Tudom, hogy nem olyan, mint amit önök alkotnak, de hét én csak négy elemit végeztem egy nyugdíját váró, öreg tanító előtt és való igaz az, hogy másfélholdnyi kis birtokom magam szereztem, mert az apám birtoka, a háború utáni években szerencsétlen körülmények között, míg én hadifogságban voltam, teljesen odaveszett és én nagy küzdelmet vívtam az elmúlt két évtized alatt az élet tengerén. Lehet, ha szerencsé-sebb körülmények között töltl A paraszt fogalom Szerény nézetem szerint a paraszt elnevezés fogalom. A magyar kisgazdától a hózeni pásztorig mindenki, aki a faluban ül, nem lehet polgár. Mert a polgár szó mai meghatározásban kényelmes életmódot jelent, míg a paraszti élet kemény és könyörtelen. Látástól vakulásig dolgozik, izzad. Az ilyen nehéz sorsban élő ember csak paraszt lehet. A magyar élet múltja, jelene, jövője ez a paraszt. Hit abban, hogy magyarok voltunk és leszünk: ez a paraszt. Bíró László kisgazda leszt. Anyaszív Öt newyorki anya kérvényt intézett Newyork állam kormányzójához. Arra kérik a kormányzót, engedje meg nekik, hogy meghaljanak fiaik helyett. Öt newyorki fiatalembert, a 19 éves Dominick Guarigliát, a 21 éves Isidore Zimmermannt, a 27 éves Philip Chaletfet, a 21 éves Artur Friedmant és a 23 éves Joseph D‘Loughlint halálraítéli a newyorki bíróság, ezek helyett akarnak meghalni az anyák. Newyork szegénynegyedében lakik mind az öt család, amelynek gyermekét halálraítélték, a szegénynegyedben népes gyűlést tartott több ezer anya és ott döntöttek úgy, hogy az öt anyának fel kell áldoznia magát, csakhogy megmenthessék gyermekeiket. Rögtön megírták a kérvényt, amelyet 15.000 aláírással ellátva küldtek a kormányzóhoz. A kérvényben részletesen megindokolják, hogy miért lenne igazságos, ha az ítéletet nem a gyermekeken, hanem az anyákon hajtanák végre. „Bűnük elkövetésénél gyermekeiknek igen nagy szerepet játszottak olyan tényezők, amelyekről a gyermekek nem is tudtak és amelyeknek magyarázatát a rossz környezetben kell keresniük, ahol felnőttek.“ Léte«# le(]«kk kuruczak a Milli magyar hangszertelepén . BUDAPEST VI. MftALY-U. 1140 Kér« legújabb 47. elánm árjegyzékemet.