Szabad Szó, 1948. április-június (50. évfolyam, 75-147. szám)

1948-04-01 / 75. szám

PUSKIN nagyköveti kinevezése Moszkva, március 30. (TASS). A Szovjetúnió Legfelső Tanácsának elnöksége Puskint, a Szovjetúnió magyarországi rendkívüli és telj­hatalmú nagykövetévé nevezte ki. (MTI) Módosították a 3510/1948 sz. kormányrendeletet Az iparügyi minisztérium sajtó­irodája jelenti: A hivatalos lap szerdai száma közli a 3780/1948. sz. kormány­rendeletet, amely az egyes ipari vállalatok alkalmazottainak lét­­számára vonatkozó adatok beje­lentésével kapcsolatban kibocsá­tott 3510/1948. sz. kormányrende­letet módosítja. A rendelet szerint a 3510/1948. sz. rendelet 3. §-ának hatálya nem terjed ki az állam tulajdonában vagy rendelkezése alatt álló ipari vállalatokra, úgyszintén a területi önkormányzatok (törvényhatóság, város, község) tulajdonában álló vállalatokra. Ha ebben az ügyben kétség merülne fel, a vállalat tárgya szerint illetékes szakmi­niszter dönt abban a kérdésben, hogy valamely vállalatra ez a 3510/1948. számú rendelet hatálya kiterjed-e. A vállalat tárgya szerint illeté­kes szakminiszter egyes vállalato­kat kivehet a 3510/1948. számú rendelet előbb említett pontjának hatálya aló. A 3510/1948. sz. rendelet 3. §-a, amelyre a módosítás vonatkozik, úgy szólt, hogy a 3510. számú rendelet hatálybalépésével most államosítás alá eső egyes ipari vállalatoknál az üzemi bizottság elnökét külön intézkedés nélkül kirendelt vállalatvezetőnek kell tekinteni, kivéve azokat a válla­latokat, amelyekhez az illetékes miniszter a 3500/1948. sz. kor­mányrendelet alapján vállalat­­vezetőt rendelt ki. (MTI) Az ipari igazgatóságok megszervezése Az iparügyi minisztérium sajtó­irodája közlk Az ipari igazgatóságok vezetésére kiszemelt szakemberek szerdán ér­tekezletet tartottak az iparügyi mi­nisztériumban Vajda Imre állam­titkár elnökletével. A vezetők az utasításokat átvették és ezzel az ipari igazgatóságok megszervezése megkezdődött. Kalózok a La Manche-csatornán Londonból jelenti az Europa Re­port. A La Manche-csatornán egy 12 hajóval rendelkező kalózbanda megtámadta a hazatérőben levő angol halász­flotillát. Megszállták gőzöseiket és minden értéket elra­boltak tőlük. Az angol halászok ké­réssel fordultak a brit admiralitás­­hoz, hogy hadihajókat vessen be a kalózok megsemmisítésére. Tömeggyilkos nők a katonai törvényszék előtt Berlinből jelenti az Europa Re­port. Most készült el a vádirat a hirhedt ravensbrücki haláltábor öt volt felügyelőnője ellen. Az emberiség ellen elkövetett bűnök­kel vádolják az öt nőt, akik gyil­kosságok tömegét követték el. Hamburgban április 7-én kezdi meg a brit katonai bíróság a nagy bűnper tárgyalását.­­ Keresztes Károly temetése­ Dr. Keresztes Károlyt, a Ganz-gyár el­­húnyt titkárát csütörtök délelőtt fél 12 órakor temetik a farkasréti temetőben a római katolikus egy­ház szertartása szerint. ÜnIiTsnezfe IRadioVOX Si:iAAaMt 3 ipstl 8^ kSIcsünzis fi­nd ill v­m vétel, estire I Olaszország Trieszt és Franco harapófogójában A nyugati demokráciák csődje és szégyene a washingtoni képviselőház mostani határozata, amely belevonja a Marshall-féle tervbe Európa leg­aljasabb fasiszta államát, Hitler és Mussolini zsol­dosának, Francónak a Spanyolországot. A washing­toni határozat annyit jelent, hogy az Egyesült Álla­mok kormánya meggyalázza a spanyol szabadság­­harcosok emlékét és segélyben részesíti azt az or­szágot, amely — ha ez egyáltalában lehetséges — még aljasabb és gyilkosabb módon tiporta el a sza­badság és a demokrácia eszményeit, mint a két ten­gelyhatalom. Franco rehabilitálásának ügye nem mai keletű. Már 1945-ben megkezdődött, amikor a két angol­szász hatalom Németország leverése után megelé­gedett egyszerű figyelmeztetéssel, folytatódott akkor, amikor a múlt­ év őszén konzorcium alakult Amerikában bankárokból és nagyiparosokból, amely kölcsönt szavazott meg Francónak. Szalonképes pe­dig akkor lett Franco, amikor néhány héttel ezelőtt Franciaország felújította Spanyolországgal a keres­kedelmi kapcsolatokat. A mostani döntés csak egy régi folyamat eredménye­ Miért volt szükség Franco rehabilitálására? A vá­laszt a washingtoni spanyol nagykövetség adta meg, amikor a képviselőház döntése után bejelen­tette, hogy Spanyolországban két korosztályt hívnak be, „tekintettel az olaszországi helyzetre“. Francóra azért van szükség, hogy az amerikai imperializmus felhasználhassa Olaszország ellen, ha netalán az olasz nép az április 18-i választásokon a demokrá­cia, a baloldal mellett­­szavazna. Truman legutóbb odaígérte Triesztet az olaszoknak, de mivel az olasz nép eléggé vegyes érzelmekkel fogadta ezt az „aján­dékot“, most fegyverrel fenyegetődzik: a Francóék fegyverével. Ez az amerikai imperializmus igazi arca: egyrész­ről ígérgetések, másrészről fenyegetések. Az olasz népet azonban nem szédítette meg az ígéret s való­színűleg nem ijed meg a fenyegetéstől sem. Az olasz demokrácia meg tud egyezni a jugoszláv de­mokráciával, — Tito beszéde a tanúbizonyság, hogy a két nép között Trieszt sem támaszthat ellenté­tet — másrészt az olaszok nem ijednek meg Franco zsoldos hadaitól sem. Olaszország most a mézédes ígéretek és a zord fegyveres fenyegetések harapófogójában van, de nem kétséges, hogy az olasz nép a maga útját és nem az amerikai imperializmus útját választja. A román népi demokrácia győzelme Bukarestből jelentik. A Népi Demokratikus Arcvonal listáin 405 képviselőjelölt jutott mandátumhoz. A Petre Bejan­te-1 vezetése alatt álló ellenzéki liber­­­rális párt 7, a Lupu-féle demo­krata parasztpárt 2 mandátumot kapott. A Népi Demokratikus Arcvo­nal listáján indult Magyar Népi Szövetségi jelöltek 30 mandát­­­tumhoz jutottak. A román ellenzéki liberális párt lapja, a Drapelul kiemeli, hogy a választások bebizonyították a ro­mán nép szociális fejlődésének érettségét. Az új parlament a pa­rasztság, a munkásság és a közép­­osztály érdekeit a demokrácia szellemében fogja képviselni. A választások után — mint a bukaresti rádió jelenti — a román ipari munkásság nagy tömeggyűlések keretében újabb fogadalmat tesz a termelés to­vábbi fokozására. Vasile Luca pénzügyminiszter is­mertette a román költségvetési tervezetet és kijelentette, hogy a költségvetés a legmesszebbmenő takarékosság jegyében készült. Az új román költségvetés egyenlege 108.682.000.000 lej. (MTI) Megszűnt az értéktőzsde Negyvenhárom évvel ezelőtt, 1905 október 1-én kezdte meg a Nádor-utcában épült új három­emeletes tőzsdepalotában működé­sét a Budapesti Áru- és Érték­tőzsde. A Mária Valéria­ utcai, úgynevezett „Lloyd-palotában“ bé­relt helyiségből költözött saját székházába a tőzsde és Szterényi József akkori kereskedelemügyi államtitkár beszéde után délelőtt 11 órakor Barcs Gyula tőzsde­­altiszt meghúzta a bejárati ajtó fölött elhelyezett csengőt és ezzel megkezdődött az értékpapír-üzlet. Szerdán déli fél 1-kor ugyanez az altiszt utoljára húzta meg az üzletkötés végét jelentő csengőt, mert a tőzsdetanács határozata folytán az értéktőzsde a mai nap­pal beszüntette működését. A búcsúztatásra meglepően so­kan jelentek meg a tőzsde tagjai. Hónapok óta alig 30 ember lézen­gett a hatalmas tőzsdeteremben, ma, szerdán „telt ház“ vett részt a búcsúztatáson. Az árfolyamjelző táblán a 15 bankpapíron kívül még mindig 81 tőzsdén jegyzett válla­lat neve szerepel, azonkívül körül­belül 30 kötvény. Az értéktőzsde utolsó napján 8 értékpapírban jött létre effektív kötés, ezenkívül hét részvényben csak pénzajánlat volt anélkül, hogy kö­tés jött volna létre. A mai utolsó kötések voltak: 1914-es fővárosi 16.75 Ft. Népszövetségi font 95.5 Ft. Külön említést érdemel, hogy kö­tés jött létre, amire­ hónapok óta nem volt példa, egy bankpapírban, a Kőbányai Takarékpénztárban, 4 forintos kurzuson. Pénzajánlatot tettek Gschwindtre 140, Kőbányai Polgári Sör 52, Cu­kor 22.5, Izzó 16.75, Pamut 5.5, Rima 32 és Láng 4.75 forintért. Pont fél egyet mutat a bejárati ajtó fölött elhelyezett hatalmas villanyóra, megszólal a csengő, Füzessérgy István árfolyamjegyző titkár leszáll a pódiumról, de elő­zőleg még közli, hogy a Giró és Pénztár Egylet a szerdai üzletkö­tések bejelentésére csütörtökön és a kedden kötött üzletek lebonyolí­tására még pénteken a tagok ren­delkezésére áll. Az árutőzsde tag­jai eddig az értéktőzsde-terem egy elkerített helyén bonyolították le üzleteiket, csütörtöktől kezdve övék az egész terem. A tőzsde in­­tézményei közül a szakértőbizott­ságok és a tőzsdebíróság tovább folytatja működését, minthogy a perek túlnyomó része áruüzletből származik (b. g.) Ganz 1.7 Ft. Dreher sör 17.— Ft. Kőszén 21.5 Ft. Salgó 1.7 Ft. Első Magyar 125.— Ft. ( Wallace: Truman programja háborúhoz vezet Washingtonból jelenti a United Press. Henry Wallace a szenátus katonai bizottsága előtt tett vallo­másában kijelentette, hogy Truman elnök felkészültségi programja el­kerülhetetlenül háborúhoz vezet. Az Egyesült Államok biztonsá­gát, mondotta, sehonnan sem ve­szélyeztetik, csupán Washington­ból. A védelmi program hiábavaló, költséges és ellentmondó. Követelte Wallace, hogy az USA vonuljon vissza Görögország­ból, Törökor­szágból és a Földközi-tenger körze­téből. Albert Einstein, a világhírű fizi­kus, támogatását jelentette be Wal­lace elnöki jelöléséhez. Művészi ambícióból bizonyítványt hamisított Iratkozzék be a dolgozók iskolájába — ajánlotta neki a tanácselnök Méreg Katalin 18 esztendős lány megbukott az V. gimnáziumban, de szeretett volna beiratkozni a Kép­zőművészeti Főiskolára, mert mű­vésztehetséget érzett magában. Ezért nyolc osztály elvégzéséről szóló évvégi értesítőt hamisított ma­gának. Jelentkezett érettségi vizsgára és ekkor vették észre a csalást. — Festőművésznő szeretnék len­ni — védekezett a lány a büntető­törvényszék előtt —, de a bizo­nyítvány nélkül nem vettek volna fel — Iratkozzék be a dolgozók is­kolájába ajánlotta neki a tanácselnök. A lány egyébként teljes meg­bánást mutatott és a bíróság tekin­tettel arra, hogy édesapja baleset folytán meghalt, anyja kórházban van, öccse hadifogoly, kéthónapi fogházbüntetést szabott ki ellene és az ítéletet felfüggesztette. A debreceni kórus Budapesten A Debreceni Kollégiumi Kórus április 2-án délután 16 órakor ön­álló hangversenyt ad a Zeneakadé­mia nagytermében. Műsorán a nagy Kodály-kórusok (Molnár Anna, Mát­rai képek, Jézus és a kufárok) mel­lett Bartók-művek, proklasszikusok, madrigálok, szomszéd népek népdal­­feldolgozásai szerepelnek. Ez a kó­rus utolsó önálló hangversenye Bu­dapesten svájci hangversenykörútja előtt. A kórust Csenki Imre vezényli. Mi­kai Hen VAS ZOLTÁN MINISZTER, a Gazdasági Főtanács főtitkára szer­dán ünnepli negyvenötödik szüle­­tésnapját. Gazdasági életünk nép­­szerű és kiváló irányítóját ebből az alkalomból sokan köszöntötték az ország minden részéből. * A KISGAZDAPÁRT nagyválasz­t­mánya április 17-én ül össze a par-­­lamentben s erősíti meg a pártban­ rövidesen végrehajtásra kerülő sze­­mélycseréket. A párt irányítását Bognár József polgármester veszi át, Dobi István pedig földművelés­­ügyi miniszter lesz a hosszabb ideje betegeskedő Szabó Árpád helyett, * RÁKOSI MÁTYÁS miniszterel­nökhelyettes elnököl a pénteki mi­­­isztertanácson, a távollevő Dinyi­nyés Lajos miniszterelnök helyett. *• AZ ÁLLAMOSÍTÁSOKKAL KAPCSOLATBAN több cégtől ér­kezett bejelentés külföldi érde­­keltségről. Tekintettel arra, hogy az eddig nyilvántartott adatokkal szemben az utóbbi két napban sor­ban jelentették be, hogy vállala­tuk külföldi érdekeltségű, ellen­őrző bizottságot létesítettek a vi­tás kérdések kivizsgálására. A bi­zottságba a pénzügyminisztérium, az igazságügyminisztérium, a Nem­­zeti Bank és a Pénzintézeti Köz­­pont küld egy-egy tagot A ROMÁN MUNKÁSPÁRTHOZ nagy választási győzelme alkalmá­­ból Szakasits Árpád küldött üd­vözlő táviratot „a munkásegység megvalósulásának küszöbén álló magyar Szociáldemokrata Párt és szociáldemokrata dolgozók hatal­mas tábora nevében“. A MUNKAVERSENYEK ország­szerte nagy erővel folynak. Szá­mos budapesti üzemen kívül az utóbbi napokban Debrecen, Ka­posvár, Hajdúböszörmény, Hajdú­nánás és más városok és üzemeie jelentették be részvételüket. So­mogy vármegye alispánja a megyé­­ben folyó mezőgazdasági verseny állásáról statisztikai táblázatot ál­­lított fel, amely naponta mutatja be a változásokat. * * Romániában csak zöldségféléket szabad a kertekben termelni A román földművelésügyi mi­nisztérium határozata értelmében a kerttulajdonosok kertjeik egész te­­rületét zöldségfélével kötelesek be­vetni. A kertekben mezőgazdasági növények termelése tilos. _______ ­ Április 18-án térnek át Német­országban a nyári időszámításra. Hamburgban az illetékes brit hiva­tal szóvivője bejelentette, hogy Né­metországban április 18-án reggel nyolc órakor térnek át a nyári idő­számításra. * FÉRJHEZ»!­m KÖNNYŰ Magyarországon 100.000-rel ke­vesebb férfi él, mint nő ezért a férfiakért folyó verseny a férjhezadó lányok között éppen úgy, mint az egyedül maradt asszonyok körében nagyon ki­éleződött. Akar ön ebből a versenyből győzelmesen kike­rülni? Használjon Hormodith B. krémet. A Hormocith B. újra a régi békebeli minőségben készül és páratlan hatásával a leg­jelentéktelenebb arccal is, csodát művel: napok alatt vonzó jólápoltságot, fiatalos üdeséget és ragyogó szépséget varázsol az arcra. A Hormo­cith B. hódító hatása alól egyetlen férfi sem tudja ki­vonni magát. Ára 11­50, takaréktubus 17.90 Ft

Next