Szabad Szó, 1951. július-december (53. évfolyam, 26-52. szám)

1951-07-01 / 26. szám

A nép lesújtott az összeesküvőkre! Az egész ország dolgozó né­pében undort, megvetést és mélységes felháborodást vál­tott ki a legsötétebb bűnöknek az a halmaza, amelyről a Grősz­­banda főtárgyalása lerántotta a leplet. Szinte nincs olyan bűn, ami ne tapadna a vádlottak ke­zéhez. Egy letűnt világ söpre­déke — hazaárulók, valutaüzé­­rek, lélekkufárok, közönséges gyilkosok — felett ítélkezett a nép bírósága. Ki ez a Grősz József, akinek főpapi ornátusa előtt egykor térdet-fejet hajtottak azok, akik jóhiszemű, naiv hitükben isten szolgáját látták benne. Grősz nem az isten szolgája, hanem a Trumanok és Titok megfize­tett bérence, mindenre kapható lakása, maga a megtestesült két­színűség és alattomosság. Nincs olyan vallásellenes propagan­dista, aki jobban gúnyt űzhetne a vallásból, jobban megcsúfol­hatná a szertartásokat, vallási intézményeket, mint ahogy Grősz tette. Gyilkolásra buzdí­tott, terrorcsoportot szervezett a munkások és parasztok véré­nek kiontására. A nép uralma helyett a »jogfolytonosság« alapján, a régen meggyűlölt Habsburgokat akarta az ország nyakára hozni, nagybirtokokat szeretett volna szerte az ország­ban, urasági cselédek könnyét és verejtékét akarta látni, s mindehhez a becstelen tervhez összeesküvőtársainak úgy adta hozzájárulását, hogy névjegyére azt írta: »Isten áldását kérem tevékenységtekre .. .« S kik a bandavezér cinkos­társai? Valamennyien »méltóak« a vezérhez! Ilyen mindenekelőtt Vezér-V­izer Ferenc, a pálos pap, aki szerzetesi reverendájá­val takargatta feneketlen er­kölcstelenségét. Példátlan ci­nizmussal vallott saját gyilkos­ságáról is. »A fehér reveren­dám véres lett — mondotta —, ledobtam, a padlóról felmostam a vért és megebédeltem .. .« Terrorcsoportját arra utasította, hogy minél több szovjet kato­nát öljenek meg. Kifejtette, hogy »szovjet katonát megölni nem bűn, bátran menjenek csak hozzá, ő fel fogja oldozni a gyilkosokat bűneik alól...« Ez a feneketlen aljasság már szinte felülmúlja az emberi képzeletet. De ne csodálkozzunk! Ez a pap a Horthy-rendszer kitermeltje, Endre László benső barátja volt. De nemcsak gyilkosok, ha­nem undorító szélhámosok és lélekkufárok is bőven vannak ebben a bandában. Egyikük­­másikuk előtt semmi sem volt szent, csak a pénz, de a pén­zért még egymást is becsapták. Csellár István, a Pálos-rend tar­tományi főnöke közönséges lé­lek kuf­ár. A gellérthegyi szikla­­kápolnában Ottó- és Szálasi­­miséket tartott és a vallásos hí­vők hiszékenységét a leggalá­­dabb módon használta ki aljas politikai céljaira. De erkölcsi züllöttsége sem kevésbbé visz­­szataszító. Kápolnára rendezett gyűjtést, a pénzből azonban borüzletet bonyolított le, majd a sziklakápolna perselyéből bő­ségesen megajándékozta a sze­retőjét! ... Bármelyiket nézzük, Pong­­rácz Alajost, az egykori Horthy hírszerző tisztet, az amerikai követség kémjét, Hagyó-Kovács Gyulát, a véres­kezű jószág­kor­mányzót, a gyermekgyilkost, a spekuláns Endrédi-Hadarics Vendelt, a terrorbandát szervező Bozsik plébánost, mind-mind, egytől-egyig förtelmesen undo­rító gonosztevő! — A bandát két dolog tartotta össze: a dol­gozó nép féktelen gyűlölete, s az a törekvésük, hogy vissza­hozzák a régi világot. A nép azonban erősebb náluk és lesújtott a bűnösökre! A Megyei Bíróság ítéle­te a Grősz-perben A Budapesti Megyei Bírósá­g Ölti Vilmos elnökletével összeült büntetőtanácsa csütörtökön délben hirdetett ítéletet Grősz József és társai összeesküvési bűnperében. A Megyei Bíróság Orosz József vádlottat összbüntetésül 15 évi börtönre, dr. Bozsily Pál vádlottat 10 évi börtönre, dr. Farkas Endre vádlottat 8 évi börtönre, Endrédy Vendel vádlottat összbüntetésül 14 évi börtönre, Hagyó-Kovács Gyula vádlottat összbüntetésül 13 évi börtönre, Csellár István Vád­lottat összbüntetésül 10 évi bör­tönre és végül Vezér Ferenc vád­lottat összbüntetésül halálra, mint főbüntetésre ítélte. A Megyei Bíróság dr. Pongrácz Alajos vádlott ügyében hatáskörét leszállította , ügyét illetékes el­bírálás végett a Budapesti Katonai Törvényszékhez áttette. Végül dr. Hevey László vádlott ügyét a je­len eljárástól elkülöníteni rendelte. AZ ÜZEMI KULTÚRVERSENYEK UTÁN »Az üzemi kultúrverseny ered­ményei és hibái« címmel érdekes cikket írt Szendrő Ferenc a Szín­ház és Filmművészet júniusi szá­mában. Ebben megállapítja, hogy az üzemi színjátszás fejlődésének egyik legfőbb eredménye, hogy általánosságban szakított a régi polgári műkedveléssel és a ham­s népszínműi maradványokkal. A legtöbb döntőbe került csoportnál komoly­ törekvés tapasztalható a szocialista-realista színjátszás al­kalmazására. A realista színját­szásra való áttérés azonban még nem általános. Sok csoportnak fel kell még számolnia a natura­lista maradványokat és egyre ha­tározottabban kell a szocialista realizmus útjára térnie. A cikk ezután többek között a következőket írja: »Fontos megállapítani, hogy az üzemi színjátszás egyik legfőbb erőssége az ifj hősök pozitív áb­rázolása, ami sokkal magasabb fokon áll, mint a negatív figu­ráké. Jellemző, hogy a hivatásos színjátszás területén kissé for­dított a helyzet, amit nem lehet véletlennek tekinteni■ A hivatásos színészek nagy része még köze­lebb áll a polgári életformához, az üzemi színjátszók viszont a munkás-élet­formához. Hivatásos színészeinknek ezen a ponton so­kat kell tanulnink az üzemi szín­játszóktól. Fel kell figyelnünk azonban egy-két egészségtelen jelenségre is. Vannak csoportok, amelyek helytelenül értelmezik az üzemi színjátszás célk­itűzése, és nem az üzemi termelés helyi kérdé­seinek szolgálatába állítják mun­kájukat, hanem mindenáron a hivatásos színház­i konkurrenciák jávát akarnak válni. Jóllehet szá­mos tehetséges színjátszó mű­ködik ezekben a »központi” cso­portokban, de a feladat könnyeb­bik útját választják. Megnézik a Nemzeti Színház, vagy a Fővárosi Operettszínház egy-egy előadását, amit játékban, díszletben, maszk­ban,­­mozgásban, hanglejtésben pontosan lemásolnak. Mi történt ezekben az esetekben? Mindaz,­ amit a hivatásos művész a maga szakm­ai tudásával és tehetségé­vel megteremtett és művészi egyéniségének alkotó szellemével kitöltött, az üzemi színjátszók csak külsőséges utánzással tud­­já­k visszaadni, ami mögött meg­felelő művészi, eszmei tanaimat hiába kerestünk...« Végül megállapítja a cikk: népi színjátszásunk elé célul legelső­sorban a művészi színvonal eme­lését állíthatjuk. Ennek megvaló­sítása három vonalon érhető: 1. irodalmibb műsoranyag megterem­tése; 2. a szakmai oktatás széles­körű kiépítése; 3. új vezető (ren­dező színjátszó, dramaturg) ká- t derek nevelése. ÁLL A LEVEGŐ 3 . határban, ________________ meg levélrez­dítő szellő sem fürkészi az út­­széli akácfa leveleit, a bárányfel­hők mint kövér vattacsomók vagy mint a meleg szobában a vastag pipafüstgomoly, kevélyen ülnek az égbolton. Tűz a nap, embert, nö­vényt aranybarnára színez. A ha­talmas búzatáblákban a pipacs ijedten dobálja le sziromleveleit. Vájjon mitől ijedt meg? Aratók jönnek! Vidám hadsereg kis csoportja. Ezek a »harcoló alakulatok« nemcsak itt Rákóczi­­újfalu határában, de az egész országban ott menetelnek most minden­­dülőúton győzelmes csa­tát vívni. Megállnak a nagy búza­tábla szélér­e! A pléhköcsög teli friss kútvízze! — az akácbokor enyhingére kerül Binka Margit, a kis úttörőleány teszi oda. Bártfai István, a falu »Új élet«-csoportjá­­nak elnöke húzza elő elsőnek a fenőkövet. A sima kő gondosan, erélyesen simul az acélhoz. A töb­biek követik példáját. Nagy dolgok előjelei ezek. Békearatás kezdődik. Valahonnan finom, csendes szellő siet elő, lágy simítással arany­hullámba hajtja a búzafejeket. Elsőt lendül a kasza, s a gazdag­­szemű kalászok megadó bólintás­­sal hullanak a földre, aztán sorba formálódnak a rendek. De sok a munka! 240 hold aratnivalója van a csoportnak. 163 hold csak a búza. A közeli táblában ott van egy tagban 20 hold őszi árpa. Tizenkét nap, ennyi idő alatt akarják el­végezni az aratást. Csakhogy igen kevés a munkaerő, a csoportnak mindössze 72 tagja van. Nem akar­­tak szégyenben maradni, így hát főtt is a fejük, hogy s mint készül­nek el. — Szabadság, elvtársak! De szép gépet hoztak nekünk!. .. Pelyhe Jancsi nevet, de kicsit be­felé izgatott is, mert a gépnek ez az első aratása, s neki is az a géppel együtt. Néhány perc alatt kaszával eligazítják a helyet, ahon­nan megindulhat a gép. Az ügyes jószág okosan hallgat a vezető­jére, ahogy ballag a traktor, úgy vágja az árpát, s a föld éppen úgy kopaszodik, mint a gyermek feje az első nyári nyilatkozás alatt. Kétszer olyan széles rendet vág a gép, mint a kasza, s gyors egy­másutánban hagyja maga után a bekötött kévéket. — Most már gyorsabban meg­teszünk, mint tizenkét nej­ — lel­kendezik az elnök. Sinka Ferenc is rácsodálkozik a gépre. Olyan befelé beszélő em­ber ő, mintha mozogna a szája, de nem hallani. — Géppel meg kaszával. Ilyen hát a békearatás! Szép meg jó a termés, fűzi egé­szen befelé a gondolatokat. Kellő szántást, elég műtrágyát adtunk alá, jó magot, sok reményt vetet­tünk a földbe. KISSÉ ARRÉBB ! Csiki. _____ _ a másik út­törő­ leányka arról kérdezi Szőke Miklóst, hogyan is védjük az ara­tással a békét? Miklós DISz-tag, most múlt 18 éves. Ő már jól tudja ezt, meg is magyarázza . Élet ennek minden szeme, Mari, még­hozzá szép élet. Ezt ad­juk mi a munkásoknak, az ország­nak. Az időben betakarított ter­més, az időben learatott búza az ország vagyona, a mi vagyaunk. Sokkal erősebbek vagyunk vele. Erősebbek, mint azok, akik el akarják tőlünk venni. Azokkal a kalászokkal is erősebbek vagyunk, amelyeket a gereblyéddel össze­­húzol­. Érted? Én a kaszával, te meg a gereblyével erősíted a bé­két. Megtörli a fiú a homlokát, aztán a gépre mutat. — A gép, amit a munkások ad­tak nekünk, az én kaszámnál meg a te gereblyédnél még sokkal erő­sebb fegyver. Sokunk munkáját végzi el, s akiknek a munkáját el­végzi, azok még egyszer meg tud­ják kapálni a kukoricát, a nap­ra­­forgót meg a többit. Ott is több lesz a termés. Látszik a kisleányon, hogy jól megértette. Hogy miből látszik? Itát abból, hogy még egyszer visz­­szamegy arra a területre, ahol gereblyézett és alaposabban össze­szedi a kalászokat. Bizony, ebből világosan látszik. Múlnak az órák, gyorsan gya­rapodnak a keresztek. A gép után gyorsabban, a kaszák után is gyorsan. Amikor a nap halvány párafüggönyön hunyorog át a rákócziújfalui határ földjeire, a húsz hold őszi árpa már keresztek­ben fekszik. Úgy vélik a csoport­­tagok, holdanként fizet legalább 16 mázsa árpát. Milyen jó ez. Tizennégyet vállaltak a verseny­szerződésben. Az elnök fürgén »korcsolyázik« a tarlón, csúsztatja a lábát, a szeme ugyancsak vizs­gálja, van-e elmaradt kalász. A brigádnak ki is adja a jelszót. — Fésüljük át még egyszer, mert holnap megint jön a gép és a tár­csa »fekete subát« húz a tarló felé... KOVÁCS ATTILA ­ TÁVOLRÓL ERŐSÖDÓ­­ börgés hallatszik. Még nem látni sehol a gépet, mert az átkanya­rodó fát eltakarják. De hogy jön, az bizonyos. — Hozzánk jön-e? — találgatja Pap Béla, aki ugyanazt­ mondta ki hangosan, mint amit a többiek csendben gondoltak. Gyakran pil­lantanak a hang irányába, é­s ni csak, feltűnik a traktor, s mö­götte csillog-villog az aratógép. Hamarosan a nagy árpatáblához ér, valóban a csoporthoz jött. A kengyeli gépállomás küldte. Va­donatúj masina, Pelyhe János a vezetője. Nekikészülődik a munká­hoz. De már ezt csak nem lehet úgy megállni. Az elnök vívódik, letegye-a a kaszát, odamenjen-e vagy hosszabbítsa a rendet tovább. No, ez nemcsak kíváncsiság, köte­lesség is, így aztán néhány má­sodperc múlva az 50 éves ember szalad, mint a nyúl, egy megijedt ürge alig tud kitérni útjából. Lel­kendezve kiáltja: Gyermekkonferencia A Nemzetközi Nőszövetség hatá­rozata értelmében szeptemberben Nemzetközi Gyermekkonferenciát rendeznek. Ezt megelőzően minden országban lesz egynapos gyer­mekkonferencia. Nálunk a gyer­­mekkonferencia­ napja: július 1. Ez az első eset nálunk, hogy a gyermekek ügyével külön összejö­vetelen foglalkoznak. Az ország egész területéről érkeznek küldöt­tek. Megtárgyalják itt mindazokat a tennivalókat, am­ely­eket gyerme­keink egészségének, jövőjének, szebb életének érdekében végre kell hajtani. Anyák vitatják meg itt gyermekeik, az ország gyerme­keinek minden problémáját. Egy parasztasszonyi ezzel kapcsolatban elmondotta, hogy az ő édesanyjá­nak hét gyermeke volt, de soha­sem beszélt vele senki azokról a kérdésekről, amelyekről most a konferencia tárgyal. A­ Magyar Nők Demokratikus Szövetsége rendezi a Gyermek­­konferenciát, amely még jobban mozgósítja az anyákat a béke és gyermekeik jövőjének megvédéséért folytatott harcra. Élenjáró asszonyok Az Alkotmány ünnepének tiszteletére új,­­•­ az eddiginél nagyobb lendülettel folyik a verseny­mozgalom. Az üzemek dolgozói ,oö6 és eredményesebb munkával készül-é p­lnek az ünnepi évfordulóra. Munkájuk ko­ vj ' n*­­szönet a nép alkotmányáért. Nemcsak a II­ 1. férfiak, hanem a dolgozó nők is ott vannak V-AIL n ennek a nagyszerű harcnak az első vonalá­­n­ \ ^ Tfl7/V\k­v ban. Ott vannak, mert ez az alkotmány tette őket egyenjogú, igazán szabad állampol- f ‘ A—‘ I s / f gárrá. A dolgozó nők élete egészen más - -A T volt a felszabadulás előtt, s egészen más ma, amikor már egyre több nő kapcsolódik be lelkesen és öntudatosan a termelőmunkába BABOS JÓZSEFNÉ, a Rá­kosi Műveik sztahanovista mun­­kásnője, — mint ő maga mondja, — csak most ismerhette meg az élet napfényesebb oldalát, mert a múltban csak nyomorgott. Tíz gyermeket szült, de öt közülük a múlt nyomorrendszerének ál­dozata lett... Férje a megeről­tető munkában és a nélkülözések­ben megbetegedett és 1936-ban meghalt.­­ 1943-ban került a csepeli gyárba segédmunkásként, de sorsa ugyanolyan nyomorúsá­gos maradt, mint azelőtt volt.­­ De jött a felszabadulás, s a fejlődés számo­s lehetősége tá­rult fel előttem, — mondja. — Megtanultam esztergapadon dol­gozni és egyre azon fáradoztam, hogy teljesítményemet növel­jem. Babosné újító lett. Most ál­landóan 206—210 százalékot tel­jesít. Sokaknak átadta munka­­módszerét, így például Göbölyös Józsefnénak, aki 60—70 százalé­kot ért el, most 180—190 száza­léknál tart. Balog András is így fejlődött fel 90 százalékról 150 százalékra. Most azt vállalta, hogy selejtmentesen fog dolgozni. Már úgy dolgozik. Mostani éle­téről így beszél Babosné: »Mun­kámat megbecsülik, s élvezhetem mindazokat a szépségeket, ame­lyekre a múltban gondolni sem mertem. Akkor még kenyérre sem jutott, ma moziba, színházba járok, két kisebbik gyermekem intézetben tanul, az egyik mér­nök, a másik technológus akar lenni.. .* Babosné élenjáró dolgozó, s többeket az élre segített. Most is ott van a munkaverseny élhar­cosai között. Babosné példája nem egyedül­álló. Sok dolgozó nő került az élre HEGEDŰS ANDRÁSNÉ is, aki a Kőbányai Ganz Kap­csolók és Készülékek Gyárában dolgozik. Hegedűs Andrásné pályafutása is azt mutatja, hogy milyen nagy lehetőségek nyílnak meg ma a dolgozó nők előtt. — Parasztszülők gyermeke va­gyok, — mondja Hegedüsné. — 18 éves koromig uradalomban végeztem nehéz földmunkát az­után úri gyermekekre viseltem gondot, de amellett végeztem a háztartási munkát is. Hegedüsné szeretett volna ter­melő munkába kerülni és ez a vá­gya 1949-ben teljesült, amikor mint átképzős jutott az üzembe. Már mint átképzős versenyre hívta ki az üzem valamennyi nő­­dolgozóját és a verseny során igen jól elsajátította szakmáját. Az idén februárban sztahanovista lett. Márciusban pedig mű­vezetőj Ő is ott áll a munkaverseny élén, s nemcsak buzdító szóval, de az üzemrész munkájának jobb megszervezésével segíti elő szo­cializmusunk gyorsabb építését, a béke védelmét. S$uUrnd$741 3

Next