Szabad Vasas, 1947 (52. évfolyam, 1-12. szám)

1947-01-01 / 1. szám

, Wf január 1 SZABAD TALAS A SzIT munkaverseny második szakasza» december 15»iké-T«­ megkezdődött­ Az első szakasz tanulságait leszűrve még nagyobb kiadöttel kezdünk a második ter­v­­s­zakasz célki­tűzéseinek megvalósí­tásé­hoz. A terv célja« Harc» az if­júcm­an­­kások széles rétegeinek részvételé­vel gazdasági, szociális, kulturális vínvotta-hink felemeléséért, figye­lembe véve az adott lehetőségeket Az eddigiek folyamán, már sike­rült komoly eredményeket elérnű Akciónk eredményeképpen minden üzemben, ahol üzemi konyha mű­ködik, a tanoncok ingyen kapni.sk ebédet A Tanonc és Ifjúmunkás­­otthon Építő Mozgalom működésén­­ek eredményeként az otthonok egész sora épül- Néhá­­y közülük már meg is nyílt 4* üzemi tan* nonci iskol­ákban be van vezetve 1& szakszervezeti éra, melyet a SzIT által delegált tanárok tanítanak. Azokban az üzemekben, ahol a SzIT csoport erős és az Üzemi Bizott­­ságokkal is­ együttműködik, sike­­zett helyi eredményeket elérni úgy gazdaság mint kulturális téren. Szervezeti téren is komoly ered­ményeket értünk el a szakmák kö­zötti versenyben. A SzIT szakma­közi versenyében az eddigi hatodik helyről a harmadikra kerültünk. A legjobb üzemi SzIT csoport címét a Roeseman­n-gy­ári vasas SzIT csoport nyerte el A fenti eredmények azonban csak töredékei annak az akcióprogramm­nak, melynek megvalósításáért fo­lyik a verseny. Az új tanonctör­­vényre csak ígéretet kaptunk az iparügyi minisztériumtól a tizen­­nyolc éven aluli ifjúmunkások ne­­héztesti munkás pót­jeggyel való el­látását a közismerten reakciós köz­ellátási minisztérium megtagadta. El kell még érnünk, hogy a szak­szervezeti órát tegyék kötelezővé minden tanonciskolásban. Igaz, hogy épülnek már tanon©z otthonok, de ha március 15-ig 2000 ifjúmunkást akarunk otthonhoz jut­­tatni, akkor sokkal nagyobb lendü­lettel, a fiatalok széles tömegeinek bevonásával kell folytatnunk ezt a munkát. Még számos pontja van az akcióprogram­­­unkn­ak, mely megvalósításra vár. Ezek nagyré­­szét üzemi viszonylatban meg le­het valósítani. Ha azonban azt akarjuk, hogy munkánk eredmény­­nyé járjon, sürgősen meg kell erősítenünk szervezeteinket Munka­tervünk második része de­cember 15-től január 81-ig tart Megvalósításának egyik leglényege­sebb előfeltétele, első pontját, mely az Üzemi Bizottságok és a SzIT kö­zötti kapcsolat szorosabbá tételét tűzi ki célul, maradéktalanul meg­valósítsuk Egyetlen ifjúsági szer­vezet sem tud eredményeket elérni az idősebbek támogatása nélkül Ügyeljünk arra, hogy reális köve­teléseinek megvalósításáért folyta-tott harcban ne kerüljünk szembe az szem­­bizottságokkal és a szakszer­­vezetenkkel, hanem mindenkor, egy­mást kölcsönösen támogatva har­coljunk a nagytőkések és s a reakció ellen. Nincs olyan cél, amit velük együtt, közös erővel el ne érnénk. Céljaink elérésének döntő előfel­tétele az is, hogy harcunkban a vasas ifjúmunkások széles rétegeit be tudjuk vonni. Ezért nagy súlyt helyezünk arra, hogy a gyár minden műhelyében, ahol ifjúmunkások dol­goznak, legyenek SzIT vezetők, akik szoros kapcsolatban vannak a cso­porttal és azon keresztül a központ­tal is. Minden vasas ifjúmunkás­nak teljes erővel ki kell vennie a részét a munkából Induljon meg minden üzemben a verseny, ki har­col a legjobban a munk­aifjúság jobb jövőéjéért. Ebben a versenyben nekünk kell győznünk- Hasson át minden vasas SzIT-est jelszavunk: »Előre vasa­­sok, a SzIT vörös zászlójáért!« Szilánk András fs Immunitás vásár- A Magyar Ifjúság Országos Ta­nácsa kezdeményezésére elindult a Tanonc- és Ifjúmunkás-Otthonok­ Építő Mozgalom. A magyar társa­dalom megmozdult és adományai­vá­ sietett a magyar élet legeleset­tebbjei, a munkásifjúság megsegí­tésére. Már épülnek a tanoncottho­­nok. A Láng L. Gépgyár és a Ganz hajó­vár is átadta rendeltetésének a most épült t­anoncotthomait De ez még sajnos nagyon kevés, sok ifjú­munkás még fedél nélkül van- Re­ménykedve várja hogy talán hol­nap az ő második­­otthonát kezdik építeni. A Szakszervezeti Ifjúsági Tanács, kinek a szívéhez a munkás­ifjúság a legközelebb áll, átérezve a mozgalom fontosságát, egy hatal­mas akcióval, ifjúmunkás kiállítás és vásár megrendezésével járul az otthonokat építő mozgalomhoz. A vásár minden fillérje ez--egy tég­lát jelent az épülő otthonok felállí­tásában. Nekünk, vasas ifjúmunkásoknak ebből az akcióból különösképpen ki kell vennünk a részünket. Még­pe­­dig azért, mert a vasas szakma az, amelyben a legtöbb ta­noncot fog­­lalkozt­at­ják. A mi saaktársaink lesznek kevesebben, akik a tömeg­szállás után korszerű, egészséges demokratikus otthonokban nyer­nek elhelyezést. Mi a feladat lent az üzemekben? Az Ifik alakítsanak egy bizottsá­got, melyben az üzemi­ bizottságból ia be kell vonni egy szaktárcát, hagy rajta keresztül legyen meg a kapcsolatunk az üzent!­bizottságok­kal Kérjük az Ü. b. támogatását is. Mi hisszük, hogy az ü. b. nem fogja tőlünk megtagadni. Hiszen már sokszor bizonyították be az öreg szak­társak, hogy átérzik az ifjúság nevelésének fontosságát. A kiállítás és­ a vásár legyen a vasas üzemek ifjúságának egymás közötti nemes versenye, melynek kitűnő eredménye döntő lesz a szakmáik közötti versenyben ió. A vásár ren­dezősége megjutalmazza a legjobb szakmai, a legjobb foamet­es ,az egyénileg kitűnt ifjúmunkást A vásárra csak olyan árat készítsen az üzem, ami a piacon könnyen ve­vőre talál. Az üzem ifjúsága, már most kezdje meg a kiállítási és vá­sári áruk gyártását. Be kell vonni az üzem minden ifijét ebbe a mun­kába, minden ifjúmunkásnak a szabad idejéből egy-két órát áldoz­ni kell azoknak az ifjúmunkás tár­saiknak a megsegítésére, akik ott­hon nélkül vannak, akik az idei ünnepeket különböző tömegszállá­sokon töltöttték el Minden ifjú­munkásnak szaktudásával és mun­kaerejével segíteni kell azokat az ifjúmunkásokat, akiknek nincs ott­honuk. És végül de nem utolsó sorban a felnőtt szak­társak előtt bebizo­nyítjuk azt, hogy ez az ifjúság méltó bizalmunkra és megfelelő utánpótlás fogja tovább vinni ne­héz harcokban is a népi demokrácia zászlóját Én hiszem azt, hogy a vasas ifjúmunkások, kik hosszú éveik óta a magyar ifjúság élcsa­pata, most is hivatása magaslatán fog állani atanoncotthonokat építő akcióit és az ezzel kapcsolatos ifjú­sági vásárt minden erejével támo­gatni fogja. A kiállításon a mi ifj­úmunteásaink munkadarabj­ai bi­­zonyítani fogják a magyar vasipar fejlődését és a világpoaci verseny­képességét Kellenc Köszönetet mondunk a Hofhtrr és Schrantz és a Magyar Optikai Mű­vek dolgozóinak a TTÉM-hez be­küldött 1 munkaórányi Önkéntes fel­ajánlásukért E két gyár dolgozói bebizonyították együttérzésüket a munkásfiatalsággal Új csoport alakult December 9-én az ebédidő alatt nagy sürgés-forgás volt a Gamma-gyár kul­túrtermében. Mintegy 330 ifjúmunkás leány és fiú jött össze az üzemi bizott­ság felhívására, hogy újraalakítsák Szemükben a SzIT-csoportot. Eljöttek­­a idősebb ezas­társak közül is sokan akik szívükön viselik az ifjúmunkások sor­sát. Nagy érdeklődéssel hallgatták Dé­­nes István elvtárs, a SzIT főtitkárának beszámolóját, melyben ismertette a SzIT célki­tűzéseit és eddig elért eredmé­nyeit. Rámutatott arra, hogy a Gamma ifjúmunkásainak, mint min­denkinek, tanulniuk kell a múltból. Az elmúlt rendezerben a Gamma kizáró­lag a hadsereg részére termelt, ami különleges hasznot biztosított a válla­lat vezetőségének. Ez tette lehetővé, hogy a munkásság számára egész sor intézményt létesítsenek. A Gammában a fényképész szakosztálytól a sportre­pülőig, a bélyeggyűjtéstől a sporthor­­gászasig mindenfajta lehetőség meg­volt arra, hogy munka után a dolgozók idejüket kellemesen töltsék el Termé­szetes, a különböző szakosztályok élén mindenütt megtalálhatók voltak a régi rendszer kiszolgálói, akik megtettek mindent abban az irányban, hogy tag­jaikat a háborús szellemnek megfele­lőé® neveljék. Akik nem tudtak ehhez alkalmazkodni és szembeszegültek a rendszerrel, azokkal szembe® a katonai parancsnok rendszabályait alkalmaz­ták, ami nem egy esetben katonai fog­házzal, vagy elbocsátással járt Ma az ország ki van fosztva, a Gamma le van szerelve. Az üzemi bizottság a dolgozók támogatásával átmentette az üzemet az Infláció szörnyűségein. Ne­hezen, nélkülözve, ha mégis sikerülni fog megtalálni az utat, mely a felemel­­­­kedéshez vezet. A Gamma vezetősége rátalált arra­­az útra. Minden lehetősé­­get megragadnak, hogy átállítsák az üzemet a békés termelésre és segítse­nek a gazdasági nehézségeiken. Nem szabad megfeledkeznünk azon­ban ex ifjúságról sem. Meg kell tenni mindent, hogy életre hívjuk a különb­­­böző sport- és kulturális intézményeket. Gondoskodni kell arról, hogy a nehéz körülmények közt dolgozók termelői munkájuk után megtalálják a gyáron belül megérdemelt szórakozási és tanu­lási lehetőségeket.­­A SzIT feladata az O­­B-vel kar­tva, megteremtse ezeket a lehetőségeket, hogy ifjúmunkásaink megfelelően fej­leszthessék tudásukat, szakszerű­ mun­kájukkal erősítsék a demokratikus Ma­gyarországot és világszerte elismertté tegyék a magyar ipart. Dénes elvtárs) , előadása után csoportokba verődve, fia­­tatok és öregek közt vita alakult ki, mely főleg azzal a kérdéssel foglalko­zott, hogyan tudnának bekapcsolódni a Gamma ifjúmunkásai a SzIT munkájá­ba. Végül megtekintettük az új tanonc­­otthont, amely egyelőre csak kis lét­számú. Dénes elvtárs biztosította az Ü. B.-t és a Gamma-Ifiket, hogy a T. X. É. M. segítségével fogunk lehetősé­geket találni arra, hogy nemcsak e­ Gamma-gyári, de a többi lágymányosi üzemek rászorult ifjúmunkásai és ta­­noncai rövidesen otthonhoz jussanak. Látogatásunk véget ért. Azzal a ttz a­dattal indultunk hazafelé, hogy hart punkban a munkásifjúság boldogabb jö­­­őjéért új küzdőtéré okra találtunk. Sz. A. HÍREK A Vasas SzIT titkári testülete határozatot hozott, melynek értel­mében minden üzem, vagy több kis üzem bált vagy előadást rendez a Tanone és If­­uromékásotthon Építő Mozgalom céljaira. Felkérjük a szak­társaka­t, hogy elszámolásaikat a TIEM központjába Chiomoi-út­al vigyék be. Értesítjük a titkár sza­ktársakat, hogy január hónapbean, 7-én, ked­den, utána 13-án,hétfőn és minden hétfőn 5 órakor a megszokott he­lyen értekezletet­­tartunk. Megjele­nés kötelező. Felkérjük a­z üzemi bizottságot, hogy az üzemi SzIT csoportok ré­szére küldött postát és egyéb külde­ményt a csoport titkárának a posta vétele utána haladéktalanul adják et A Vasas SzIT első vezetőképző iskolájának hallgatói január 4-én összejövetelt tartanak a Láng-gyári kultúrházban, ahová vendégeket szíveden látnak. Január 9-én, szerdán d- u. 5 óra­kor Magdolnán, 5—7. II. 4. sz. alatt előadói értekezletet tartunk, melyre az üzemek előadóinak a meg­jelenés kötelező. Kultúrvezetői értekezlet és kultur­­ezeminérium lesz január 9-én, d. u. fél 6 órakor Magdolna­ u. 5—7, EL 4- ban. Az érdekeltektől pontos meg­jelenést kérünk. Dicséretet mondunk a HotTherr­ia Schrantz gyári SzIT ifjúmunkásai­nak, akik hónapokig tartó szívós munkával hozzájárultak ahhoz, hogy a gyér munkásainak és azok gyermekeinek boldog karácsonyi ünnepük legyen. Mindem gyermeké­­nek jutott a Hofherr gyári ifiktől egy-egy játékszer, melyet ünnepé­lyes külsőségek között osztottak szét a dolgozók között Felhívás az üzemi bizottságokhoz! Kérjük január 11-ig leadni az üzemben dolgozó összes 24 éven aluli fiatalok pontos létszámét, nemre és foglalkozásra való tekin­tet ,félkill. VIEL Magdolna-u- 5-7, H. ein. 4. sz. A Roeepemaon SzIT megint kit tett magáért­ December 8-án, vasár­­nap 12 ifjúmunkás rohammunkán­­al leszállított a Szlávi-utcában lévő tanoncotthon számára 10 darab vas­kályhát és négyet mindjárt fel is szereltek. Elvállalták 50 drb vaságy, ingyenes elkészítését, melyet a tóta­nonco­ttho­no­k fognak felajánlani A munkát már el is kezdték. A Vasas SzIT második négyhetes vezetőképző iskolája Jan. S­-an meg­indul. Felkérjük az üzemi bizottsá­gokat és az üzemi titkárokat, hogy jelöltjeiket január 12-éig küldjék be a szakmai központba életrajzuk­kal együtt. A jelentkezési határidőn túl­jelentkezéseket nem fogadunk el A » véget ért a Vasas SzIT első négyhetes ■re­ze tóképző iskolája. 60 üzemi tanon©» ifjúmunkás és ifjúmunkásirássg vé­gezte el ezt a tan­folyamot, amely a munkásmozgalmi gyakorlathoz munkásmozgalmi elméletet nyúj­tott Komoly munkát végzett az is­kola hallgatósága. Elméleti mun­kához nem szokott, sokszor csak 4—6 elemit végzett fiúk és lányok, — a satu, a gén mellől jöttek hoz­zánk, hogy részben bepótolják azt a hiányt amit a Horthy-reakció ideje alatt nem tudtak pótolni Tisztában vagyunk azzal hogy a tudás hatalmat jelent. Ez a magya­rázata annak a kitartó szorgalom­­nak, szívós akaratnak, mely első vezetőképző iskolánkat jellemezte. A tanfolyam végeztével áthat ben­nünket az a tudat, hogy a Vasas SzIT mozgalomnak élére kell álla­­nunk és a munkásifjúságot vezet­nünk kell azon az úton, mely a jobb jövőhöz vezet* E helyen szeretnék köszönetet mondani az egész iskola nevében * Vasas Szakszervezet vezetőségének, s Vasas SzIT vezetőségének, hogy lehetővé tették számunkra, hogy bé­nulhassunk. ígérjük, hogy dereka­san helyt fogunk állni és tovább visszük azt a harcot, melyet idő­sebb szaktársaink sokkal nehezebb körülmények között kezdtek el Munkáse­gységi Csorna Erzsébed

Next