Szabad Vasas, 1952 (57. évfolyam, 1-12. szám)
1952-01-05 / 1. szám
■'S: Mérnökeink szocialista segítséget nyújtanak, segítik tanulásukban az esti főiskolás hallgatókat ötéves népgazdasági tervünk megnövekedett feladatainak végrehajtásához fokozott mértékben emelni kell műszaki értelmiségi dolgozóink szakmai tudását. Ahhoz, hogy hazánk a vas és acél országává váljék, az új mérnökök, technikusok, gazdasági szakemberek ezreire is szükség van. Rákosi elvtárs, — eredményeinket méltatva — pártunk II. kongresszusán mondotta: „Sikereink aláhúzásánál ugyancsak méltatnunk kell az értelmiség jó munkáját, melynek zöme őszintén és becsületesen támogatja a népi demokrácia célkitűzéseit. Külön ki kell emelnünk a magyar technikai értelmiség érdemeit. A mérnökök és technikusok száma a munkásokhoz viszonyítva átmenetileg csökken. Elég rámutatni arra, hogy a foglalkoztatottak száma három és fél év alatt 47 százalékkal növekedett. Mindenki megérti, hogy erövid idő alatt nem tudtuk mérnökeink és technikusaink számát 47 százalékkal megemelni. Jelenleg műegyetemeinken, tízszer annyi mérnökhallgató tanul, mint az utolsó békeévben, de ezekből a diákokból csak az elkövetkezendő esztendőkben lesznek mérnökök és addig fokozott munka és felelősség hárul a régi technikai értelmiségre." A felelősséget átérezték a kohó- és gépipari minisztérium mérnökei, műszaki értelmiségi dolgozói. Vállalták, hogy napi munkájuk mellett, segítik az esti főiskolákra, egyetemekre járó dolgozótársaikat tanulmányaikban. A kezdeményezés a minisztérium műszaki fejlesztési osztályáról indult el és ma már szinte mozgalommá fejlődött. Először Gádor László mérnök elvtárs — Sztálin elvtárs születésnapja alkalmából — vállalta el, hogy Szander Pál és Vántora Lajos egyetemre járó minisztériumi dolgozókat segíti tanulásukban. Azóta minden reggel, a munkaidő kezdete előtt, a tananyagot részletesen megbeszélik, leküzdik a fennálló nehézségeket. Iván Endre mérnök elvtárs a tervosztály vezetője — a többi között — szintén csatlakozott Gábor elvtárs kezdeményezéséhez. Vállalta, hogy Havas Péter elvtársnak a műszaki egyetem elektrotechnikai tagozata levelezőhallgatójának nyújt elvtársi segítséget. Elek György főmérnök elvtárs Váradi Gábor elvtársnak, a mérnöktovábbképző intézet hallgatójának segít tanulmányai könnyebb elsajátításában. A minisztérium mérnökeinek példamutató kezdeményezését kövessék, üzemeink mérnökei, technikusai, műszaki értelmiségi dolgozói. Nyújtsanak elvtársi segítséget a tanulni vágyóknak. Dolgozóink pedig, akik nappali munkájuk után, este végzik tanulmányaikat, még fokozottabb lendülettel, nagyobb felkészültséggel, eredményesebben állják meg helyüket az egyetemen, műszaki főiskolán, melyeknek kapui a múltban nem nyíltak meg előttük. Harmincezer brazíliai kohóimunkás 24 órás sztrájkja Sao Paolóban harmincezer kohóimunkáe 24 órás sztrájkkal követelte bérének ötvenszázalékos felemelését A sztrájk körülbelül száz üzemre, terüelt ki. A sztrájkolók tömegtüntetést rendeztek, amelyben több mint tízezer munkás vett részt. A tüntetés az amerikai „National City Bank of New York” épülete előtti téren tömeggyűléssel fejeződött be. A gyűlés szónokai megbélyegezték az amerikai imperialisták gyarmatosító politikáját és tiltakoztak az ellen, hogy brazíliai csámpátokat küldjenek Koreába. Ugyanezen a napon többezer sztrájkoló tüntetett az amerikai konzulátus előtt. Új győzelmek felé Az Acélöntő, és Csőgyár dolgozói Rákosi elvtársnak tett fogadalmukat teljesítve 1951 évi tervüket részleteiben is határidő előtt fejezték be, s terven felül eddig 5 millió forint értékű árut termeltek. Az 1952-es tervév zavartalan beindítása érdekében a műszaki vezetőség már előre kidolgozta az egyes műhelyek januári tervfeladatait így minden egyes üzemrész dolgozói már előre tudják, miből mennyit kell termelniük ahhoz, hogy tervüket az első naptól kezdve teljesítsék. A munkaidő jobb kihasználása érdekében folytatják a rejtett tartalékoknak „önfényképezés” útján történő feltárását. Az 1951-es tervévben a gyár munkájának egyik legfőbb hiányossága az acélöntőde magas selejtje volt. Ezért ennek az üzemnek művezetői és dolgozói közös értekezleten tettek fogadalmat, hogy a decemberi 5,4 százalékos seleket még jobban csökkentik. A gyár ez évi feladatai megkövetelik a gyáron belüli anyagszállítás meggyorsítását Ennek érdekében az első negyedévben iparvágányt építenek, ami egyúttal az önköltség csökkentését is nagymértékben elősegíti. A gyár dolgozói most újabb szerialista kötelezettségvállalásokkal készülnek az 1952-es tervév határidő előtti teljesítésére Vasas szakmai zsebnaptár A Papír-és Irodaszerértékesítő Vállaltt kiadásában szakmai zsebnaptár jelent meg három minőségben, amely tartalmazza a vasipari dolgozókat érdeklő tudnivalókat. Ara: a) papírkötésben 7.30 Ft, b) műbörkötésben 11.90 Ft, c) valódi bőrkötésben 20.50 Ft SZABAD VASAS Tiltakozun!k!.. • Az elourt hetekben bejárta a világsajtót a hír, hogy az amerikaiak szabadon bocsátották Weesenmayert, Hitler magyarországi volt helytartóját. Mérhetetlen szenvedés, bűn, százezrek pusztulása terheli ennek a náci hóhérnak a lelkiismeretét. A potsdami egyezmény értelmében, annak az országnak a bírósága előtt kellett volna felelnie gaztetteiért, ahol azt elkövette. De az amerikaiak nemcsak, hogy ezt a megállapodást nem tartották be, hanem még a látszatbüntetést sem töltették ki Weesenmayerrel és most a legszemérmetlenebb módon ölelik keblükre ezt a véreskezű hóhért. A magyar vasipari dolgozók felháborodva tiltakoznak a békét veszélyeztető újabb merényreteken. Felháborodásuknak kifejezője az alábbi levél: ,A Csavaripari Központ dolgozói a legnagyobb felháborodással vették tudomásul, hogy az USA katonai hatóságai jogtalanul szabadon bocsátották a háborús főbűnös Weesenmayert. Nem felejtettük el, hogy ennek a vérgőzös fenevadnak köszönhető soktízezer magyar élet kioltása, a budapesti hidak felrobbantása, valamint számos egyéb, a magyar népesen elkövetett bűntény. Tisztában vagyunk azzal, hogy ezt az elvetemült bitangot ment azért engedték szabadon, hogy eprészt járhasson, hanem azért, hogy ismét a fasizmus szolgálatába álljon. Ismerve múltját, nem nézhetjük tétlenül, hogy esetleg másutt hasonló, vagy még embertelenebb szadizmussal szabaduljon rá ez az aljas, akasztói áravató szörny az ártatlan, becsületes dolgozók tömegére. Nem tűrhetjük, hogy nyomort, kínszenvedést, pusztulást hozzon a békés, boldog életre vágyókra. Ezért a Csaparipari Központ valamennyi dolgozója egyhangú határozataként kérjük a Szakszervezetek Országos Tanácscet. emelje fel tiltakozó szavát a Szakszervezeti Világszövetségnél és az ENSZ-nél Weesenmayer szabadonbocsátása ellen." Bakó László ellenőrzés részt ven, Szakácsi László üzemi párt akár k. Szilágyi József ÜB-elnök. EGY TERÜLETI BIZOTTSÁG MUNKÁJA A KRITIKA TÜKRÉBEN Pártunk Politikai Bizottságának a „szakszervezeti munka egyes kérdéseiről” hozott határozata a tömegkapcsolatok megerősítését fontos feladatként tűzi a szakszervezetek elé. A bürokrácia elleni harc, a tömegkapcsolatok megerősítése megköveteli, hogy megszűnjön a túlzott központosítás és a vezetést közelebb vigyük az üzemi szakszervezeti munkához. Ebből következően fontos feladat a területi bizottságok mellet működő társadalmi bizottságok kiépítése és továbbfejlesztése. „ ... A szakszervezetek vezető szerveibe vonják be bátran a pártonkívüli dolgozók legjobb elemeit.,, Fokozottan törekedjenek széles szakszervezeti aktívahálózat kialakítására, az önzetlen, áldozatkész társadalmi munka fejlesztésére és csökkentsék a túlméretezett, elbürokratizálódott fizetett apparátust..." — jelöli meg feladatként a Politikai Bizottság határozata. Hogy területi bizottságaink — az ebből következő — a társadalmi reszortbizottságok szervezésével, összefogásával és irányításával járó komoly munkát el tudják végezni, ahhoz SZÜKSÉGES A VEZETÉS MAGASABB SZÍNVONALA, következetes ellenőrzés és nem utolsósorban az instruktori munka fokozottabb kiterjesztése. Területi bizottságainkra a megnövekedett termelési feladatok végrehajtásában , az előttünk álló szakszervezeti választások előkészítésében és sikeres lebonyolításában hatalmas feladat hárul, a szakszervezeti központnak az instruktorokon keresztül hathatósan támogatniok kell azoknak munkáját. Az egyébként jól dolgozó XI. kerületi területi bizottságnak ezen a téren igen sok még a tennivalója Bizonyítja ezt a területi bizottság munkájáról adott jelentés, amely az elmúlt évi munkájunk hiányosságait tárja fel. Ez a területi bizottság az elmúlt év januárjában alakult meg és akkor feladatainak középpontjában a mellette működő társadalmi bizottságok kiépítése volt. Egy-két hónap múltán ezt többé-kevésbé végre is hajtották. Létrehozták a kultúrbizottságot, sportelnökséget, bér- és termelési bizottságot, majd később a társadalombiztosítási tanácsot. AZ ÉV VÉGI MUNKÁJUK AZT MUTATJA, hogy a területi bizottság mellett működő társadalmi aktívahálózat jóformán csak papíron van meg. A meglévők ■ működés, hajló -, irányítás, illetve instruálás hiányában rendszer, terem. Land oda vezetett, hogy a sportbizottság, de főleg a kultúrbizottság széthullott és az utóbbit hosszú hónapok óta sem tudják kiépíteni. Állítólag az üzemekben „nem találtak” megfelelő dolgozókat, akik ebben a munkában részt tudtak volna venni Ha közelebbről megvizsgáljuk az általuk felvetett hiányosságok okait, kitűnik, hogy a területi bizottsághoz a szakszervezeti központ részéről kijáró instruktorok sem igyekeztek a Politikai Bizottság és a SZOT elnökségének erre vonatkozó határozatait végrehajtani. A központ osztályai részéről kijáró elvtársak nem hangolták össze instruáló munkájukat. Még sohasem fordult elő, hogy közösen megbeszélték volna a területi bizottság egyes problémáit és így történt meg, hogy az egyes reszortok instruktorai egymástól elszakadtak. Fel kell vetni azonban a legdöntőbb hibát, amit a területi bizottság követet el. Annak ellenére, hogy az üzemekben igenis vannak a termelőmunkához jól viszonyuló és a társadalmi munkát szívesen vállaló dolgozók, nem igyekeztek ezeket megtalálni és velük kiegészíteni az egyes reszortbizottságokat, illetve széthullásukat megakadályozni. NEM FOGADHATÓ EL AZ INDOK, mely szerint „nincs” megfelelő dolgozó társadalmi munka végzésére. Nem fordítottak kellő gondot arra, hogy a területi bizottság egy-egy tagja a bizottsági értekezleten kapott szempontokat a gyakorlatban is végrehajtsa Hogy ez mennyire így van, bizonyítja az a tény, hogy a munkavédelmi bizottság — amelynek vezetőjét jól megválasztották Gál elvtárs személyében — életképes, munkája jól elvégzi. Ennek a reszortbizottságnak a jó munkája nagymértékben annak tudható be, hogy Glatz elvtárs központi instruktor, rendszeresen és megfelelő támogatást nyújt a területi bizottságnak és a mellette működő munkavédelmi társadalmi bizottságnak. Ha példáját követik a többi reszortok instruktorai és a területi bizottság a többi reszortbizottságoknak is megadja a kellő támogatást, akkor a társadalmi bizottságok feladataik helyes elvégzésével jelentősen előre fogják vinni a szakszervezeti munkát ezen keresztül pártunk határozataira, végrehajtását. Somogyi László TDS? Január 8. Két szakszervezeti kongresszus A Finn Vasas Szakszervezet kongresszusát 1951 december elején Helsinkiben, a Bolgár Általános Szakszervezet 111. kongresszusát pedig néhány nappal később, december második felében tartották meg Szófiában. Az egyik kongresszus egy kapitalista ország fővárosában, a másik egy népi demokratikus ország fővárosában zajlott le. A két kongresszus két világ, két társadalmi rend különbözőségét mutatja. Szociáldemokrata módszer a többség megszerzésére A Finn Vasas Kongresszus küldötteit az üzemek munkásai szavazással választották. A szociáldemokraták a választások során kevesebb szavazatot kaptak, mint a demokratikus tömb jelöltjei, de a szocdemek ebbe nem nyugodtak bele. Hogy a kongresszuson többségüket biztosítani tudják, két héttel a kongresszus előtt papírszervezeteket hoztak létre. Egy-egy faluban, ahol egy lakatosmester dolgozott két tanonccal — e három emberből megalakították a jobboldali szociáldemokrata irányítás alatt álló szakszervezet helyi csoportját. A két tanonc „titkos" szavazással megválasztotta a mestert küldöttnek, így elérték a szociáldemokraták, hogy a kongresszuson többségbe kerültek. A jobboldali szociáldemokrata küldöttek közül 32 munkaadó volt. De ez nem volt elég. Nem bíztak a saját küldötteikben sem. A küldötteket külön blokkokba ültették a terem két oldalán, középen egy két méter széles bejárattal, hogy a szavazásnál még véletlenül se tudjanak a szociáldemokrata küldöttek észrevétlenül a demokratikus blokk küldötteivel szavazni. A szociáldemokraták, mivel többségben voltak, mindent vita nélkül, szavazással akartak elérni. Ezért a felszólalásokat, hogy :-re tudják az áruló vezetők munkáját bírálni, az első nap 5 percben, a második nap már csak 1 percben állapították meg. A baloldali blokk küldöttei, a munkások igazi képviselői így is megtalálták a bírálat módját. Az egy perc lejártával a következő felszólaló ott folytatta a tőkéseket kiszolgáló munkásáruló vezetők bírálatát, ahol az előtte felszólaló abbahagyta és ez így ment mindaddig, amíg mondanivalójuk végére ért. A Finn Vasas Szakszervezet konferenciáján részt vettek ,a Szovjetunió, Lengyelország, Magyarország küldöttei, de részt vettek Amerika, Svédország, Dánia, Norvégia, Belgium Ausztria és Nyugat-Németország küldöttei is. A nyugati imperialista országok szakadár szakszervezetiküldöttei és ezek közül külöocsen, az amerikai és a belga küldöttek hazug rágalmaikal illették a Szovjetuniót és a népi demokratikus országokat. Azt mondták, hogy ezekben az országokban a munkásság el van ■nyomva és szabadságában korlátozva van. Erre a két arcátlan, — de az imperializmust kiszolgáló munkásáruló szájából nem szokatlan a hazugságra méltó válasz, ha csak két részt kiragadunk a Bolgár Általános Szakszervezetek III. kongresszusából. A nép állama megbecsüli a munkában élenjárókat A Bolgár Általános Szakszervezetek III. kongresszusának egyik délvidéki küldötte, Mehmed elvtárs, aki török nemzetiségű, felszólalásában elmondotta: családjával együtt már régen Bulgáriában él. A reakció, az imperializmus ügynökei arra akarták rábírni, hogy vándoroljon ki Törökországba. Családja és szüleinek rokonai hallgattak is a csábításra. Ő azonban maradt. Elment bányásznak és jelenleg 400—450 százalékra teljesíti a normát, 1951. évi tervét 10 hónap alatt teljesítette. A bolgár dolgozó nép állama azon felül, hogy teljesítménye után szép fizetést kap, jutalmul még lakást, sőt abba még berendezést is adott. Felesége azóta már visszaszökött hozzá és rokonai, akikhallgatva a hazug csábításra, kimentek Törökországba — amelyről köztudomású, hogy „az amerikaiak segítik“ — levélben már többször kérték Mehmed elvtársat, hogy járjon közbe érdekükben, hogy visszatérhessenek Bulgáriába. — Hát így néz ki a népi demokráciákban a munkásság „elnyomása" és az imperialista országok dolgozóinak „jóléte”. A kongresszus ideje alatt a Dimitrov-mauzóleum előtti hatalmas téren népgyűlés volt, amelyen mintegy százezer ember vett részt. Ez a népgyűlés is kifejezte a bolgár nép lelkes hazaszeretetét és a népi demokratikus rendszer iránti hlűségét. Körülbelül 8—10 fokos hideg volt, a gyűlésről azonban annak befejezéséig egyetlen ember sem távozott el, sőt a gyűlés befejezése után is hosszan éltették a Szovjetuniót, a népi demokratikus országokat, a világ békeszerető becsületes embereinek összefogását és a békét. Csak a szabad országokban élő, boldog, a jövőbe biztosan tekintő embereknél tapasztalható ilyen lelkesedés. Ez méltó cáfolat arra, hogy a népi demokráciák dolgozói korlátozva vannak szabadságukban. Európai vasas-konferencia lesz Bécsben A Szakszervezeti Világszövetséghez tartozó Vas- és Fémipari Dolgozók Nemzetközi Szakszervezeti Szövetsége 1952. február elejére Bécsbe összehívta az európai vas- és fémipari dolgozók konferenciáját. Ez a konferencia feladatául tűzte. A harmadik világháború kirobbantásának megakadályozását olyképen, hogy harcot indít a kapitalista országok imperialista lakájkormányai által folytatott fegyverkezési hajsza ellen, mert ez a dolgozó tömegek nyomorát fokozza. A vas- és fémipar dolgozói fontos szerepet töltenek be minden ország életében. Ezért szükséges, hogy egységes, harci Programm szerint vegyék fel a háborúra spekuláló imperialisták és lakájaik ellen a küzdelmet, gyakorlatban megvalósítva Sztálin elvtárs azon mondását, hogy „a béke fennmarad és tartós lesz, ha a népek kezükbe veszik a béke megőrzésének ügyét és mindvégig kitartanak mellette". A magyar vas- és fémipari dolgozók küldöttei is részt fognak venni ezen a konferencián. Mi, a magyar vas- és fémipar dolgozói ennek a konferenciának a sikerét segítjük elő azzal, ha szilárdítjuk a munkafegyelmet, szélesítjük a szocialista munkaversenyt, hogy ötéves tervünk döntő évében, 1952-ben már az év elején jó eredményeket értünk el a termelés frontjén. Pavel Bikov elvtársnak, a gyors fémvágás Sztálin-díjas mesterének újévi üdvözlete magyar barátaihoz MOSZKVA, január 1. Pavel Bikov, a gyorsfémvágás Sztálin-díjas szovjet mestere, a Szovjetunió Legfelső Tanácsának tagja, a moszkvai rádión keresztül újévi üdvözletet küldött magyar barátainak. — A szovjet nép az elmúlt évben újabb győzelmekkel járult hozzá a kommunizmus építéséhez, a béke ügyéhez. Nagy sikereket ért el a moszkvai csiszológépgyár, ahol dolgozom. November 7-re teljesítette évi tervét és most már 1952. évi előirányzatán dolgozik. Műhelyem, ahol a fém hideg megmunkálása folyik sztahanovista műhely. Igyekszünk úgy dolgozni, hogy szovjet hazánk még erősebb, gazdagabb és szebb legyen, Új eredményeket is sikerült elérnem. November 7-re a Nagy Októberi Szocialista Forradalom harmincnegyedik évfordulójára tizenháromévi normát teljesítettem. — Az elmúlt évben harminc fiatal esztergályost tanítottam meg módszeremre. — Kedves magyar barátaim! Tudom, hogy az elmúlt évben önök is nagy haladást tettek a szocializmus építése terén Magyarországon. Olyan nagy építkezések folynak önöknél, mint a Sztálin nevét viselő vasmű és az inotai November 7 Erőmű építése. A magyar munkásoknak és parasztoknak minden okuk megvan, hogy büszkék legyenek az 1951-es év eredményeire. Még jobb munkát kívánok az új esztendőben Picker Ignácnak, az Egyesült Izzó gyalusának, aki elsőként teljesítette ötéves tervét. Üdvözletemet küldöm és további sikereket kívánok az összes magyar élenjáró dolgozónak. További sikereket kívánok Muszka Imre barátomnak. Olvastam a Szabad Népben közölt levelét. Helyes úton jár és én őszintén örülök sikereinek. Barátságom jeléül elküldöm számára „Út a boldogsághoz” című újonnan megjelent könyvemet. — Kedves magyar barátaim! Szívből üdvözlöm mindnyájukat a sikerekben eltelt év alkalmából és kívánom, hogy az új esztendőben még nagyobb győzelmeket arassanak a béke és a szocializmus nagy ügye érdekében végzett áldozatkész munkájukban.