Állami gimnázium, Szabadka, 1916

I. FERENC JÓZSEF 1930. aug. 18. — 1916. nov. 21. A legbensőbb kegyelettel és a halál által meg nem szakít­hatott, még a földi élet határain is túl terjedő alattvalói hódo­lattal szenteljük ezen iskolai Értesítő első lapjait «a legelső ma­gyar ember» áldott emlékezetének. Most, amidőn a háborús iskolai évek harmadikának végén újólag a legmélyebb tisztelet és a hálás szeretettel egyesült hódolat adóját rójuk le a világ­háború legnagyobb halottjának, 1916. november 21-én elhunyt nagy királyunknak megdicsőü­lt szelleme előtt, ezzel nemcsak a szegedi tankerület királyi Főigazgatósága által 1910. november 23-án 31, elnöki szám alatt kiadott rendelkezésnek teszünk ele­get, hanem lelkünk sugallatát is követjük. Mert az iskola mindannyiszor nevelői kötelességet is tel­jesít, valahányszor növendékei elé állítja az örökkévalóságba át­költözött felséges Urunknak hosszú országlása alatt szerzett elévülhetlen érdemeit. Nemcsak mint uralkodó volt ő nagy, hanem mint ember is, és tisztán emberi erényei által is minden alattvalójának, s így a magyar ifjúságnak is a lelkiismeretes mun­kásság mintaképévé, legmagasabb tanítómesterévé lett. Egész életén át, még késő aggkorában is, népeinek javáért fáradhat­­lanul dolgozott, a munka Reá nézve nem teher, hanem nemes életszükséglet volt, és Ő, a milliók hatalmas Ura, nap-nap után kora reggeltől kezdve szolgálatában állott a legnagyobb lelkiis­­meretbeli felelőséggel járó uralkodói kötelességek teljesítésének, habár igen sokszor a fényes császári és királyi koronán kívül még egy harmadikat is kellett felkent homlokán viselnie: a fáj­dalom töviskoronáját. És ezt a harmadik, legsúlyosabb koronát, mit hosszú életén át oly sokszor kellett hordoznia, isten akara­tában való megnyugvással, Jób pátriárcha türelmével viselte.

Next