Szabadság, 1947. július-szeptember (3. évfolyam, 146-219. szám)

1947-07-01 / 146. szám

4 Szombaton vasárnap egy-egy hadifogoly-szállítmány érkezett Debrecenbe. A szombati vonat 1600, a vasárnapi 1504 hadifoglyot hozott. Az alábbiakban közöljük a szombaton érkezett hadifoglyok el­ső hiteles teljes névsorát, amelyet­­vasárnap adtak­ ki: N­­agyb­ud­apestiek: Újvárosi József Molcs-u.18, Weber Fe­renc Tigris-u. 10, Nyitrai Sándor Margit, Jór­it 50, Márta Károly, Újpest, Csokonai­­u. 0, Dániel Sándor, Csepel, Kertész~u. 70, Zsók György, Csepel, Cibulka László, Ivesz­pest, Kordisz Ferenc Újpest, Svolozsvári­ u. 0. Selyem István Piszhuregky, Henri.» An­tal, Bécsi-út 171, Dobozi Elek p­es­tsz­­intre, Oczkó György Sashalom» Regös György Pestszentlörink­, Szentnél* János Bin Tircser Endre Bp, Zám­olyi Gyula Csillaghegy, \'or volhy György Kiscelli-u. Kalmár Kálmán Visegrádi-u. 21, Hadnagy Béla Attila.u. 27, ITovács l­ajos Horánszky-u. 27, Nemes Józ­­sef Csepel, Völgy-u, Du­dók. József Csepel, Mókus-u, Takács Imre Sándoron. 32. Kato­­na Sándor Orszáchaltria-u, Mayer Róbert Kispest, Szukovszky Lajos Rákospalota, Le­h­­otzky Andor Szél-u, Vörös Mátyás Horn Ede-u, Pliha László Gara-u. 2. Nagy Imre Szabolcs-u. 3/a, Fodor László, K­őrösvári-út Balogh Lajos Rákospalota, Csorba József Ceglédi út» Lévai József Déri-u­t 11» Wegner Ferenc Fogarasi-út «3. Szabó László Angol­­u. 21, Streininger Tibor Szigony-u. 37, Bor­­sós Miklós karp. őrzp., Revesz Sándor karp. tíz. Kuksz József orv. Okos László karp. Major Rudolf Pesterzsébet, Dölles Wendel Gregus-u. 4. Böc­skei Károly Kispest, Zri­­nyi-th Brunceker Gusztáv Lajos-u­- 7S, Csi­­des Albert, Kádár-u. 4. Vavrusche István Pesterzsébet, Bertók István Társau u. 4, Bi­­czó Mihály István-u. 38, Barabás József Ka­­bóka-u. 5, Wellek Károly Kispest, Hiros Károly Pestsztrórim­, Székelyhídi Mihály Merfözö-u. 4» Trókay Sándor Vihar-u. 1­.­» Gulyás Mihály Szentendrei-u. 22, Pósa La­jos Zichy L-u 22, Tarr Béla Utász-u­. 7, Mészáros Lajos Balassa­ u. 3, Polgári Sán­dor Pósa L.-u. 17» Kulcsár László Csepeli Erzsébet krályné-út, Szegedi Imre Wesse­lényi-u. 67, Regőcz­y József Kum­óch­ u. 10, Stekovics László Országbíró-u. 31, Fürei István Kispest, Baross-u. CS» Balogh János Kazinczy-u. 13» Kis Imre Maros-u. 20, Ur­­bbán Barnabás Berzsenyi-U, Haresznik Mik­lós Újpest. Nyítrai Tibor Vajdahunyad-n­ái. Ecsegi fiyula Újpest. Látó Béla Futó-u. 8, Héjja Ferenc Thék Endre-u. 32, Fahrt Time Thék Endre-u. 32. Tamási Jenő Cin­­k­otai-út 82. Eich­wein Károly Gazdagréti­­vd, Nemes Lajos Baross-u. 133. Prokes Károly Losonci-u. RT. Csizmadia Béla Dan­­kó-u. 32, Kátai András Szt. Sipre­hg-ut 4, Eri István Szalag-u. 4, Prekuta János Hal­­ler-u. 52, Kővári István Iri­gyes E-u. 13, Rz­se Tibor Pesterzsébet, Rajnai Béla lront vezir.u 10, Marsai Károly, Varanyi-u. 21, Patakfalvy Zoltim Pesiszilerinc- Molnár Bertalan Röppintyű-u 10. Dioner F­ere­nc Ve­nerit­-út 1.­, Prileszky Pál Albert-u­­a, Bukta János Pesterzsébet, Zilah-u, Cserhát Mihály Enternomi-út 12. Kovács Attila Nagyfuvaros-u. 3. Tóth István Vezér-u.­­• • Verfis János Tóth Kálmán-u. 21. Mészáros G­ar­dor Pestsztlorinc, Hodilsku ;v.a 1'cM. Erzsébet. Sóvári Janus Garam-n. 23. Jó­nás János Kaloisqi­ u- ly Pap fa»** Ponarár-n. 9. T­'kt'.s János Bp, BoninsxUy János Ranolder-n. 32. Sóra Imre Háista-n. ;i Maposváry József l'­rnsébat-tér. i‘‘*brt Sándor NuáyfuT­iros-n 23. An Cyría Cam­­bora-n.39.r- Karl . Ir.tvri Szén; sm. p7, dr. Horváti; p« i Sxlv-u. 39. Horváth lm. pm Garam-u. 26 Jutási Ernő ,W- fine. Darányi-n. Kt« Pc;«re H«nm; Riszely Ödön Hársfa­«. J Klleirel Taszó Bimbó-u. 23. l’app Dánielt Fehérvau-utsz­. I­ csu­ Mihály Z­szlós-u. 1), Bépis Imre Szenté. -u. ;.7. Vida Emil Mána.u . Ne­meth János Újpest, Maeulek Béla P­est. erzsébet. Ber.vho Imre Kiraly-u. 41 . “* vesz Sándor Molnár-u. ’13, Kocsik LsD.m Rispe­t. Herruk­o, Resztei József Kispest, Battivány-u. Ilomner Béla Pestf.­­sébet. Ré­pa József Újpest, Babsek Jenő Bécsi-ut 1 7. Macon István Pesterzs­­, Allós-U. Gy.K­.li Ferenc Visegridi-«. *. Sándor József-krt. tó, SUt­«« Kásuló,Hölgy­­n. 37 Garava Antal Karácsony S­.u. Juhász Gábor Eötvös.u. lv, Szentesi Imre Kiakoror­a-U. 18, Nagy Sándor I er t. "lUmory Bein Sailay-u. 11, Ruttkay László Kispe­t, Kö-tér is, Siklósy Mihály Cipfst, Vörösm­arty-u. 22, Csen l­ajos Gre­­gus-u. 8, Kovács János Belck-u. o. XIH-­evártó József m­ói-út 53. Gál József Li­­pest, Fóti-út, Fegyvernek, Sándor Pia­tz- Isébel, Vav­­ida u. 26, Szecs Ferenc ,ered, körút 24. Haradics C­yuta Dob-u. o1, ratil László Desewffy-u. 3, Lakics C­suba Kispest, Csokonai-u. Süslecz István Nos, halam, Tóth József Vezet -u- 9.­­a.zt György Rákóczi,ut 160. Mohai Fere...­­női Lakatos János Bezerédi-u. 8, Müller Károly Csáky-u­. 2, Böde Istvan Lajos-u. 11... k­alon.i­­­ászló Lajos.u­. l.b. Fertile Váslóhid-II. 37. Slezák János Best. íjhely, Babutzay István K­uluiM-u. fürdés Gábor Bestsztlőrine, Juhos Gusz­ániv Du­rázs-u. 1, Lan­tál Ním­por !_H 10. Schmid Károly III- kér. larvas Kiroly Pestsztlörine, Szabó Ferenc MrSK­­­. in. Varga Gyula lángráe.n. , H-K­­eve­i Lajos Dohány-u. 45. Szopka G­yörgy Akadémia-U. 17, Molnár József Ti­los-u. 1. Csornai Károly Harmat.u.­­3. mi János tjpest Munkácsy-.. .••tiszti Wdd­Szt. l.4szlá-tér 19. Nagy Gyula Hédoltarj-u- 41, Szedlák János Kispest, Árpád-u­. SS. Juhász József Pester:-ebet. Lehel--. L­­Szárny Lajos Madarásztelep, Ketzei­­ éter Erzsébet kir-nént 63. Vergiter István Révay,u. S. Pétern­igy­ Károly Várna, n­fl. Hangya János Pestsztlőrinc, üllői-ét 722. Maszlik G­­ula Szabolcs.u. 17. Mravik András Viola-u. 37. Kis andrá, Sidrid M­­­út 13. Keller Gábor Csengery-u. 60. De­­vecseri Rezet" I Pesterzsébet, Dózsa Gy-út 34. Laskó Károly Pázmány Pebel.tér. Varga József Egressy-út 7­*, K­icskey László Ujp-’S­. Megyeri-út 12. Slezák Tibor Mar­­gari-la-U. - . Pajor Ferenc Rák,.-palota. Garami Lajos Pesterzsébet.­ttárdonyi-út 78. Kovács József Podmanjczky.u. 77, Nagy István Csepel, Papírgyír Herdó Lajos Rá­­kossztmb­ály. József.ip 112. M*gya r Anti­­rás Kővér Lajos.u­. 3S, Hajdúk Bálint Szí- I-­­várt-park 17. Schn­ider' LBr.in Hun­­gária­ út 118. Losonczy József Teréz.kör­út 1. Vidékiek­, Malik .Ián«? WH*. Baran József Kis­­tareM, Szkopál Hezso Jokoi. '10#4...?' -,,,f ?árbogár­ d, Pa­ádl Oddn Forró, Klis Balázs Koenolas, Balogh­ Ferenc M»g■ m­­­esuráj', Kerényi László Baja. Teil I'‘¡’e rTb­ocón­ Falu lsvtá.1. Tata. Takács 14- -.aef Kunié, Halász. József Vanyare, A­­k­­tor Imre Muntrufüred. Bibatund M .H.­.« ,1 i.f.­tvma,Tiaríoár. Germf.n Mttva* Bőn rétalm, i sin­gyl János Etrer. Balázs. F e­­renc iválaz. Zikbó Antal JiLsV^ny. Máje­r Gyula Magyanpalány, Kmlát 1^­­iou Kistelek, Za»hoeZKy j,,nos Baja Ba­rgh T. János ílándok. Szabó Jotfff 3*,*é* allfazentgyörp v. Tihník­, *'r.: Mibl«»»­­ezermény. min .tói«* Kóváttfors .» '■asz, Imre llagrjarbaohegyefi. há'v Kaszthle. Tuhos l.a...­.ló . «»«• Meln­ár József Sukoró. Kanka­rtno- Mi*, hole, Huszár Bálint Turkeve. Kaszt La­jos lamenceletránd Kiss János Kótság, .b.r.t'ö Nagydc.it,... K­anyai bábot Fegyvernek. Simon Józt­ef Ti­ekeve .III. há*i József Tiezefüred. Dorkó Uszet "rarom­kó Szabó Is­ván Nagymugoc*. dchawrc. Mihály Keeskód. Balorii J'^ef HeiCbáha NTa82u.­v. • Jan K­­yi tiom. Gelencsér Ferenc Nagykanizs« BhleMoJdr Tstynn Vagydorog. Horváth Ist'«« K'­­lez^uetcnseUe, lábai Jó­s»f T .lnam­óz*. Szele-; József Luciáivá, Móré TsUan Sai- S/xmtágota. Csépányi . Pap Nándor óad. St»h.l Lajos Tolnamóz* TOr-..- ótor« Nyirbutor. Kel­anen József nzekszjírd. Varga Györ— Tolmmoza. Járdán Andr­ás T. vafüred, Farkas Imre Jásu á-Ohavita. Kovács László Egyek. Molnár István Job­­bátrvl. VizingCT Jakab AuO. Tárnok. Ká­r„i v Sóerád. Kovács József_ W.u.t. Horváth lejott Simontortiya, '. ‘.«oe György Dls naehoi vál. Böjti Imre Dhor. Nónicth László Haekotabijgdae. Molnár I.«joa Sza­­d«. vig Jö®E?et* S«;l'evéixy» Köti Jhíros Komáét. IMcvara AnArá* esik Pál Mezöberéey v a[alÍ®í ILntabánya. E3ze L.&mér MezSfarpo. M.oczki András Andomnaztája. Wí Márton R.m, Lakatos József ó.d. taVw Tanulfli. ^Mmeth­iötvesh Ottfa, Péter László Ortkin/. Major IMfa Cs.l. leány. Szar Imre Jákja, L­.vet I|*' ríVt •* r T-Wtlw Sz­K^half»tn­bAtw, Bathó Antal Jászberény. Kiss Lér’­ló bog'árd. Galántai János Vác. A' , ket . füve latraié ■ Vetőn Józse­f Keni­a­k Malata !,b-11 . 'l­.- -tuez T.Iván Táuióságt. Teveraj. ftw» Zs«dány Mlel József Vaja, Turzat­­án­dor Brieabok, 1 1. Hms«* András Badony. Németh László Szentbákál*. Jafaf-'J ^O- tai 'ltd Karéi Ferenc Balatonendiod, Welsz Henrik ic­ hizaske’»r. Pels­mayer József Budakeszi. Winkler Károly Buda­­tétény. Duka János Kftweeres. Wieds- 1113 in Ferenc Zomba, ra'nky Ovor» Gvik­trv Bicske Lorsinger Mihály Török­bálint. Sörfis László minagecse L st^h­ Márton Érd. JapoedIL István Ernőd. Ferenc Makó. Vitcdka Mihály ;sient­­j.-.Exló. Sz­epesi József t’jfehértó -•Indí.r Csjiiffor. O’1.­»nk3 Joisef K.ar*Uit­­ec­ r Hét­elen d« Jómei Bánhida, Tóth Phl Károly L'-o­r. Oláh György O»0*15Tid# Gecse Antal Fehérgyanauit. ikro Tibor Bélapátfalvs. Fábián János Heves Bo­rét Partha József lv-’-m.Ufalva. Loire Alfréd Bélapátfalva. Fekacs Imre Tachód, Iwnádi Lajos Bempátfalva. Lirldh renc Szentkis hósvéd. Tóth Sándor Szent­­királynabadja Szabó Tstrmi Szeged. Sinke Béla Tápiógyörgye, Boly« falvó» K'­k Heidum Károly resfazester».­..­ . Sólyom Miklós Vasa, Ferenc Imre Heve*, aranyos. Füleki Miké,» Bolti László Jászapáti Takát» zsijmoond f­orsodszentgyörgy. l­owa /.oltan Hodor­­­osé.táuv. Komor Sándor Ujfeh­értó. Jfa-or­­­bor immecsur. M­.győrért istran lut*. Pozsgel Gábor Ujfehértó, Gye­ratk '-“d‘“s Yasmrkrecf. Sörös József Réltesac­su, Ta­­man Jón.A Szeged. Dóéval művM Kis- Kunféle?vháza.­­Ulá«s Pál . K .■f:0*­­Gajd­áo Tűi­e Hajduból/Szmény. .Mézaer András Miriabab,«'. Molnár Au'l’u» R«»­­t.s.g. Gyfk­i Lajos Béléiaraentandrás. Jtt­* Gábor Baja Németh Sánd­r .Jat. 1 faira Rafael Kény,*Lovász Andrá* Ibrti­­­váth Gábor Markotabb^fc, Kovács lat­vár Buds/.enUn­thUy, HépAa Fái novál: Sinka Sándor Ti,lógg. Lacztó Já. •nos Kék«. Hagymáéi látván Kormos László Miskolc. Wv Kaim“» Dunaszeg, Ha nfl Jam. KefaMa, Hot to. longvi Károly Jofasvfó, Pete latvitii Aa­a­­peerszee, Beke András Ujkaeake, Kötne Mihály G.Iva, Drótos János aiva, Majrer Ifárton Mis, Vinnai Péter Sárospatak. Haj hl .lánc.-' lloz.eftSit, Szenvel látván Kferotribor. ó.anogj.'i György Lajosmizse, Po­nn József itejöc'aba. Górcn János sió. fok' f-'rpi á Ernil Széntwá»t«a»és Bento­­vics Jénef inán*. Németh József Szé­­kesfehérvár. Deoszi László Schitluriae. kb a F­zabó Ferenc JsE­nnokszállós. Kol­­nn Imre Ac.,. Kiss Verem: Atepábrán?, r.éez Illás Szeged, Natív János Tárnok. I-i oszlik Gyér tv­ái Tádhelem­. Fridrieh 1 Al Jé Tinve. Gálik falvj.il Alá?. Marta Pál Füzesabony. Balog Temne Iván Topra. Unt Péter­ Mára. Farén József Balaton»­rrabadl. Vlenyei Mihály Farmos, Ilence.1 Károly. A'kár. Koszta Jács.­ Hajdudorog, Németfi András Bácsteve. Kerti Be­a Jászhertiny. Szabó Ignác Fed­dim, Ziaeer Tamás Vác-ré*. Szabó Zoltán Cinkusj. Ka­­tona Mihály Benenyszég. Dombi István Dr.Ivoszáborov, Erdélyi János ’ .’.Cs.i. Nádasdi István F-gti, Petró József Jasz­­ay.úti Paul István Miskolc. Szarvas Ist­ván Ffivényháza. Hepini József Réisíző, Ainberg­ Rudolf Lossoncapátfalva, Alacics Györff­y Vajcjsk, Be­dőcs Ferenc Heves, Ba­ Jcls István óhánya, Panyi Géza Almaszomr­­bat, Gáspár Ferenc Feh­rivadász, Horváth Ferenc ,Sítári Moravk­a, Kupái Sándor Kenderes, Krekuska István Hornos, Makra István Győr, Mészáros István Makó, Ménesi Sándor Hoklmezővásrhely, Mór István Ta­­ixilea, Németh József Rásonyséppesencs, Filmys .Sndor Váci, Sós István Igaszeg, Séfei Tiszjos Magyarkessi, Varró V. Gyula Szilvágy árud, Wenn József Pécs, Bodor Márton Jásztelek, Bodnár József Baja, Bárándi Ferenc Velence, Dorogi László Gádoros, Endrédi Ferenc Dévaványa, Fe­kete András Lőrinci, Gaál Lajos Mező­­k­ereszt­es, Hofman Antal He­reofirstettje, Jekkel János Sírkécske, Koller József Gárdony, Kiss József Tanzár, Kovács Imre Tornyospálca, Kovács József Pécsi, Kovács András Kemecse, Ke­rez­si György Nyír­­acsád, Kuelczer József Piliscsaba, Martus Sándor Kistelei­, Luncz Imre Velence J­ózsós Lajos Gyöngyösmeték, Papp Sándor Cinkota, Sárközi Józ­sef Cinkota, Sisák­ Sándor Szerte­k Szénási Imre Esztergom, Sziráki Imre Kunhelyes, Siatai György Nagyrécse, S­zőke István Szeded, Tóth Ist­ván Bpest, Varna, Gergely Szakmar, Varga József Vereb, Víg Intvén Henczida, Vörös János Tanzár, Mészáros Sándor Pestiszent­­lőrinc,­­ Kiss Ferenc Tiszacs­ege, Labanc Pál Em­őd, Löw Jenő Em­őd, Karsai János Hajdudorceg, Nyéki István Háza, Asztalos Imre Balmazújváros, Francaics Lajos He­eler vár, Zsengyel Ernkő Ujcsajános, Kovács János Makó, Antóni József Hollóháza, Antal József Kecskemét, Antal Károly Navydorosz, Ba-­logsy Mihály Kisk­unhallas, Balessy Imre Kiskunhelle­s, Bacsó L.vion Kiskunfélek­y­­ház­a Ba­rtfz Sándor Hajduszoboszló, Bara­­bás István Ka­rád, Barna Sándor Tisza­­újfalu, Báló Ferenc Sándorfalva, Biazícsek László Ráckeve, Bazó József Salgótarján, Boza Mihály Iszkeszentgyörgy, Botos Ber­­tilan Bakarnn­, Bencze Ferenc Takony, Be .­­lécki Mihály Kecel, Brandi Samu Kljine­a,T. Bi­jáki Jé­nos Dömtöd. Garai Ist­ván Bártonkeres­ztur, Dávid Kárpár, Uj­­ká­cska. Hertelendi Ferenc Keszthely. Kovács Mihály Tiszaeijtala» I.aki.ton .József: Török­­Szentemiklós, József Pécel, Vajda Jó­zsef Tiszaeszlár. Varga János Nagyvázsony, Varga János Simontornya, Vada* Sándor Veszprém, Végh János^ Paty. Kovác­ Károly Murakeresztur, Tóth Pál Sármellék, Góbé István Szigetvár, Sár. György Henceehedre­­hely, Fábián. Lajos KilikunJorczánia, Boty­­tyán László Bátorkeszi, Dél Any Boldixnár Köbölkút, Farka* »Szeged, Szabó Ká­roly Sarkad, Kovács Miklós Keszthely» Horváth Jon­o* Vámosmikola, Papp June* Nagypetró, Simon János Aalanaentmihály, Tóth Istái; Kistelek Snckeei János Kis­­telek, Horváth János Turkey*. Daran:; Ferenc Győr, Süke Iszaác Apátszállás, («er.dör Gj-P.n Nse.-ksuissu. Után József Ne-rneiftördemir. N­im-U. G.*d ef KemgrtCr­­.lemin­. Keller János, Seákálhffgsé»*, Oyn­­ritzft Smn.lor Csömfidárpáka. Simon Györty Sze.;e«n­öazke, K­enkö Józ.vf Tófej. Oll't” . Bein DatU Makó Györ.'v Újpest, Prine Ferenc DuORföldvár. Androvics Ferenc Ke. iebia, Somlai József Vértenacsa, Márki Fe­ren- Szestei, Kálvin István Sr.árcskr.kuc«. Sz.dpál Stube Szc­ifeil, Zsevi Ferenc Keldia, Bo­i­­rnád Budfiörs, Henie» T Iván Kemes­­tartós és Ráca Györy K..D’urkút, Angul«k. Gyori Szerencs, Lajkó István Po’­oszio -le­írni Sámuel Makó. Barát Vince Dombiratos. Tóth István: Kom­ló siető. Murányi István Mezőkövesd, Bneeh Gusitiv Rácalmás. Pz ntmer.107.--ei Etyek Kovára József Ki»­a»,.»nyf8. Tili József Vérterneaa, .Tal.da Jánne L’ibavok, Ornvcc Kálirmn Dul. Bar­tók József flSreaony. Fodor Jenő Beaá*­­mcv-ver. ön.­py Bálint. D'hnös, Tóth Keroly Komádi Takács János. KóvCBy. LiL Mar­ton lénnyel. Kiss Ferenc Makó. Larlez* József Napyenyim Boj­ár t.ybrszy Nagy­­bánhelyes. Mittendorfer Márton Dur.a­­esol. *lazló Imre Beseny, Germán Jakab Szendehely. Major Rudolf Peafszcnmreeebet, Szász József Kendereié BiM.. látván Haj­­du­bagos Sz^v.étyWdi Mihály. SitnVkay ^SaruTor, Gulyás Mihály. Turcsányi Jóísjí DoA­­.„«.nMis's, RortWta Bali« Díjté-Jient. .mfelbs, Sd!..n­.a János Nvin n*aja. VaPfira Zmr.' Vafin*! S.’óri r.v JáHOfi. TV.ztOr Sándor Tisza, SzAbo Los..' Gvivna Tá­bori Sándor n­­ csi'd. . ’ Imre öceöd. Tucz­i Ferenc Szaraal­*. Var­gia József Nagybajom. Varga Jó­zsef Berzenco, Dfd­'eez Fa-ránc Fti'­­s»n«t. Polohát t*jo* Ma refill, I*0*»'» R^atiuf To­ An­wfahcty. Ksitór Arftal Rédlcs, jv.fe.fi J.V.-éf . Sid- ’t'aukik, Meille­r,­ Hödeháza, Tő! Janos A -p­­aj­.(k PO17.V IVr-jic Csieptog. Szilny Adolf Sopron. Vurpt T..iSz­ó Szrktsfe. li-M vár KüKip Milton HftsanpHly, Rózsa ‘ Imre Szombatéig. Nagy Bafara Csolwei-ujfalu, Paasiu .l­.cs.--t, Nyirpi. liri, PiiVar JVTteet strpntrs. Nagy Fe­renc Ti«z«da*L 2. M­­e' *-ri Lsjcw Do. HOZ. Tóth József Hnjdlu«4aw«i. Lajos Veröcsápy. Pus­ch Jrt-^'f r«.»o. mJvlemni, Zzjmanp. E .'.dor 1 * -s­kulla Vass György NyirwJony. Vass Istv»» Nagytuii.lzsa. Rozsnyik György KnLlu.. reinijén. Kiss Ferenc Szenten. István Gönc, Domán Raj­f: Bräute­ele, csorba József Trafakteifti. Venczter Adám Szolrfinlird, Bogdán JéMOB Jfd­rOS- ber­ény. Ma­­urán Ján-V. Vé­rtJa. Ko.­­úca József NyhrarsSO, B Nagy Albert Hajdusz.ob'PBió. Kiros Kát­­­y Pest. ■'7,-íytKír:"Cs­ökrös Mihály Mezousz, Ss'enos Teává» Veszprém. Tokó Itu® Pécs, Godéi Jár. ifi Pécs. Gorder Jo. *­ef AVonyi'K. Hl­ára Ie''áu Pétfürdő, Matinter Mátyás Mo­sonmn­­yaróval. Bérc« Wvon Gom­bos, Pakozdy József Báztlinda, Koczii István Fa*. Kon­ Gál Kemencse, Harold It­án Kalocsitt. Berki Jo'Fre.ef Kemencsibögye»'. Matos, András Solt.. Tékács Dezső Polgár, Barna Tm­­ Intel Bíró István ősehT. tó. Hódat Jó-' •’ lit i-.jitbo. :-a. Csijka László O'Ml. Be-.N.a T.i.jev S'skwnfé'egy­­háza, Vaz-rUsoila Izttvá'’ Pes'vz• m­e­rsék­be . Albráthi Jf Csörny. fö.-:l. Sm­­reticji Kál-i-.én Fr. '. B Ko­rrcsó Jó. -r.cf Kievermee, P,n,b,­ Imre Karev?, Dobos Is­tván Mii t­ .za'.ka, Fi icslla J.i­zsaf Kassauifélegyh­áza, Trosk­ó Imre Vértetaomb­ó. 9*lapkő Berte­lan ]Mt.'k. Honya Imre Kotor?,­ Kővárai Károly Gj’Snj? Tfi .czky I.:,axló GyüttgyöF, Botnár Lajos Egyed. Trom. oos János Vér­tosfromló. Portók. István, Bicaó Mihály. Bluzo István Paks. P.e. s*tagy­­ János Ku­s­toér, Gáspár János Püfipfjkhatvan­ Fehérvári János Berd­. Ivóájfalu. Szabó József Szegezi. Gál András Dörmier Kémnéd ICistormés Szabó ívó odor Hé!0.r.'jr. 'r­­. hely, HAdosi Róbert Sopron. B.i'í-m­­fi Jósef: B- pofiék Zoltári Szikazó. Gémesi Ist­vén Györ--:r-;-t.ifj.'ira, Szokolai Fe­renc Battonya. Sintos­ Gábor :111-11 LO­VUK-. Hujber János Rátiospalot'. Dóka Lár.,;a Jászkai's.Jenö. Koczor János He­­renóly Ifi. Zooh­bori Ferenc Barcs, 'VVul­­lek Kál­ my Kispest, C­onta Károly Balatonfenyv'Vfi, Terenskó Józs.-f Mezt.­­■anrbOT, Geler.ceér János gfraenec*, Aluigda András Szolnokki­tö, BaUtg K’-nő Sajóki Mivék Bruncker Gusztáv. B M ■ lattzrn GyKr'­s László TS'-i­yárálló, Manna M.-uttt.. ■, Nagyw-r.áfi. Kofa János Szolnok, Csolas A­bderl, Foeflb­an Lajos Ma rcafi. Ho’rVilli Vince Nik­a. Bodnár G­usztáV Herná­dném *i, Tnoz Mihály Sze*ged. VArgi Jowet Ss­ eóarján, Belő,. János Nagysáp, Szipord Gyula BalatonaBpirtU. T*h G­­u!.‘ Soiuiueyiberény. Tó­h Kér.ly Sáevár, Gém­esi Antal Jászladány. K­ i­­­lit Ferenc L­udas. Nyúlás Dimes Nyáréd. Keresztúri János Faimos. K Kovács Sándor Kiste­lek, H., Jo­­sef Kéked—Nagypal. Pol­gár Ferenc CT iir.-ro. Maku'n Istv.in Bgryek. L­’iárt István Nagyutáij. Demi­­ter' Far. ne Jak., Nagybajom, Ibry.za Ifit Váll Böhönye, Mihók Gyu.a Tiszaluc, Ki­rály György Böhönye, Keserű lá­ván Diórvaló, Hertling István BérXilép, Szél­ért István S­otvadkert, Nagy Sándor .Hetényegyháza, Kheim Nándor Sopron, Járincz Lajos ózd. Lébár Béla Böhfiny*, Ipacsi Gergely Pálosszt­nikár, Rózsa Pál JCial Tizilélegyháza. Lengy­e. Ferenc Bér­h­ida, Kollár Sebretyéni Vácduka. Fari­­,Raf György Mu.­akerosztn, Kader Adá un Szent Jás­zló, Pintér András Monooszen­ Já­nos, Kónya András Jónafierfiny, Kóti Mi­hály Pomáili, Guttmanin Ardor Hajdúbü az ön­vény. Nagy Ferenc Marcali, Babó István Vác Kerekes Kálámn JAnotrhida —Boldog­háza, Fejed Lázár Szabadka, Gáncs József Óba (Vár rr.J, Vrábe! Ar­pád Hum­b­eczlicing, Kadietsiit Miha­j Brel­ik, Lénán Ferenc Bodajk, Kolenko Lej...: Sik­osi-atak. Hévízi Sándor Fareui­­c­ a Já - Koi Re­. Hálózó Kitvárda. B Ko­vács Beláza BUdaz■­­ntzm­irály, Klvace Im­re Zalaiévá, Il­rk János Szegert, Z'C György Villány. Hoznpó -Mi 1.,t Gi'lac, Kovács Bálim. G'bo, Koi-Acx Józ­ zef Zala­egerszeg, Ondi Ferenc Szedres. Tui-i La j­..t Felsfiptazla­zer, P­­zove*- Lácz­ó Nagykanizsa. Kőrös Kálmán K-«kei.iéi. Szűcs Is­ván Tab. Kovác» Jfeset Herceg szántó, Mejo.. György Braszek. Rikei József Bullifsz k. Kovács Imre ódvid (Somogy m.I. Kalmár Kálm­in Sár­vár. Foas Ferenc Hid­asboughr.d. Felder Já­nos Bunyó, Pupi János Mohára, Farkas István Topólén. Csapi A.­ Ambrus Ko­ké­mét, Fravcsék Simon Ve.ögi!.. Moc­ary Le­zió Gyöngyüv.káláo­j, I-’npp Sándor Göltö !«. Marton Ferer.o Mhufazent. Nagy­ Lászó Kiirt. Farkas Károly Tétében. Luki József Marcali, Te. ~k József Csúny Zambó Ferenc Hercegfalva, Nagy József Szeg,n­l. Nénim János T.nmáai, Prokai Miklós Abédazalók. Madarász I­ván Ter.eM. Molnár Andrá« Mez.s. Per.del Vender Nagyk'nizre­. Szabó Pál Ree.-ko­mét. Csordás Vernier Nagyattid Flut« Juno/; Bath .'ifj. Horváti» István Nagyatád, Peid; fi'.éa Bakonyikoppany. Lakatos Kál­mán Kolozsnéma, Reck­ József Nagysza­káczi. Nagyit István Marcali. Figin­­zky Istvfan Ki­delek. Posza Sándor Szenyér, PiWk Sándor Páty. Poé-' fatván Rra'Sk. Szabó Imre Re­ak. Kolonies látván Pok­fi, Matlal Károly Rákoscsaba, Nagy Gr .i Aesaag. ... Jakab Pál Nyirbugdany, Szerafin József Boldor, Takát­s Imre Zalaem *-».**. Dombes Jár­o* Tömörkény, Zolcsik István Jármű, Krapocs Janót Hódmezővisárhely, Csengői Bál., Komárom. Paczkotli József Czol­ai, Király Sándor Alpár, Csillag Lajos Hara­n­g, Nen­ovles Ferenc Csillaghegy, Gyetván Károly Legend, Varga Andor Kiskálló, Suszter Antal Mágócs, Ki­ista József Domi­alom, Sprieman Antal Mávóes, ILsok Gyula f'erfa te, Kiss György Bálint Ma­teles, Varga Bál,. Ujkúc*ke. Barta József Nemet kér. Pap* József Ki­­tld­'ey Herczig Ferenc Tolna, Tolna Sárközi keltán Nagyudvar­­nak Palkovici István Vérfasseza, .Mráz Já­nos Ácsa. Hofmeszter Lujoa Brtfyhéd. Se­lyem József Alitg, C.siba János Tlomzed, Rotter Márton Vasas. Ford"- Gibut Pest­­szenttartac. fizess! Nándor Szeged, Lengyel Mihály Umnaki­svarsíny. Bíró Ferenc Szá­molva. Hlftvay Ferenc Turkevc. Szeb­ezcán György Bel-í­scsabai, Marton Béla Szöny. Petrá' Ferenc Ibrány, Gál István Cirkos, Kurnner fittdrá-' Sieved. Bodal Jár.' » Bug. Schwartz Anna! Tobágy, Vermes: Torbácy. Kellner ferenc Torbasy. T­.th Imre Jaazfarány. Gr­cr­si Karoly teher­gyarmat. Faubl József Isákozszentnurigy, K­.roczkai Károly Hosszúr.álg. Csabai Fe­renc Pejtár, Molnár Mihály Heves, Dzrocci Sárdor- Pflspökladiny, Papi» Ferenc Furth, Kucsorp Sándor K‘csi*»ith u„ Chftiu­­­hály Székely, Híőek Béla Soltvadk­rt. F.gy«ő Dénes Kiv­ágóör», Bajusz Maglód. aBlojfh Ferenc Ozorz, Bébi Lwo* relK.'-40d, Csonka Hei*mann Vormand, Far­­^hír István Bp., Jut­fii Úrnő ‘PfW' zr.nt­­lőrínc, Kaslai Ambrus Túra, Kend­ercsy Zoltán KaixiFvár. Molnár Bem Cyám­iutta, Morhardt Károly A­sz­ód, Nagy Nyirekryhixa. Rajkó I­ajoh KisAlag, Tekits Dezső Battonya. Darabos József 8®cntes.­­ ocít . «iK'S Oroszlán, ufázl .«nos bad. Mams János Ostorom. Virág Béla éremer Budai Fe­­renc Csongrád. Török József Escs, Gál Sándor Becs, Kiás Ferenc Mátraderecske. Kiss János Mátrederecske. Zsun László Mátraderecz­ke, Kiás András Mátrade­­recske. Medve .Inos­­­i’Trosz­örk, Mark­is László Inke, Lázi Sindor. Kest­ó Ferenc Szeged, Mihály Lajos Balaton, Borzi Sándor Tamási, Pintér János Oák­•.-kii, jVvitl János Kecskemét, Smbó Ist., ván Szfi^r. Tóth István Nagymágocs, Dobál Imre gzőny, isémeth Antal Mo/.ö­­jjéterh. /. i, Argai Dunakiliti, Csöpre András Tark­ik­^adánj*, Buixia Pai Va­­nyáré, Gl Ainbms­­agro-kőrös, .Eunigla István Kecskemé­t, Patt'nai Gerjrely Kecs­­kemét. Csörgő­­*és& Oroszláni, Fehér La­jos Feld. Sándor .Unos Tökrös-puszta, Tóth Ján­os Széped. Bodor István Nád. ujfalu Dogja László Pusztamonostor dr. Gabriel Aurél Péc*. Mezei József Buna­­jenfi, László Sándor Mia. Horváth Zol­­án Komám,rm. Hi­rba Mihály. Vác, Pang­­rócz Antal Ph.H­­ ökladány, német Gábor Ibrány. Parányi Sándor Mikófalva, ICo­­vács Sándor Tarnalelec, Juhász vJó^­sef N’girtura, Farkas József Orova. Penczner Béla Jácsfényszaru, K^th­elyi Jós^ef Pázmárld, Klek­e G ábor’ ilajdu Szoboszló, Ka/-zir Béla, Diósgyőr, Kir« Lajos Mező­­berény, Shira Lajos Kápolnairnyék, Tóth Mih..., Erdőtelek, A­ran­y Jar­ es­­/.ékesfe­­hérvár, Holló Sándor Recsk, Pécs József Recsk, D.mill Andris Győrszentmárton, Szál-»'» Jó/Pes Felsőnyé’ Orbán Mihály Felsőnyék, Kov­ács* Imre Tiszakü­rt, Schieibrn Gyula Pala, Murcaik István Dad, Sella P­é'ter Ujléta, Simkó Ferenc Pápa, Jakusz István Tpolysző*, Tóth Imre Tiszaluc, K­oda Ferenc Já­nosháza, Kosrts Vándor Opr­od. Sándor István Zo.Gyustpál­­falva, Béni István Révkovácsháza, Ko*­­váts JBudakalász, Sándor Irtván Kecskámét. :Csomor Sándor Nádujfalu, Horváth Sándor Gimlaháza, Lakatos La. i.­.fe­lfédorvár. Bor .József Abádszalók. Perec Ferenc Kiskunfélegyh­áza. Kelemen L.iPrJ.V Eszer, Mandl Sebestyén Budai kalász. Sz.abó Irtván Cs^n.'. Kovács Józ el Csány. Molnár Zoltán Erdőtelek, K^efesz­­­r~í Lajos Bugyi, Köbesi György Kag'ykáló, L. ’kács Lajos ]fajduszíHDoszló. Nemes János Tiszafüred, Helyes Ferenc Dráva­­fok. S^iljigyi sánd T'rök suen tinik D 1Culcsár József Kiss?,igét, Hollvási István Pestwend­áaszló. ■B'­rdés Zsigmond Milota, Németh Pál Hatvan, Németh László Sákszol, Sí­pás János Mátrahalla, Nyilas István Gyöngyössolymos, Fábián István Hatvan, Kovács János Kesztölc, Kovács Sándor Th.­malelec, Vince András Hornba­­kelebia, Bánó József Várong. Szeredi Jó­­zsef Eger. Dr. Béla Béla Miskolc, Völcz Gábor Mi.•’*.»i}c, Ijö-T'.'o. Ferenc Miskolc, Krajlik Zoltán Miskolc, Bodnár n­éLa Sátoralja­újhely, Balogh István, Gyöngyös, Lüke Oszkár Jobbaháza, Hill­rich Gyula Tam­á­­szentmikléa, Péter Imre Kelebia, Rud­ §^ay Kispest, Hippel János Duna­bogdány, Polgár János Magy­arénár, Sik­lós­y Mihály Újpest, Szilágyi György Szan­koly, Tokáji Lajos Gyula, O­etter Ernő ira^halom. Jávor István Mozsgo, Vajmola Péter »? ',jsshalom­t­otta. Doboe János Me­­■xx’Sixt. Zafiri G­yörgy Vác,­zabó István Lajosmizsi Kis.. Sándor Makó, Varga Mályes Nagymaros, Vörös János Kiste« Lük, Kralik János N’egrád, Kertész Már* ton Kisoroszi, Nyirs ^iklör- Tumtványi, Tóth Ferenc Zádorfalva, Oncsin Hál Bé­. ki­sc^bn. Vad­na­i László Ag telek, And* r«­. «lk Barna Putnok, Radhelyi Péter Bajé, Kolozsvári István Konradi, Szaner Lőrinc Vértesacss, Bánáti Cyula, Pomá^ Voinh­ofi'v Gyula Nagyapja, Mákos Sán­dor Ko­tinc.ske­id, K­uscixateller Bélgi bo­­r A.Niv.újtelep, K­is& Mityán Kunazent­­márton, Szerper Ferenc Kö­­nye, Péter Imre Apagy, Litern .János Punabogdán^ Bihari István Debrecen, Gáspár László Mád­a, Korom Balázs Kistelek, Podma­­tík­ízk­ Aidás Akas­tú, Novotnik János Vas Lily. Györkös József Tata. Nagry dór­­­e ,■ is­zent erz­sébet. Kürti Károly Kecskem­­ét, fó érvéin Sándor Pécs. Pasáé, Kas Sándor Kisvargány, Farkas József. Nyire­gyh­áza, Jónás István Gyulaháza, Pap­u Bándu­p Nyirijkó, Zub Ferenc Nyír­egyháza, Kovács Béla Naj.halás«, Kajdi Béla Győré, Báánfy Lajos Eger, Ponti Ká­­roly Besenyőfelov, Béres István Szarva^*» ku. Gacs András Ta«?, Keresztúri Jó- rsef Mező­na­g­ymihály. Borthfz István Felnémet. Bart­ha And^U*. Felnémet, Bárc iinf. Mihály Cegléd. »Sza­bó­­József Ire­s/Ain.«cse, Krajczár István Vu­lmány, Ki­­s Gyula Sál­r­é­tud­vari. Nyerges Bél Szent, domonkos, Hajdú András Szentdom­on- iros, Katona Béla Gyöngyös, Twangs" Mi­hály Kartal, Nagy István Nagyn­antos, Újtelep, Tiger László Puszta szab­olcs, Ha­in­ó József Tác­,­ Földilári Péter Adár,­­szaló­k. Horváth József Előszállás, isz­i­­kora István Tisza­ka­rád I.Losonci László Bánhida, Gink Frigyes Vértessándor, Varga István Eger, Barta Antal Bálnapátfalva. Barabás Gyula Kornál rom m. Fergőgara, Pec­se:­ka József Török­bálint, Ceréz János Törökbálint, Wagner Pál Törökbálint, Kurser Viktor Sóskút, Nagy Járs off Régéé, Farkas József Ti-?­a­­csere, Baka István Tornyospálca, Vince Alajos Gencsapeti, Dávid István Hóil, Szellény András Szend, Lepény Mihály Szeged, Csere Kálmán Ács, Borota Sándor Bököny, Nagy István Dísznószhorvát Dem­­z­sec József Apátistván, Orsói* István Szur­dok, Török Dénes Csököly, Kovács Dénes Kakucs János Érpatak, Kőhalmi András Seregélyes, Csattoa 2.Átván Nyéklát­­háza, Száraz János Tápé, Tusaid József Homok n­é­gy ha­lom, Maros Miklós Bátya, Székely András­ Bükkaranyos, Bakonyi Sán­dor Nyírbátor, Baranya György Szenci, Ba­konyi Fesne Kadarkút, Kolorisz Lajos Kis­nörös, Lajter János nalmazú,ivaros, Barci László Maklár, Herceg Pál Vácduka, Csóka Bertalan Szomolya, B. Tóth József Áca, Járosi Ambrus Kiakínizs, Balatiner Imre Kőkút, Brezula Miklós Felsö­röri­­Varga Károly Györgyöt. Rédei László Játszárok,szállás, Szakonyi Miklós Győr­­szemere, Krupai Miklós Balatonlelle, Cuk Bertalan Tiszaladány, Szepesi János Nagy­rév, Firiti Géza. Nagyvászony, Dankos Kál­­mán Gutorfölde, Schmidt Vilmos Berkesd, Rado­vics Vilmos Kesztle, Süslec István Sashalom, Másint Fái Mezőberény, Kovács Lajos Decs, Tar János Alpár, Horváth Sándor Túra, Balogh Géz­a Gyöngyösmellék, Kunyadvári László Daci, Mohai Ferenc Cse­pel, Visnyfei Miklós Tápógyörgye, Gyere* Lajos Nagyba­rc­a, Katona János Bag, Kö* lesd: György Atti­la^ Mannám Béla Kadara* kút. SUl­r­a Fereuc. VértesteM. Merczel Pál Maglód, Fejee Márton Bodony, Mátyási János Gyöngyös, Kuruc* Kálmán Kösd: Somos­ István Szalu­szend, Tenki Gábor Szarvaskő, Kovács Vince Felnémet Kovács Miklós Felnémet, Csert­ József Kotr­árvá­­ros, Szilágyi András Petneháza, Szí­rínák Bél­a DurahavHiszt, Bojnár Sándor Kony, Elmer Angdrás Gara, Papa János Buta, szegedül János Albert-Irsa, Kelecsényi László Miskolc, Markus Lajo« Batyk, He?» János Bonyhád, Barna László Békés, Czyei­­ner László IColebra, Tanai László Szombat­­hely, Steiiger Antal Döbrönte, Fábián Já­nos siófok, Görény János I’átka, Varga (Folytatás a* .5-dik oldalon) Hazaérkezett hadifoglyok legújabb névsora 7 fiúsáty ! T­ánc! ízttút'M! Mailé Moszkva Az­ idény legnagyobb sikere nedáisi lírául« Na délután 6 órakor a Sportcsarnokban , az álszövetkezések ellen tiltakozó tartunk MI­ndenki ott legyen! ICEED, 1947 JÚXIUS 1

Next