Szabadság, 1971. április (81. évfolyam, 35-43. szám)
1971-04-02 / 35. szám
6. OLDAL Őrségen — Ausztriában . . . írta: K. LAMÁR GYULA Klamár Gyula Idén ősszel lesz ötven esztendeje annak, hogy az u.n. Nyugat-Magyarország Ausztriához csatlakozott. Persze, nem jószántából, hanem a trianoni békediktátum következtében. Jó nagy darab földet szakítottak le Triannonban az orság testéről, de korántsem olyan nagyot, mint a csehek, vagy a románok részére. Azt tervezték, hogy a Burgenland néven osztrák tartománnyá alakuló egykori magyar rész fővárosa Sopron lesz, mint a környék legfejlettebb, legszebb városa, csakhogy ez a terv a soproniak ellenállásán meghiúsult. Bizonyára sokan hallottak már azokról a kisebb-nagyobb csetepatékról, melyeket a soproni-selmeci főiskolai diákok vívtak. El is esett ezekben a harcokban néhány fiatal, de meg volt az eredménye az ellenállásnak: Sopronra és környékére vonatkozóan népszavazást rendeltek el — az egyetlen Trianon után! . . . Sopron népe pedig meghiúsította a tervet; az ősi város és környéke, magyar maradt, és ma “soproni zsák” néven emlegetik a határ mindkét oldalán. Ötven esztendő, fél évszázad! Azóta osztrák tó a Fertő nagyobbik része, azóta osztrák folyó a Lajta és osztrák hegység a Lajta-hegység a Fertő északi partján. Mennyi magyar maradt ezen a vidéken? Nehéz lenne megmondani. Pontos statisztikák persze nem állnak rendelkezésre, de az kétségtelen, hogy számuk egyre fogy, noha az osztrák hatóságok semmiféle magyarellenes rendszabályt nem hoztak az elmúlt öt évtized alatt. De nem is szükséges; elég rendszabály maga a mindennapi élet, amely parancsolóan írja elő, hogy a fiatalok tanuljanak meg németül, járjanak német iskolába, mert csak így tudják megállni helyüket az osztrák lakosság között. Ma már inkább csak az idősebbek beszélnek még magyarul, a fiatalok alig-alig. Főleg Burgenland néhány közséazaz északon, míg Dél-Burgenland néhány községében, az Őrség néven ismert részben még jó nép.hány ezerre tehető a magyar őslakosság száma. Felsőőr, Alsóőr, Felsőpulya, Alsópulya, Sziget a magyarok által lakott nagyobb község, de persze mindenütt megtalálhatók egész Burgenland területén, mindenütt felbukkanak a magyar nevek az üzletek cégtábláin, egy Juhász, vagy Varga név mindenkinek a szemébe ötlik, aki a környéket járja Kopcsánytól Kismartonon keresztül egészen le Tarcsafürdőig. “Őrség” maga egy csöppnyi nyelvszigete a magyarságnak, körülfolyva a horvátokkal, azaz ahogyan itt hívják őket, “krobótokkal” és osztrákokkal. Az alsóőrieknek külön nyelvjárásuk van. Az “őrség” című írógépen sokszorosított lapban pillantottam meg Moór János “Otthon” című versét. Moór János főtanító Burgenlandban, és mellékesen a burgenlandi Osztrák-Magyar Kulturegyesület lelkes elnöke. A verset elejétől végig hiteles alsóőri tájszólásban írta, innen mazsolázom ki a következő szavakat: érett—érett; dél—di; délután—délután; traktorral—traktor se; vagyunk —vannunk ; elég—ölig; megszomjazunk—megszomilunk; szomjasak—szomjjak; állat-álet; fent —fenek; felé—fe-i ? ; ki—kü ; menni—menni; és igy tovább. Ide iktatom Moór János szives utólagos engedelmével az egyik szakaszt a hosszú vers végéről, hadd élvezze az olvasó ezt az ízes-régies nyelvet a maga eredetiségében. A tej is a csarnokba Lett má vüvie, A vacsora is még lett Má me, Most még gyorsan Megmosdunk, Hogy hónapig Jó alanyi tügyünk. Persze, ezt az érdekes magyar nyelvet ma már kevesen beszélik, és egyre kevesebbben, több okból is. Az öregek lassan-lassan teljesen kihalnak, a fiatalok pedig nem tanulják meg, de ha meg is tanulják, az öregek halála után gyorsan elfelejtik. A föld, amely a legnagyobb megtartó erő volt a magyarság számára Őrségen is, elveszti vonzó erejét, a fiatalok nem akarnak többé parasztok lenni, parasztok maradni, sőt még a faluból is elvágyódnak kulturáltabb környezetbe. Sok falusi ház néptelenedik el, sok föld marad parlagon. Az új osztrák közigazgatási beosztás se kedvez a magyarságnak, mert a község-összevonásokkal megszűnik egyik-másik község magyar jellege, mint például Alsóőré, és talán Szigeté. Érdekes, hogy az ötvenéves elcsatolási évforduló esztendejében élénkült meg a magyarság a burgenlandi tájakon. Talán egy kis lökést adott hozzá a “kohótok” erős nemzeti mozgolódása, de tény az, hogy most már joggal beszélhetünk “magyar életről”, sőt úgy fest, hogy mindjobban kibontakozik. Hozzájárul ehhez, hogy Galambos Ferenc tréreus személyében lelkes bencés paptanár került nemrégiben erre a vidékre és ő mint valami kovászok éleszti-éleszti a magyar kulturális megmozdulásokat. Éppen most írt levelet a szövetség nevében az alsóőrieknek és arra való tekintettel, hogy a jövőben gyakorlatilag megszűnik Alsóőr magyar jellege, aktívabb kultúrmunkára serkenti őket. Meg kell hagyni: a tartomány vezetői, a burgenlandi püspökség, a népművelési bizottságok, a burgenlandi rádió és televízió szintén buzdítja a sajátos szint és értéket jelentő őrségi magyarságot népi hagyományait, sajátos kultúráját egyre inkább kibontó munkára. AZ AUTÓGYÁRAK FELELŐSSÉGE Egyre gyakrabban törénik meg, hogy a nagy amerikai autógyárak kénytelenek visszarendelni új modelljeiket, vagy azok egy részét, mert utólagosan kiderül, hogy nem felelnek meg a kongresszus által előírt biztonsági rendelkezéseknek. Legutóbb, emiatt, a Ford gyár volt kénytelen visszarendelni a piacról és a vásárlóktól 220,000 kisméretű Pinto kocsit. Szinte félelmetes arra gondolni, hogy mi történnék, ha a kongresszus nem hozott volna törvényt az autók kötelező biztonságáról? És szinte félelmetes arra gondolni, hogy mi történt addig, amíg ilyen törvény nem volt? Az autógyárak felelőssége óriási és most látjuk, hogy milyen óriási volt ez a felelősség a múltban, ilyen törvény híjján. Az autógyárak hatalmas profittal dolgoznak és egyetlen terhet sem vállalnak, állandó áremeléseikkel minden terhet egyszerűen áthárítanak a vásárlóra. Amnnyiben azonban ez így van, a legkevesebb, amit az autógyáraktól elvárhatunk, az a lelkiismeretes munka. A vásárlóknak határozottan szükségtelen kényelmetlenséget okoz, ha az egyes autógyárak visszarendelik a megvásárolt modellt. Mindenképpen szükséges lenne, hogy a vásárlókra minden terhet áthárító autógyárak nagyobb gonddal dolgozzanak és így elkerüljék a modellek visszarendelése által okozott kényelmetlenséget a vásárlók számára. Egy letűnt világ arcképcsarnoka . . . GOLDBERGER, A PAMUTKIRÁLY II. Újabb “romantikus” epizód a Goldberger Sagából: a 24 éves Bertold, Isehlben megismerkedik a gazdag Herzl Friderikával. Ám hiába szeret bele a lányba és az is belé, házasságról addig szó sem eshetik, amíg a két apa nem állapodik meg egymással. A lánynak 100,000 aranykorona hozománnyal kell a céget kisegítenie az átmeneti pangásban. Enélkül egy puszi sem csattanhat. Az egyezség megköttetett, a házasság létrejött. 1818 május 2-án, Herzl nagymama, Béla utca ?. alatti bordó ripsz garniturás lakásában megszületik az ötödik Goldberger-nemzedék feje, a Goldberger-mű betetézője Budai Goldberger Leó. Leó első nagyszabású ténykedése: 1905-ben a céget családi Rt-vé alakítja át; el nem idegeníthető részvénypaketteket ad az oldalági, az egyenesági örökösöknek, akik — rengetegen vannak — egyébként széthordanák, elforgácsolnák a vagyont. A Goldberger “vének tanácsának” véleménye szerint, a “fiatalember”, mármint dr. budai Goldberger Leó, “túl modern”. Frigyes, Géza, Gyula, Lajos, Ödön, Ferenc, Gusztáv, Albert, Róbert, István bácsi és Bertold papa azt elismeri, hogy a “fiú” ügyesen verekedte ki, az újabb befektetésekre a 15 évre szóló állami kedvezményt. Igazgatósági és felügyelőbizottsági minőségükben ahhoz is hozzájárulnak a családtagok, hogy újabb részvénykibocsátásokkal a vállalat alaptőkéjét 6 millióval megemeljék. Még azt a “békát” is lenyelik a bácsik, hogy — mióta a Hazai Bank érdekeltségében lettek Rt. — a bank képviselői is beleszóljanak a vállalat dolgaiba. Ami végképp tűrhetetlen, mert ez már a családtagok zsebére megy, — a mérleg szerinti vagyon növekszik ugyan, “rézhengerek” és hasonló címszavak szerint milliós új tételek szerepelnek az invesztíciók között , de 1908-tól kezdve a vállalat nem fizeti ki az osztalékokat. Nem elég az, hogy a banktól felvett kölcsön kamata a vállalat nyers jövedelmének 28 százalékát elviszi, ráadásul a nagy befektetéseket sem lehet pillanatnyilag kihasználni; pangás van a textilpiacon. Drágultak az élelmiszerárak, nett ,a lakbér, az emberek nem vesznek méterárut. Ha mégis vesznek, nem a nyomott kelme a divat! "Leó tönkreteszi a családot”, “. . . Adja ki a részünket és csináljon, amit akar ...” A 34 éves elnök-vezérigazgatónak nehéz a helyzete. Dönt, és hogy a vagyon felosztását követelő családtagok száját betömje, 1912-ben becsukja a bécsi export-import központot, eladja a Lendvay utcai villát, kölcsönt vesz fel a banktól és osztalékot fizet. Ennek a ténykedésnek megint csak ára van. Most a Hazai Bank teszi a kést budai Goldberger Leó torkára. Közük az elnökkel, hogy a kölcsön fejében zálogul lekötött részvényeket, a veszteségek pótlására, áron alul bocsátják forgalomba. A már bukottnak tekintett cégfőnöknek -osztályvezetői állást kínálnak a banknál, így éri a “szépreményű” Goldberger Leót a kisemberek katasztrofális, de a Goldberger-vagyon számára mentőkötelet jelentő világháború. A háború előtt megalakult Állami Pamutközpontnak igazgatósági tagja, a családon kívül körökben abszolút tekintélyű budai Goldberger Leó. Az már csak természetes, hogy a Pamutközpont a Goldberger-gyárat is bekapcsolja a hadiszállításba. Első megbízásként 400,000 pamutvászon szalmazsákhuzatot és vánkoscikát, továbbá 150,000 konfekcionált katonaköpenyt szállítanak. Eddig nem varrtak? Sebaj, szervezés kérdése, hogy minél nagyobb arányú hadiszállításokat végezhessenek. (Folytatás a 7. oldalon.)