Szabadság, 1971. április (81. évfolyam, 35-43. szám)

1971-04-02 / 35. szám

6. OLDAL Őrségen — Ausztriában . . . írta: K. LA­MÁR GYULA Klamár Gyula Idén ősszel lesz ötven esztendeje annak, hogy az u.n. Nyugat-Magyarország Ausztriához csatla­kozott. Persze, nem jószántából, hanem a tria­noni békediktátum következté­ben. Jó nagy darab földet sza­kítottak le Triannonban az or­­ság testéről, de korántsem olyan nagyot, mint a csehek, vagy a románok részére. Azt tervezték, hogy a Burgenland néven oszt­rák tartománnyá alakuló egyko­ri magyar rész fővárosa Sopron lesz, mint a környék legfejlet­tebb, legszebb városa, csakhogy ez a terv a soproniak ellenállásán meghiúsult. Bizonyára sokan hallottak már azok­ról a kisebb-nagyobb csetepatékról, melyeket a soproni-selmeci főiskolai diákok vívtak. El is esett ezekben a harcokban néhány fiatal, de meg volt az eredménye az ellenállásnak: Sopronra és környé­kére vonatkozóan népszavazást rendeltek el — az egyetlen Trianon után! . . . Sopron népe pedig meghiúsította a tervet; az ősi város és környé­ke, magyar maradt, és ma “soproni zsák” néven emlegetik a határ mindkét oldalán. Ötven esztendő, fél évszázad! Azóta osztrák tó a Fertő nagyobbik része, azóta osztrák folyó a Lajta és osztrák hegység a Lajta-hegység a Fertő északi partján. Mennyi magyar maradt ezen a vi­déken? Nehéz lenne megmondani. Pontos statisz­tikák persze nem állnak rendelkezésre, de az két­ségtelen, hogy számuk egyre fogy, noha az oszt­rák hatóságok semmiféle magyarellenes rendsza­bályt nem hoztak az elmúlt öt évtized alatt. De nem is szükséges; elég rendszabály maga a min­dennapi élet, amely parancsolóan írja elő, hogy a fiatalok tanuljanak meg németül, járjanak né­met iskolába, mert csak így tudják megállni he­lyüket az osztrák lakosság között. Ma már inkább csak az idősebbek beszélnek még magyarul, a fia­talok alig-alig. Főleg Burgenland néhány közsé­­azaz északon, míg Dél-Burgenland néhány közsé­gében, az Őrség néven ismert részben még jó nép.­­hány ezerre tehető a magyar őslakosság száma. Felsőőr, Alsóőr, Felsőpulya, Alsópulya, Sziget a magyarok által lakott nagyobb község­, de persze mindenütt megtalálhatók egész Burgenland terü­letén, mindenütt felbukkanak a magyar nevek az üzletek cégtábláin, egy Juhász, vagy Varga név mindenkinek a szemébe ötlik, aki a környéket jár­ja Kopcsánytól Kismartonon keresztül egészen le Tarcsafürdőig. “Őrség” maga egy csöppnyi nyelvszigete a ma­gyarságnak, körülfolyva a horvátokkal, azaz aho­gyan itt hívják őket, “krobótokkal” és osztrákok­kal. Az alsóőrieknek külön nyelvjárásuk van. Az “őrség” című írógépen sokszorosított lapban pil­lantottam meg Moór János “Otthon” című ver­sét. Moór János főtanító Burgenlandban, és mel­lékesen a burgenlandi Osztrák-Magyar Kultur­­egyesü­let lelkes elnöke. A verset elejétől végig hiteles alsóőri tájszólásban írta, innen mazsolá­zom ki a következő szavakat: érett—érett; dél—di; délután—délután; traktorral—traktor se; vagyunk —vannunk ; elég—ölig; megszomjazunk—meg­­szomilunk; szomjasak—szomjjak; állat-álet; fent —fenek; fel­é—fe-i ? ; ki—kü ; menni—menni; és igy tovább. Ide iktatom Moór János szives utólagos enge­­delmével az egyik szakaszt a hosszú vers végéről, hadd élvezze az olvasó ezt az ízes-régies nyel­vet a maga eredetiségében. A tej is a csarnokba Lett má vüvie, A vacsora is még lett Má m­­e, Most még gyorsan Megmosdunk, Hogy hónapig Jó alanyi tügyünk. Persze, ezt az érdekes magyar nyelvet ma már kevesen beszélik, és egyre kevesebbben, több ok­ból is. Az öregek lassan-lassan teljesen kihalnak, a fiatalok pedig nem tanulják meg, de ha meg is tanulják, az öregek halála után gyorsan elfelej­tik. A föld, amely a legnagyobb megtartó erő volt a magyarság számára Őrségen is, elveszti vonzó erejét, a fiatalok nem akarnak többé pa­rasztok lenni, parasztok maradni, sőt még a falu­ból is elvágyódnak kulturáltabb környezetbe. Sok falusi ház néptelenedik el, sok föld marad parla­gon. Az új osztrák közigazgatási beosztás se ked­vez a magyarságnak, mert a község-összevonások­kal megszűnik egyik-másik község magyar jelle­ge, mint például Alsóőr­é, és talán­ Szigeté. Érdekes, hogy az ötvenéves elcsatolási évfor­duló esztendejében élénkült meg a magyarság a burgenlandi tájakon. Talán egy kis lökést adott hozzá a “kohótok” erős nemzeti mozgolódása, de tény az, hogy most már joggal beszélhetünk “ma­gyar életről”, sőt úgy fest, hogy mindjobban ki­bontakozik. Hozzájárul ehhez, hogy Galambos Ferenc tréreus személyében lelkes bencés papta­nár került nemrégiben erre a vidékre és ő mint valami kovászo­k éleszti-éleszti a magyar kulturá­lis megmozdulásokat. Éppen most írt levelet a szövetség nevében az alsóőrieknek és arra való te­kintettel, hogy a jövőben gyakorlatilag megszű­nik Alsóőr magyar jellege, aktívabb kultúrmun­­kára serkenti őket. Meg kell hagyni: a tartomá­ny vezetői, a burgenlandi püspökség, a népműve­lési bizottságok, a burgenlandi rádió és televízió szintén buzdítja a sajátos szint és értéket jelentő őrségi magyarságot népi hagyományait,­­ sajátos kultúráját egyre­ inkább kibontó munkára. AZ AUTÓGYÁRAK FELELŐSSÉGE Egyre gyakrabban törénik meg, hogy a nagy amerikai autógyárak kénytelenek visszarendelni új modelljeiket, vagy azok egy részét, mert utóla­gosan kiderül, hogy nem felelnek meg a kong­resszus által előírt biztonsági rendelkezéseknek. Legutóbb, emiatt, a Ford gyár volt kénytelen visszarendelni a piacról és a vásárlóktól 220,000 kisméretű Pinto kocsit. Szinte félelmetes arra gondolni, hogy mi tör­ténnék, ha a kongresszus nem hozott volna tör­vényt az autók kötelező biztonságáról? És szinte félelmetes arra gondolni, hogy mi történt addig, amíg ilyen törvény nem volt? Az autógyárak felelőssége óriási és most lát­juk, hogy milyen óriási volt ez a felelősség a múltban, ilyen törvény híjján. Az autógyárak hatalmas profittal dolgoznak és egyetlen terhet sem vállalnak, állandó áremelé­seikkel minden terhet egyszerűen áthárítanak a vásárlóra. Amnnyiben azonban ez így van, a legkevesebb, amit az autógyáraktól elvárhatunk, az a lelkiis­meretes munka. A vásárlóknak határozottan szükségtelen kényel­metlenséget okoz, ha az egyes autógyárak vissza­rendelik a megvásárolt modellt. Mindenképpen szükséges lenne, hogy a vásárlókra minden ter­het áthárító autógyárak nagyobb gonddal dolgoz­zanak és így elkerüljék a modellek visszarendelé­se által okozott kényelmetlenséget a vásárlók szá­mára. Egy letűnt világ arc­képcsarnoka . . . GOLDBERGER, A PAMUTKIRÁLY II. Újabb “romantikus” epizód a Goldberger Sa­­gából: a 24 éves Bertold, Isehlben megismerkedik a gazdag Herzl Friderikával. Ám hiába szeret bele a lányba és az is belé, házasságról addig szó sem eshetik, amíg a két apa n­em állapodik meg egymással. A lánynak 100,000 aranykorona hozo­mánnyal kell a céget kisegítenie az átmeneti pan­gásban. Enélkü­l egy puszi sem csattanhat. Az egyezség megköttetett, a házasság létrejött. 1818 május 2-án, Herzl nagymama, Béla utca ?. alatti bordó ripsz garniturás lakásában meg­születik az ötödik Goldberger-nemzedék feje, a Goldberger-mű betetéző­je Budai Goldberger Leó. Leó első nagyszabású ténykedése: 1905-ben a céget családi Rt-vé alakítja át; el nem idegenít­hető részvénypaketteket ad az oldalági, az egye­­nesági örökösöknek, akik — rengetegen vannak — egyébként széthordanák, elforgácsolnák a va­gyont. A Goldberger “vének tanácsának” véleménye szerint, a “fiatalember”, mármint dr. budai Gold­berger Leó, “túl modern”. Frigyes, Géza, Gyula, Lajos, Ödön, Ferenc, Gusztáv, Albert, Róbert, István bácsi és Bertold papa azt elismeri, hogy a “fiú” ügyesen verekedte ki, az újabb befekteté­sekre a 15 évre szóló állami kedvezményt. Igaz­gatósági és felügyelőbizottsági minőségükben ah­hoz is hozzájárulnak a családtagok, hogy újabb részvénykibocsátásokkal a vállalat alaptőkéjét 6 millióval megemeljék. Még azt a “békát” is le­nyelik a bácsik, hogy — mióta a Hazai Bank ér­dekeltségében lettek Rt. — a bank képviselői is beleszóljanak a vállalat dolgaiba. Ami végképp tűrhetetlen, mert ez már a családtagok zsebére megy, — a mérleg szerinti vagyon növekszik ugyan, “rézhengerek” és hasonló címszavak sze­rint milliós új tételek szerepelnek az invesztíciók között , de 1908-tól kezdve a vállalat nem fizeti ki az osztalékokat. Ne­m elég az, hogy a banktól felvett kölcsön kamata a vállalat nyers jövedelmének 28 száza­lékát elviszi, ráadásul a nagy befektetéseket sem lehet pillanatnyilag kihasználni; pangás van a textil­piacon. Drágultak az élelmiszerárak, nett ,a­ lakbér, az emberek nem vesznek méterárut. Ha mégis vesznek, nem a nyomott kelme a divat! "Leó tönkreteszi a családot”, “. . . Adja ki a ré­szünket és csináljon, amit akar ...” A 34 éves elnök-vezérigazgatónak nehéz a hely­zete. Dönt, és hogy a vagyon felosztását követelő családtagok száját betömje, 1912-ben becsukja a bécsi export-import központot, eladja a Lendvay utcai villát, kölcsönt vesz fel a banktól és osztalé­kot fizet. Ennek a ténykedésnek megint csak ára van. Most a Hazai Bank teszi a kést budai Goldberger Leó torkára. Közük az elnökkel, hogy a kölcsön fejében zálogul lekötött részvényeket, a vesztesé­gek pótlására, áron alul bocsátják forgalomba. A már bukottnak tekintett cégfőnöknek -osztályve­zetői állást kínálnak a banknál, így éri a “szépreményű” Goldberger Leót a kis­emberek katasztrofális, de a Goldberger-vagyon számára mentőkötelet jelentő világháború. A háború előtt megalakult Állami Pamutköz­pontnak igazgatósági tagja, a családon kívül kö­rökben abszolút tekintélyű budai Goldberger Leó. Az már csak természetes, hogy a Pamu­tközpont a Goldberger-gyárat is bekapcsolja a hadiszállítás­ba. Első megbízásként 400,000 pamutvászon szal­mazsákhuzatot és vánkoscikát, továbbá 150,000 konfekcionált katonaköpenyt szállítanak. Eddig nem varrtak? Sebaj, szervezés kérdése, hogy mi­nél nagyobb arányú hadiszállításokat végezhesse­nek. (Folytatás a 7. oldalon.)

Next