Szabadság, 1984. július (94. évfolyam, 29. szám)
1984-07-20 / 29. szám
4. OLDAL SAN FRANCISCO ELŐTT: Nincs többé költekezés! WASHINGTON - A demokraták óvatosan készítik programjukat. Nem lesz benne munkaalkalmat kreáló többbillió dolláros program, csak megnyugtató szavak, hogy segíteni fogják a halódó iparágakban dolgozó munkásokat. Kiállnak a dolgozó anyák számára létesítendő napköziotthonok mellett, de hozzáteszik, hogy ezeket az egyházak és magánvállalatok segítségével kell megoldani. Pártolják a szegények számára építendő lakásokat, de először a már létező házakat kell rendbe hozni. Ezúttal kimarad az országos, egységes orvosi biztosítás, amely a demokratáknak eddig minden programjában benne volt, és csak arról van szó, hogy vissza kell tartani a kórházi költségek emelkedésének ütemét. Roosevelt és Johnson demokratái alig felismerhetők: takarékos, sőt szűkmarkú platformot állítottak össze a kongresszusra. A párt megtartotta tradicionális elkötelezettségét a szegények és elhagyottak megsegítésére, de nem akar új pénzt költeni, hanem erre a hadi kiadások által felszabadult öszszegeket szánja. A platform hangsúlyozza, hogy a kiadásoknak „megengedhetőknek” kell lenni, és ezeket ,,beruházásinak nevezi, hangsúlyozván, hogy ezalatt kisebb kiadásokat ért amelyeknek majd később lesz meg a hasznuk. Walter Heller, Walter Mondale kampány-tanácsadója, Kennedy és Johnson főközgazdásza, a platformot így értékeli: „Bizonyítja, hogy Mondale mérsékelt, óvatos — nem akarom azt mondani, hogy konzervatív — és pénzügyekben megfontolt.” A demokraták hangsúlyozni akarják a jövőtől való félelmet, mert a jelennel bajban vannak. Reagan elnök egy 20 éve nem látott gazdasági fejlődés fényében tündököl. Az újabb adatok szerint a munkanélküliség júniusban hét százalékra esett. Ez a szám pedig nagyon közel van ahhoz, amit mind a két párt elérhető legalacsonyabbnak tart. Még a legnehezebben alkalmazható fekete tizenévesek munkanélkülisége is 34 százalékra esett 44-ről. A demokrata platform nem sok dícsérnivalót talál a gazdasági helyzeten. A helyreállást és fellendülést a Reagan-adminisztráció adósságaiból származó költekezésnek tudja be: „1981 óta több pénzt pocsékoltak el csak kamatokra, mint amennyit megtakarítottak a hazai kiadások csökkentésével,” mondja a platform. A platform visszautasította a szakszervezeteknek azt a propozícióját, hogy egy nemzeti fejlesztési bankot létesítsenek a gyengélkedő iparágak megerősítésére. Az autómunkások szakszervezetének azt a javaslatát sem fogadták el, hogy a törvény követelje meg, hogy a legtöbb Amerikában árult autó az országban készüljön. Az eredetileg elképzelt, és (Folytatás a 6. oldalon) .A, Veresháza üdülő )M[ a magyar faluban szeretettel várja és hívja kedves vendégeit A Veresháza üdülő Catskill hegység egyik legszebb, legegészségesebb magaslatán, mesés kilátás. Tiszta, tágas, modern szobák, minden szobához privát fürdőszoba. Hatalmas fürdőmedence. Finom italok és ételek mellett a jól ismert és közkedvelt Cigány Jóska szórakoztatja a kedves vendégeinket. Vendégeink napi háromszori étkezéssel már heti 160.- dollárért vagy napi 25.- dollárért nyaralhatnak. Hosszabb időre árkedvezmény. Szobák főzési lehetőséggel, koszt nélkül is kiadók. • ÚTIRÁNY: N.Y. Through-way exit 19- onnan a RT 28 W. kb. 35 miles elhagyva a Fleischmanns bejáratot, tovább a 28-on kb. 1 mile. Itt figyelje a baloldalt a hirdető táblát és a hirdetőtáblánál balra a vasúti sín alatt a bejárat. • Bővebb felvilágosításért írjon: Veresháza, P.O. Box 174 Fleischmanns, N.Y. 12430 vagy telefonáljon: (914) 254-4269 NYITÁS: 1984 JÚLIUS 1-ÉN SZABADSÁG Péntek, 1984 július 20. KOVÁCS UTAZÁSI IRODA NEW YORKBAN 81-08 Broadway, QUEENS, NEW YORK 113 73 Telefon: (212) 651-2494 AZ ÖSSZES REPÜLÉSI ÉS HAJÓZÁSI VÁLLALATOK HIVATALOS IRODÁJA BELFÖLDRE ÉS KÜLFÖLDRE AZONNAL KIADJUK A JEGYEKET. EGYÉNI, CSOPORTOS ÉS CHARTER UTAZÁSOK MINDENHOVÁ. BUDAPESTRE végig KLM-ei vasárnap, szerdán és csütörtökön indulhat, 7 naptól 90 napig tartózkodhat. APEX JEGYÁRA szept. 15-től $699.BUDAPEST EXPRESS Indulás hétfőn és kedden, visszatérés szerdán, 1 éven belül. Ára szept. 15-től S649.CSAK MEGBÍZHATÓ GÉPEN UTAZZON ÉS MINDIG A LEGOLCSÓBB ÁRON! HAJÓUTAK, PADKAGES TÚRÁK, Amerikában is. GYÓGYFÜRDŐK, szállodák, autóbérlések. RESERVÁLÁSÉRT DÍJAT NEM SZÁMÍTUNK. IKKA ÉS TUZEX KÜLDÉSE GYORSAN. FIGYELEM! MAGYARUL IS LETEHETI ÍRÁSBELI VIZSGÁJÁT AZ EGYETLEN MAGYAR AUTÓVEZETŐ ISKOLÁBAN. Hívja a STEVENS DRIVING SCHOOL-t 81*14 Lefferts Blvd. (Comer of Austin St.) Kew Gardens, N.Y. 11415 (212) 849-9090 PETER J. TARYAN New Yorkban végzett, magyarul beszélő ÜGYVÉD Ingatlanok- öröklakások- üzleti szerződések válóperek- örökösödési ügyek- végrendeletek baleseti perek- bevándorlás 102-12 65th Ave., Forest Hills, N.Y. 11374 Tel.: (212) 459-4624 FURNITURE FANTASY, INC. 160-34 Northern Blvd. Flushing, N.Y. 11358 Tel: (212) 762-8165 IMPORTÁLT MŰBÚTOROK KIÁLLÍTÁSA: Magyarországon, Olaszországban, Franciaországban, Angliában és Spanyolországban készült bútorokból. Teljes magyar lakberendezés: hálószobák, ebédlők és nappali szobák állandó kiállítása — három emeleten —. Elfogadunk megrendeléseket tengerentúlra is. Itt Ön megrendeli és dollárban kifizeti a kiválasztott bútorokat és a magyarországi üzletünkből azt vámmentesen átveheti. Belföldi szállításokat is vállalunk. Kérjen bővebb felvilágosítást a tengerentúli programra vonatkozólag.