Szabadság, 1987. augusztus (97. évfolyam, 32-35. szám)
1987-08-07 / 32. szám
1987. augusztus, 7.péntek SZABADSÁG EMBEREK, TÖRTÉNETEK A.K. avagy egy milliárdos gondjai Három félév után otthagyja az egyetemet, és a gyakorlatot választja. 1956-ban nyélbe üt egy teherautó-szállítási meg■ állapodást a szaúdi hadsereg számára. A minta készen áll: kapcsolatok, jutalék, partik — egyre több és több üzlet. 1962- ben a Rolls-Royce kizárólagos kereskedelmi ügynöke Szaúd- Arábiában. XX. SZÁZADI ARANYLÁZ A nyugati cégek számára a 60-as, 70-es években ő lett az az ember, akit ismernek Szaúd-Arábiában, s ebben nem kis szerepet játszottak a királyi család tagjaival fenntartott jó kapcsolatai. Amikor 1974-ben Fejszál király lépett Szaúd-Arábia trónjára, akkor kezdődtek el igazán a „járműkereskedő” nagy napjai. Az olajbevételek növekedése révén az egész arab világ egyre nagyobb vásárlója lett a nyugati termékeknek, a fogkrémtől a vadászbombázókig. Ő az utóbbiakban látott nagyobb fantáziát: kikerülhetetlen láncszemmé vált az amerikai fegyvergyárak és a szaúdi hadügyminisztérium között. Ezekben az években Washington Szaúd-Arábiába irányuló összes fegyverexportjának mintegy 80 százalékából húzott hasznot. Az 1973-as izraeliarab háború után az arab országok lázasan kezdték növelni és erősíteni hadseregeiket, amire lehetőséget nyújtottak számukra az olajárrobbanás következtében felgyülemlett dollármilliárdok. „Ez volt az az idő, amikor a Khashoggiféle közvetítők óriási üzleteket csináltak — mondotta egy üzletember. — Ez volt a XX. század aranyláza.” Khashogginak a 70-es évek első felében a szaúdi üzletekért kapott jutalékait mintegy 500 millió dollárra becsülték. 1970- 76 között egyedül a Lockheed amerikai repülőgépgyár 106 millió dollárt fizetett neki szolgálataiért. Az üzletekből való részesedése 2,5 százalékkal kezdődött, de néha meghaladta a 15 százalékot is. Sikereit sokan annak tulajdonították, hogy részesedését állítólag készségesen megosztotta a szaúdi királyi család egyes tagjaival. A 70-es évek közepén az amerikai szenátus egyik albizottsága megvizsgálta Khashoggi üzleteit. A Northrop cég elismerte, hogy 450 ezer dollárt juttatott a közvetítőnek a rijádi tábornokok megvesztegetése céljából. Khashoggi tagadta ezt, ám mégis jobbnak látta, ha két évig távol marad az Egyesült Államoktól, mert nem kívánt bíróság elé állni. Később önként tett vallomást, ám ebben továbbra is tagadta bűnösségét. Az ügy nyomán Washington és Rijád megállapodást kötött a fegyverüzletekben közvetítők szerepének korlátozásáról. A 80-as évek elejétől kezdődően leáldozott a Khashoggiféle nagy üzletek kora. Az olajárak csökkentek, a sejkek dörzsöltebbek lettek, saját fiaikat küldték az Egyesült Államokba s így Khashoggi többé már nem volt nélkülözhetetlen. Szaúd-Arábia olajbevételei 1981-ben 110 milliárd dollárról 25 milliárdra zuhantak vissza. Rijád legfontosabb üzleti vezetőit, elsősorban Khashoggit érzékenyen érintette a kiadások megkurtítása. LÁTVÁNYOS BUKÁSOK „A világgazdaság fellendülésének időszakában csinált karriert — mondotta róla egy volt munkatársa. — Nem tudja, hogy kell stagnáló vagy rosszabbodó gazdasági helyzetekben tevékenykedni. Beruházási stratégiáját arra a látszatra alapozza, hogy bevételei évente megháromszorozódnak. Úgy fektet be dollármilliókat, ahogy én meghívok valakit ebédre.” Sokan úgy látják, hogy Khashoggi problémái munkamódszerében gyökereznek. A számítógéppel lebonyolított üzletek korában a nagyvonalú szaúdi kereskedő még mindenütt személyesen akar jelen lenni, mert rendkívül bízik személyisége meggyőző erejében. Legalább tucatnyi helyen tart fenn irodát, de leginkább a felhők fölül, repülőgépéről, telefonon szereti irányítani ügyeit. Soha egyetlen sort sem ír le. Khashoggit az 1970-es évek elején Mekkából érkezett megváltóként fogadták az Utah állambeli Salt Lake Cityben, a mormonok fővárosában. Azt ígérte, hogy két virágzó üzleti központot épít kietlen területeken, a repülőtér mellett és egy elhagyott városrészben. A hozzávetőleg egymilliárd dolláros vállalkozás befejezésével gondok vannak. A beruházásnak csupán a harmada készült el, amikor tavaly a hitelezők megtagadták további kölcsönök folyósítását. Sőt, 150 millió dollárt követelnek az általuk fizetésképtelennek tartott Khashoggitól, aki azonban azt állítja, hogy a vállalkozás egy éven belül nyereséges lesz, és nem hajlandó fizetni. Az elmúlt években Adnan Khashoggi más nagy reményű tervei is kudarcba fulladtak. Nimeri szudáni elnök az 1970- es évek végén gazdasági császárrá tette országában Khashoggit, aki az olajkitermelés növelése révén „Afrika kenyeres kosarává” akarta változtatni Szudánt. Nimeri 1985-ös bukása után az új kormány az ország politikai és gazdasági ügyeibe való beavatkozással vádolta és azóta nem látják szívesen arrafelé. Khashoggi, aki számos olyan politikai ügyben segédkezett, mint a mostani amerikai-iráni fegyverüzlet lebonyolítása, azt állítja, hogy mindig csak üzleti érdekek vezették. A Paris Match című francia magazinnak adott interjújában kifejtette, hogy csupán közvetítő szerepet játszott az amerikai-iráni fegyverüzletben, igaz, az ötlet teljes egészében tőle származott. Tagadja, hogy kapott volna az üzletért jutalékot, sőt azt állítja: tízmillió dollárt vesztett a bolton. A.K.: „Hamarosan hozzákezdünk Maliban a világ talán legutolsó feltáratlan arany-, gyémánt- és ritkafém-lelőhelyének kiaknázásához. A lelőhely csak Salamon király legendás kincsesbányáihoz hasonlítható. A kinyerhető érték mintegy 10 milliárd dollár lehet.” Sorává Khashoggi, az exfeleség és Lumia, aki most élvezi a feleség jogait Megrendelek _______________példányt, kérem a következő címre küldeni NÉV___________________________________________________________ CÍM ___________________________________________________________ VÁROS___________________ÁLLAM________________ZIP________ Kapható Hahn Sándor A SZENT KORONA ÚTJA ÉS SORSA 1944 - 1978© című könyve Történelmünk szimbólumának útját kíséri tárgyilagos történelmi megvilágításban, a második világháborútól napjainkig Magyarországra történő visszatérítéséig 409 oldal, keményborítás. Megrendelhető szerkesztőségünknél: LIBERTY MEDIA, INC. 5842 MAYFIELD RD. CLEVELAND, CH. 44124 Ára: $25.00 plusz $2.00 postázási költség: 64 képpel illusztrálva MEGRENDELŐ LAP Megrendelek ------------------------példányt, kérem a következő címre küldeni: NÉV ___________________________________________________________ CÍM ___________________________________________________________ VÁROS_____________________ÁLLAM ____________ZIP__________ ■ SZÉP AJÁNDÉK MAGYARORSZÁGI ROKONAINAK a világhírű “Thorn Bírás" magyar fordításban megjelent kiadása ,,A huszadik század egyik legnagyobb siker könyve” 580 oldal kemény borítására: $20.00 plusz $2.00 postázási költség. Megrendelhető szerkesztőségünknél: LIBERTY MEDIA, INC. 5842 MAYFIELD ROAD CLEVELAND, OHIO 44124 3. OLDAL