Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Napló, 2008 (4. évfolyam, 1-41. szám)

2008-10-09 / 32. szám

Hiába olcsóbb, még idegenkedünk a mélyparkolótól Ahogy a legtöbb nagyvárosban, Nyíregyházán is a parkolás az egyik legnagyobb probléma. Különösen a központban f­ordul elő, hogy két-három kört is tennie kell az autósnak, mire megfelelő helyet talál. 2. oldal Halálvonat Általában azt gondoljuk, a vonat a legbiztonságo­sabb közlekedési eszköz. Kötött pályán halad, gon­dosan elkészített menetrend szerint. Itt nem lehet baj. Szeretteinket is szívesebben engedjük útnak vo­nattal, hisz naponta halljuk, annyi a közúti baleset. 3. oldal Dömölky Bibóról és Márairól Új premierre készül a Móricz Zsigmond Színház. Október 11-én kerül a nézők elé a Parázs és más. Az „Hommage à Márai” alcímű produkció szín­padra állítója a neves film-, és tévérendező, Dömölky János. 6. oldal A lelki egészségről A tudomány, a hit, a művészet és a média a men­tális egészség szolgálatában címmel konferenciát szervez a Sántha Kálmán Mentális Egészségköz­pont és Szakkórház, a Mentálhigiénés Közala­pítvány, a Méta Klub és a Szent György Lovag­rend Nagykállóban, a szakkórház lovagtermében október 10-én 9 órától. Az előadók között van a DEOEC Neurológiai Klinika igazgató professzo­ra, dr. Csiba László, a New York-i PTSD Köz­pont orvosigazgatója, dr. Frecska Ede, Tasnádi Csaba színházigazgató, a Szent Atanáz Görög Katolikus Hittudományi Főiskola rektora, dr. Soltész János, és még sokan mások. A rendezvé­nyen fellép Pregitzer Fruzsina és Mészáros Ár­pád Zsolt színművész. Trianonról őszintén „Trianonról őszintén, józanul” - ezzel a címmel rendeznek konferenciát október 10-én, pénteken délelőtt 10 órai kezdettel Nyíregyházán, a Mó­ricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár előa­dótermében. A szervezők nevében Komjáthy Attila, a Soldier- Vitéz Klub elnöke elmondta: véleményük szerint a Trianonnal kapcsolatos kérdéseket nem lehet, nem elég az utcán, folyosón megbeszélni, szük­ség van pontos információkra, tájékoztatásra, s remélik, ebben rendezvényük is segít. A 88 évvel ezelőtt történt esemény most is fájó seb. Óriási az érdeksérelem Trianonnal kapcsolatosan. Lehet ezt kezelni, az Európai Unió keretein belül orvo­solni? - ezekre a kérdésekre próbálnak meg szak­mai megközelítésből választ adni a felkért elő­adók. Trianon okairól Romsics Ignác egyetemi ta­nár. Franciaország szerepéről szól Henri de Montety, illetve hallhatunk még a két világhábo­rú közötti magyar külpolitikáról, illetve az anya­ország és a magyar kisebbségek 1945 utáni kap­csolatáról. »ofUniCredit Bank Az UniCredit Bank jelzáloghitelével kapcsolatos kérdéseire a 06-70/967-1264 telefonszámon Ignácz Mónikától kaphat választ. -4 szolgáltatás díjmentes. Várom hívását! LONDON nyelvstúdió |"T .. ... K-Cs.: 17-1915-ig Angol kezdő: H-Sz.: 10-12.15-ig Ango­li?Áfnel­: P: 14.30—17.30-ig Angol nyelvizsga-­­ előkészítő:_______H-Sz., K-Cs.: 14.45-17-ig Német kezdő: H-Sz.: 17-19.15-ig Spanyol kezdő: H-Sz.: 17-19.15-ig Eszperantó, roma indul október 18-án! 40 óra/20 900 Ft 80 óra/38 600 Ft Nyíregyháza, Vasvári Pál u. 1. sz. 1/111. Telefon: 30/911-6567, 42/406-847 m­arso CUMI- ÉS GYORSSICKVIZ MŰSZERES FŰTŐMŰ ÁLLÍTÁS 3990 Ft Nyíregyháza-Rozsrét Tel.: (42) 501-852 NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS HIVATALOS HETILAPJÁNAK MEGYEI KIADÁSA IV évf­olyam­ 32. szám , 2008. október 9. Negyvenéves a pilótaképzés Negyvenéves a nyíregyházi polgári repülőgépvezető-képzés. A jubileum alkalmából baráti találkozót szerve­zett a hallgatóknak, oktatóknak és műszaki szakembereknek a Nyíregy­házi Főiskola, az Aerotechnika Zrt. és a Tréner Kft. a repülőtéren. A megyeszékhelyen 1968 szeptem­berében indult a polgári repülő­gépvezető-képzés, az akkori Felső­fokú Mezőgazdasági Technikum­ban. Az elmúlt évtizedek során 37 év­folyamon több mint 530 pilóta vég­zett a nyírségi bázison. Jelenleg 17 hallgatója van a repülős évfolyam­nak, államilag finanszírozott, téríté­ses és honvédségi előképzésben, ame­lyen 13 különböző típusú repülőgé­pen, 10 oktató segítségével sajátít­hatják el a repülés fortélyait a jelöl­tek, a képzés színvonalát pedig a végzettek felkészültsége is bizonyít­ja. A repülőtér jövőjével kapcsolat­ban elhangzott, hogy további ezer méterrel szeretnék bővíteni a kifu­tópályát. A gyakorlati oktatás mű­szaki háttere pedig sokszorosan biz­tosított, hiszen nem lehet pénzkér­dés a mindennapi repülésbiztonság. Szoboszlai A főiskolán tagadják a vádakat Sajtóértesülések szerint a Nyíregyházi Főiskola 2006-os és 2007-es költségvetési beszámolóit elutasította az oktatási minisztérium, és a pénzügyi vizsgálatok szerint az intézményben több milliárd forinttal nem tudnak elszámolni. Az intézmény egykori vezetése tagadja a vádakat, és azt mondják, szándékosan kí­vánják lejáratni a főiskolát és vezetőit. Az intézmény vagyonkezelését ellátó Hallgatói Centrum Kht. egykori ügyvezetője szerint nem történt visszaélés az elmúlt években. ■ A Magyar Nemzet szombati számá­ban a napilap arról adott hírt, hogy a Nyíregyházi Főiskola 2006-os és 2007-es költségvetési beszámolóját elutasította az oktatási minisztérium. A lap információi szerint az intéz­ményben törvényt sértettek és vissza­éléseket állapítottak meg. Az egyik vád szerint a főiskola rekonstrukci­ós programja során túllépték az elő­zetesen elfogadott visszabérlési összeget. Az évi 296 millió helyett 529 millió forintra emelkedett, ami 240 millióval több, mint ami az elő­zetes megállapodásokban és szerző­désekben szerepel. Egy állítólagos revizori jelentésre hivatkozva azt is állítják, az intézmény tavalyi pénz­ügyi beszámolója nem felel meg a számviteli törvénynek. A lap emel­lett arról is beszámol, hogy az intéz­mény vagyonkezelésével és rekonst­rukciók lebonyolításával megbízott Hallgatói Centrum Kht-ét közbe­szerzési eljárás nélkül választották ki. A kht. egykori ügyvezetője tagadja a vádakat, és arról beszélt a Nyíregy­házi Televízió Köz­hely című műso­rában, hogy törvényesen végezték a munkájukat. A kht. azért kaphatta meg közbeszerzési eljárás nélkül a megbízást, mert az akkori törvények még ezt megengedték. A vádak miatt a főiskola korábbi rektora levelet juttatott el a helyi médiumokhoz. Balogh Árpád ebben úgy fogalmaz: a költségvetési beszá­molókkal kapcsolatban nem pénz­ügyi szabálytalanságok merültek fel, hanem a költségvetési intézmények­nél eltérő ügyviteli technikai alkal­mazásokról van szó. Szerinte az összes dokumentum elérhető a re­konstrukciókkal kapcsolatban és a beruházások nem pluszköltséget, hanem megtakarításokat jelentenek. Végül hozzáfűzte, az Állami Szám­vevőszék 2007 májusában készült jelentése szerint nem történt szabály­talanság az intézményben. Z. Pintye Zsolt BELGYÓGYÁSZAT • Gyomortükrözés • Vastagbélrák szűrése • Érszűkület, szédülés, memóriazavarok infúziós kezelése • Üzemorvosi rendelés Dr. Kozma Ottó Nyíregyháza-Oros, Varázs u. 4. Telefon: 20/917-3533 Természetgyógyászat és Oktatási Központ N­yíregyháza (nyilvt: 15-0222-04) Természetgyógyászati képzések indítása októberben­ Tanfolyamok: • Természetgyógyászati alapmodul • Egészségügyi modul • Életmódtábor • Reflexológia • Fülakupunktúra • Addiktológia • Akupresszúra Tel.: 30/9534-867 e-mail: halasz.sandorne@rulezmail.hu NYERJEN 50 000 Ft-ot Az akció szeptember 15-étől október 31-éig tart. A részletek, illetve feltételek megtalálhatók a szórólapokon és a www.ursa.hu honlapon. GIPSZKARTON ÉPÍTŐLAPOK Rigips KAZETTÁS ÁLMENNYEZETEK , VÁLASZFAL és ÁLMENNYEZETI PROFILOK GIPSZKARTON-SZERELÉS­ -FORGALMAZÁS INyiregyházai, Tünde m. O_ -tele^-Fors: 30/206-20­ 30 Nyitva: hétfő-péntek: 7.00-17.00, szombat:­ 7.30-13.00 info@focus2000.hu • www.focus2000.hu

Next