Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemle, 2011 (46. évfolyam, 1. szám)

2011 / 1. szám

Búcsú az Olvasótól! A folyóiratunk szerkesztői a főszerkesztő javaslatára úgy döntöttek, hogy a 2011. év 1. számot még elkészítik, s ezzel befejezik az 2004. évi 3. számtól végzett mun­kájukat. A közel hat év alatt - úgy érezzük - eleget tettünk a folyóirat fenntartója, Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Önkormányzata elvárásainak: hangot adtunk minden - folyóiratba illő - rangos társadalmi, tudományos és művészeti esemény­nek, teret kaptak a megye évszázadait feldolgozó írások, s nem hallgattunk a ma gondjairól, az örökölt valóságról sem. Amire igazán büszkék vagyunk, az az, hogy a Szemle írásai a magyar tudományos életben is idézett dolgozatok lettek. Ám aki visszanyúl a folyóirat rendszerváltáskor megjelent számaihoz, az re­gisztrálhatja azt a tényt is, hogy a mai szerkesztőségből ketten már az 1990. évi 2. számtól ott bábáskodtak a Szemle megújulásánál, s 1993-94-től csatlakoz­tak azok is, akik ma is a folyóirat egy-egy rovatának oszlopai, vagy küllemének meghatározói. Ezalatt a két évtized alatt sok minden megváltozott. Négyévente a fenntartó összetétele, még gyakrabban gazdasági pozíciói. S bár volt kísérletünk arra, hogy a folyóirat fenntartásában a megye mellett Nyíregyháza Megyei Jogú Város is intézményesen vegye ki a részét, ez is személyek ellentétén megbukott, mint a közös tudományos közalapítvány ideája. A múlt évig állta a mind ridegebb feltételeket a szerkesztőség, amely büszke volt arra, hogy a nyugati végeken a nagyobb múltú Soproni és Vasi, a keletin pedig a Debreceni Szemlével kellett összehasonlítania magát. Ez az őrhely most elesett, fenntartója új formában szeretné a folyamatosságot biztosítani, ám ehhez már mi, az „elöregedett” csapat erőtlennek érzi magát. Tehát e helyen szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek, aki a Szemlét megjelenésében anyagilag, írásaival és előfizetésével támogatta; megköszönni a szerkesztőség mögött álló Kiadó (a Megyei és Városi Könyvtár néhány lelkes em­bere) munkáját. Reméljük, hogy - a világháború előtti évtizedet nem számítva - e számmal a 46. évfolyamába lépett Szemle továbbra is a megye szellemi életének meghatározó orgánuma lesz. A főszerkesztő

Next