Szabolcsi Építők, 1972 (7. évfolyam, 1-12. szám)
1972-01-01 / 1. szám
Az új esztendő feladatai (Folytatás az 1. oldalról.) — elsősorban tartalmi — fejlesztését. A szocialista brigádok, a versenyben részt vevő munkahelyek, építésvezetőségek, és üzemiek sokat tehetnek a munkahelyi rend, fegyelem, minőségi munka és a termelékenység növekedése területén. A vállalat számít a mozgalom eredményeire, és azt az erkölcsi elismerés mellett anyagiakkal is honorálni kívánja. A legfontosabb azonban továbbra is a verseny lényegének megértése és az e téren kialakult szemlélet jelentős megváltozása. Ma már mind többen ismerik fel a mozgalom emberformáló erejét és hatását a termelési eredmények növekedésére, ezért feltétlenül szükséges tehát a mozgalom további fejlesztése, erősítése. Ehhez kérem a társadalmi szervek hathatós segítségét is. Ez évben is tovább kell javítanunk dolgozóink élet és munkakörülményeit. Sokat kell tenni a szociális ellátás javítása, a munkavédelem hiányosságainak kiküszöbölése érdekében. El kell érni, hogy a balesetek száma nagyobb mértékben csökkenjen, erőteljesen javuljon a felelősségérzet a szocialista brigádokban e téren is. Eredményeink növelése Az érvényben lévő szabályozók szerint a vállalat fejlesztésének lehetőségeit, a dolgozók jövedelmének emelését saját eredményeink fokozásával kell megteremteni. 1972. évre vállalatunk 9 %-os árbevétel arányos nyereség elérését tűzte ki. Ennek a célkitűzésnek elérése érdekében mindenkinek van tennivalója. A korábbitól nagyobb hangsúlyt kell adni az önköltsécsökkentés kérdésének és ehhez szorosan kapcsolódó termelésszervezési színvonal javításának. Az utóbbi években a termelési felfutás gondjai kissé háttérbe szorították a költséggazdálkodás fontosságát. Elkerülhetetlenül szemléletváltozást kell elérni ebben a kérdésben, kezdve a vállalkozásnál, de legfőképpen a végrehajtás során. Személyi jövedelem terén — amennyiben a költséggazdálkodásra vonatkozó célkitűzések megvalósulnak — a középtávú tervben rögzített növekedési ütemet kívánjuk biztosítani. Nem szándékozunk változtatni azon a korábban rögzített alapelven, hogy a személyi jövedelem döntő hányada a munkabérből származzék. A jelenlegi bérezési formák lényeges módosítását 1972. évben nem tervezzük. A bérpolitikai intézkedések keretein belül azonban az anyagi ösztönzés hatékonyabb módszereit kívánjuk alkalmazni. Átlagbér vonatkozásában 4 %os fejlesztést tervez a vállalat. Az előirányzat nagyobb hányada alapbéresítésként, kisebb része pedig órabéremelés és célpremizálás formájában kerül célkitűzések felhasználására. A célkitűzésnek megvalósítása szükségessé teszi a vállalati belső mechanizmus működésének további korszerűsítését. Meg kell erősíteni azokat a szervezeteket, melyek szükségesek a vállalat továbbfejlődése érdekében, illetve a feladatok ellátása céljából. Magasabb színvonalú vezetés Segíteni kell az újonnan beállított, illetve más munkakörbe áthelyezett dolgozókat annak érdekében, hogy mielőbb megismerjék új feladataikat és teljes értékű dolgozóvá válhassanak az adott munkakörben. Magasabb színvonalú termeléshez magasabb színvonalú vezetésre is szükség van. Vezetőinknek is meg kell tanulni a korszerű szervezés és vezetés módszereit és azok gyakorlati alkalmazását. Ezek a feladatok egyaránt érvényesek a brigádvezetőktől kezdve legfelsőbb szintig, különben a rohanó életben helytállni csak nagy nehézségek árán lehet. Dolgozóink közül az utóbbi időben sokan elvesztették bizalmukat a vállalattal szemben. Többen elmentek a vállalattól azért, mert másutt kevesebb munkával esetleg magasabb munkabérrel igyekeztek megélhetésük feltételeit megtalálni. A törzsgárda azonban kitartott, és megfeszített, odaadó, szorgalmas munkával segítette a vállalatvezetést a problémák megoldásában. Elismerés és köszönet illeti meg azokat a dolgozókat, akik az aggódás mellé saját tevékenységüket és áldozatvállalásukat is segítségül adták. Most, amikor új évet indítunk, e helyen is megköszönöm a társadalmi szerveknek a segítői készséget, melyet az elmúlt év során nyújtottak vállalatunk gazdasági munkájához. Ugyanakkor e helyről is kérem, hogy a folyó évben a vállalati célkitűzésekhez továbbra is nyújtsanak hatékony támogatást és segítséget. Befejezésként ismételten megköszönöm vállalatunk minden dolgozójának odaadó munkáját, amely hozzásegítette vállalatunkat az 1971. évi eredmények alakulásához. Egyben kérem, hogy 1972-ben is szorgalmas munkával, lelkiismeretes helytállással, az össztevékenység javításával járuljanak hozzá az eredményes munkához. Kívánok minden dolgozónknak a feladatok teljesítéséhez sok sikert, jó erőt és egészséget. A téliesítésről A sok nehézség ellenére is sikerült a Vállalatnak időben és a körülményekhez képest jól téliesíteni a munkahelyeket, ami lehetővé tette a dolgozók foglalkoztatását. Mind több nagy teljesítményű hőtermelő berendezés áll rendelkezésre — bár megállapítható hogy számszerűleg nem elégíti ki a szükséges igényeket. Seres Antal, a termelési főosztály vezetője tájékoztatásul elmondta, hogy csak egy-két szakmában — festő, kubikos, hidegburkoló —okoz némi gondot a téli foglalkoztatás, de ezeknek is többé-kevésbé megoldódik az elhelyezésük. A vállalat vezetőségének már korábban határozott célja volt: lehetőleg minden dolgozót foglalkoztatni kell a tél folyamán, ha szükséges, az emberek átcsoportosításával is. Ezzel a lehetőséggel éltek. Mátészalkáról, Saújhelyből több dolgozót nyíregyházi munkahelyre irányítottak. Csak egyet lehet érteni azzal a szemlélettel, amit a gazdaságvezetés így fogalmazott meg: a téliesítés nemcsak gazdasági, hanem elsőrendű politikai kérdés is, hiszen az emberek megtartásáról, jövőjük biztosításáról van szó! Ám néhány tanulságos tapasztalat is felszínre jött a téliesítéssel kapcsolatban, amin még javítani lehet. Különösen hangsúlyozni kell a meglévő hőtermelő berendezések gondos és szakszerű kezelését, hogy maximálisan hasznosíthatók legyenek a termelésben. Másrészt olyan régi, hagyományos téliesítési eszközöket is alkalmazni kell — szén, nádpalló stb. — amit akár kényelemből, akár más meggondolásból nem alkalmaznak a munkahelyi vezetők. A lehetőségek kihasználására annál is inkább szükség van, mert a 140 milliós érték megvalósítása — ennyi van a téliesített munkákra tervezve — nem kis erőfeszítést igényel a munkahelyektől. Itt említjük meg, hogy a hőtermelő berendezések maximális kihasználása, folyamatos üzemeltetése érdekében szó van a gépkezelők munkarendjének megváltoztatásáról — természetesen anyagi ellenszolgáltatás mellett. Ami még fontos: télben, a hideg nyomán még érzékenyebbek az emberek. Ezért a vállalat vezetősége felhívja a munkahelyek vezetőit, hogy az eddigieknél nagyobb figyelmet fordítsanak a dolgozók szállásainak, gondjainak, problémáinak megoldására, közérzetük javítására. Bezzeg az én időmben... Bajzák építésvállalkozó úr. Végigsétált az emberpiacon a Kossuth téren. A szobor előtt megállt, mintha neki mondaná: — Látod, ki vagyok? Hát még vasárnap látnál, mikor felveszem a frontharcos szövettség egyenruháját és feltűzöm kitüntetéseimet, amit azért kaptam, hogy a fronton hősként harcoltam... Ezzel a felsőbbrendűség gondolatával nézett széjjel, melyik építőmunkást válassza a sok közül, akik munkanélkül ott támasztották a vaskorlátot várva arra, sikerül-e ma munkába állni, mert már ideje lenne. Itt a tavasz és sehol semmi. Sok a gyerek, akiknek enni kell adni. Le is ülnek közben a szobor körüli székek valamelyikére, de nincs annyi pénze, hogy 20 fillért adjon a cédulás embernek az ülőhelyért, mert ingyen nem lehet itt ülni kérem. Kell a pénz, nagy a szegénység az országban. A minap is panaszkodott a ■fpolgármester az építőmunkások küldöttségének, hogy neki is rosszul megy. „Képzeljék el — mondotta többek között, — ■ már csak a fizetésemből tudom megvendégelni a látogatóimat, ami évi 24 000 pengő, mert megszüntették a reprezentációs költségek kiutalását, ami 4000 pengő volt, igaz, hogy ez is csak szűkösen fedezte a fontos reprezentálást.” A küldöttség tagjai semmitmondó válasz után minden számítás nélkül is megállapították, hogy a legjobb esetben egy kilogram kenyér árának megfelelő órabérből, bizony nem jön ki akárhogy számolják a 24 000 pengő jövedelem. Így szinte sajnálni lehetett a polgármester úr nyomorát. Azoknak a százaknak is, akik a vadászház (Szabadság tér) ínséges konyháján három deci levest és három deka kenyeret kaptak hozzá, akik úgy emlergették a város vezetőit: — Jussanak azok is a bagórágás sorsára, mint mi. Közben Bajzák úr kiszemelt egy embert, akinek a ruházatáról ítélve, úgy látta, hogy régen nem dolgozik. És úgy vette észre, talán köszönt is neki. De ebben nem volt biztos. Azért odament hozzá és megkérdezte. — úgy látom, maga ismer engem. — Már láttam valahol építész úr —, volt a válasz. Persze ez a titulus nagyon felemelte a vállalkozó hiúságát, ezért mindjárt azt kérdezte: — Hogy hívják magát? — Rabat András a nevem, szakképzettségem kőműves. Katona voltam az első világháborúban, mint tengerész szolgáltam. — Aztán mit kér egy órára? — Egy kilógramm kenyér árának megfelelő összeget —, amely abban az időben 26 fillér volt. — Ez sok —, mondja a vállalkozó. — Úgy látszik, maga is a Bujtos utcaiakkal tart együtt, azok ilyen határozott követelők a szakszervezeten keresztül. — Nem tagadom, szervezettmunkás vagyok, de a munkámban is helytállók. Ha szüksége van rám, vállalom a munkát. Megtörtént a kényszerű megegyezés, szállás is volt, az uradalomban az üres istállóban, ahol néha apró malacok is helyet kaptak. Aludni persze Rabat szaki nem tudott, hiába vitt be szalmát, mert a sok bolha szívta a vérét. Inkább korán kelt és dolgozott, mert mást nem tehetett az ismeretlen helyen. Ebédjét maga főzte, amely legtöbb esetben, lebbencs leves volt. Bezzeg ma másképp van. Szocializmust építünk. Sok minden megváltozott és változik. A munkásosztály van hatalmon. Eltűnt az ínséges konyha. A Kossuth szobor is mintha azt mondaná: — Lássátok, ez az igazi élet! A szobor körüli székeken ma ingyen a nyugdíjasok ülnek és nem a munkanélküli, éhező építőmunkások egy része. Nem egy kiló kenyér áráért kell dolgozni, vagy esetleg kevesebbért mint régen. Szebb és jobb lett az életünk és ma nem a munkába való állás kérdése a fontosabb, mert munka van bőven, hanem ilyen és hasonló amelyet nemrégen egy fiatal építőmunkás arra a kérdésemre: „Miért akarja otthagyni a vállalatot", azt válaszolta: „Képzelje szaktárs, én már három éve vagyok nős és még nem tudtam házat építeni. Ezért kell változtatni a munkahelyemen. Ott többet keresek, mert ahol lakom, már szégyellem.” Változik a szemlélet szocialista társadalmunk építése közepeté. A nagyobb jövedelem lehetővé teszi, hogy takarékos életmód mellett, a házépítés igényei mellé nemcsak a kicsi, hanem kocsi is kerülhet. Ez a jólét a szocializmus szülötte, az emberi munka jó eredménye, a párt helyes politikájának eredménye, amelyet tisztelni és szeretni kell! Kovacsics Gyula A mátészalkai kórház mellett új 65 ágyas fül-orr-gégészet, bőrgyógyászat létesítményt épített a vállalat, amit a napokban adott át rendeltetésének. Nem volt hiábavaló Gajdos Mihály nyugdíjba ment Nehéz és fájó a búcsú attól a szakmától, attól a vállalattól, ahol életének nagy részét töltötte. Már fiatal korában mint kőművessegéd az építőiparral kötelezte el magát. Nehéz volt az élet az akkori időkben a kőműveseknek, de ő mindig többre vágyott a szakmában. Tanult, aminek később nagy hasznát vette. A felszabadulás az ő életét is megváltoztatta. Igaz, nem lett párttag, de gondolkodása, nézete egyet jelentett a párttagokéval. A szocializmus építésének ügyét vallotta. Méltán kapta meg hazánk felszabadulásának 25. évfordulója emlékérmét az Elnöki Tanácstól. 1949 óta dolgozik a vállalatnál. Több irányító posztot töltött be. Művezetőként kezdte, majd építésvezető, főépítésvezető, szakipari főépítésvezető, legutóbb pedig műszaki tanácsadó volt. Egész élete összeforrt az építőipar munkájával, a feladatok jó és pontos megoldásában nem ismert pardont. Kemény, határozott, meg nem alkuvó embernek ismertük, akinek mindenek előtt a munka volt az első. Túlzás nélkül leírhatjuk: ma is szívesen elfogadnánk néhány olyan lelkiismeretes, felelősséget érző munkairányítót, mint ő volt. Munkáját, szaktudását sok-sok épület jelzi a megyében. Ha egy kicsit szomorú szívvel — hiszen mindenki felett eljár az idő —, de jóleső érzéssel gondolhat vissza azokra a létesítményekre, amelyekben benne van az ő keze munkája. Jó pihenést kívánunk és azt kérjük, hogy soha ne szakadjon el a vállalattól. Tudására, jó meglátására, tanácsaira ma is szüksége van a vállalatnak. Jaczkó bácsi... „Jaczkó bácsi”, így hívta mindenki Jaczkó Andrást, a vállalat központjának gondnokát. Ha valakinek kellett valami, csak őt kereste. Igyekezett a lehetőségekhez mérten minden kívánságnak eleget tenni. Ma már hiába keressük Jaczkó bácsit. 1924 óta volt építőipari munkás, 1929-től pedig szakszervezeti tag, köznyelven szólva, mozgalmi ember. Élete, munkája váratlan fordulatoktól volt terhes. Az akkori időkben dolgozni? Hiába volt meg az akarat, a fiatalos lendület, csak elvétve kaptak munkát. Hogy ez mit jelentett az életben és a családnak? Egyszeri evést naponta. Próbáltak helyzetükön javítani. Szervezkedtek, tüntetés, sztrájk... Aztán jött a rendőrség, a meghurcoltatás... A felszabadulás hozta meg számára is az új életet, mint annyi más kőműves társának. Különböző építkezéseken dolgozott. Nagy lelkesedéssel, mert volt munka és tudta: ezt már magunknak építjük. Szinte mindent egyszerre akart pótolni. Ám 1960-ban súlyos beteg lett. Csak könnyebb munkát vállalhatott, így lett a vállalat központjában gondnok, ahol fáradhatatlanul, ha néha kissé „túlhajtva" is igyekezett a feladatokat jól elvégezni. Nem hívjuk már „Jaczkó bácsit” ezért ,vagy azért. Töltse jó egészségben és erőben megérdemelt nyugdíjas pihenését.