Szabolcsi Építők, 1978 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1978-01-01 / 1. szám

Érdekes megoldású építés. A Debrecen „Vénkert” lakótelep üzletháza kereskedelmi, vendéglátó és szolgáltató egységeket tar­talmaz. Fedett gazdasági udvarokon át történik az üzletek feltölté­se. Az épület egyedi előregyártott 3x12 m-es vb vázszerkezettel, egyedi homlokzati elemekkel létesült. Tervezte a Debreceni Terve­ző V. Kivitelezte a Hajdú megyei AÉV. (ÉTK-szolgálat) Jól kezdték az évet Nyírbátorban, a kedvezőtlen, hideg időjárás ellenére is jól kezdték az 1978-as esztendőt. A készülő létesítményeket — ahol lehetett — jól előkészítették té­­liesítésre. Védőruháról, forró teáról gondoskodnak. Így folya­matosan haladhat a munka. — Jelenleg 242 ember dolgo­zik a különböző építmények ki­vitelezésén — mondja Kosztyu Tibor építésvezető. — Igyekez­tünk olyan feltételeket teremte­­­­ni, hogy az emberek, ha nem is olyan ütemben, mint nyáron, de aránylag folyamatosan dolgozza­nak. Az építésvezető terveket, fel­jegyzéseket vesz elő, amiből megtudom, hogy az építésveze­tőségre 1978-ban nagy feladatok várnak. A rohamosan fejlődő város építési igényeivel lépést akarnak tartani. Ám itt is leg­főbb gond az építési terület előkészítése, bár az építésvezető szavaival élve ennek időbeni biztosítására határozott ígéretet kaptak a tanácstól. Különösen sok lakás, üzembő­vítés, oktatási, gyermekintéz­mény és más hasonló létesít­mény vár kivitelezésre. Jelenleg jó ütemben folyik a 42 lakás belső-külső munkálatai, az Ál­lami Biztosító, plusz 28 lakás befejező simításai, ami január 31-én kerül átadásra. A Csepeli Szerszámgépgyár részére, mint­egy 60 millió beruházást valósí­tanak meg. Már épül a két vas­vázas üzemcsarnok — az egyik 2000, a másik 2400 négyzetméter alapterületű lesz — ami nagyon pontos és precíz munkát igényel. Itt gondot okozott, hogy a szük­séges elemek nem időben érkez­tek, így a munka gyorsítására van szükség. Rövidesen újabb blokkos la­kások építését kezdik meg, ahol szalagszerű módszert alkalmaz­nak. Ennek érdekében speciális brigádokat hoztak létre — ala­pozó, szerkezetépítő és befejező munkákat végző kollektívákat. Rövidesen megkezdik a 23 millió forintos beruházásból épülő MHSZ székházát is. Az építésve­zetőségen már összehívták a bri­gádokat, ahol a feladatokat rész­letesen lebontva ismertették. Ennek tudatában csatlakoztak és tettek vállalásokat a Láng Gép­gyár felhívása nyomán kibonta­kozott vállalati elképzelésekhez. Hasonló megbeszélés szüksé­ges az Ecsedi Pál építésvezető irányításával épülő oktatási központnál is, mert mint isme­retes, előbbre tervezik az áta­dási határidőt. Bár itt is jól ha­lad a munka, a 65 építő bátran dacol a hideggel, az időjárással. Csak időnként a daru hiánya okoz gondot a szerkezeti építés­nél. Ottjártunk alkalmával az iskola tetőlezárása, a nyílászá­rók fóliával való bevonása folyt. Gondosan készítik elő a belső munkálatokhoz a feltételeket. Anyaghiányra nem panaszkod­tak, csupán a nyílászáró szerke­zetek mielőbbi megérkezését sürgették. BIRMINGHAM — LONDON — PÁRIZS Shakespeare szülővárosában II. Már az utazás előtti térképta­nulmányozás során kiderült, hogy Birmingham nemcsak a „Fekete Ország” városkonglo­­merációinak egyike, hanem ha­táros Warwick grófsággal is, melynek közepe táján található Stradford upon Avon, az Avon folyócska melletti Stradford, amely nem kevesebbről híres, minthogy itt született (1564) és halt meg (1616) az angolok nagy büszkesége, a világ drámairo­dalmának legnagyobb alakja, William Shakespeare. Birming­hamtől való távolsága nem lát­szott többnek 40 km-nél. Bízva közművelődési politikánk mes­­­szeható intenzitásában remél­tem, hogy sor kerül e kultúrtör­téneti nevezetesség megtekinté­sére. Nem kellett csalódnom. Angliai tartózkodásunk harma­dik napján autóbusz-körutazást tettünk a csodálatos angol vidé­ken, melynek úticélja az „Avoni Hattyú” (Shakespeare-t illetik e névvel) szűkebb hazájának meglátogatása volt. Külön­ élmény Itt kell megemlítenem, hogy az időjárás az egész utazás alatt rendkívül kellemes és kedvező volt. Csaknem mindig sütött a nap és az „Albion”-ra jellemző ködnek még a nyomát sem lát­tuk. Lehet, hogy ez is közreját­szott abban, hogy az utazás egyik legnagyobb élménye az angol táj volt. Nemigen tudtam megkülönböztetni mikor hala­dunk autópályán és mikor kö­zönséges közúton. Mindkettő ki­képzése és minősége kiváló. Az utak sűrűsége elképesztő. Az utak jelzése és a forgalom olyan kulturált, hogy bár mindig fél­tem arra gondolni, hogy egy ilyen „balra hajts” közlekedés­ben saját autómmal részt ve­gyek, ez a félelem most szerte­foszlott. Az utak mentén kisebb vagy nagyobb helységekben főleg kétszintes családi vagy társas­házak sorakoznak. Az újabbak már színes homlokzattal. A be­járatok és házak körül olyan a tisztaság, hogy az ember hajla­mos azt hinni, hogy az útburko­latot naponta felmossák az or­szágúttól a lakásbejáratig. És mindezekhez körítésül már Marx „Tőke”-jéből is jól ismert sövényekkel és kerítésekkel fel­darabolt, lankás, füves rétek és legelők. Hazai tájainkhoz viszo­nyítva jóval kevesebb szántó­földet láttunk. Fotók, fotók... Feleút táján megállt velünk az autóbusz az Avon folyó part­ján, ahonnan ragyogó kilátás nyílt a Warwick grófok ősi kas­télyára. Kattogni kezdtek a fényképezőgépek. Én azt hittem, hogy belülről is meg fogjuk nézni, mert olvastam, hogy az angol főurak ma már jó pénzért beengedik a látogatókat a mú­zeumnak is beillő több száz éves kastélyaikba. Sajnos erre nem került sor­­, úgy látszik ez már nem fért bele a keretbe. Stradford viszont sok minde­nért kárpótolt. Sok száz éves kisváros, amely megőrizte ősi jellegét. A busz a 14 lyukú öt­száz éves Clapton kőhídon ha­lad keresztül és már látni a közvetlen folyópartra épített emlékszínházat, amely áprilistól szeptemberig Shakespeare-drá­­mákat játszik a világ minden tájáról ide zarándokoló turis­táknak. A Shakespeare-emlék­­mű következik. Középen a költő ülő helyzetű bronzszobra, körü­lötte drámáinak főszereplői, köz­tük Hamlet, Falstaff. A tér fü­ves, virágos, fákkal díszített. Az autóbusz végül megáll a Shakespeare centrum előtt, amely a költő szülőháza mellett létesült a halhatatlan irodalmi életmű soha meg nem szűnő ta­nulmányozása céljából. Megil­­letődve lépjük át a szülőház kü­szöbét, amely tulajdonképpen két ház egyesítéséből keletke­zett. Az egyikben lakott a csa­lád, a másikban volt a költő ap­jának kesztyű- és gyapjúkeres­kedése. A ház mészkőből ké­szült fagerendavázas épület. A múzeumházban a látogatók kü­lönös tisztelettel nézegetik a szobát, ahol a költő született, a ház konyháját, lakószobáit, me­lyek mind korabeli bútorokkal vannak berendezve. Csak egyet­len érdekesség. Az egyik helyi­ségben a padlóba és a mennye­zetbe forgathatóan ágyazott függőleges rúd van beépítve, melyből egy kisgyermek derék­magasságában szíjazattal ellá­tott vízszintes rúd áll ki. Ebbe csatolták a korabeli kisgyereke­ket, aki a forgórúd segítségével körbejárhatott, mint a cséplő lovak, de a nyitott kandallótűz­­höz nem férhetett hozzá. A he­lyiségekben nagyon sok kézira­tot, könyvet, festményt helyez­tek el, melyek mind a nagy al­kotóra emlékeztetnek. Az utcára kilépve a boltok sokasága tűnik szemünkbe. Stradford jól felkészült a turis­ták fogadására. Az ajándéktár­gyak díszítései is Shakespeare-t idézik. Minden pénzt elkölte­­nénk — ha volna, így hát sé­tálunk a több száz éves és mé­gis barátságos házak között és hála a ragyogó napsütésnek, fényképezünk. Számunkra ez is nagyon becses emlék, így ju­tunk megint el a folyó partjá­ra, ahol a Holy Trinity plébánia­templom szentélyében elhelye­zett márvány szarkofágban nyugszik az angolok és a világ nagy fia, feleségével és gyerme­keivel együtt. A templom falán a költő márványszobra, írótollal a kezében, amely emlékművet még az őt túlélő felesége készít­tetett. Körben mindenütt a há­lás utókor koszorúi és virágai. Szintén múzeum Már csak az van hátra, hogy buszra szállva elmenjünk a vá­rostól másfél kilométerre lévő Shottery községbe és megnézzük a költő feleségének, Anne Hat­­hway-nek „kunyhónak” becé­zett kétszintes, szalmatetős, fa­vázas szülőházát, amely termé­szetesen szintén múzeum. Mivel szakmai csoport voltunk, nem­csak az ifjú költő udvarlásáról tartott előadásra figyeltünk, ha­nem érdekesnek tartottuk a he­lyenként vakolat nélkül hagyott, de a turisták ujja elől üveglap­pal védett csömöszölt falat, melynek hajlító szilárdságát a bele­„szerelt” faágak biztosítják A kopott falépcsőkön fel- és le­botorkálva mai építészeink is tanulhattak, hogyan kell a be­épített légköbmétert talajtól a tetőig jól kihasználni. Az európai kultúra e legnyu­gatibb emlékeivel gazdagodva vettünk búcsút a kellemes és szép angol tájtól. Ferencz Miklós A munkahely az a környezet, amely feltételt és lehetőséget ad az embereknek arra, hogy tevékenységüket a társadalom, és a szűkebb közösség, a vállalat számá­ra kifejthessék. Ugyanakkor az egyének életében jelentős szerepet kap. Sokszor a munkahely által vezérelt életpályát, az ember anyagi-szellemi fejlődését és a magánéleti viszonyokat is meghatározza. A munkahelyen eltöltött idő az aktív tevékenység nagyobb részét igényli. Nem mindegy senkinek sem, hogy milyen kö­rülmények között végzi tevékenységét; a munkahely biztosítja-e szándékának, cél­jainak elérését, vagy nyomasztólag hat. A munkahelyi légkörnek a megfo­galmazása nagyon nehéz. A dolgozók kör­nyezetében előforduló nagyon sokféle be­hatásra kialakuló munkavégzési körülmé­nyeket jelenti, de a munkahelyi közérze­tet meghatározó kapcsolatokat is tartal­mazza. A megfelelő munkateljesítményeket a dolgozóktól csak abban az esetben lehet elvárni, ha munkahelyi viszonyaik ren­dezettek; jó a munkahelyi közérzetük. A munkahelyi légkör a megfelelő közérzet feltétele, de nem feltétlen biztosítéka. Hi­szen vannak olyan személyek, akik a jó közegbe sem tudnak megfelelően beil­leszkedni. Tehát a közérzet kialakítása nemcsak a környezet, az adott vezetési, irányítási gyakorlat következménye, ha­nem maguk a közösségek tagjai is na­gyon sokat tehetnek annak érdekében, vagy ellene is. A rossz közérzet általában valami­lyen elégedetlenséget hordoz magában­ a bérezéssel, a munkafeltételekkel, a köz­vetlen vezetőkkel, a munkatársakkal kap­csolatban. Ide sorolhatjuk a dolgozók szellemi igényeinek nem megfelelő mun­kahelyi körülményeket, a szociális szük­ségletek figyelmen kívül hagyását is. Ha egy dolgozó nem lát a munkakö­rében távlati fejlődési lehetőséget (ami jelenthet anyagi elképzelést is), akkor egy idő múlva fásultan, érdektelenül vég­zi munkáját. De nem lehet elégedett a munkahelyi körülményeivel az a dolgozó sem, aki jogos szociális igényeit nem lát­ja teljesülni. Sok esetben lehet tapasztalni kisebb­­nagyobb munkaszervezési hibákból szár­mazó elégedetlenségeket a munkahelye­ken. A dolgozók nagy többségét bosszant­ja az, ha valamilyen gépi-, vagy anyag­hiány miatt nem tud folyamatos munkát végezni. Lehet, hogy a probléma nem is közvetlen vezetőjének a hibájából követ­­­kezik be, mégis neki mondja el hiányos­ságként, mivel részére a káros kihatások sokszor még jövedelemcsökkenést és fe­szített hajrázásokat is okoznak. A munkahelyi légkör csak akkor le­het egészséges és kiegyensúlyozott, ha ve­zetők, beosztottak egyaránt igyekeznek ki­alakítani. Ennek alapfeltétele, hogy min­den vezető jól ismerje feladatait, azokat a követelményeket, amelyekért felelős. Tudja ezeket jól elosztani, igazságosan, s a beosztottak arányos leterhelésével. Ehhez viszont nagyon jól kell ismernie a beosztottak képességét, elvárható terhel­hetőségét, igényeiket, azonos hatásokra különböző reagálásukat, vagyis személyi­ségi jellegzetességeiket. Sok vezető érthetetlennek tartja, hogy hosszabb időn keresztül nem tud megfe­lelő munkahelyi légkört kialakítani, pe­dig mindent úgy csinál, mint egy másik munkahelyi vezető. Ilyenkor legtöbbször a dolgozókat okolja­­, mondván, hogy „ilyen emberekkel nem lehet eredményt elérni”. Pedig nem is biztos, hogy csak a beosztottakban van a hiba. Lehet, hogy számára jelentéktelen dolgokon múlik az, hogy az irányítása alatt dolgozók munka­helyi közérzete nem megfelelő. Alig ész­revehető részrehajlás, kivételezés; a hang­hordozás; az érintkezés; folyton paran­csoló stílus; a dolgozók problémái iránti merevség; vagy épp a „gerinctelen” min­dent tudomásul vevő, határozatlan ma­gatartása, de más hasonló tényező is ki­válthatja a rossz munkahelyi légkört — a dolgozók elégedetlenségét, a sikertelen vezetést. Mivel két­irányú a probléma, a be­osztottakkal szemben is joggal felmerül a felelősség e tekintetben. Ha a vezető és a beosztott megütközik, vagy tartósan merev a viszony közöttük, az nemcsak ab­ból származhat, hogy a vezető nem kép­viselte a dolgozó érdekét, nem gondosko­dott szociális és munkafeltételeiről. Ha a dolgozók n­em hajlandóak a konkrét munkakörük, és annak kapcsola­taiban elvárt tevékenységet, minőséget, teljesítményt produkálni, akkor a munka­hellyel kapcsolatos elvárásaikat is mérsé­kelni kellene. Ez viszont az ilyen esetek többségében nem következik be. A rész­leges teljesítmény­adás esetén is teljes jog­gal lépnek fel az elvárások tekintetében. Ilyenkor az első ütközés a közvetlen mun­kahelyi vezető szintjén jelentkezik. (Fel­téve, hogy a vezető jogosan, érdemben képviseli a magasabb szervezet érdekeit.) Sajnos olyan esetekkel is lehet talál­kozni, hogy a közvetlen vezető kényelem­ből a problémát továbbítja felsőbb szin­tek felé, azonosul esetleg jogtalan elvá­rásokkal is. Ha ezeket a feszültségeket a vezetők nem­ igyekeznek levezetni, a dolgozókkal pedig megértetni a velük, munkájukkal kapcsolatos munkahelyi elvárásokat, ak­kor a munkahelyi légkör tartósan olyan feszültségeket hordoz, amely a munka­végzés hatékonyságát rontja, a vállalat kárát jelenti. A jó munkahelyi légkör kialakítása és megtartása nagyon összetett, és sok­szor nem is egyszerű feladat. Viszont a tartósan eredményes munkavégzésnek, az emberek munkavégzési biztonságának, te­vékenységük nem kényszerű folytatásá­nak alapvető forrása. A munka örömet csak a jó munka­helyi légkör esetén jelenthet. A jó mun­kahelyi közérzet az egyénnek, a közösség­nek egyaránt érdeke. Ezért kell töreked­ni kialakítására — kölcsönösen — a vál­lalat bármely szintjén is dolgozzék valaki. Béres Géza gazdasági igazgatóhelyettes VEZETÉS-IRÁNYÍTÁS A munkahelyi légkör

Next