Szabolcsi Építők, 1988 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1988-01-01 / 1. szám

v Újítók arcképcsarnoka Az elmúlt évben eredményes volt vállalatunknál az újítómoz­galom. Az új év elején közzé­­tesszük a kiváló újítók arcképét. Balról jobbra: Király­falvi Fe­renc, Balogh Antal, Baráth Ká­roly, Gurzó Miklós, Kovács Zol­tán és Takács László. A két alsó képünkön az újításokat megva­lósító kísérleti üzem dolgozói láthatók. Hogy melyik újító me­lyik fokozatát kapta a kitünte­tésnek, azt decemberi számunk­ban már megírtuk. Következő számunkban pedig értékeljük és számadatokkal ismertetjük a múlt évi újítási mozgalmat. Ha­marosan közzétesszük vállala­tunk idei újítási feladattervét is. ____________ _______________________________y Tájékoztatjuk a gimnáziumi és szakközépiskolai tanulmánya­ikat 1987. szeptemberében meg­kezdett, vagy ezt követően meg­kezdeni szándékozókat, hogy a 18/1986. (XII. 17.) ÁBMH sz. ren­delettel módosított 6/1981. (XII. 29.) ÁBMH sz. rendelet szerint a továbbtanulók kedvezményeit csak tanulmányi szerződés alap­ján lehet igénybe venni. Kedvezmények: konzultáción való részvételhez fizetett szabad idő, tanévenként 10 munkanap tanulmányi szabadság, vizsgá­kon való részvétel érdekében az oktatási intézményhez történő beérkezéshez, a vizsgán való részvételhez fizetett szabad idő biztosítása, az érettségi vizsgára való felkészüléshez további 5 munkanap tanulmányi szabad­ság, technikusmi­nősítő vizsgára való felkészüléshez további 5 nap tanulmányi szabadság, a ta­nulmányi kedvezmények teljes tartamára átlagkereset, utazási költségtérítés biztosítása kere­seti korlátokra tekintet nélkül, az oktatási intézmény által meg­jelölt konzultációs és vizsgana­pokra. Ha a dolgozó tanulmányait ki­elégítő eredménnyel nem foly­tatja, a megfelelő képzettséget nem szerzi meg, illetőleg a szer­ződésben kikötött időtartamot a képzettség megszerzése után nem tölti le, vagy egyéb lénye­ges szerződésszegést követ el, a vállalat visszakövetelheti az eddig nyújtott támogatásnak megfelelő összeg megtérítését, egy összegben. Az október havi vállalati új­ságban tévesen jelentek meg a tanulmányi szabadságok. He­lyesen: általános iskolára 5 nap, középiskolára 10 nap + érettsé­gire 5 nap, főiskolára 15 nap + államvizsgára 20 nap amennyi­ben első diplomás, 10 nap + államvizsgára 20 nap ha másod­­diplomás, egyetemre 18 nap + államvizsgára 20 nap amennyi­ben első diplomás 10 nap államvizsgára 20 nap ha má­soddiplomás, ML Esti Egyetem Általános Tagozatára 15 nap, szakosítóra 18 nap ha nem dip­lomás vagy nem rendelkezik az általános tagozattal, ellenkező esetben 10 nap, speciális tanfo­lyamra 10 nap. A tanulmányi szabadság tanévre jár, iskolalá­togatási igazolás bemutatása szükséges a felvezetéshez. Az Ybl Miklós Építőipari Mű­szaki Főiskola Debrecen épü­letgépész szakon levelező okta­tást indított 1987. szeptember 1- től. Képzési idő: 4 év. A főiskola eredményes államvizsga esetén épületgépész üzemmérnöki ké­pesítést és oklevelet ad. Rész­letes felvilágosítást a főiskola tanulmányi osztályától lehet kérni. Hegedüsné Botos Mária oktatási előadó Új szak levelezőn Továbbtanulók figyelmébe A BVT nyeresége Egy tucat millió A BVT Leányvállalatunk jól zárta az 1987. esztendőt. Az el­múlt év első negyedében a rossz időjárás miatt keveset teljesí­tett a leányvállalat, aztán behoz­ta lemaradását, sőt terven felül teljesített. Az idei kilátások is biztatóak. Tavaly létszámbővítést és át­csoportosításokat is végrehajtott a BVT. Szombati műszakokkal, KISZ-műszakokkal is igyekez­tek teljesíteni a terveket. 1987- re 107 millió forintnyi termelési értéket terveztek, az előzetes számítások szerint 127 millió fo­rint volt a tényleges termelési értékük. A várható nyeresége a leányvállalatnak 12 millió forint. December végén munkásgyű­lést tartottak, ahol ismertették az idei feladatokat is. Itt elhang­zott, hogy a leányvállalat idei kapacitásának 60 százaléka már le van kötve. Folynak a piacku­tatások, várhatóan idén is bőven kapnak megrendeléseket. Való­színű, hogy 1988-ban is kapnak megrendelést a közúti építő vál­lalatok tengizi munkálataihoz. Lesz bőven vasbeton előregyár­­tás, ács- és műköves munka. Munkájuk zömét az anyaválla­latnak végzik idén is, de a la­kosságnak is adnak el nyersbe­tont és meszet. hulladékgyűjtésből Vállalatunk honvédelmi klub­tanácsa a közelmúltban ülést tartott Bákány László klubtitkár elnökletével. Értékelték a klub múlt évi tevékenységét és meg­határozták az idei legfontosabb feladatokat. Elhangzott, hogy a múlt évben is eredményes volt az oktatás. A patronált 2. sz. általános iskolá­ban újabb sikereket értek el a honvédelmi nevelő munkában. Harminc klubtag az év során különböző versenyeken igen eredményesen szerepelt. A SZÁ­ÉV gép- és járműgazdálkodási főüzemében dolgozó klubtagok 1987-ben vashulladék gyűjtési akciót szerveztek és nem keve­sebb mint 39 ezer forint értékű vasat szedtek össze. A 39 ezer forintot befizették a klub közös számlájára. A klubtagok tavaly összesen 102 óra társadalmi munkát végeztek. Az idei fela­datokról szólva elhangzott, hogy meg kell őrizni az elért színvo­nalat és újabb társadalmi ak­cióra lesz szükség. Hintaoltalommal védett Fixpontról biztonságosan A munkaövek, hevederek, zu­hanásgátlók csatlakoztatására nem mindenhol található alkal­mas épületszerkezeti elem, vagy szerelvény. Maradt tehát a mun­ka- és anyagigényes korlátépí­tés, amelynek rögzítése is sok­szor kívánnivalót hagy maga után. A probléma megoldására a Szabolcs megyei Állami Építő­ipari Vállalat kollektívája kuta­tómunkába kezdett Takács Lász­ló munka- és tűzvédelmi osz­tályvezető irányításával. En­nek során azt keresték, hogyan lehetne a személyi védelem esz­közeit a zsalutávtartó hüvelyek felhasználásával gyors kapcsolat­tal rögzíteni. Ezekből ugyanis technológiai céllal több száz, vagy ezer darabot helyeznek el egy épület fal- és födémszerke­zetében. Anyaguk általában mű­anyag vagy acél. Tervezés és több kísérleti példány elkészíté­sét követően alakult ki a fix­pont gyorskapcsoló eszközcsalád, amelynek hat különféle típusát a SECUREX 87 Nemzetközi Munkavédelmi Kiállításon is be­mutatták. A gyorscsatlakozó valamennyi darabját a szabványos munka­évre előírt próbaterhelési ér­tékkel ellenőrizve gyártják, így biztosítva a kiinduló kapcsolat szilárdságát. A fixpont gyorskapcsoló ipari mintaoltalommal védett eszköz. A fix eszközcsal­ád további csoportos védelemre és egyéb gyorskapcsolat létrehozására szolgáló többcélú változatainak kifejlesztésére is sikeresen fo­lyik a kutatás. Fixponton r­fzítve ember és állvány

Next