Katolikus gimnázium, Szakolca, 1917

s Gyula dr., Proschinger János és Trozim József r. tanárok a VIII., és Varannai István r. VII. fiz. osztályba léptek elő. A új rendes ta­nárok közül kinevezések idején Eskulits Ferenc orosz hadifogságban volt, Trombitás Gyula dr. pedig harctéri szolgálatot teljesített. Előbbi a fogságból való megszabadulása után, utóbbi üdülő szabadsága köz­ben hivatalos eskütételre jelentkezett. Huzamosabb ideig tartó helyettesítésre két ízben volt szükség. A tanév elején Nagy Károly r. tanár késedelmes felmentése miatt a tanári testület szeptember, október hónapokban látta el óráit. Majd november és december hónapokban Varannai István r. tanár helyet­tesítése vált szükségessé, mivel 2 gyermekének vörhenye miatt iskolai teendőit nem végezhette. A tanárok nagy elfoglaltsága mellett a sza­bályszerű, szakszerű helyettesítés nem volt keresztülvihető. Albrecht János tanker. kir. főigazgató márc 18-22-ig végezte hivatalos látogatását, melynek folyamán megfigyelte a tanítás menetét s az intézet működését. Az elnöklete alatt tartott értekezleten közölte észrevételeit és tapasztalatai alapján útmutatásokkal látta el a testületet. Az intézet összes tanulói az iskola épületében részesültek vallás­­oktatásban. A r. k. tanulók vasár- és ünnepnapokon az intézeti ká­polnában hallgatták a szt. misét és az exhortatiot, s ugyancsak itt négy ízben vettek részt a közös áldozásban. A szokásos lelkigyakorlatokat febr. 10—14-ig P. Bús Jakab jezsuita atya vezetésével tartották meg. E napokon az esti órákban a város felnőtt, intelligens közönsége is konferenciabeszédeket hallgatott a főgimnázium házi kápolnájában. Az ág. h. ev. és az izr. tanulók hittani óráit sikerült az idén dél­előtt megtartatni úgy, hogy a vasúton bejáró tanulók a számukra be­állított vonaton mindennap hazautazhattak. A 2 református vallású ta­nuló a missiós lelkész ideérkezésekor részesült hittani oktatásban. A más vallású tanulók is pontosan eljártak az istentiszteletekre s egyéb vallásuk parancsolta kötelességüket buzgón teljesítették. A tanuló ifjúság magaviselete magán viseli a háború előidézte fegyelmezetlenség bélyegét. Apróbb lopások, durvaságra valló kímélet­lenség a társak iránt, a más vagyonának szándékos rongálása azok az elszomorító tünetek, amelyekre a háborús állapot alatt rábukka­nunk. A tanári testüket a tudomására jutott esetekben szeretetteljes szigorral járt el s ha kellett példás büntetésekkel, ha kellett csendes eltávolítással iparkodott a felmerülő bajokon segíteni. A szorgalom és előmenetel tekintetében szintén érezhető volt a rendes idők mértékének hiánya Míg a felsőbb osztályok tanulói a megfelelő munkásságot fejtették ki, addig a kisebb tanulók közül sokan a szülői vagy az ellátást adó ház kellő ellenőrzése hiányában, játékkal, durva szórakozásokkal, csavargással, ponyvairodalmi termékek álva­

Next