Szamos, 1899. március (31. évfolyam, 18-26. szám)
1899-03-02 / 18. szám
séggel, másrészt Beregszász utján az Északkelettel még szorosabban fűzi össze városunkat. Ezt a czélt tűzte ki a fenti engedélyes társulat s ennek a czélnak előmozdítását kérte Szatmár várostól. Ezzel nemcsak városunk központisága nyerne terjedelemben, hanem megalapittatnék e vonal forgalmának élénksége, ami ismét nagy lendületet adna Szatmár kereskedelmének és iparának Hogy valamely viczinális vasút, ha nincs hálózati összeköttetésben a főbb vonalakkal, hosszú időn át is keveset lendít a forgalmon, arra eklatáns példa a Szatmár-Nagybányai vonal. Másrészről, hogy egy viczinális vasúti vonalnak kibővítése, jobban szólva, hálózati összeköttetése, meglehetős financziális eredménnyel jár, azt fényesen igazolják azon városok, melyek vasúti középpontok. Különben ez a dolog természetében fekszik. Azok az aggályok, melyek a fehérgyarmati vonalnak kibővítése folytán városunk emporiumát Beregszásztól, vagy pláne a Szálkától féltik, oly szembeötlően indokolatlanok, sőt naivak, hogy azokra reflektálni teljesen fölösleges. A várható eredményekkel szemben a város részéről kért hozzájárulás nem nagy. Az engedélyezési költségekből csak mintegy 1500 írt jutott volna rá. Ezek kifejtése után senki sem vádolhat minket inrealitással akkor, midőn a Szatmár-gyarmati vasút kibővítéséből városunkra háruló előnyök teljes szemmel tartásával, helytelenítjük a közgyűlésnek az engedélyesekkel szemben tanúsított ridegségét, mely közgyűlés pedig a realitásnak nagyon gyönge szálaiba kapaszkodva hozzájárult már oly vállalatokhoz is, melyeknek hasznosítása elég prekárius természetű. Mindenesetre örvendetes állapot, hogy a képviselő urak az óvatosságra és a takarékosságra kezdenek hajlani, minek remélhetőleg kihatása lesz a jövőre is, útját állván oly tendencziák érvényesülésének, melyek erőnkön túl terjedő anyagi áldozatra szorítottak már s nagyobb mérvű, de bizonyos fokig helyes túlhajtásokat valósítottak meg a közelmúltban Nem helyeselhető azonban a fokozott takarékosság elve oly kiadásoknál, melyek kulturális czéljuk mellett anyagi haszonnal is járnak, nem helyeselhető még akkor sem, ha — mint a jelen vasúti ügyben is — viszonylag ugyan kisebb jelentőségű, de magában véve mégis fontos intézményről van szó. Cató. Mezőgazdasági munkabérek Szatmár vármegyében az 1897. évben. Mind jobban átlátja már az egyszerűbb gazda osztály is, hogy az a gazdálkodási rendszer, amit apáinktól láttunk s tőlüik eltanulva hozzánk rozsdásodott nem elégíti ki a mai igényeket s az éber gazda folyton a változásokat kénytelen figyelni, melyek az ő gazdálkodására is befolyásolólag hatnak, hogy a gazda a körülményekhez képest folyton módosítsa üzemét. Nagy befolyással vannak így a gazdára a munkabér viszonyok, hisz ez szabja meg, hogy mit termeljünk, ez szabja meg a gépek alkalmazásának szükségességét, ami ismét a barom marhatartás mértékére irányadó stb. A gazdasági üzem beosztásában ily fontos tényező lévén a munkabérek nagysága és helyi, valamint időnkénti ingadozása, szolgálatot vélünk a gazdaközönségnek teljesíteni, midőn munkás béreink 97-ik évi hivatalos összeállítását közzé tesszük, ámbár jobban örülnénk, ha módunkban állna most a 98. évi legújabb adatokat rendelkezésre bocsájtani. Egy kétfogatú igásfogat egy napi keresete 2—3 forint között mozgott, nagy átlagban pedig 2 forint 30 kr volt; a csengeri járásban 2 forint; az erdődi járásban nyáron 2 frt 50 kr, 3 frt, 2—2 frt 50 kr, ősszel és télen 1 frt 50, 2 frt, négyesfogaté tavasszal és ősszel 3, nyáron 4, télen 2 frt, a fehérgyarmati járásban kettősfogaté 2 frt 50,3 frt, a mátészalkai járásban 2 frt 50—3 frt, a nagybányai járásban ölfahordásban 2 frt 20—2 frt 40 kr, a szinérváraljai járásban fuvarban 1 frt 10—1 frt 50 kr, télen alig 1 frt, Szatmár Németi területén 2—3 frt. Szántásért 2 frt 50—4 frt volt a dijkát. holdankint, átlagban 3 frt 15 kr, de rendszerint a boronálással együtt a szántás, vetés és boronálásé együtt átlagban 4 frt és 1 liter pálinka. — Árokásásért 3 láb széles és 2 l/a —3 láb mély folyóöleért, nagy átlagban 6V2 kr fizettek s ezen felül több-kevesebb pálinkát, régibb árok kitisztításáért félannyit. A mátészalkai járásban árkolásért homokon 4, kötött agyagon 6 krt, ha pedig be is ültetették, 2 krral és kevés pálinkával többet, beleszámítva a fácskák kiszedését is; földkihordásnál az egyik lecsapoló társulat 24—28 krt. fizetett m3 kint. Rigolozás dija homokon 21/2 —6 kr, többnyire 4x/2 — 5 kr volt, mintegy 60—70 cm. mélyre, kötött, nehezebb talajon 8—10 kr olykor 20 krg élenként. A kapásféléket vagy napszámban vagy részért műveltek szakmányban hold számra, kialkudott pénzért nem dolgoztak. Részért leginkább tengerit termelnek és pedig felébe vagy harmadába, inkább azonban harmadába; takarmányrépa és burgonya egyikből sem sok a harmados. A harmados művelésnél a munkaadót illette a szántás, ő adta a vetőmagot is s termését hazaszállította, néhol a vállalkozó részét is ő hordta be, a feles az igás munkát is végezte. A tengerikóró feles, ha pedig a vállalkozó részét is a munkaadó szállította haza, harmados volt. A tengeri közé ültetett melléktermény melybe a magot rendszerint a vállalkozó adta — többnyire feles volt a harmados földek után is, ittott felébe vagy harmadába osztatott szót, a szerint, amint a föld harmados vagy feles volt, elvetve egészen a vállalkozóé maradt, babból a részes sokhelyt meghatározott mennyiséget szolgáltatott be munkaadójának: harmados tengeriföld 1200 öles holdja után 5—6 litert, feles után két annyit. A részes munkáján felül némi külön szolgálatot is teljesített a harmados — de nem általában, illetőleg inkább csak a jobb földek után holdankint 1, ritkábban 2, a feles — ez már mindenütt — 2—3 gyalog s esetleg 1 kaszásnapot a szinérváraljai járásban a feles — de csak a jobb földek után — ugyanakkora területről búzát aratott, a nagybányai járás egy részében pedig a föld milyensége szerint 3—4 frtot fizetett, de itt a mellék termény mind a felesé maradt s a kóró is őt illette ; egyes bérlőknél vagy uradalmakban a részes még ezeken felül kerülő bért is fizet. Dohány feles, nagyobb termelők úgynevezett „dohányosok“-kal munkáltatják egyes bérlők az általánosan szokásos engedélyezési, tűz , jégbiztositási és fuvardijakon felül beváltási költségek cziményként 2 frtot, simitóház fűtése és világításáért bizonyos átalányösszegeket vonnak le. — Tengeri morzsolást kasban ütőfával (garmával) a fehérgyarmati járában köblönkint 12 - 15 krért végezték, a szatmári járásban 9 —12 kr és 40 köbölre egy liter pálinkáért, néhol rósáért is morzsoltak tengerit, a mely esetben az 50-ik vékarészt kapták és minden 150 vékából még egyet, az ebédrókát élelmezés helyett (150-ből 4=2.67 °/C). — Egy 1200 □ éles hold tengeri föld bekapálása 3—4 frtba került az erdődi járásban feltöltögetése 2 frt 503 forintba. Az aratási feltételek némileg megváltoztak; az aratórész átlagban egy hányaddal nagyobbodott, sok gazdaságban azonban a régi megszokott részért arattak pénzért vagy naptőség — bennem a társadalmi újítót — nem fenyegetné. Ezért ilyen kivételes, mondhatnám kétségbeejtő az én helyzetem. — Amig boldogult elődöm — a matiné rendezés terén — csekélységemre számított, tudtam alkalmat találni a kibúvóra, de most hogyan játszam ki magamat? Pedig én a görög bölcs szerint a szerfölött okos ember kell, hogy legyek, mert dicsekedés nélkül mondhatom, hogy ismerem magamat. Nem vágyom én olyan nagy tisztségre, hogy társadalmi újítónak deklaráljon a czivilizált emberiség, — az én szerény tehetségem nincsen hozzá szokva ilyen képviselőházi fontos, — halaszthatlan tevékenységhez, szeret az obstruálni, ex-lex állapotokban sütkörószni, névszerinti szavazásokkal az időt nyújtani, napirend, — az én csekélységem szereplése ellen — ezúttal magam előtt, — óvást emelni, módosításokat benyújtani, újoncz jutalékomat, adómat megtagadni, pour parlékba bocsátkozni a helyzet szanálása végett, a kiegyezést az önálló rendelkezési jog alapján létesíteni, szóval én a technikai obstrukczió híve vagyok. S most már tessék a fentebbi alternatívák közül választva nyugodtnak lenni s ne esni kétségbe. Madách Tankródja ki azon töpreng, hogy ö, ki annyi sarczot vívott a pogánytól, nem bir betörni a kolostor falán, mely mögé eszményiképe vonult, kénytelen beérni Luczifer gúnyos válaszával: „nem ám, mert védi a kor szelleme ; erősebb mint te !“ Én a ki sohasem rettegtem a szerkesztői monopolizált kritikát, az önképzőkörök bírálatát, a papírkosár rémeit; — most, midőn arról van szó, hogy — vagy kaviár legyek vagy társadalmi nyitó, egyszerre megszállt a félelem s egy tragikus helyzetébe képzelem magamat, ki már az utolsó akkordokat pengeti. A tragikai hős, ha kaviár akar lenni, akkor mindenben alkalmazkodik Krieg illemtanához, mint Othelló, ki az utolsó perczben is gavallér, mert mielőtt megölné Desdemonát, a nő iránti előzékenységből, hogy ne menjen lelki vigasz nélkül a másvilágra, megkérdi, hogy imádkozott-e ma ? — Ha pedig társadalmi njitó, egy nagy eszmét képvisel, akkor a legnagyobb udvariatlansággal kell, hogy durváskodjék a közönség ízlésével és idealizmusával, mint Bánk bán, ki szemébe vágja egy nőnek, ki még hozzá királyné is, hogy : „Szörnyeteg! . . . sziszegj-sziszegj kigyó !” Nálam a tragikus hős utolsó akkordja még ezeknél is megrázóbb, mert én magamat, mint a társadalmi renaissanceot képviselő nagy eszmét szánom a halálra és pedig a vizbefulásra, mert az a legkellemesebb; egy-két liter után elveszti az ember az eszméletét, száll-száll a kék végtelenségbe Neptun palotájának korall küszöbe elé, hol a vizi nymphák kara várja. Neptun . . . korai . . . nympha . . . igaz, ilyenek nincsenek a Szamosban csak a tengerben, — de lehetnének, mert a Szamos is a tengerbe jut végtére. Csak az a baj, hogy mielőtt odaérnék, kifognak vala hol ott délen a szerb szomszédok, kik hivatásos mentők s igy nem érnek oda soha, sőt még az a baj is ér, hogy görög,keleti rítus szerint temetnek el s igy három héttel később támadok fel, mint hitsorsosaim. De hátha útközben hamarabb kifognak! Meg van már! . . . Kifognak Angyaloson. Minő angyali eszme! Heuréka, most j már félre a kétségbeejtő gondolatokkal, hiszen jó itt ismerőssel találkoztam Csebres Mihály nótáriussal, ki az emberi természet különféleségét a test sáranyagának alakíthatóságából fejté meg ;. meg eszembe juttatja, jó öreg kollegáját, a peleskei nótáriust, a mindnyájunk közös ismerősét és barátját, erről meg eszembe jut a kedves öreg generális, Gvadányi, elgondolom az ő aranyos kedélyét, elképzelem délczeg termetét, igazi magyaros humorát, tiszta nemzeti érzését, fenkölt lelkesedését s idézem magamban szavait: ,,Ezen három pontok az igaz Szavámon, Kitől nem nyujtatik ezekben Lévámén. Verje meg ily magyart a mennyei Flamen, Szivemből kívánom. Mindörökké. Amen !* Itt állok tehát T. K. most már elszámolva mindennel, mint társadalmi njitó, nemes czéllal revelált lelkesedéssel, melylyel vissza száll lelkem egy századdal korábbi időkbe, hogy onnan hi mes virágokról mézet gyújtson, de ha méreg is akad közébe, ne méltóztassanak hibámul tudni be, hanem velem együtt aláirni azt az aranyigazságot, legalább ebben az esetben az — hogy a cze szentesíti az eszközöket. Az én czélom szent, társadalom megjavítása; — eszközöm is . . . nó, arra még ráérünk. Tehát: excelsior! * * ■» Adós maradtam előbbi idézetem magyarázatával. Három pontra hivatkoztam, mint iga „Gravamenre“ s nem minden czélzatosság nélkü Bizonyos patriotizmus is sarkalt, hogy felfrissítsem ma, itt e helyen az emlékezetnek halványulni indult vonásait, hiszen nagy hálátlanság lenne végkép megfeledkeznünk arról a férfiról, ki egy századdal előbb e sorokat irta s k munkáiban Szatmárról is gyakran megemlékezett