Szamos, 1914. július (46. évfolyam, 147-173. szám)
1914-07-30 / 172. szám
4. oldal nye György (aug. 5-re), Vall 11-re), Rézműves Márton (aug. Sándor (aug. 16-ra), Kolumbán Endre, Bozintán András, Kecskés János, Petruska Albert Ferenc, Kacz Mendel, Rosner Lipót. Tüdomántjog kutatások Nagykoloson. Behívták a munkásokat katonának. — A Szamos eredeti tudósítása. — Szatmár, julius 29. Nagykolcson és a környékén már hónapok óta a legszorgosabb tudományos kutatások folynak. Műegyetemi tanárok személyesen végzik a munkálatokat, mérnek, figyelnek, ásatnak. Mint értesülünk, a kis expedíció, mely báró Eötvös Lóránd v. b. t. t., a világhírű tudós, egyetemi tanár vezetése alatt geophysikai méréseket folytat. A föld mágnességi erejét állapítja meg azoknak az elméleteknek az alapján, melyek báró Eötvös Lórándtól erednek és a tudós professzort világhíressé tették. Ezeket a nagyjelentőségű kutatásokat dr. Pekár Dezső a műegyetem kiváló tanára dirigálja, kívüle Remner János és Cser János működnek közre. Hogy mennyiben haladtak észleletek és eredmények tekintetében, egyelőre még nem lehet tudni. Mindössze annyi szivárgott ki a csöndben dolgozó tudós csapat köréből, hogy a kutatás óriási anyagot gyűjtött össze és az összegyűjtöttek — kétségtelenül — óriási eredményeket fognak produkálni. A háború megüzenéséig a legnagyobb energiával folyt a munka, de a részleges mozgósítás a kutatásokat is érinti. Ugyanis a tudósok kipróbált és betanított munkásait behívták katonának. Hat munkás hagyta oda az ásót, kapát, mérőláncot s egyébb műszereket. Név szerint: Ádám Vazul, Jovin Márton, Tizsin György, Mariska Fesztán és Bodó János. A munkások ma érkeztek be Szatmárra. Egy kicsit késlekedtek a harcrakész rezervisták, de ez onnan van, hogy nem kapták meg a behívót és kint a határban nem látták a behívó plakátot. Mindezt dr. Pekár Dezső műegyetemi tanár aláírásával és Nagykolcs község elöljáróságával igazolták, úgy, hogy a jelentéktelen késlekedés miatt a bátor és harcvágyó munkásoknak remélhetőleg nem lesz semmi kellemetlenségük a katonai hatóságokkal. A tudósokat pedig csak annyiban érinti a hadüzenet, hogy most öreg és nehezebben tanuló embereket kell kitanítani a szükséges tudnivalókra. Esetleg munkabírónőket, mint a prágai villamostársaság, mely a harcba vonuló konduktorokat helyettesítette asszonyokkal. Katonai felszerelések, alsó ruhák, keztyü, harisnyák, mindenféle tábori és úti felszerelések RAGÁLYINÁL. SZAMOS Vasúti szerencsétlenség a nagyvárad—kolozsvári Vonalon. Két Vonatkisiklás gánffyhányad előtt. — A Szamos tudósítójától — Szatmár, julius 29. Szombaton két katasztrofális vonatkisiklás történt a nagyvárad—kolozsvári vasúti vonal egyik legjelentősebb állomása, Bánffyhunyad előtt. A kisiklásoknak, amelyek az államvasutaknak óriási kárt okoztak, szerencsére nem esett emberélet áldozatul. Az első szerencsétlenség délelőtt háromnegyed tízkor történt, a második pedig délután. Az egyik katasztrófáról háromnegyed tíz órakor ment szét az értesítés. A 344—499. sz. mozdonnyal közlekedett 516. számú vonat a marótlaki iparvágány fővonali terhelő munkájában kisiklott. A kisiklás oly nagymérvű volt, hogy a szerkocsit a rátorlódó kocsik teljesen a levegőbe emelték. A mozdony kiemelése végett segélykocsit és megfelelő számú munkásokat kérünk sürgősen kirendelni. Kolozsvárról érkezett meg a mentővonat Kissebesre. Óvatosságból teljes orvosi és ápolói különítményt hozott a vonat. Amint megállapították, bár a pálya igen erős emelkedésű, a mentővonat mégis 80 kilométeres sebességgel száguldott a katasztrófa színhelyére. Az volt a legnagyobb baj, hogy a vonatkisiklás miatt forgalmi akadály keletkezett a fontos fővonalon s ezt gyorsan el kellett távolítani. A kisiklás Kissebes és Malomszeg között történt. Egy mozdony meg nem engedett sebességgel vitte a terhelt vonatot a terelő vágányra. Alig futott be a mozdony a fővonalba, két nagyon kisiklott. A két kocsi és a szerkocsi pillanat alatt ezer darabban hevert a pályatesten, az épségben maradt vagyonok is fölborultak, egymásra futottak. Másfél órai megfeszített munka után sikerült megnyitni a vonalat. Közben a Nagyvárad felől érkező déli vonat teljes ötnegyed óráig vesztegelt a nyílt pályán a romok előtt. A telefonösszeköttetés is megszakadt Nagyvárad és Kolozsvár között, mert a vonat romjai kidöntötték a telefon és távíró oszlopokat is. Estére végleg kijavították a vonali hibát. A másik szerencsétlenségről délután 6 órakor ment szét az értesítés Bánffyhunyadról. A kissebesi állomásról üres vonatot vitt lefelé a 355. számú mozdony. A Kőrös-hidon eddig ismeretlen okból a kocsik kiugrottak a vágányokból, nyolc nagyon a Körös medrébe zuhant, — romjai még most is ott hevernek bár ötven munkás dolgozik az eltakarításokon. A forgalmat este 9 órára ott is helyreállították. Nyomozás indult meg, nem történt-e bűnös merénylet a Körösbe fordult vonat ellen. ? Tábori villanylámpák, hátizsákok, úti vánkosok, pénz és szivar tárcák, láb hűvösitő porok RAGÁLYINÁL. (1914 julius 30. )72. szám.) MEEK A tanács és a hadi szolgáltatás. A városi tanács a hadi szolgáltatások igénylése és megbecslése alkalmából működő bizottság elnökévé Tankóczi Gyula főkapitányt nevezte ki. A bizottság tagjai a katonai állomásparancsnokság egy kiküldöttje és a m. kir. pénzügyigazgatóság egy megbízottja. A bizottság ma kezdi meg működését. A bizottság működésének módozatairól ma bocsátják ki a rendeletet. Életbe lépett a hadi menetrend. Szerdán, július 29-én éjjel 12 órakor lépett életbe a hadi menetrend. Szerda éjféltől kezdve a főbb vasútvonalakon csak egy-két vonat áll a közönség rendelkezésére. Nő nem lehet községi jegyző. Debreczenből jelentik lapunknak: Egy község képviselőtestülete megválasztotta jegyző-gyakornokká Devich Annát, aki letette az érettségi vizsgát. A kisasszony folyamodott később a belügyminiszterhez, hogy a gyakornoki év elteltével vegye fel a jegyzői tanfolyamra és részesítse a szokásos államsegélyben. A belügyminiszter elutasította a kérelmet azzal az indokolással, hogy nem volna ugyan semmi akadálya a jegyzői oklevél megszerzésének, azonban nem lenne értelme, mert nő nem tölthet be községi jegyzői állást. községi törvény értelmében ugyanis hivatalból tagja a képviselőtestületnek, márpedig a törvény értelmében nő nem lehet tagja a képviselőtestületnek, eszerint községi jegyző sem lehet. Dr. berenczei Kováts Gyula szülész és nőorvos, augusztus 1-től lakását és rendelőjét Eötvös u. 18. sz. alá teszi át. A Szamos halottja, Nagybányáról írják lapunknak: Gallisz György nagybányai gyolcsárus, Sülelmednél e hó 27-én a Szamoson át akart kelni a jobbpartra, hogy hazajöjjön szekerével, áruival. A komp azonban nem volt kéznél, a révész sokáig váratott magára. Elunta ezt Gallisznak 25 éves fia: Flórián s föl akarva az időt használni, kijelentette, hogy ő átussza a Szamost és társait is kapacitálta erre, akik azonban nem vállalkoztak a bravúros átkelésre, így Gallisz Flórián egyedül ugrott a habok közé s szerencsésen át is úszott a túlsó partra. Mivel azonban a komp még mindig nem volt kapható, egyet gondolt és ismét vissza kezdett úszni a balpartra. El is jutott majdnem a célig, a part mellett azonban elkapta egy hatalmas örvény s a mélybe rántotta. Flrórián háromszor is felbukkant, segítségért kiabált, de nem tudtak rajta segíteni, sem egy kötél, sem egy pózna, vagy egy csolnak nem volt kéznél. A parton állott édesatyja is, aki szintén tehetetlen kéztördeléssel és jajgatással volt kénytelen végig nézni, mint fül meg nagy, erőteljes, derék fia szeme láttára. Holttestét megtalálták későbben néhány méternyire az örvénytől, amint egy dereglyéről horgokkal és csáklyákkal átkutatták a víz fenekét. Tábori gyorsforralók, zsebben hordható evő és ivó készletek Thermos üvegek, zsebkések, borotvák és borotválkozó készülékek RAGÁLYINÁL. Állatvásárok vármegyénkben. Vármegyénkben a következő napokban fognak tartatni állatvásárok: augusztus 4-én Aranyosmegyesen, Krasznabélteken és Nagyecseden, 6-án Királydarócon, 10-én Avasujvároson, 12-én Nagysomkuton, 14-én Erdőszádán, 21-én Csengerben, 24-én Nagybányán. Ft /Ms fc/Jiu M /:! 1*c /«iaíA0 fehápnemiL és vegetisztitó tele ne f* /_ V ^ muriap „ ÍPetofi-kög.. Merez István. mellett kapható. Jl megrendelhetö a Szatmári banknál. Gyár: £ ldvari*ut. Telefon 379. — Szatmári bank telefon 13. Katona pisztolyok, mindenféle töltények és revolverek, távcsövek, lábszárvédők, úti bőröndök, neszesserek pleaidek RAGÁLYINÁL. RIKSZAPI VÍZZEL vegyítve az ez idei termésű savanyubor kitűnő italt szolgáltat. A Tisztán a BIKSZAIDI GYÓGYVÍZ hurutos bántalmak ellen páratlan kapható mindenhol. Árjegyzéket küld kívánatra a Fürdőigazgatóság Bikszád ELADÓ TÉGLA 0 dr. rangú Jltuhy'féle gyártelepen elsőtégla jutányos árban