Szamos, 1933. január-március (65. évfolyam, 1-74. szám)
1933-01-29 / 23. szám
hoz. Csermák Lajos leszerződött a színházKét héttel ezelőtt verilóg&xempelt a szitoári sziniházi cím szerződtetési célból Csermák Lajos, a kolozsvár—temesvári szántí&a bonvivianja, aki nagyszerű tenorjával és imponáló megjelenésévé egyszerre beférkőzett a közönség szeretettébe és a legteljesebb mértékűévn megnyerte a hozzáértők tetszését is. A Szinház és Csermák között meg is indultak és azóta is folynak a szerződtetési tárgyalások, amelyek tegnai eredményre vezették: Csermák leszerződött a színházhoz. A kitűnő tenorbonviván február 1.-én lép fellöszön, mint szerződött tag a Mosoly országában, míg az első újdonság, amiben fellép, az idei szintiszezon legnagyobb operetteláyerc, a Zsákbammacska lesz. Ezt megelőzőleg még egy vendégszereplés lesz a színházban: kedden este az Érik a búzakalász operettben fellép Nagy Frici, a marovásárhelyi színtársulat bonvivamja. Sínhházi Iroda hírei Vasárnap három előadást tart a szinhász. Délelőtt 11 és fél órai kezdettel matiné helyárakkal: ELSŐ TAVASZ, operett Minden páholy 50 lei, minden földfezint 10 ki, karzat 5 lei és a bélyeg minden jegyhez. Délután 4 órai kezdettel félhelyárakkal, páholy 110—90—70 lei, földszint 25—20—13 lei, karzat 8—6—5 lei és a tél,vég. UTOLSÓ FARSANG, operett. Este 8 és fél órai kezdettel: SYBIL, operett repriz. Bérletszünet, „Sziniházbarát“ előadás. A Színházbarátok részére 50%-os kedvezmény. Szerdán, február 1-én este 8 és fél órakor mutatja be a színház a Bucuresti Nemzeti Színházban nagy sikert aratott társadalmi drámát, a KAIN-t. Az igazgatóág felhívja a közönség figyelmét erre a mindvégig izgalmas és fordulatokban gazdag drámára. A darabot Al-Sabam híres román író írta. Hogy mindenki megnézhesse ezt az előadást, a Színházbarátoknak 30% kedvezmény. A SZÍNHÁZ HETI MŰSORA Vasárnap délelőtt egész olcsó helyárakkal, minden páholy 50 lei, minden földszint 10 lei, k&roat 5 lei. Minden jegyhez 2 lei bélyeg, 11 és fél órai kezdettel: ELSŐ TAVASZ, operett, ítélután 4 órai kezdettel félhelyárakkal, páholy 1,10—90—70 lei, földszint 25—20—13 lej, karzat 8—6—5 lej és a bélyeg. UTOLSÓ FARSANG, operett. Este 8 és fél órakor „Színházbarát előadás“ Színházbarátoknak 50% kedvezménnyel: SYBIL, operett. Bérletszünetben. Hétfőn, jani 31-én: SYBIL, operett. B. bérlet. Színházbarátoknak 50% kedvezmény. Kedden janu. 31.-én Nagy Ferenc felléptével „Érik a búzakalász“ operett. Félhvelyárak. Páholy 110—90—70 lei. Földszint 25—20—13 lei. Karzat 8—6—5 lei. Szerdán, febr. 1-én este 8 és fél órakor Al- Sabam román író kiváló drámája: KAIN A. bérlet. Csütörtökön febr. 2.-án délután 4 órai kezdettel mozihelyárakkal. Páholy 00—£ 0 -100, többi helyek d—10—15—20 lej és a bélyeg „Manolita“ operett. Este 8% óraikor Csermák Iljos felléptével ..Mosoly országa“ operett. B. bérlet. Pénteken febr. 3.-án délután 1> órai kezdettel mozihelyárakkal ..Nótás kapitány“ operett. Páholy 60—80—100 lei, többi helyek 5—10—15— 20 lei és a bélyeg. Este román előadás. Szombaton este ,,Zsákbamacska“ bemutatója.Jegyek az összes előadásokra válthatók a színházi pénztárnál. APOLLÓ MOZGÓ Vasárnap d. u. 3 órai kezdettel le leus helyárakkal szenzációs dupla műsor: SZEGÉNY KICSI ÁRVA, sizmtmentális sláger és Lubitech legújabb mesterműve: EMBERT ÖLTEM. 18 felvonás együtt. Vasárnap fél 6, fél 8 és % 10, hétfőn 7—9 órás kezdettel a szezon legvonzóbb operett slágere: VIKTÓRIA ÉS A HUSZÁR. Ábrahám Pál zenéje, Petrovics Szvetiszláv, Verebes Er nő, Michael Bohnen, Grell Theimer, Saöregtey Gyula világslágere. Jön: A NAGYVÁROSI BŰNÖK, Carry Cooper, Silvia Sidney, Lukács Pál ragáhmnsi amerikai slágere. Jön: TANA SE filmével és társulatával. URA MA MOZOGasárnap d. u. 3 órai kezdettel 15 bus helyárakkal szenzációs dupla műsor két vonzó slágerből: SZEGÉNY KICSI ÁRVA És EMBERT ÖLTEM. Vasárnap fél 6, fél 8 és 10 órai kezdettel a szezon elismert legjobb amerikai filme : A MEGBÉLYEGZETT ASSZONY, a szép Joan Crawfoiddal a főszerepben. Kedden 7 és 9 órai kezdettel 6 bets helyárakkal munkanélküliek javára előadás. Jön: AZ APASÁGI R. T. (Kié a gyerek?) Falrengető vígjáték. Eleidó ingatlan Udvari utcn, Szentvér állomás közelében, jelenleg jól menő hentesáru üzlet van benne és italmérési engedéllyel ellátott bodega, továbbá két szobás lakás megfelelő mellékhelyiségekkel. Értekezni lehet a kiadóban megadott címen. (170) Apró hirdetésets Egy szó 2 lej. vastagabb betűből szedett hirdetésnél szavankint 4 lej. Vasárnap feladott apróhirdetés 2 ® százalékkal drágább. A Bást keresőknek 25 százalék engedmény. Legkisebb hirdetés 20 tej, mint a kiadóban vagy jeligés hirdetéseknél 10 lej felárat számítunk. A Szamos minden olyan előfizetője, aki az illető hónapban esedékes kifizetési díját kifizette, ez illető hónapban kétszer igénybe veheti a Szamos apróhirdetési rovatát öt lej pókki megfizetése ellenében. Azok, akik e hirdetéseket nem sorrendben, hanem fix napon kívánják megjelentetni, tíz lej pótdíjat fizetnek. Ezeknek az olcsó előfizetői hirdetéseknek tárgya az előfizető foglalkozása, kereskedelme, ipara nem lehet. Rádió Vasárnap, január 29. Bukarest. 12.15. Gyermekóra. 12.30. Egyházi énekkar. 12.45. Vallásos felolvasás. 13. Könnyűzene. 14. Gramofon. 14.40. Hírek. 15. Gramofon. 18. Előadás. 19. Könnyű- és román zene. 20. Hírek. 20.10. Előadás. 20.25. Jean Maron zenekara. 21. Rádió szabadegyetem. 21.40. Gramofon. 22. Lehár Vig özvegy, Budapest. 10. Hirek. 11. Katolikus istentiszteleit. Prédikál: dr. Tóth Tihamér. 12.15. Unitárius istentisztelet. Prédikál Csiky Gábor dr. Utána: Zenekari hangv. Farkas Sándor-al. 15. Gramofon. Művészlmezek. 16. Gazdasági rádióelőadás. 17.45. Rádió Szabadegyetem. Horn József dr. 18.30. Honvédzenekar fúvóshangversenye 19.15. Magyar nóták. László—Pertis. 20.30 Kosztolányi Dezső novellát olvas fel. 21. A bécsi rádió műsorának közrv. 23. A Pátria-jazz és Bodrics Béla cigányzenekara. Énekel: Herczegh Béla Hétfő, január 30. Bukarest. 14. Gramofon. 14.40. Hírek. 15. Gramofon. 19. Román zene. 20. Híreik. 20.25. Lukas zenekar. 21. Előadás. 21.40. Gramofon. 22. Kamarazene. 22.30. Előadás. 22.45. Kétzotagorás verseny. 23.05. Kamarazene. Dragoi-n egyes. 23.40. Kávéházi zene. 24. Híreik. Budapest. 10.15. Virányi szalonzenekar. 13.05. Házi kvintett hangv. 16.30. Rádió diákfélóra. 17. Asszonyok tanácsadója. Arányi Mária. 18. Zenekari hangv. Keringő. 19. Német nyelvleckéi Szentgyörgyi Ede. 19.20. Ifj. Sáray Elemér cigányzenéje. 20. Molnár Jenő felolvasása: Tíz éves találkozó. 20.40. A Filhamonikusok hangversenye. Közben: Soós Géza sportelőadása. 21. Az Ostende jazz és Horváth Gyula zenekara, Kalmár Pál énekel. Kedd, január 31. Bukarest. 14. Gramofon.14.40. Hírek. 15. Gramofon. 19. Könnyű és román zene. 20.10. Előadás. 20.25. Motzmi-zenekar. 21. Előadás. 21.40 Gramofon. 22. Szimfonikus rádiózenekar. 22.15. Előadás. Utána: Mendelssohn: Olasz szvit, zenekari hangverseny. 23.45. Hirek. Budapest. 10.15. Gramofonhangv. 13.05. Csóka Jancsi cigányzenekara. 17. Havas István meséi. 18. Petrovics Elek előadása. 18.30. Mándusjazz, Vajda Károly énekel. 19.30. Francia nyelvlecke, Ganzé Miklós dr. 20. Hanák Árpád zongorahangv. 20.30. Rabinovszky Máriusz előadása. 21. Bánóczy Dezső dr. előadása gramofonlemezekkel. 22. Szávay Gyula, és Lampert Géza költeményeket adnak elő. 22.30. Az operaházi zenekar Basilides Máriával. 24. Károlyi Árpád és cigányzenekara. Szerda, február 1. Bukarest. 14. Gramofon. 14.40. Hirek. 15. Gramofon. 19. Könnyű zene. 20. Hirek. 20.10. Előadás. 20.25. Könnyű zene folyt. 2. Előadás. 21.40 Gramofon. 22. Gordonkaverseny. 22.30. Előadás. 22.45. Zongoraszóló. 23.15. Hegedűszóló. Budapest. 10.15. Hangv. Ének és gordonka. 13.05. Ionvédzenekar. 17. Divatcsevegés. Cselényi Pálné. II. Ifj. Héderváry Ferenc cigányzenekara. 18.50. Bihari Imre előadása. 19.15. Gramofonhangv. Hangosfilmek. 20. Bibó Lajos előadása. 20.30. Operaelőadás. Hoffmann meséi. Utána: Cigány- és jazz zenekar. Horváth—Pogány. Verbőczy Ilával. SO.U.Y. » a.A« vctx. r—r 7 — nmmixwi^vaQ/x&Ksimiicm*-wnsuu ALKALMAZ AS Szerény igényű iroda - kisasszony, pekríHkt gép - írónő, felvétetik. Ajánlóitok „Mercur" jeligére a kiadóiba kéretnek. 04ai-29) Mindenest keresek a.zo*maatra. Sir. CWfuz (Gvadányi u.) 3. (131-390-e) Egy jól főzni tudó bejárómét keresek május 1-re. Str. Stefan cea Mare (Kazinczy u.) 7. )en«y. (131-387) Perfekt szobaiíeényt keresek, Str. Jutin Maniu (Böszörményi út 30. (131-378) 9»Pálmafűző és fehérnemű szalon Készít legmodernebb főző, melltartó, női és férfi fehérneműeket a legújabb pesti és bécsi modelek szerint. ERDÉLY PALMA és VÉGH G ZS. P. BratianumDeak-tér] 6» 1651 Upí Varsás 4 szoba, fürdőszobás központban kiadó február 1-re. — Gyümölcsös lankát megvételre keresünk „UNIVERSALA* Lévai palota (H94) KIADÓ LAKÁSOI* 4 szobás lakás fürdőszobá vel a Tisztviselőtelepen azonnalira is kiadó. Hunvald ügyvéd. Diana Brartiianu 12. (H 119-8) rszüt (Ethelyezés I Van szerencsém tisztelt vevőim tudomására hozni, hogy üzletemet str. Avram | láncú (Teleki u.) 48. § szám alá helyeztem § i I Kovács Katóig | hentes, mészáros s [129-346] | Trimmiu Himimmmtiiiraiiiiiiiiii HiimniumiiHniir ADÁS-VÉTEL HASZNÁLT BÚTOROKAT, üzleti berendezéseket, mindennemű használt térgyakat veszek és eladok. Sir. Jacobini f Várdomb n.) 25. GROSZNAL. IH-I3.l Húsz mázsa príma lucerna ^-takarmany eladó. Megtekinthető Mező uccában: Kis Lajos háza mellett. Értekezhető Szaiplonczaynál az állami adóhivatalban. Gépmángortót 1125-2761 megvételre keresek. Str. Génberihelet (Perényi-u.) 11. (131-3771 Eladó 10 dmak., tenyészigazodvár Miyai) elütött, egyéves mangalica kan, Papp Dezső, tump. (131-3761 KIADÓ SZOBAK Kiadó csinosan bútorozot szoba, utcai, Str. Moldova (Kinizsi-u.) 49. szám alatt. Ért. lehet ugyanott (114-881 Csinosan bútorozott külöpbejáiraitu uttcai szoba kiadó febr. 1.-ére Str. Petire Rares I Petőfi-u.) 40. (129-342-eí (i üerrmeininál a legolcsóbban vásárolhat bútorhálót, ebédlőt, Idü«mSiki hajlított széket, IlrillFlf ágyakat, kénesért, díványokat, gyermekkocsit Bul. Basarabilor [Batthyányi u.] 11. Bejárat az udvarban [4] X VAGON TÉTELBEN és méter számra száraz TŰZIFÁT legolcsóbbnin szállít. HERSKOVITS HUGÓ ÉPÜLET és TŰZIFA kereskedő. Telep: Drniwal Cáréi (Károlyi út). Telefon: 57. 1 ízléses névjegyeket készit HUSZÁR, papirkereskedő, Satu-Miare. P* pw 5 sm l felelősség mellett legolcsóbban festi m mfét Horváth Sándor díszítő festő Mircea cet Maré (Bercsényi ■.) 5. Alapit. 1893. ( NWHMM 9NWMMMM innimniiimhm