Evangélikus Gimnázium, Szarvas, 1856
Linguistikai jegyzetek a latin perfectum alakjairól. A latin múltnak, mikint már a tanuló-gyermek szemeit is önkénytelenül megszúrja, két — egymástól alkatilag eltérő — főbb alakja van: 1- ször a kettőzött múlt, (perf. redupl.), mint dedi, totondi, cucurri, cecini; 2- szor a kettőzetlen mult, mint carpsi, delevi, locavi, monui, légi, prandi, fui. A nyelvésznek föladata azt, mit gyermek és két ember nem sejdítnek, s tanodai könyvek nem sejdíttetnek, a nyelvalakok történelmi fejlődésének nyomain indulva s a rokon nyelvek hasonlítása által nyújtott mintafonalat (analógiát) követve*), a homályból kis tudat tárgyává emelni, jelesül 1- ször kiderítni, hogy a kettőzött múlt (pl. peperci s pepigi), mely most nyelvszokásilag együtt s egyértékűen használatos a kettőzetlen múlttal (parsi- és pégi-vel), evvel eredetileg nem azonos, hanem külön coordinált létaidőalak volt, és rokon nyelvekben mindkét alaknak, tehát egyfelől pepercinek és pepiginek, másfelül parsinak és péginek, tényleg más-más nevű külön két időnak felel meg. 2- szor egészen ellenkezőleg kiderítni, miszerint minden latin kettőzetlen múltak, akár si, akár vi, akár ui, akár csupasz végzettel bírjanak, csak egy alapidomnak látszó változati, eredetileg egyazon perfectumi raggal képezték, és nemcsak nyelvszokás adta jelentvényüknél, hanem rokon nyelvek egybevetéséből kivilágló történelmi alakulásuknál fogva egyazon alakulványt képviselik. Szóljunk rend végett először is a kettőzött, azután a kettőzetlen múltakról. 1. A lat. kettőzött múlt nemcsak jelentésre, de eredetre nézve sem egyéb mint mássa a sanskrit kettőzött múltnak (redupl. praet.)s a hellén perfectumnak. Tundo gyöke — kihagyva a közbeszurt orrhangot — tud, épen igy a sanskritban is tud ( lök rúg), ekez vegyük a görögben xvn (themáját noto-nak.) sanskrit praet. red. latin perf. redupl. hellén perf. t Utóda tutudi ti zvga vagy xixvnn *) Gyökhangokra és nyelvalakokra (hajlítási végzetekre) nézve, csupán történetileg közös eredetű, alkatilag közös gyök- és alaképületű, rokon nyelveket lehet okszerű nyelvészi eredmények kihozatala végett hasonlítgatni egymással; ily hasonlítgatást szók rokonságainak mutogatása végett (mennyiben nem kölcsön szók értetnek), pl. a magyar és az indeurópai vagy szemír nyelvek közt végbevinni csak tudománytalan ábrándozás. De hangtani analógiák tágabb hasonlítási tért engednek. 1*